Happy Begining - 32.fejezet

Szijasztok!:D

Köszönöm a komikat, és máris felrakom a következő fejezetet. Dzsenni. kérdésére ismét válaszolok, miszerint, azért nem szoktam komit írni, mert ugyebár egy bizonyos darabszám után rakom fel a kövit, és ha írok sosem tudom, mennyi az, amit ti írtatok.xD Egyébként elég hülye szoktam lenni...xD Nah mindegy. De ez mondjuk nem lenne így, ha magatoktól írnátok jó SOKAT!:D Oh, és majd elfelejtettem, utolértetek! Most már nincs több fejezet előre megírva, úgyhogy tényleg írjatok sok komit!:D Puszi, és jó olvasást: Toti

33. fejezet

(David szemszöge)

Sajnáltam, de egyben meg is értettem Doroty döntését, hisz ki is akarna egy ilyen undorító vámpírral együtt lenni. Jó, mondjuk, azért nem vagyok olyan ronda, ennyi ego-m azért nekem is van! Nah, komolyra fordítva a szót, szerintem elég jól nézek ki. Legalábbis, ha Apámra ütöttem, ami szinte teljesen biztos. Apám még emberként is jól nézett ki, amit a vámpírrá válása csak tetézett.

Nem mentem haza, az üres és sötét lakásba, amit most bérlek. Még ezt is el kéne mondanom Cullenéknek, vagyis azt, hogy igazából nem is a nagybátyámnál lakok, amire valószínűleg már ők is rájöttek.

Csak futottam az erdőben, minden nyugodt volt, és csöndes. Én voltam az egyetlen körülmény, ami ezt megzavarta. Ám ezt csak én hallhattam, emberi fül észre sem veszi, ahogyan a fák susognak a gyors tempóm miatt. Így jutottam el egy varázslatos helyre. Az itteni vízesés melletti gyönyörű füves pusztára. A pázsit vizes volt az ideeső vízcseppektől. Gyönyörű látvány volt. Mellettem a vízesés, a másik oldalon a végeláthatatlan erdő, és ez a puha, nyirkos fűáradat. Rögtön tudtam, ha Doroty valaha is megbocsájt nekem és újra együtt leszünk, elhozom ide. Ide, erre a csodás helyre, melynek még az illata is mámorító és frissítő. Maradtam még, lefeküdtem a fűbe, a karom a fejem alá tettem támaszképp. Éreztem, ahogy a meleg napsugár a bőrömre vetődve gyémánttá változtat. Még ezt is meg kell mutatnom Doroty-nak.

Legszívesebben most azonnal odamentem volna hozzá, és megmutattam volna neki a napfényben bőrömet. Ám ez még jobban felzavarná, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ha valaha is megbocsájt nekem, majd akkor megmutatom neki.

Végül úgy döntöttem, elmegyek a Cullen családhoz. És beszélek velük, ha van valami kérdésük, én válaszolok rá. Gyorsan felálltam, és elkezdtem futni a ház felé.

Vajon otthon vannak? Mondjuk, hol máshol lennének napsütéses időben. Éreztem, ahogy a fák ágai között rám eső napsugarak melegítik a bőrömet.

Már ott is voltam. Nem gondolkoztam, odamentem az ajtóhoz, majd becsöngettem…volna, ha Alice nem nyitja ki előbb.

-David! – ugrott a nyakamba.

Furcsálltam ezt a gesztust, nem tudtam, hogy ennyire jóban vagyunk, de azért viszonoztam az ölelését.

-Szia, Alice. Figyu, a végén még sikerül megtenned azt, ami még senkinek sem sikerült, és megfolytasz egy vámpírt. – nevettem.

Ő is elnevette magát, majd még utoljára erősen megszorított, és elengedett. Nessie is megjött, majd ő is megölelt, ahogy Alice. Ő még erősebben zárt a karjaiba, mint az előbb a nénikéje. Amint Nessie befejezte, bementünk a házba. Mindenki ott ült a nappaliban, a kanapékon.

-Sziasztok! – köszöntem nekik.

-Szija. – Bella.

-Hello. – Edward.

-Szerbusz. – Esme.

-Üdv. – Carlisle.

-Hali öcsi. – Emmett.

-Szia. – Jasper.

Rosalie nem köszönt. Mondjuk, mit is vártam tőle.

-Szija Rosalie. – köszöntem előre, de ő csak bólintott egyet, üdvözlés képpen.

- Nem szeretnék zavarni, csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőletek. – mondtam gyorsan.

- Egyáltalán nem zavarsz, és semmiért nem kell bocsánatot kérned. – szólt kedvesen Esme.

- Dehogynem. Sajnálom, hogy nem szóltam nektek erről az egészről. Mondanom kellett volna nektek.

- Bizony. – mondta ellenszenvesen Rosalie.

- Rosalie. – szólt rá Carlisle.

Szemforgatva felállt, és se szó, se beszéd, felment a szobájába.

-Ne haragudj Rosalie miatt. Sosem szerette a Volturi-t és azt se, ha átverik őt. – mondta Carlisle kedvesen. – Kérdezhetek valamit?

Bólintottam.

-A munkatársam, Peter, akire azt mondtad, hogy a nagybátyád. És ugye kiderült, hogy igazából nem ő a bácsikád, hanem Aro, Caius és Marcus…

- Igen. Nos, Peter az adósom. Egyszer, még régebben megmentettem az életét, és ezért tartozott nekem eggyel, és én ezt most felhasználtam. És hát, így.

Sokáig beszélgettünk. Szerencsére a Cullen-család kedvessége, melegsége elterelte a figyelmem Doroty-ról, és megakadályozott abban, hogy azon agyaljak, vajon mit csináljak most.

(Doroty szemszöge)

Már vagy egy órája annak, hogy David kiugrott az ablakomon. Ez is egyike volt azoknak a dolgoknak, amiket teljesen nem értettem. Hogy képes valaki kiugrani egy emeleti ablakról úgy, hogy ne essen semmi baja. Nem voltam képes felfogni semmit abból, amit ő mondott nekem. Persze értettem a szavakat, de a bennük lévő értelmet nem.

Legszívesebben felugrottam volna, és azonnal elindultam volna Nessie-hez, hogy tanácsot kérjek tőle, de képtelen voltam megtenni. Ő is hazudott nekem, akárcsak David. S ez nagyon megbántott. Hazudtak nekem, mindannyian! Az összes Cullen, David. Olyan egyedül éreztem magam, elhagyatottnak, csalódottnak, átvertnek.

Felkeltem az ágyamból, és szép lassan odasétáltam ahhoz az ablakhoz, ahol nemrég David be- és kijött. Egy ideig csak bámultam a kinti, napsütéses tájat és gondolkodtam.

Kezdett minden összeállni. Kezdtem összerakni a szavakat, amit David mondott. Amiről eddig csak találgattam, most mindenre rájöttem. Hogy miért volt olyan furcsa David. Hogy miért nem mondott semmit magáról. Senkinek. De főleg Nessie-nek nem. Hisz akkor gyanús lett volna. Hogy azért nem bírta a vért, mert rögtön megkívánta. Azért kérdezte az ebédlőben Edward, azért mondta David, hogy olvasta, azért rohant el, úgy, mint akit üldöznek. Azért húzódott el mindig, mikor csókolóztunk…

A szemembe könnyek szöktek. Istenem, mennyi éjszakán át gondolkoztam ezen, mennyi imát mondtam el azért, hogy megtudjam a miértekre a választ. És most itt van. Tudom.

