Jackson Rathbone!!!

Sziasztok! Nemrég láttam a Kegyenc fegyenc című filmet az HBO-n, és egyrészt nekem nagyon tetszett, másrészt szerepel benne Jackson Rathbone azaz Jasper Hale. Az elején még hosszú, sötétbarna haja van, de végén már rövidebb és fel van zselézve. Írtó jól néz ki. De tényleg. Én ajánlom mindenkinek, aki tudja, nézze meg a filmet. Legalább csak a végét!!! Sajnos nem találtam olyan képet, amin Jackson-nak rövid haja lenne, de aki megnézi a filmet, biztos totál elájul. Én eddig nem tartottam olyan jó pasinak, de most.... nagyon jól néz ki. Tényleg érdemes megnézni. Ezen az oldalon megnézhetitek azt a video-t aminek a végén látható Jackson rövid hajjal:http://www.mommo.hu/media/Kegyenc_fegyenc_--_5 Aki megnézi, annak jó szórakozást. Puszi: Toti

Meglepetés!!!

Meglepetés! Új fejléc van, és új a betűk színe. Remélem mindenkinek tetszik. Indítok erről egy szavazást, kérlek, aki tud, az szavazzon!!! Nagyon sajnálom, a bejegyzések színét is megakartam változtatni zöldre, de nem sikerült. Majd még próbálkozok, de nem nagyon sikerült. Még egyszer, lécci szavazzatok! Köszi: Toti

Happy Begining - 8.fejezet

Nagyon sajnálom hogy késtem. De itt van a várva várt fejezet(remélem hogy vártátok:D) Nah, jó olvasást. Sajnálom, de a következő fejezetre is várnotok kell majd. Nem tudom mikor lesz majd kész.

8.fejezet

(Nessie szemszöge)

-Értem! Nem akarlak megsérteni, de mintha neked is tetszene az Alex…. – kérdezte félve.

-Semmi gond. És igen. Talán egy kicsit tényleg tetszik, de akkor se lehet köztünk semmi. Soha! – mondtam határozottan.

-Tényleg így gondolod? – kérdezte meg tőlem Lilla.

-Igen, sajnos. Nem azért de mikor kérdezted, hogy esetleg nem tetszik e nekem is Alex, akkor kire gondoltál még? – kérdeztem.

-Hát… az igazat megvallva, nekem. – mondta, majd mintha szégyellné magát, lehajtotta a fejét.

-Lilla, ezzel nincs semmi gond. Miért szégyelled?

-Hát… tudod egy kicsit, gyerekesnek érzem magam, hiszen beleszeretni a suli legmenőbb fiújába, egy kissé… nem is tudom. Szóval érted, nem? – kérdezte rám emelve a tekintetét.

-Értem. De nem hiszem, hogy tényleg így lenne. Mi van, ha te vagy a számára az igazi?

-Nem hinném. Nem vagyok az esete. – mondta szomorúan.

-Ha nem te, akkor ki lenne? – kérdeztem meg tőle.

Nem tudtam, miért becsüli le magát ennyire. Hiszen gyönyörű. Hosszú, hullámos, barna haja van, jó az alakja, és bár nem rég óta ismerem, szerintem okos, kedves, és megértő. Egyszóval nagyon szép.

-Hát, te. – mondta, mintha azt kérdeztem volna, hogy „a csoki hizlal”? – Tényleg nem vetted észre, hogy mennyire oda van érted?

-Nem. – feleltem kérdésére.

-Akkor szerinted, miért fogta volna meg a kezed?

-Honnan tudjam? Hogy még menőbb legyen, az által, hogy rögtön az első nap összejött az új csajjal. Egyébként honnan tudod, hogy megfogta a kezem? Azt te nem láthattad. Hiszen itt voltál a teremben. – kérdeztem meg tőle azt, amit tényleg nem értettem.

-Hát úgy, hogy tudod ebben a suliban, nagyon szeretnek pletykálkodni. Épp hogy megfogta a kezed, azt már mi is tudtuk itt, a teremben. Nálunk gyorsan szállnak a pletykák. – mondta nemes egyszerűséggel.

