Ajándék: Happy Begining - 21.fejezet

Nos, hát ez is megérkezett. Sajnálom, hogy kicsit később érkezett, de ez most hosszabb lett, mint szokott. Ez az utolsó fejezet idén, sőt a szünetben. Ugyanis a többi időt Pécsen töltöm, ezért nem tudom felrakni a fejezeteket. Azért folytatni fogom az írást, csak éppen papíron...:) Szóval Jó olvasást, és remélem tetszeni fog. Puszi: Toti

21. fejezet

(Bella szemszöge)

Edwarddal elindultunk a szobánkba. Mikor beléptünk, és becsukta mögöttünk az ajtót, rögtön elkapta a kezem, és odahúzott magához.

-Bella. – suttogta, miközben elkezdte lágy csókokkal behinteni a nyakam.

-Edward. – mondtam én is, levegő után kapkodva. Bár nem volt rá szükségünk, mindketten levegő után kapkodtunk. – Lejössz velem a konyhába? – kérdeztem meg hirtelen.

-Most? – szakadt el nagy nehezen bőrömtől.

-Igen Edward, most. – mondtam. – Ígérem, nem sokára bepótoljuk, amit elkezdtünk. – mosolyogtam rá.

-Ezért még szavadon foglak. – mondta csibészesen. – Egyébként miért is kell neked lemenned a konyhába? – kérdezte az egyik szemöldökét felhúzva, és kedvenc csibészes mosolyomat kaptam tőle.

-Hát, csak arra gondoltam, hogy kipróbálom, hogy én mennyire tudok jól főzni. Mert hát, Esme irtó jól főz, és még csak meg se kóstolja azt az undorító valamit. És gondoltam, főzök valami finomat Nessie-nek. – mosolyogtam férjemre, aki végig kuncogott.

-Nos, ez elég érdekes ötlet, de tetszik. Viszont azt még mindig nem mondtad el, hogy miért kellett pont ebben a percben, idejönnünk. – mondta suttogva, és megint elkezdte csókolgatni az arcom, a nyakam, a vállam, mindenem.

-Azért, mert szeretném megnézni, hogy kell-e vennem valamit. – mondtam akadozva.

-Értem. És nem várhat ez egy kicsit? – kérdezte ő is akadozva.

Mindenhol csókolgatott, én, pedig beletúrtam a tarkóján lévő hajába. Aztán elkezdte simogatni a derekam, és egy határozott mozdulattal felültett a konyhapultra. A lábaimat a dereka köré kulcsoltam, így kényszerítve, hogy még közelebb jöjjön hozzám

Nem bírtam tovább. Ajkai után kaptam, és vadul elkezdtem csókolni. Edward belenyögött csókunkba, majd egyik kezével belemarkolt a fenekembe, másik kezét, pedig felsőm alá csúsztatta, és élvezte csupasz bőröm. Egy hirtelen mozdulattal letépte rólam.

-Edward. Ezt nem… itt… kéne. – mondtam dadogva.

-Nem baj. – mondta és elkezdte csókolgatni a mellkasom.

És ez ellen most én sem tudtam tiltakozni. Már túlságosan vágytam rá. Torkom mélyéről egy halk morgással jeleztem tetszésem, és emiatt Edward még jobban fel lelkesült, és még jobban hozzám préselődött, még ha ezt nehezen is tudta. Hol a mellkasát simogattam a pólója alatt, hol beletúrtam a hajába, és hol nyakán simítottam végig, lehelet könnyedén.

Edward keze lassan haladt felfelé az oldalamon, elérve melleim, majd újból elérte kezével a nyakam. Az én kezem össze-visszamozgott Edward hátán, és mellkasán. Egy hatarázott mozdulattal megszabadítottam felsőjétől, és csupasz mellére tettem kezeim.

-Edward, Edward, Edward! – hallottuk meg Emmett vidám hangját.

Gyorsan elváltunk egymás ajkaitól – még ha nehezünkre is esett – és Emmett-re pillantottunk. Lélegzetünk nem lassult.

Emmett kicsit oldalra dőlt, majd huncutul elvigyorodott.

-Jó a felsőd Bella! – jelentette ki vidáman.