Lerogytam a mellettem lévő kanapéra, a lábaim felmondták a szolgálatot, és nem tudtam ellenkezni ellene. Még mindig éreztem a díványon David bódító illatát. Olyan csodás volt. Nemcsak a parfümjének illata – bár az se volt semmi – de a saját testének, bőrének illata mindent felülmúlt. Huh… Istenem… Még egyszer beleszagoltam a kanapéba, hogy megjegyezzem illatát. Teljesen elkábított.

Ez még jobban megerősített azt a tényt, amit már eddig is tudtam. Szeretem. Szeretem, teljes szívemből, de akkor is nehéz volt neki megbocsájtani. Az nem zavar, hogy az, aki, inkább az, hogy hazudott nekem, nem hitt bennem. Hisz nyugodtan elmondhatta volna nekem, megbízhat bennem, nem árultam volna el senkinek. És ezt se vette észre.

Most rögtön felhívtam volna, de féltem, üvöltöznék vele, lekiabálnám a fejét, amiért hazudott nekem, amiért nem hitt bennem, nem bízott bennem. De ezt nem akartam. Nem volt kedvem kiabálni, és megbántani se akartam.

Nem tudom, miért, de a könnyeim patakokban folytak. Eldűltem a kanapén, felhúztam a lábaimat magam mellé, és összegörnyedtem. A könnyeim csak hulltak, hulltak, és hulltak, mígnem álomba sírtam magam.

(Nessie szemszöge)

Szerettem David-et. És bár tudom, hogy a Volturi tagja, ő még sem olyan, mint a családja. Pont olyan, mint mi. Vegetáriánus. És ezért sem haragudtam. Ráadásul nem tehetett mást. Doroty-t is kedveltem, jó barátnők lettünk, és olyan szép pár voltak David-del. Összeillettek.

Segíteni akartam neki, vagyis inkább nekik, de képtelen voltam rájönni, hogy tehetném mindezt. Fel akartam hívni, de nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne. Telefonon úgyse tudnánk beszélni, viszont ha meg személyesen kéne, nem hinném, hogy úgy, tudja mi vagyok, valaha is látni akar még. De e két választás közül, akkor is inkább a találkozást választanám. Ígyhát ennél maradtam.

A másik gondom az volt, hogy vajon várjam-e meg, mire Hétfőn iskolába megyünk és hagyjak neki időt gondolkozni. Vagy most azonnal menjek át, hogy megvigasztaljam. Az utóbbi mellett döntöttem, és rögtön felpattantam a nappali foteljéből, és mielőtt a többiek megkérdezhették volna, elindultam. Gyorsan átfutottam az erdőn, majd megkerestem Doroty-ék házát. Elég hamar megtaláltam, majd beugrottam az ablakán.

Eközben Doroty-ék házában…

(Doroty szemszöge)

Délután, mikor felkeltem, nem volt kedvem semmihez. Csak feküdtem összegömbölyödve, és néztem a szobám. Most jöttem csak rá, mennyire szerencsés vagyok. hatalmas szobám van, hatalmas házban élek, szinte mindent megkapok, amit kérek, és a szüleim is szeretnek. Bár nem gyakran vannak otthon, de szeretnek, és gondoskodnak rólam.

Pár óra semmittevés után, úgy döntöttem, elmegyek és letusolok. Így hát, döntésemnek eleget téve, felkeltem, és szép lassan megindultam saját, gyönyörű, hatalmas fürdőszobámba. Levettem a ruháimat, majd beléptem a kádba. Elhúztam a függönyt, és megeresztettem a forró vizet. Enyhén csípte a bőrömet, most mégis jól esett. Felébresztett. 10 perc után elzártam a csapot, elhúztam a függönyt. Döbbenetemtől felsikkantottam. A fürdőszobámban lévő ülő alkalmatosságon ott ült Nessie…

Szóval ilyen lett, és íratok jó sok komit, most nem adok meg bizonyos darabszámot, de ha nem írtok gyorsan komikat, akk utólagosan adok meg darabszámot.:D*gonoszan néz* Puszi: Toti

Igazi Twilighter díj(L)

Sziasztok!

1. Meg kell köszönnöm a díjat!

2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról min. 5 dolgot!
5. Tovább kell adnom a díjat min. másik 5 blognak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1. Nagyon szépen köszönöm Nickyy-nek (http://baratvagyellenseg.blogspot.com), hogy érdemesnek talált a díjra.

4. 5 dolog rólam:

-Először is imádok írni, illetve olvasni is nagyon szeretek.

-Köszönöm szépen az 50 rendszeres olvasót, és a negyedik blogger díjam is:)

-Örülök a sok kommentárnak, de azért egy kicsit többtől se lenne semmi bajom:P

-Nagyon szeretem az Alkonyatot, de nem vagyok az a mániákus rajongó, aki elvetemült, és csak erre tud gondolni.:)

-És utolsónak szeretem a barátaim, hülyülni velük, és mindenfelé eljárni.xd

5-6. Az 5 blog, akiknek továbbadnám:

1. Először is Nessie-nek, hisz ő egy nagyon jó barátom, akit régóta ismerek, és ő bíztaott, hogy elkezdjem ezt a blogot. http://nessie-twi-fic.blogspot.com/

2. Másodszor Alice Cullen-nek, aki szerintem nagyon jól ír, és két irományát is olvasom, pedig nincs túl sok időm... http://www.boldogveg.blogspot.com/ http://www.rajongas.blogspot.com/

3. Harmadszor Ivinek, aki szerintem nagyon tehetséges, és az ő blogját is még mindig olvsom.:D http://feketeangyalsaga.blogspot.com/

4. Negyedszer Ivinek és Lanának a Voterra születte című írásuk miatt, ami szerintem nagyon nagyon jó történet:) http://volterraszulottebylanaandivi.blogspot.com/

5. Végül pedig Vicky11-nek, akinek nagyo megtetszett a története.:) http://beyondtheocean-vicky11.blogspot.com/

Nos hát ennyi , és még egyszer köszönöm Nickyy-nek a díjat!(L) Puszi: Toti

Happy Beggining - 31.fejezet

Szijasztok!:D

Nagyon köszönöm a 14 kommentárt! Sajnálom, hogy csak most tudom felrakni, de egész héten programom volt, és nem is tudtam aludni, még ma sem, pedig ma szombat van, és fáj mindenem...:( Hétfőn egy csomót kellett tanulnom, kedden számokat kellett letöltenem, szerdán későn értem haza, csütörtökön színházban voltam, pénteken pedig 24 órás sportnapon, és szintén nagyonkésőn értem haza. Fáj a térdem, és ráadásul alig tudok menni, mert valami baja van a csípőmnek. 3 NAPJA! nem voltam gépnél, és már nagyon kikészültem... Jah, és közben egy másik könyvet is írok, és azt is kéne folytatnom, és lassan beértek a Happy Begining-ben...:P Nah mindegy nem untatlak titeket, Jó olvasást!