-Értem. Erre nem is gondoltam.

-Sejtettem. Egyébként lehet, hogy Alex a suli legmenőbb fiúja, de nem olyan macsó típus, hogy csak azért járjon valakivel, hogy még menőbb legyen. Pont ezért olyan menő. Mert nem sok lánnyal járt már eddig a suliból. Sőt senkivel. Tényleg. Úgy tűnik senkise jó neki. – mondta, és látszott a szemében, hogy igazat mond.

De ha, tényleg ilyen, akkor nekem miért fogta meg a kezem? Talán tényleg tetszek neki? Vagy mi? Most már tényleg nem értettem semmit. És ha tényleg úgy van, ahogy gondolom, hogy tényleg tetszek neki, akkor pláne nem lehet köztünk semmi.

-Nem számít. Akkor se akarok tőle semmit. – mondtam határozottan. – És, még ha akarnák is, akkor se lehetséges.

-Mégis miért? – kérdezte meg kíváncsian.

Várta a választ, de én nem mondtam neki semmit.

Majd odajött hozzánk egy másik lány is. Neki is barna, közepes hosszú haja volt. Ő is nagyon szép volt.

-Sziasztok! Megkérdezhetem, hogy, hogy hívnak? – kérdezte tőlem.

-Persze. – mosolyogtam rá kedvesen. – A nevem Renesmee Carlie Cullen. És téged hogy hívnak? – kérdeztem meg tőle.

-Engem Dorotynak hívnak. Hallottam, amiről beszéltetek, persze nem hallgatóztam, csak meghallottam, és azt is tudom, hogy mi történt közted, meg Alex között… – mondta. Tényleg elhittem, hogy nem akart hallgatózni. Mondjuk elég hangosan beszéltünk… – És szeretném megkérdezni, hogy neked tényleg nem tetszik az Alex?

-Semmi gond. – mosolyogtam rá. – És hát… nem is tudom, talán egy picit, de az se zavarna, ha mással lenne. Tényleg. – mondtam neki kedvesen.

-Értem. Gondolom ez jó hír neked Lilla. – mosolyogott rá Lillára.

-Hát…

-Miért is? – kérdeztem meg Dorotytól.

-Hát, mert most rástartolhat az Alex-re. Végre! – hangsúlyozta ki a Végre szót.

-Miért nem te startolsz rá? – kérdeztem tőle, fülig érő mosollyal.

-Mert nekem nem tetszik. – mondta sértődötten, mintha megsértettem volna, hogy azt feltételeztem, neki is tetszik Alex. – Nekem Zachary tetszik. Vagyis Zac. Ő sokkal jobban néz ki, mint Alex.

-Értem. És ki az a Zachary. – kérdeztem tőlük, majd belépett a terembe egy nagyon jóképű srác. De nekem nem volt az esetem.

-Megérkezett Zachary! – kiált fel.

-Azt hiszem, most már tudom, kiről van szó. – súgom oda a lányoknak.

A lányok erre csak felnevettek, elég hangosan, és mindenki minket kezdett nézni. A kialakult helyzettől én is elnevettem magam.

Zac most odajött hozzánk, és ráhajolt padra, ahol én ültem.

-Mi van csajszi, máris találtál barátokat? Nem kéne egy idegen vezető a suliban? – kérdezte tőlem.

-Bocs, de nem kell. Ki tudok igazodni a suliban. – mosolyogtam rá.

-Értem. Ez esetben hadd mutatkozzak be. – mondta, majd odanyújtotta nekem a kezét.

Kezet fogtunk, de rögtön utána odahúzott magához, annyira közel, hogy az arcunk majdnem összeért.

-A nevem Zachary Brown. – mutatkozott. Olyan közel volt, hogy éreztem hűs leheletét a számon.

-Az enyém Renesmee Carlie Cullen. – mondtam, majd elhúzódtam tőle. – Remélem nem haragszol meg, ha megkérlek arra, hogy legközelebb ne csinálj ilyen kis mutatványokat. – mosolyogtam rá.

-Azt hiszem baj. De valahogy csak kibírom.