Puszi: Toti

31. fejezet

(David szemszöge)

Tudtam, hogy most mindennek vége, minden kiderül. Miért pont most kellett jönniük? Miért nem tudták volna egy kicsit később meglátni Cullen-éket?

-Persze, hisz ő az én unokaöcsém. – mondta Aro, és az egész házra egy percnyi csönd telepedett.

-Bár azt én sem értem, mit keres itt, hisz én úgy tudtam, elment valami kirándulásra. – nézett rám kérdő tekintettel.

-Na jó. Ezt már nem bírom. Először az ebédlőben, aztán a parkolóban, most meg itt. Mi folyik itt? David kérlek, válaszolj. – kért Doroty.

-Doroty mindent elmondok, és minden egyes kérdésedre válaszolok, de nem most, hanem majd holnap. – mosolyogtam rá, és ő viszonozta.

-Mindent? – kérdezte Aro tekintetében dühvel, és értetlenséggel vegyítve.

-Igen. Mindent! Minden egyes kis apró részletet.

-Ugye tudod, hogy mi lesz, ha elmondod?

-Igen Aro. Tudom. De nem érdekel, mert szeretem! Érted? Szeretem! – kiabáltam.

Amikor Doroty-ra pillantottam, ő könnyes szemmel, meghatódva figyelt engem.

-Én is téged. – suttogta.

Odarohantam hozzá, és csókokkal hintettem tele, mindenét csókoltam, amit csak tudtam, ahol csak értem. Ám ez nagy hiba volt. Megéreztem mámorító illatát, amit még sosem, hisz eddig még nem voltam hozzá ennyire közel. Gyorsan elhúzódtam tőle, mire ő rémülten figyelt, vajon mit tehetett, hogy ennyire megrémültem.

-Most hazaviszlek, és holnap mindent elmagyarázok!

-Rendben. – egyezett bele, ám még mindig nem értett semmit.

-Amint visszaértem, nektek is mindent elmondok. De most az első Doroty. – fordultam a családomhoz, és a Cullenékhez, akiket szintén már a családomnak tekintettem, és nagyon határozottan mondtam. Bár nagy nehezen, de mindannyian bólogattak.

Doroty-val elindultunk a kocsi felé. Beültünk, s kérdésekkel bombázott.

-Szóval, nem akarod már most elkezdeni a mesélést? – mosolygott, a szemében rengeteg kíváncsisággal.

Az utat néztem, és teljes nyugodtsággal kezdtem bele mondandómba.

-Nézd, én mindent el fogok neked mondani, de csak holnap, mert addig még át kell gondolnom, hogy mondjam el neked ezt az egészet. Hogy, hogy fogod fogadni. Hogy be tudod-e fogadni az új információkat.

-Rendben. – adta fel. – Akkor már csak egy kérdésem lenne.

-Csak nyugodtan. – mosolyogtam rá, majd visszafordultam az út felé.

-Amit a házban mondtál, azt komolyan gondoltad?

-Pontosan mire gondolsz, mert elég sok mindent mondtam ma.

-Hát azt… hogy… tudod… hogy… szeretsz. – mondta zavarban. Nem nézett a szemembe, az ölében heverő kezeit vizsgálgatta.

Azonnal lefékeztem. Még szerencse, hogy mindketten bekötöttük magunkat, különben a végén még Doroty is és én is kirepülünk a szélvédőn, ami Doroty-nak esetleg az életébe kerülhet, nekem meg elég nehéz lenne megmagyaráznom, hogy hogy éltem túl.

-Minden egyes szót komolyan gondoltam. És ha kell még ezerszer, elmondom, akár az egész világnak kikiáltom! Szeretlek! – kiáltottam végül.

Doroty szeme ismét könnyes lett a meghatódottságtól.

Közel hajoltam a nyakához, és megcsókoltam, de már megint nem kellett volna, megint elfelejtkeztem róla, hogy milyen mámorító is az illata.

Gyorsan visszahúzódtam, és Doroty ismét rémült tekintettel figyelt, vajon mi gond lehet ismét.

-Baj van? Csináltam esetleg valami rosszat?

-Nem, nem dehogy. Az én hibám. Semmi gond. Menjünk. – beindítottam a kocsi motorját, s hazavittem. Az úton beszélgettünk, szerencsére már nem faggatott, beletörődött, hogy csak holnap tudja meg az igazat, és bízott bennem, hogy nem szegem meg a szavam.

Megérkeztünk, s mielőtt Doroty kiszállt volna, egy hatalmas csókot adtunk egymásnak.

Kikászálódott a tűzpiros Ferrarim-ból, becsukta az ajtót, majd a lehúzott ablakon behajolva elköszönt.

-Szia. Aztán ne felejtsd el, hogy holnap mesélned kell! – biztosította magát még egyszer.

-Ne aggódj. Mindent elmondok. Jó éjszakát.

Elindult a járdán, és bement a gyönyörű, nagy házukba. Ez is szép volt, pont, mint a Cullen-ház, csak jóval kisebb.

Amint belépett az ajtón, s biztos lehettem benne, hogy nem esik semmi bántódása, elhajtottam.

A visszafelé vezető úton azon agyaltam, mit is mondhatnék a többieknek. Azt tudom, hogy mindent el kell mondanom, a teljes igazságot, hisz ha nem, Edward tudni fogja, hogy titkolok valamit.

Gondoltam, az elején kezdem, s mikor nagyjából körvonalazódott bennem az egész, már meg is érkeztem.

Gyorsan leparkoltam egy megfelelő helyre, majd kiszálltam és gyorsan bementem.

-Na végre! – mondta rögtön Rosalie, mondjuk mit is vártam, volna tőle.

-Nos, drága unokaöcsém, elmondanád nekünk, hogy mégis mit keresel itt, és drága barátainknak, hogy ki is vagy? – kért meg Aro.

-Rendben. Akkor kezdem az elején. – a Cullen családhoz fordultam. – A nevem David Volturi, Aro, Caius és Marcus unokaöccse vagyok. Bár ezt sokan nem tudják, mert titokban tartottuk, hogy a Volturi vezetőinek volt még egy testvére.

-Ezt még én sem tudtam. – hüledezett Carlisle.

-Igen. Tényleg nagy titokban tartottuk. Bár a Volturi-hoz tartozok, sosem ittam még ember véréből, csakis állatéból. Aroék ezt elfogadták, hisz a rokonuk vagyok. Általában hetente kétszer szoktam kimenni a közeli erdőbe.

-Akkor téged láttalak az erdőben. – Nessie nagyon meglepődött.

-Igen, engem. Sajnálom, hogy csak úgy elfutottam, de nem akartam, hogy meg tudd, ki vagyok. Azért nem ismertetek fel, mert nekem ez a képességem. Nagyon összetett. Más vámpírok nem érzik a szagom, csak olyannak, mint amilyen egy embernek. A vámpír képességeimet leplezi, nem csillogok a napfényben, nem tudok gyorsan futni, nem vagyok olyan erős, mint egy vámpír, kivéve, ha azt akarom. A szemem, pedig a kontaktlencsével lepleztem, amire gondolom te, már rájöttél. – fordultam Edward-hoz.

-Nos, ez nagyon érdekes, de még mindig nem tudjuk, miért hazudtál nekünk, és jöttél ide, ahelyett, hogy a megbeszélt kirándulásra mentél volna. – mondta dorgálóan Caius.

-Amikor múltkor a Volturi könyvtárában jártam, megtaláltam a ti könyveteket. – mutattam a Cullen család felé. – És elolvastam az egészet. Hogy milyen régóta éltek ennyien együtt, milyen érdekes képességeitek vannak. Mondjuk az nincs benne leírva, hogy Bella is tud a gondolatokban olvasni. Csak az, hogy van egy pajzsa.

-Mi? Ezt nem tudtuk. – mondta dühösen Marcus.

-Igen. Nos, ha valakire sok ideig ki van terjesztve a pajzsom, felveszem a képességét, és én is képes leszek arra, amire ő.

-És akkor mennyi képességed van? – kérdezte Aro szemében félelemmel.

És tényleg. Félt. Félt Bellától, amit nagyon furcsálltam, hisz ő senkitől se félt, de úgy látszik, ez most megváltozott.

-Nos, nagyjából olyan ötven. Minden vámpírnak, akikkel eddig találkoztam, átvettem a képességét. Szóval nagyon sok.

-Szóval, olvastam rólatok, és meg akartalak titeket olvasni. – folytattam. – Azért hazudtam nektek, mert tudtam, úgysem engednétek el, ha megkérdezem. – fordultam családomhoz. – Ezért kitaláltam azt, hogy kirándulni megyek, mert oda biztosan elengedtek. Aztán mikor megérkeztem, rögtön megismerkedtem veletek, és nagyon jó volt. Mindannyian kedvesek, befogadók vagytok, attól függően, hogy azt hittétek csak egy ember vagyok.

Aztán beleszerettem Doroty-ba. És Nessie mindenben segített, amiben csak tudott. – felé fordultam, rámosolyogtam, amit ő viszonzott is. – Nos, lényegében ennyi lenne.

-Ez mindent megmagyaráz. – mondta Bella.

-Igen.

-Nos, ez mind szép és jó, de most szépen hazamegyünk. – mondta Aro

-Mi? Nem! Én nem megyek haza. Itt maradok a Cullen családdal, de legfőbbképp Doroty-val. És ebben nem akadályozhatsz meg!

-Fiatalember, velünk jössz most azonnal! – ellenkezett.

-Jó. Tudod, mit veletek megyek. De úgyis hasztalan, mert mindig el fogok szökni. Nem hagyom itt Doroty-t. Mert szeretem! Te még sose szerettél senkit, drága nagybátyám? – kérdeztem meg tőle.

-Nem! – kiáltotta.

-Ezek szerint csak Apa volt ilyen szerencsés!

Úgy tűnt, ezen elgondolkozott. Edward arca értetlenből, hirtelen furcsává vált, majd döbbenté.

-Aszta.

-Oh. Tényleg. Téged el is felejtettelek. – jegyezte meg Aro.

Tudtam, hogy minden egyes gondolatát hallja Aronak, így megkérdeztem.

-Mire gondol? – fordultam Edward felé.

-Arra, hogy ez nem teljesen így volt, mert…

-Mert én is voltam szerelmes. Bár ez hitetlennek hangzik, én is odavoltam egy nőért. Épp ezért engedem meg, hogy maradj még egy kicsit. Szólok, ez a kicsi, maximum, ismétlem maximum, 1 év lehet.

Totál ledöbbentem, ahogy Caius is és Marcus is.

-Nah de Aro. – Marcus.

-Semmi de. 1 évet kapsz, hogy ezzel a Doroty-val légy, ám ha elmondod neki a mi kis titkunkat, akkor vagy átváltoztatod, ahogyan Edward is tett Bellával…

-Az kényszerhelyzet volt. – szűrte a fogai között Edward.

-Szerencsére. Képzeld el, ha nem lett volna az. Akkor soha az életben nem változtattál volna át, és akkor sose született volna meg Nessie, és akkor most már nem élnék. Képzeld, milyen lenne az? – mondta mosolyogva Bella.

Edward lazított egy kicsit, majd átölelte Bellát.

-Igazad van. – mosolygott.

-Vagy meg kell ölnünk. – folytatta Caius azt, amit Aro elkezdett.

-Az ki van zárva. Nem fogom átváltoztatni, ahogy ti sem fogjátok megölni.

-Sajnálom, David de a szabály az szabály. Az itt most nem számít, hogy családtag vagy.

-És te mégis mit tettél azzal a nővel, akit szerettél? Olyan sorsa kárhoztattad, mint a miénk? Vagy talán megölted? Hm? Aro! Te mit tettél? – kérdeztem gúnyosan.

-Ahhoz neked semmi közöd!

-Dehogyis nem. Az unokaöcséd vagyok, és tudni szeretném, te meg tudtad-e tenni azzal a nővel, akit szerettél azt, amit te most rám akarsz kényszeríteni.

-Semmit. Ugyanis meghalt. Balesetben. S mire odaértem, már késő volt átváltoztatni. – mondta alig hallhatóan Aro.

-Oh. Ezt igazán nem tudtam. Nagyon sajnálom. – mondtam. Akkor ezért lehet ennyire kemény. Mert meghalt a szerelme. – Hogy hívták?

-Elizabeth. Elizabeth Brown.

-És akkor tényleg azt kívánod nekem, hogy átéljem ugyanazt a fájdalmat, amit neked is át kellett?

-Nem! Jól van, nem teszünk semmit, de akkor hallgatnia kell. Mindenki előtt. – mondta szigorúan.

-De… - kezdte volna megint Caius, de Aro feltette kezét, ezzel jelezve, hogy nincs semmi de. Ez így pont jó.

Nagyon örültem, úgyhogy rögtön indultam Doroty-hoz, nem gondolva arra, mennyi az idő, csak rohantam hozzá.

-Sok szerencsét! – kiáltott még utánam Nessie és Alice egyszerre.

Mindenki tudta, hova megyek. Mondjuk nem is, tudnék másfelé indulni ebben a percben, mint életem szerelméhez, akinek most végre mindent elmondhatok. Mindent!...

Nah szóval ilyen lett. Remélem azért tetszik. És mivel ez nagyon nagyon hosszú lett, ezért ismét 12 kommentár a határ:P Köszi, Puszi: Toti

Happy Begining - 30. fejezet

Sziasztok!

Most elég gyorsan megvolt a 10 kommentár aminek nagyon örülök, pláne, hogy kezdtek beérni engem a fejezetekben.:)

Jó olvasást: Toti

30. fejezet

(David szemszöge)

Csókunk befejeztével úgy éreztem, kell még. Kell még éreznem édes ajkait, puha száját. Ám mikor szemeibe néztem, még mindig láttam ott bujkálni a szomorúságot, ami nekem annyira nem tetszett. Nem akartam így látni, hisz ilyenkor szinte meghasad a szívem. És most is ugyanezt éreztem. Fel akartam vidítani. Épp ezért támadt egy ötletem.

-Doroty! Neked ugye az a bajod, hogy szerinted most mindenki hülyének néz? – kérdeztem tőle.

Eddig Doroty az ölemben ült, én, pedig a fának dőltem, de most fejével felém fordult, és kíváncsian várta, mire akarok ezzel kilyukadni.

-Igen… - vallotta be. – Hisz most mindenki szánalmasnak, gondol, hogy itt ez az új fiú, és én máris lecsaptam rá.