Hátra ment a padjához, de miközben elment mellettünk, odaköszönt Dorotynak:

-Szia szivi. – mondta kellő macsósággal.

Amint elment, Doroty rögtön odahajolt hozzánk, és nagyot felsóhajtott.

-Istenem olyan dögös. És olyan izmos is… - álmodozott éppen Doroty.

Álmodozásából már csak a csengő hangja ébresztette fel.

Mindenki leült a padjához, miközben a tanár előkészült az órára. Az óra viszonylag gyorsan eltelt. Nem mondott semmi újat a tanár. Csak a gondolataimra figyeltem. Megint.

Mikor kicsöngettek, összeszedtem a cuccaimat, és elindultam a következő órámra. A lányok megkérdeztek mi lesz a következő órám, mire azt feleltem, hogy földrajz. Utáltam a földrajzot. Lillának most történelme lesz, de Dorotynak, és sajnos Zacnak is földrajza lesz. Viszont a jó az, hogy most Bellának is földrajza lesz. Nemsokára vége a sulinak, amit már igazán várok. Nagyon elegem van ebből a mai napból. Annyi minden történt. Viszont haza se nagyon akarok menni, hisz ott meg Rosalie vár rám. Sajnos. Most legszívesebben elmennék az erdőbe. Talán Jacob-bal is találkoznék. Bár nem biztos, de most legszívesebben vele találkoznék. Bár azt még mindig nem értem miért is volt ott olyan későn az erdőben. Akár ezt is meg tudnám vele beszélni. Na mindegy. A folyosón menve, most meghallottam egy hangot, amit az összes közül megismertem volna.

-Beszélhetnénk? – kérdezte meg tőlem.

Megfordultam, és megbizonyosodtam arról, amit már eddig is tudtam…

Nos, hát ilyen lett. Remélem mindenkinek tetszik. Lécci írjatok komikat. Köszi, Puszi: Toti

I'm so sorry!

Nagyon sajnálom, de még egy ideig nem tudom felrakni a következő fejezetet. Sajnos még mindig nem tartózkodok otthon, és még mindig nem tudtam elmenni a fejezetekért. Már gondoltam arra is, hogy újra írom a fejezeteket, mert már nagyon sok megvan, de szerintem elég jók lettek, és nem szeretném elrontani:D Még egyszer sajnálom, amint bírom, felrakom.
Puszi: Toti
u.i.: még egyszer nagyon-nagyon sajnálom...:(

Late...

Sziasztok!
Sajnálom, de késni fog a következő fejezet. Tudom, hogy ez egy ilyen hülye sablonszöveg, de tényleg nem tudok frissíteni. Gondolom most azt kérdezitek magatokban, hogy akkor ezt a bejegyzést, hogyan írtam meg. Az a helyzet, hogy anyukám barátjánál vagyok, igaz, hogy van itt gép, de a következő fejezet otthon van, és egy darabig nem fogok hazamenni. Nagyon sajnálom!
Puszi: Toti

Happy Begining - 7.fejezet

Nos ez is megérkezett. Sajnálom, hogy ezzel is késtem egy kicsit, de az utóbbi napokban orvosról rovosra, korházról korházra jártam. Na de ez most nem számít. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást. Puszi mindenkinek: Toti

7.fejezet – a vita

(Nessie szemszöge)

-Nessie, hát az meg ki volt? – kérdezte Rosalie dühösen.

-Hát… az egyik osztálytársam. Matekon mellette ülök. – mondtam. Úgy döntöttem elmondom nekik az igazságot. – És neki van olyan jó illata. – mondtam hadarva.

-Hogy mit mondtál? – kérdezte nagyon lassan Rosalie?

-Rose, nyugodj le. Nagyon intenzíven érzem az érzéseidet. Ne csinálj fesztivált. Nessie nem tett semmit. – próbálta lenyugtatni őt Jasper.

-Még. – mondta Rose. – Jól van. Lenyugszom, és nem csinálok fesztivált. Itt! De otthon ezt még megbeszéljük! – mondta, és mintha szikrákat szórt volna a szemeivel.

-Lassan mennünk kéne. – mondta Anyu. A következő órám vele lesz. Történelem.