-Először is ez nem igaz. Másodszor pedig van egy ötletem, amivel tehetnénk ez ellen. – mosolyogtam rá, és e hallatán Doroty szeme máris felcsillant.

-És mi a terved?

-Nos, még van annyi időnk, hogy visszamenjünk az ebédlőbe, és…

-Nem. Ki van zárva. Én soha többet nem teszem be a lábam abba a helységbe. – vágott a szavamba.

-Végig mondhatnám? – nevettem. – Én úgy gondoltam, hogy együtt mehetnénk vissza. – hangsúlyoztam ki az együtt szót.

-Szóval úgy érted, együtt, mint egy pár? – kérdezte hitetlenkedve.

-Igen. Úgy. – mosolyogtam, mivel láttam, hogy egyre vidámabb. – Különben is, muszáj lesz enned. A végén még éhen halsz itt nekem.

-Nem vagyok éhes! – makacskodott, de a hasa hangos korgása tudatta velem, hogy ez nincs így.

-Aha. Tényleg. Akkor miért is korog a hasad úgy, hogy még több méterről is meghallanám?

-Na, jó. Menjünk. – adta be végül a derekát, hisz ő is pontosan tudta, igazam van. Muszáj ennie valamit.

-Akkor? Mehetünk? – kérdeztem, majd feltápászkodtam, és a kezemet nyújtottam neki, hogy segíthessek felkelnie.

Bólintott, és elfogadta a segítségem, megfogta a kezem, én, pedig felhúztam a földről. Lesöpörte a ruhájáról a koszt, ami a földről tapadt rá, felvette a táskáját, majd szép lassan elindultunk, kéz a kézben. Útközben sok mindenkivel találkoztunk, és mindannyian jó alaposan megbámultak minket, hogy együtt vagyunk.

A kezemet ráraktam Doroty derekára. Rám nézett, és egy olyan hatalmas mosolyt küldött felém, amitől szinte majd megvakultam. Persze ez lehetetlen, tekintve, hogy ki vagyok.

Ez a mosoly már valódi volt, és a szemében is csak hálát, örömöt, vidámságot és még valamit láttam. Szerelmet!

Beléptünk a hatalmas ebédlőbe, és a zaj egyre enyhült, egyre kevesebben beszéltek, míg végül mindenki elhallgatott, és minket figyelt. Még mindig fogtuk egymás kezét, ezért pláne mindenki minket kémlelt. Vagyis, inkább az egymásba fonódó karjainkat.

Doroty szinte teljesen lefagyott, ezért karommal a sor felé kezdtem tolni, ahol szintén mindenki minket bámult. Szinte mindenki elkezdett sugdolózni, ezért a sok hang miatt nem tudtam ki venni, ki mit mond. Szerintem egyszerűen csak nem tudták, mi is van köztünk.

Egy percre odapillantottam Eric-re és láttam, hogy totál le volt taglózva. Ő pláne nem értette, hogy miért is vagyok Doroty-val, és azért e mellett eléggé… hogy is mondjam… talán bűntudata volt. Bár ezt meg is értettem.

Megvettük az ebédet, vagyis csak Doroty, mert én „nem voltam éhes”, miközben a szokásos ricsaj visszaállt.

Nessie intett nekünk, hogy menjünk oda, s csinált is helyet nekünk a Cullen asztalnál. Kicsit furcsa volt, mert eddig sosem ültek ennyien ott. Úgy imádom Nessie-t, olyan kedves, és ráadásul még hiperaktív is. De Doroty-t sose tudná felül múlni. Az én gyönyörűséges szerelmemet. És erről újra eszembe jutott, vajon mit fog majd szólni mindehhez az én drága bácsikám. Pláne, ha megtudja, hol is vagyok most éppen, és kikkel is beszélek. Mondjuk tudtommal ő, kedveli Carlisle-t, és a családját is, bár semmiben sem lehetek biztos. Pláne nála nem. De nem jöhet rá semmire, hisz honnan is tudhatná meg az én kis titkomat. Remélem egy kis ideig, még nem kell aggódnom.

Odaértünk a többiekhez, és az első dolgom az volt, hogy köszönjek.

-Sziasztok! – előzött meg Doroty.

-Hello. – köszöntem végül én is.

Mindenki kedvesen visszaköszönt, még Rosalie is, amit kicsit furcsálltam, tekintve, hogy én úgy tudtam, ő nem a legkedvesebb a személy a családban.

Elkezdtünk beszélgetni, és az első pár percben még én is csatlakoztam hozzájuk, de aztán már elgondolkoztam.

A következő órám sajnos nem Doroty-val lesz. De legalább tudok beszélni azzal a szemét Ericcel. Már eldöntöttem, hogy megbosszulom, amit Doroty-val tett. Amiért szomorúvá tette.

Ericre pillantottam – ismét – aki ugyanolyan vidám volt, mint egészen eddig, és már nyomát sem láttam az előző bűntudatot. Emiatt még dühösebb lettem rá.

-David nagyon bosszús. – suttogta Jasper a mellette ülő Edwardnak, és biztos voltam benne, hogy annyira halkan, más nem hallhatta.

Nekem mégis sikerült, hála a nagyon éles hallásomnak.

Úgy tűnik igaz, amit olvastam, Jasper tényleg képes érzékelni az emberek hangulatát.

És ekkor valami nagyon, nagyon furcsa történt. Edward megfeszült, s az asztalon heverő keze, ökölbe szorult. Morgások törtek fel a torkából. Vajon hallotta, amit gondoltam? Erre még egy morgást hallatott.

-Szóval tényleg hallasz? – üzentem gondolatban Edwardnak.

Ő csak bólintott, és haragos tekintettel figyelt engem. Mindenki, aki az asztalnál ült, felénk fordult, Bella rárakta a kezét Edward vállára, és próbálta megnyugtatni.

Nagyon meglepődtem, hiszen Edward válaszolt arra, amit gondoltam. S bár olvastam róla, mégis meglepő volt.

-Akkor te tényleg gondolatolvasó vagy? – üzentem neki ismét gondolatban. Ő ismételten bólintott.

Láttam a többieken a zavarodottságot, kivéve Bellán. Ezt nem nagyon értettem, de nem volt túl fontos, ahhoz, hogy most foglalkozzak vele.

És ekkor pont megszólalt a csengő, ami jelezte, hogy el kell indulnunk a terem felé, amiben a következő óránk lesz, nehogy elkéssünk.

-Sajnálom, de sietnem kell. Még le kell másolnom a leckémet. – szóltam, és gyorsan felálltam, majd szinte futva elindultam. Ám Edward megállított.

-Várj! – hallottam, ahogy csikorog a széke, jelezve, hogy felállt.

-Honnan tudsz annyit a családunkról?

-Olvastam. De most tényleg sietnem kell. Sajnálom.

Még gyorsabb tempóra váltottam. Hála Istennek, most már nem szólt utánam egyikőjük sem. Így elkezdtem tervezgetni, hogy is bánjak el Eric-cel.

Lassacskán odaértem a teremhez, és amint átléptem a küszöböt, megpillantottam Eric-et. De nem mentem oda hozzá rögtön, hanem előbb leraktam a cuccaimat a padomra, majd megindultam felé, és belekezdtem mondanivalómba.