-Rendben. Akkor azt hiszem, mi mehetnénk is. – mondtam emberi fülnek alig hallhatóan.

-Jól van. Akkor, sziasztok.

-Sziasztok! – mondták a többiek egyszerre.

Kisétáltunk az ebédlőből. A folyósóra érve, anyu megint megkérdezte, hogy mi bajom van. Újra. Mintha nem tudnám, hogy Apu elmondta neki. Ennyire hülyének néz?

-Kicsim, biztos minden rendben? – kérdezte meg újra.

-Nem. De ezt te is tudod! Tényleg azt hiszed, hogy nem vettem észre mikor Apu elmondott neked mindent? – kérdeztem dühödten.

-Sajnálom. – mondta lehajtott fejjel.

-Nem, Anyu. Én sajnálom. Nem rád vagyok dühös. Természetes, hogy tudni akarod, mi bajom. Csak ez annyira rossz. Hogy ezt érzem. Mármint ez nem rossz. Csak annyira furcsa, és pont egy embernek kellett megtetszenie nekem. – mondtam.

Tényleg nem értettem. Miért pont egy embernek? Miért pont ő? Hisz ő olyan csodás, olyan ellenállhatatlan, annak ellenére, hogy csak egy ember. Egy közönséges ember. De mégsem. Alex nem közönséges, nem jelentéktelen. Legalábbis nekem. És az illata. Olyan édes, olyan csábító és mámorító.

-Semmi baj, kicsim. Én is nagyon sajnálom. – mondta, majd magához bújt, és megpuszilta a fejem.

Szorosan hozzábújtam. Éreztem illatát. Csak Anyunak volt ilyen illata. Csodás. De még mindig nem olyan édes, mámorító, mint Alexé.

Beléptünk a terembe. Szerencsére volt egy teljesen üres pad, úgyhogy leültünk oda Bellával. Mikor beléptünk mindenki ránk nézett, és csodálkozott abban, hogy mennyire gyönyörűek vagyunk. Ez annyira jellemző. Az emberek számára gyönyörűek vagyunk, ellenállhatatlanok. Pedig minek. Mi vagyunk a világ legveszélyesebb ragadozói.

Az óra viszonylag gyorsan eltelt. Bár nem nagyon figyeltem arra, amit a tanár magyarázott. A gondolataimba merültem. Rádőltem a padra, és a fejemet a kezemre hajtottam. Így gondolkodtam mindenfélén. Alexen, hogy mit mondjak majd otthon. Hisz Rosalie biztos nem felejti el addigra. Ilyenkor sajnálom, hogy vámpír memóriánk van. És persze a sorson is. Hogy ez lenne az én sorsom? Nem hiszem. De akkor miért történik ez velem? Miért pont velem? Egész órán ezen agyaltam. A gondolataimból pedig a csengő hangja ébresztett fel.

A következő órám magyar. Sajnos egyedül nekem lesz. Úgyhogy óra után elköszöntem Anyutól és elindultam a terem felé. Lehajtott fejjel mentem végig az iskolán. Egyszer csak azonban arra eszméltem fel, hogy valaki mellettem ment, és köszönt nekem!

-Szia Nessie! – ismertem fel Alex hangját.

Neki is miért pont most kellett megtalálnia?

-Szia! – mondtam szomorú hanggal. Csak remélni tudtam, hogy nem veszi észre hangom fájdalmas, szomorú csengését.

-Valami baj van? – kérdezte meg hirtelen.

-Nem. Csak olyan igazságtalan az élet. – mondtam neki.

-Milyen órád lesz? – kérdezte izgatottan.

-Magyar. – mondtam.

-Kár. Nekem spanyol. – mondta, és most neki is szomorú lett a hangja.

-Szia Alex! – köszönt neki egy másik fiú a folyosóról.

-Szia! – mondta. – bárki is vagy te.

-Te nem is ismered? – lepődtem meg.

-Nem. Miért ismerném? – kérdezte. Számára talán ostobaságnak tűnhetett ez az egész. De én komolyan gondoltam.