-Szia! Beszélhetnénk egy percre?

-Aha. – vigyorgott, és én ezt csepett sem találtam mulatságosnak.

-Nem lehetne inkább négy szemközt. – mondtam halál komolyan, és úgy is gondoltam.

-Nem! – még mindig nagyon mulatságosnak találta, ezért elég szigorúra váltottam a tekintetem.

-Hát, rendben. Ha te itt, mindenki előtt szeretnéd, hát legyen. Ha még egyszer meglátom, vagy megtudom valakitől, hogy megbántottad Doroty-t, vagy bármilyen pletykát terjesztesz róla, esetleg bármi más, én komolyan megöllek! – mondtam, és most már látszott rajta, hogy beijedt. Pont, mint egy pisis, akitől pont most vette el az anyukája a játékát.

Ezután választ sem várva visszamentem a padomhoz.

Eddig se túlzottan kedveltem Eric-et, de most még jobban meggyűlöltem.

Leültem a székre, és pár perc múlva a tanár elkezdte az órát. Kiosztotta a szükséges eszközöket, majd elkezdett magyarázni, hogy is kell végrehajtani a fizika gyakorlatot. Az egészet végig beszélgettem Peterrel, és egyik feladat sem sikerült, lévén, hogy elhülyéskedtük. Nagyon kedvelem Petert, szinte minden órán, amin együtt vagyunk, egymás mellett ülünk. Lehet vele dumálni, meg hülyéskedni, megbízható, és ha kell, segít.

A következő két órám Doroty-val lesz. Egyre jobban szeretem.

Mikor véget ért az összes órám, Dorotyval együtt kimentünk a parkolóba, mert ma én viszem haza. Mikor kiértünk, Edward már várt ránk. Vagyis szerintem csak rám várt.

-Hello. Beszélhetnék veled négy szemközt? – kérdezte meg rögtön mikor odaértünk.

-Persze. – mondtam, adtam egy csókot Doroty-nak majd elindultam vele egy kicsit csöndesebb helyre.

Olyan messze mentünk, hogy a parkolóban álló emberek, ne hallhassák. Most hangosan beszéltünk, és nem csak gondolatban üzengettem neki.

-Hol olvastál rólunk? – kérdezte rögtön, mikor már biztosan nem hallhatnak minket.

-Hát, egy könyvben.

-De hisz olyan könyvet nem találsz mindenhol. Akkor mégis hol tudtál rólunk olvasni?

-Olaszországban van egy hely, ahol a világ összes könyve, amit kiadtak, még ha csak pár példányban is, de megvan. És be tudok oda jutni. És ez által el tudtam olvasni.

-De tudod ezeket, akkor azt is tudod, hogy mik vagyunk igazából.

-Igen. Azt is tudom. De ez egyáltalán nem zavar. Azt is olvastam, hogy ti nem olyanok vagytok, mint a többi hozzátok hasonlóak.

-Na jó, idefigyelj. – sóhajtott. – Ha nem mondod el senkinek, és nem is fogod, akkor nem ölünk meg téged, de csak, azért mert Nessie nagyon kedvel.

-Ez engem tényleg nem érdekel, mármint az, amik vagytok. És nem is zavar.

-Rendben. De ha megtudom, hogy bárkinek is elmondod, tényleg nagyon megbánod. És én, nem akarlak megfenyegetni, csak szeretném, hogy még egy kis ideig itt maradhassunk.

-Persze. Én ezt megértem. És nem is veszem magamra. Amúgy sem mondanám el senkinek.

-Rendben. Most menj vissza Doroty-hoz. És tényleg, nincs kedvetek átjönni hozzánk, hogy is szokták mondani, uzsonnára?

-Áh igen. Köszi. Akkor… azt hiszem, indulunk is. – mosolyogtam rá.

-Aú! – nyúltam gyorsan a szememhez.

-Mi az? Mi történt?

-Semmi. Csak elmozdult… a… kontaktlencsém.

-Te kontaktlencsét hordasz? – kérdezte meglepődve.

-Igen. De már vissza is raktam.

-Remek. Akkor most már tényleg indulhatunk.

Egymás mellett indultunk meg. Doroty ott várt minket, és csak most vettem észre, hogy Bella is ott vár, valószínűleg Edwardra.

-Sziasztok! – köszöntünk nekik.

Én odamentem Doroty-hoz, és ismételten adtam neki egy csókot, és Edward is ugyanígy tett. Edward és Bella olyan gyönyörű pár, Bella olyan anyai, mintha gyereke lenne, Edward pedig bár külsőre 17 évesnek tűnik, mégis látszik rajta, hogy több száz éves.

-Köszönjük. – mosolygott Bella kedvesen, és csak pár másodperc múlva esett le neki, hogy ezt nem kellett volna mondania, tekintve, hogy olyanok is vannak közöttünk, akik nem tudnak valós lényükről.

Mondjuk én, se nagyon tudom, mire mondta azt, hogy köszönjük. Talán a gondolataimra, hogy megdicsértem őket? De hát az lehetetlen, Edward a gondolatolvasó. Hisz én csak ezt olvastam, vagy lehet, hogy Bella is ugyanolyan jól tud, mint ahogy Edward?

Bella egy aprót bólintott, miközben Doroty értetlen képpel nézett minket.

Tudtam, hogy Bella az én gondolataimra válaszolva bólintott.

Remek. Nem elég, hogy még az ebédlő béli incidenst se tudtam megmagyarázni Doroty-nak még ezt is meg kell.

-Köszönd meg, hogy átmegyünk hozzátok, vagy valami ilyesmi! – üzentem gondolatban.

-Csak szeretném megköszönni, hogy átjöttök. – mosolygott, és rám nézve, mikor már senki nem látta, ajkaival egy néma köszönömöt ejtett ki.

Beszálltunk a kocsikba, és Edward előre ment, hogy mutassa az utat. Először a fő úton mentünk egy jó darabig, majd mikor már elhagytuk a Forks határát, jelzőtáblát, lekanyarodtunk egy földútra.

Doroty bekapcsolta a rádiót, és énekelt is. Gyönyörű hangja van. Olyan csilingelő, de egyben lágy is. Jó volt egész úton ezt hallgatni, kicsit megnyugtatott.

Az útkanyargós, és döccenős volt, de mégis gyorsan mentünk. Mind Edward, mind én is. Kicsit furcsálltam is, hogy Doroty-t nem zavarja a nagy tempó, de úgy tűnt, nagyon lefoglalja az éneklés.

Kis idő után elérkeztünk a hatalmas Cullen házhoz, ami egy gyönyörű, háromemeletes, palota nagyságú ház. A falai szinte csak ablakokból állnak. Kiszálltunk a kocsiból, s mindketten tátott szájjal bámultunk. Sokkal szebb így, szabad szemmel.

Edward kihajolt az ablakon, és egy távirányító segítségével kinyitotta a hatalmas garázst. Az ajtó felemelkedett, ezzel megpillanthattuk a sok kocsit. És ezek nem valami ócska tragacsok voltak, hanem csúcs szuper, méregdrága autók sora volt.