-Hát, ha nem ismered, akkor valószínüleg ő se ismer téged, és akkor miért köszönt neked? – kérdeztem. Tényleg nem értettem semmit.

-Hát… tudod, engem itt mindenki ismer. Én nem ismerek sok mindenkit, csak az ismertebb tanulókat. De engem mindenki ismer, és ezért is köszönnek nekem. Én pedig nem akarok illetlen lenni, úgyhogy visszaköszönök nekik. – mondta.

-Értem. Szóval te itt amolyan nagymenő vagy. – mondtam mosolyogva.

-Hát igen.

-Nézd! Miért beszél azzal az új lánnyal? Nem is olyan szép. Én szebb vagyok nála.

-Nem. Én vagyok szebb nála, sőt nálad is szebb vagyok. – hallottuk meg két lány susmogását a hátunk mögött.

Ezután nem tudom miért, de azt hiszem féltékeny lettem. Nem is értettem. Hisz nekik kéne féltékenynek lenniük rám. Bár a jelek szerint azok is voltak.

Majd egyszer csak meleget éreztem a kezemnél. Mikor lenéztem rá, láttam, hogy az nem más, mint Alex keze, az enyémben. Nem fogtam vissza. Azonban a két lány még mindig mögöttünk jöttek, és most megint elkezdtek susmorogni valami. Nem hallottam tisztán, de annyit azért hallottam, hogy arról beszélnek milyen igazságtalanság ez. Hiszen ők mindketten szebbek nálam. Erre nagyon megsértődtem. Az előbb még elviseltem, na de most.

Most azonban erre a mondatukra, én is megfogtam a kezét, majd ránéztem, és rámosolyogtam. Ő visszamosolygott.

-Elkísérjelek a teremig? – kérdezte még mindig mosolyogva.

-Igen, köszönöm. Úgyse tudom, hol van.

A folyosón mindenki tátott szájjal nézett minket. Persze azt eddig is tudták, hogy Alex nagyon menő, de hogy rögtön az első nap, az új diákok ennyikével járjon. Pláne, ha azok olyan gyönyörűek, mint mi. Az ő szemükben persze.

Elérkeztünk a terem ajtajához. Megálltam, majd szembe fordultam Alex-szel.

-Nos… - mondtam.

-Biztos nem érsz rá eljönni velem a bálra? – kérdezte reménykedve.

-Sajnálom, de nem. Nem is szabadott volna megfognom a kezed. Nem tudom mi történt velem. Talán csak elfogott a hév. Tényleg sajnálom, de köztünk nem lehet semmi. – az utolsó mondatnál, már a könnyeimmel küszködtem. De nem sírhattam, pláne nem itt, és előtte. – Nekem most mennem kell. – mondtam, majd elindultam a terembe, de ő megfogta a karom, ezzel megakadályozva a tervem, miszerint gyorsan bemegyek a terembe.

-Rosalie miatt mondod ezt? – kérdezte reménykedve, hogy csak a nővérem miatt nem akarok vele lenni, és igazából én is úgy érzek, mint ő. Ez mondjuk tényleg így volt, de nem Rosalie miatt, hanem magam miatt nem akarok vele lenni. Mármint szeretnék, de tudom, hogy nem szabad.

-Nem. – mondtam határozottan, és kirántottam a karom, a kezéből.

Majd bementem a terembe. Mindenki tátott szájjal nézte, hogy, hogy kosarazom ki a suli legmenőbb fiúját.

Besétáltam, és leültem az egyetlen szabad helyre. Egy lány mellett ültem, aki rögtön be is mutatkozott.

-Szia! A nevem Lila. Te meg mit csináltál az előbb? Ugye tudod, hogy a suli legmenőbb fiúját kosaraztad ki éppen az előbb? – kérdezte hitetlenkedve.

-Szia! Az enyém Renesmee Carlie Cullen. – mondtam kedvesen, majd a hangom egy kissé dühössé vált. – És, igen, tudom, hogy mit csináltam. Lehet, hogy ő a suli legmenőbb fiúja, de ez engem nem érdekel. Sajnos nem lehetséges, hogy együtt legyünk. – mondtam el neki az igazat.

Úgy éreztem, hogy nagyon jó barátnők leszünk a Lillával, ezért is mondtam el neki az igazságot.

-Értem! Nem akarlak megsérteni, de mintha neked is tetszene az Alex…

Nos, hát ez ilyen lett. Lécci írjatok kritikákat. Puszi: Toti

Happy Begining - 6.fejezet

Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig tartott. A következővel nagyon fogok sietni. Ígérem. Puszikah: Toti

6.Fejezet - Az illat forrása

(Nessie szemszöge)

-És te? – kérdezte félve.

-Én nem járok senkivel. – mosolyodtam el.

-Akkor jó… - mondta, most már ő is mosolyogva.

-Hogy érted azt, hogy „Akkor jó”? – kérdeztem. Sejtettem, hogy miért örül annak, hogy nincs barátom, de az ő szájából akartam hallani.

-Hát… őőő… nem mindegy? – kérdezte zavartan.

-Nem. – válaszoltam előző kérdésére. – Szeretném tudni, de hát, ha nem akarod elmondani, hát legyen. – mondtam, sértődöttséget színlelve. Majd elfordultam.

-Jól van. Akkor elmondom. Hát… szóval azért örülök annak, hogy nem jársz senkivel, mert így még szabad vagy, és talán van rá esélyem, hogy velem járj. – pirult el. Egy halk kuncogás hallatszódott az első padok felől. Tudtam, hogy Alice szórakozik ezen, és abban is biztos voltam, hogy látta, mi fog történni.

-Oh. Értem. Nézd én, nagyon kedvellek, de sajnos nem lehetséges. – szerencsém volt, mert pont most csengettek be, szóval nem kérdezhetett tőlem bármit is.

Az óra nagyon lassan telt. A szemem sarkából láttam, hogy Alex végig engem nézett. Sajnáltam. Sajnáltam, mert nagyon megkedveltem, de tudtam, nem lehetünk együtt, hisz ő egy ember. Bár titkon reméltem, hogy ez mégsem így lesz. Anyáéknak is sikerült. Nekünk miért ne sikerülhetne?

Mikor kicsengettek, gyorsan felpattantam, és kirohantam a teremből, persze emberi futáshoz híven. Alice persze követett. Látta, hogy ki fogok rohanni a teremből, szóval gondolom előre felkészült erre az egészre. Az utam kifele vezetett. Mikor kiértem az udvarra, leültem egy padra. Alice pedig mellém.

-Mi történt? – kérdezte

-Mintha nem tudnád te is. Egyébként örülök, hogy ennyire mulatságosnak tartod ezt az egészet. – mondtam neki dühösen.

-Nem tudom, miről beszélsz. – adta az értetlent.

-Alice, azt hiszed, nem hallottam, ahogy kuncogtál, mikor Alex elmondta, hogy miért örül annak, hogy nem járok senkivel??? Félig én is vámpír vagyok, tudhatnád, hogy ugyanolyan jó a hallásom, mint nektek! – Szűrtem fogaimon keresztül az utolsó mondatot.

-Sajnálom. De olyan aranyos volt. – mondta, és láttam a szemeiben a megbánást.

-Semmi baj Alice, nem rád vagyok dühös, csak olyan igazságtalan ez az egész. Nem láttad véletlenül, hogy mi fog történni kettőnkkel? – kérdeztem.

-Sajnálom kicsikém, még nem. Valószínüleg még nem döntötted el.

-Értem. – mondtam majd a fejem a vállára hajtottam, és elkezdtem sírni. Nem érdekelt, hogy mindenki lát sírni. – Azt hiszem, beleszerettem. – mondtam kétségbeesve.

-Semmi baj, Nessie! Az ilyen előfordul. Nem lesz semmi baj. Edwardéknak is sikerült, nektek miért ne sikerülne. Az a lényeg, hogy ne mondj neki semmit rólunk. Ha rájön magától, akkor rendben van. De te nem vezetheted rá, és nem mondhatsz semmit se. – mondta határozottan.

-Rendben. – mondtam. Most már nem sírtam annyira, mint még 1 perce.