Egy fekete Mercedes-Benz, egy tűzpiros BMW, egy fekete Ashton Martin, egy hatalmas dzsip, egy sárga Porsche, és persze Edward ezüst Volvo-ja. Csak ámuldoztam, hogy mennyi kocsijuk van.

Edward beállt a kocsival, majd mindketten kiszálltak, odajöttek hozzánk, és Edward visszacsukta a garázs hatalmas ajtaját.

-Nos, mehetünk? – kérdezte Bella kedvesen.

-Persze. – mosolygott Doroty.

Látszott rajta, hogy nagyon izgatott. Olyan aranyos és szeretni való volt, mint egy kis gyerek, aki most kapta meg az új játékát, és már kíváncsian várja, hogy végre kipróbálhassa.

Bementünk a házba, s ámulatunk nőttön nőtt. Levettük a kabátunkat, miközben a lépcsőről lejövő Esme köszöntött minket. Majd minden Cullen lejött az emeletről.

Aztán, bár elég furcsa volt, mintha Esme mondott volna valamit Edward-nak. Persze csak gondolatban. Ugyanis Edward megfeszült, és rémülten pillantott Bellára, majd Doroty-ra és végül rám.

Először fogalmam sem volt, mi miatt lehet, de aztán amint megláttam a lépcsőn lejövő személyt, máris minden világossá vált.

-David! – kiáltott az emeletről nagybátyám.

-Várjunk csak! Aro te ismered David-et? De hisz honnan? – kérdezte Carlisle, mert csak ő volt képes megszólalni a döbbenettől.

-Persze. Hisz ő az én…

Nah, ez egy nagyon nagyon izgalmas feji, és remélem megér nektek egypár komit.:D És pont ezért is most fölemelem a keretet 12re!:D *gonoszul néz* Úgyhogy minél előbb meglesz a 12, annál előbb felrakom. Puszi: Toti

Cukkerblogger(L)

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a díjat Mitchie-nek ( http://vampirmesek.blogspot.com/ ), hogy gondolt rám, és hogy alkalmasnak találta a történetemet a díjra!

Teszt:

-Kedvenc könyvem: The Twilight saga könyvei(Alkonyat, Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás), Az Éjszaka Háza sorozat(Megjelölve, Elárulva, A Kiválasztott), Shiver, Pokoli báléjszakák, Girl15!, Girl16!, Halhatatlanok sorozat(Evermore, Blue Moon), egyszóval a vámpíros, izgalmas, romantikus könyveket! :D

-Kedvenc írom: Nos, ilyen nincs, nincs kiemelt írom, csak szeretek olvasni. Mostanság főleg!:D

-Kedvenc Ételem: Hát szeretem a magyar kajákat, de nem szoktam sokat enni, vigyázom az alakomra.XD

-Kedvenc Italom: Szeretem a Zöld Nestea-t, de mivel az is elég egészségtelen, ezért inkább csak vizet iszom, néha néha citromos vizet.

-Kedvenc színem: Nos, szeretem a napsárgát, a fűzöldet, illetve az égkéket.:D

-Kedvenc Énekesem: Nincs, sok mindekit szeretek.

-Kedvenc Énekesnőm: Ez sincs, és még mindig sok mindenkit szeretek.XD

-Kedvenc Együttesem: Pláne nincs.

-Kedvenc Színészem/Színésznőm: Ilyet még nem találtam, de nagyon szeretem Robert Pattinson és Kristen Stewart alakítását az Alkonyat filmekben, illetve a Kristennek a Pánikszoba című filme is tetszik.

-Kedvenc mozifilmem: Alkonyat, Újhold, később Napfogyatkozás, Hajnalhasadás, Másnaposok, Villámtolvaj, mondjuk annak egy kicsit szomorú a vége, legalábbis hogy nem jön össze a csajjal:D, de még sok sok filmet nagyon szeretek!

-Kedvenc Sorozatom: Charmed, True Blood, Vad Angyal tudom elég régi de nagyon bírom:), Jackie nővér, Bones(Dr.Csont), Dr.House, Született Feleségek, Tuti Gimi...

-Kedvenc Dalom: Ebben a percben Adam Lambert - Whataya Want From Me, illetve Amy MacDonald - This The Life.

-Kedvenc Hangszerem: Egyáltalán nincs, de szeretem hallgatni ahogy valaki zongorázik.

-Kedvenc Hónapom: Július, olyankor olyan jó meleg van.

-Kedvenc Napom: Szombat, mert olyankor megyünk shoppingolni.XD

-Kedvenc Napszakom: Reggel, amikor süt a nap, és kilépve a teraszra, meglátod a meleg, felkelő égitestet, ami boldoggá teszi a napod, mert tudod, ha az idő is jó, a napod is az lesz.:)

-Kedvenc Évszakom: Nyár, amikor olyan jó meleg van és tökre lebarnulsz:) és a Tavasz, amikor az összes fa gyönyörű virágokba borul, és minden olyan illatos.

-Kedvenc Sportom: Sajnos a térdem miatt nem mozoghatok semmit, de mikor még jól voltam imádtam a kézilabdát, illetve a röplabdát, és imádom nézni a Forma1-et.

-Kedvenc Idézet/Idézetek: "Nézd mindig az élet napos oldalát"

"Az élet rövid, használd ki minden percét"

"Ha szembe jön veled a szerelem az utcán, ne ijedj meg, indulj el felé magabiztosan és csinosan"

Nos, ennyit rólam és most lássuk kiknek adom a díjat!:D

1. Fekete Angyal by Ivi - http://www.feketeangyalsaga.blogspot.com

2. Ennyit a boldog végről by Alice Cullen - http://boldogveg.blogspot.com

3. Az óceánon túl by Vicky11 - http://beyondtheocean-vicky11.blogspot.com

4. Dark Moonlight by Nessie - http://www.nessie-twi-fic.blogspot.com

5. Sunrise by Wedó - http://www.twizona.blogspot.com

6. Emlékeimet Keresve by Voiki - http://www.emlekeimetkeresve.blogspot.com

Nos, szóval ennyi lenne, úgyhogy tényleg köszönöm Mitchie-nek! Puszi: Toti

A várva várt 29. fejezet!!!! (Happy Begining)

Sziasztok!

Először is örülök, hogy végre összegyűlt a 10 kommentár, mert én már a 32. FEJEZETNÉL JÁROK!!!! És olyan rossz érzés, hogy sose tudom felrakni, mert addig nem rakom fel egyiket sem ameddig nem gyűlik össze. És ráadásul most egy nagyon izgi rész következik, úgyhogy tényleg írjatok komikat!!!! Jó olvasást: Toti

29. fejezet

(Nessie szemszöge)

-Szóval, a lány, aki tetszik nekem, nem más, mint… - látszott rajta, hogy nem meri elmondani. – Doroty.

Végre kimondta azt, amit én már ezer éve tudok. Hiszen annyira látszott rajta. Nem is tudom, Doroty hogy nem vette észre.

-Tudtam. Annyira tudtam.

-Te? Te tudtad?

-Igen. Tudod eléggé feltűnő. Bár úgy tűnik ez csak nekem látható. Nem is tudom, hogy nem vették már észre.

-Nos, akkor nagyon örülök, hogy ez eddig csak neked ilyen szembetűnő.

-Viszont lenne hozzád még egy kérdésem.

-Mond csak!

-Arról lenne szó, hogy nem tudnád nekem kideríteni, hogy ki tetszik a Doroty-nak? Vagy csak azt, hogy én tetszek-e neki?

-Ki tudom deríteni, de szerintem te is meg fogod tudni nem sokára.

-Ezt hogy érted?

-Majd rájössz, de most kezdődik az óra.

És tényleg. Amint kimondtam az utolsó szót, a tanár belekezdett a tanórába.

Ezen az órán figyeltem. Érdekes volt a tananyag és bár vagy legalább 10szer hallottam már, ha nem többször, akkor is lenyűgöző volt.

Az óra után David elköszönt, majd gyorsan elindult enni, mert már annyira éhes volt, hogy én még órán is csak a hasa korgását hallhattam.

Én pedig még megvártam Doroty-t. Pár perc várakozás után meg is jelent a megfelelő személy.

-Szia! - köszöntem neki.

-Oh. Helló. Hát te meg? Hogy, hogy itt?

-Gondoltam megvárlak.

-Köszönöm. Olyan kedves vagy. - szorosan megölelt, én pedig viszonoztam gesztusát.

-Akkor? Mehetünk enni?

-Persze.

Mindketten mosolyogtunk. Ebben a percben még nem tudtuk, mi vár ránk az ebédlőben....

TO BE CONTINUE...

NOW!

Lassan ballagtunk a folyosón, és közben végig beszélgettünk. Beléptünk a hatalmas ajtón, ami a folyosót és az ebédlőt kötötte össze. Elindultunk az ebéd sor felé, megvettük a kaját és tálcával a kezünkben az egyik asztal felé vettük az irányt.

Pont velünk szemben ott ült az egyik asztalnál David. Rám pillantott, mire én elmosolyodtam, ő pedig visszamosolygott rám. Ám ezután minden nagyon gyorsan történt.

-Nézzétek! - kiáltott fel Eric, akit csak most vettem észre David mellett. - Ott van Doroty. - mutatott ujjával a mellettem álló lányra. - Neki tetszik David. - kiáltott fel.

Láttam rajta a félelmet, a pánikot, attól, hogy mindenki megtudta titkát. Észrevettem, hogy pillantása Davidet figyeli, így én is ráemeltem tekintetem, s láttam, hogy elpirulva, fejét lehajtva az asztalt fürkészi.

Mindenki elhallgatott. Az összes ebédlőben ülő diák ezt a kis jelenetet figyelte.

A következő "ember" akit figyelmemmel kísértem, Alice volt, aki bűnbánó képpel nézett engem. Ebből rögtön rájöttem, hogy ő mindezt előre látta.

Mindez pár másodperc alatt futott végig a fejemben.

Visszapillantottam Doroty-ra, aki épp most ejtette le a tálcát karjaiból, majd kirohant az ebédlőből. David a csattanás hallatára, felemelte fejét, s mikor észrevette a mellettem álló lány hűlt helyét, odarohant hozzám.

-Hova ment? - szinte ordított velem, de ez most nem zavart. Megértettem, hisz én voltam az egyetlen ebben az iskolában, aki tudta a titkát, miszerint viszonozza Doroty érzéseit.

-Nem tudom.

-Gondolkozz, Nessie! Kérlek!

-Talán...

-Talán mi? Nessie mond már!

-Talán a suli mögötti udvarra. Oda szokott menni, mikor szomorú.

-Oké. Köszi! - ám ezt már csak az ajtóból kiáltotta, mert rögtön elkezdett futni.

Elindultam a családom asztala felé, leültem, és elkezdtem beszélgetni velük.

(David szemszöge)

Eldöntöttem. Meg keresem Doroty-t, és bevallom neki, hogy kedvelem. Sőt, azt hiszem, szeretem is. Vagyis, amikor velem van, úgy érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere, azonban mikor külön vagyunk, nincs, mellettem megszakad a szívem a hiányától. Ez szerelem. Vagy nem?

Gyorsabb tempóra váltottam. Futás közben persze azért figyeltem, vajon merre lehet szerelmem.

Keresése közben megijedtem egy csöppet. vajon mit fog szólni mindehhez a bácsikám... Ha megtudja, nagy valószínűséggel megöli Dorotyt. De ez most nem érdekelt. Ha kell, megvédem az életem árán is, és most különben is az az első, hogy megtaláljam.

És végre sikerült. Ott ült az egyik hatalmas fa alatt, a suli mögötti kis udvaron. És zokogott. Mikor így látom... Nekem is sírni van kedvem. Odamentem mellé, és megszólítottam.

-Doroty!

Gyönyörű égszínkék szemeivel rám nézett.

-Hagyj békén! Nem kell nevetned rajtam, se gúnyolódni, így is elég pocsékul érzem magam. Úgyhogy hagyj békén! - ordítozott velem.

-És ha én nem azért jöttem ide, hogy nevessek rajtad?

Kétkedő pillantással újra rám nézett.

-Leülhetek? - kérdeztem, de tőle csak egy vállrándítást kaptam válaszképp. Én pedig ezért úgy döntöttem, leülök. Még mindig sírt, és ez nekem borzasztóan fájt.

-Most biztos idiótának nézel... - mondta szipogva.

-Dehogy. Egyáltalán nem!

-Akkor mégis minek vagy itt? - nyers volt, és undok.

-Az az igazság, hogy valamit be kell vallanom...

-Oh. És mégis mit? Hogy utálsz? Hogy szánalmas vagyok?

-Hát ez nem igaz! Hogy lehetsz ennyire pesszimista?!

Tényleg kezdett felidegesíteni. Nem hiszem el, hogy ennyire nem képes elhinni, hogy nem zavar, amit megtudtam róla.

-Nem vagyok pesszimista! - háborodott fel.

-De az vagy, ha nem bírod elhinni, hogy nem azért vagyok itt, hogy nevessek rajtad, hogy idiótának nézlek vagy, mert utállak.

-Akkor mégis minek vagy itt? Mit akarsz elmondani?

-Azt, hogy szóval...

-Igen...?

-Az a helyzet, hogy...

-Bökd már ki! - emelte fel a hangját.

-Azt, hogy szeretlek. - mondtam ki végre. Azt hittem könnyebben el tudom neki mondani, de most mégsem sikerült.

Pár másodperc csend következett, mialatt Doroty fürkészően nézte arcom.

-Hol a kandi kamera? - kérdezte meg végül, és azt hittem leesik az állam.

-Te tényleg pesszimista vagy! - mondtam, majd lágyan kezeim közé fogtam arcát és szenvedélyesen megcsókoltam.

Csókunk édes volt és meleg. De tudtam, hogy nem folytathatjuk sokáig, nem sokára el kell húzódnom tőle, különben a végén még megölöm.

Emiatt el is toltam magamtól, de csak annyira, hogy szemeibe tudjak nézni, ezért homlokunk még összeért.

-Most már hiszel nekem?

-Azt hiszem. De lehet, hogyha megismételnénk előbbi tevékenységünket, már teljesen biztos leszek benne. - nyögte levegő után kapkodva.

Elnevettem magam, de teljesítettem kérését, és újra megcsókoltam.

Remélem mindenkinek tetszett, és most nem úgy fejeztem be a végét, hogy "..." Remélem értékelitek, szóval sok sok komit!!! Toti