Lassan becsöngetnek, szóval elindultunk Alice-szel az iskola felé. Nekem a következő órám, Anyuval, és Rosalie-val lesz. Alice-nek pedig Apával. Mikor beértünk mindketten elindultunk az a terem felé, ahol az óránk lesz.

(Edward szemszöge)

Már a teremben ültem, mikor Nessie még mindig nem volt itt. Nem tudtam, miért késhet. De aztán meghallottam a gondolatait. Alice-re gondolt. Hogy milyen szerencsés, hogy ott van neki Alice. Nem értettem, miről lehet szó. Mi történt. Majd egy kicsit jobban beleolvastam lányom gondolataiba, és megláttam, amint a kinti padon ülnek. Nessie pedig Alice vállán sír. Meg akartam tudni, miért került ilyen állapotba az én kicsikém.

-Szia kicsim! Milyen volt az első órád? – kérdeztem tőle kedvesen, de már nagyon furdalt a kíváncsiság. Nem válaszolt. Még csak nem is köszönt.

-Nessie, valami baj van? – kérdeztem tőle, és kényszeríttettem, hogy rám nézzen. – Mond el, hogy mi történt. – kértem meg.

-Inkább te nézd meg! – mondta, majd arra gondolt, ami az előző órában történt. Csak néztem, és nem hittem a szememnek. Nessie, az én kicsi Nessie-m, beleszeretett egy emberbe. Pont, mint én. Úgy éreztem, mintha szégyellné magát. Nem tudtam, miért? Hisz nem csinált semmi rosszat. Nem tehet erről. Bár Rosalie-nak lesz hozzá egy-két szava, de az nem számít.

-Nessie, nincs ebben semmi rossz. Végre találtál valakit, akit szeretsz. Ennek csak örülnünk kell. Igaz, hogy Rosalie-nak biztosan lesz hozzád egy-két szava, de szerintem ne is foglalkozz vele. Ha nem mondasz neki semmit se rólunk, és magától rájön, akkor aztán tényleg nem lesz semmi gond. Hisz nézz meg minket Bellával. Ugyan így indultunk, és most boldogok vagyunk. Hisz ott vagyunk egymásnak, és még itt vagy nekünk te is. Ebben nincs semmi rossz. – mondtam neki mosolyogva.

-Köszönöm Apu. – mondta, majd a karjaimba esett, és ott sírt.

-Nyugalom, nem lesz semmi baj. – nyugtatgattam lányom.

Majd becsengettek. A tanár belépett a terembe és szerencsére ő se kért meg minket, hogy mutatkozzunk meg. Örültem neki, nem hiszem, hogy ez most jót tett volna Nessie-nek.

Az órát azzal töltöttem, hogy azt néztem, Nessie miként búslakodik. Egészen máshol járt. A tanár egyszer se szólította fel, nem tudom miért. Talán ő is látta, hogy nincs egészen itt.

Mikor kicsengettek, elindultunk az ebédlőbe. A többiek már ott voltak az egyik félreeső asztalnál. Nessie-vel beálltunk a sorba és megvettük az ebédet, amit persze nem fogyasztottunk el, csak a látszat miatt kellett.

Leültünk az asztalhoz. Én Bella mellé ültem. Tőlünk balra Alice és Jasper foglalt helyet. Melléjük ült le Nessie. Tőlünk jobbra pedig Rosalie és Emmett.

-Milyen volt az előző órátok? – kérdezte Alice felém fordulva.

-Unalmas. – mondtam egyszerűen. Nem akartam nekik beszámolni Nessie lelki világáról. Ha meg akarja velük osztani, biztos megteszi.

Hogy viselkedett Nessie? Nagyon szomorú? - kérdezte gondolatban Alice. Én csak egy aprót bólintottam. Alice tudomásul vette, és láttam rajta, hogy egy kicsit szomorúbb lesz.

-Mi a baj Nessie? – kérdezte szerelmem lányunktól. Sejtettem, hogy ő észre veszi. Hisz a lányáról van szó. Melyik anya, ne venné észre, ha a lánya szomorú?!

-Semmi. Jól vagyok. Csak nem aludtam eleget. – mondta. Úgy tűnik a sejtésem beigazolódott. Nessie nem akarja elmondani a többieknek.

-Értem. – mondta majd most rám nézett.

Éreztem, ahogy kitolja rám a pajzsát.

-Edward, kérlek mond el mi baja Nessie-nek. Rossz ránézni, ahogy csak néz a semmibe.

-Emlékszel, mondta, hogy érez egy nagyon jó illatot?

-Igen. Azt is mondta, hogy mintha szomjas lenne, pedig ő sose szokott az lenni.

-Igen. Nos ezt az illatot szintén megérezte mikor Alice-szel volt órájuk. A tanár sajnos pont a mellé a fiú mellé ültette Nessie-t, akinek nagyon jó illata volt Nessie számára. A fiú bemutatkozott neki, és nagyon úgy tűnik, hogy a fiúnak tetszik a lányunk. De nem ez a legrosszabb, hanem hogy Nessie-nek is tetszik a fiú. És nem képes felfogni, hogy ez hogy történhetett vele.

-De hisz ez csodálatos. Végre van valaki, aki tetszik neki.

-Én is ezt mondtam. Na mindegy.

-Majd otthon beszélek vele. Köszönöm, hogy elmondtad. Szeretlek.

-Nincs mit drágám. Én is nagyon szeretlek.

És akkor éreztem, hogy a pajzs visszavonul. Bella hálásan pillantott rám, majd visszafordult a többiekhez, és elkezdett beszélni velük.

(Nessie szemszöge)

Nem akartam elmondani a többieknek, hogy, hogy érzek. Még nem. Csak azt akartam, hogy ez múljon el. Nem akartam erre gondolni, de sajnos nem tudtam abbahagyni. Csak Alex-re tudok gondolni. A gyönyörű zöld szemeire, ami egyben barna is. Csodásak. És akkor újra megéreztem azt az illatot. Tudtam, hogy belépett az ebédlőbe, nem néztem oda. Csak egy jó nagyot szippantottam a levegőbe. A szemem sarkából láttam, hogy Apa, Alice, de még Anya is észre vette. Nem érdekelt. Láttam, hogy Alex erre tart. Mikor elérte az asztalunkat köszönt nekem.

-Szia Renesmee! – mondta ragyogó szemekkel.

Én csak ránéztem, elmosolyodtam, és csak annyit mondtam:

-Szia! Hívj csak nyugodtan Nessie-nek.

A többiek csak tátott szájjal néztek minket. Főleg Rosalie. Látta, hogy rögtön kivirultam, amint megláttam őt. Sajnos ez így is volt. Amint megláttam, belenéztem gyönyörű szemébe, ami most teljesen zöld volt, rögtön elfogott a boldogság. Már nem voltam olyan szomorú. Már nem voltam lelombozódva.

-Ööö. Nessie! Tudod, jövő héten lesz ez a bál, és arra gondoltam, eljöhetnél velem. – mondta lehajtott fejjel.

Amint válaszolni akartam, Rosalie közbe szólt.

-Figyelj öcskös. Örülj neki, hogy idejöhettél, és egyáltalán visszaköszönt neked Nessie. És különben is jövő hét végén más elfoglaltságunk van. – mondta határozottan.

Tudtam, hogy valami hasonlót fog mondani. Rosalie sosem szerette, ha egy ember van olyan merész, és odajön hozzánk, pláne ha még köszön is.

-Oh, értem. Azért köszönöm. És bocsánat Rosalie, ha zavartam. – Az utolsó mondatát kifejezetten Rosalie-nak mondta.

-Hé! Rosalie találtunk valakit, aki szembe mer szállni veled! – mondta Emmett hangosan nevetve. Jasperrel együtt. Ám a mondata után, már mindenki nevetett az asztalnál, kivéve Rosalie.

-Nos, akkor én megyek. – mondta Alex, és elindult a saját asztala felé.

-Nessie, hát az meg ki volt? – kérdezte Rosalie dühösen.

-Hát…

Hát ilyen lett. Remélem mindenkinek tetszett. Lécci írjatok komikat! Az se baj, ha rossz, csak írjatok komit. Köszikeh: Toti