Mikor rájöttem, hogy a melltartómon kívül, semmi nincs rajtam, gyorsan Edward széles felsőteste mögé bújtam. Edward még mindig nem fordult meg, hanem fejét hajamba rejtette.

-Emmett, megtennéd, hogy ki mész egy pillanatra? – kérdezte meg tőle szerelmem.

Emmett hangosan felsóhajtott, majd lassú léptekkel kiment a konyhából.

-Sajnálom. – suttogta lehelet könnyen a fülembe Edward. Hűvös leheletét éreztem a fülemen és a nyakamon, amitől egy kicsit lenyugodtam.

-Semmi baj. – mondtam még mindig levegő után kapkodva.

-Felmegyünk? – kérdezte meg szerelmem.

-Szívesen. – mondtam mosolyogva.

Elindultunk felfelé. Edward keze végig a derekamon pihent. Jól esett érezni, hogy mellettem, van. Végre kettesben lehettünk – már ha Emmett nem zavar meg minket – és élvezhettük egymást.

Nessie aludt, a lányok elmentek vásárolni, Carlisle a kórházban volt, a fiúk meg elmentek vadászni. Senki nem volt rajtunk kívül a házban, kivéve az alvó Nessie-t.

Mikor felértünk, én leültem az ágy közepére, és megtámaszkodtam a könyökömön, térdeim, pedig felhúztam.

Edward mellém dőlt, és elkezdett játszani az egyik hajtincsemmel, ami ráért az ágyra. Az évek során elég sokat nőtt a hajam, ezért könnyedén leért az ágyig.

-Edward, szerinted, hogy fogok főzni? – kérdeztem meg tőle, míg ő még mindig játszadozott.

-Gyönyörűen, káprázatosan, elbűvölően. Mint minden mást. – mondta könnyedén.

-Félreértesz. Hogy milyen lesz? Ízleni fog Nessie-nek? – kérdeztem tőle félve.

Meg akartam lepni az én hercegnőmet, azzal, hogy főzök neki valami finomat. Bár nem tudtam, hogy is főzök vámpírként, de azt tudtam, emberként nagyon jól főztem. Legalábbis apámnak nagyon ízlett a főztöm.

-Biztos. Te mindent jól csinálsz. – mosolygott rám. – Táncolunk? – kérdezte meg reménykedve.

-Hát persze. – mondtam, majd gyorsan felálltam.

Edward még nálam is gyorsabb volt. Felrakta az egyik kedvenc CD-nket, és egyik kezével átkarolta a derekam, a másikkal, pedig megfogta a kezem.

Elindult a CD, ami a Debussy volt. Mind a ketten nagyon szerettük Olyan megnyugtató volt. De én a legjobban azt szeretem, amikor Edward játszik zongorán. Az még jobban megnyugtató.

Elkezdtünk keringőzni. Edward nagyon jól táncol. Mint minden mást is, ezt is jól csinálja.

Keze lágyan mozgott körkörösen a derekamon, majd odahajolt a hajamhoz, és megszagolta. Mélyen levegőt vett, és felsóhajtott.

-Hogy lehet, hogy még mindig ilyen bódító illatod van? – kérdezte kíváncsian.

-Nem tudom. De remélem nem zavar. – mondtam mosolyogva.

-Dehogy. – suttogta a hajamba.

Táncoltunk még egy kicsit. Több számnak is vége lett, mire befejeztük.

Edward megfogta az állam, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

-Annyira szeretlek. – mondta. A szeme semmi mást nem sugárzott csak szerelmet és vágyat.

Lassan elindult az arcom felé, majd mikor elért a számhoz, előtte pár milliméterre megállt.

Belenézett a szemembe, és elmosolyodott, meglepett arcomat látva. Erre én is elmosolyodtam.

Kitoltam Edward-ra a pajzsom, és belekukkantottam a fejébe. Pont arra gondolt, milyen viccesen néztem ki akkor. Az ő szemén keresztül látva, még jobban elnevettem magam. Mindketten csak nevettünk, önfeledten, és semmi másra nem gondoltunk, csak magunkra és egymásra.

Végre lenyugodtunk, és már nem nevettünk. Annyira. Edward újra elindult felém, majd most végre megcsókolt.

Először lágyan, majd egyre szenvedélyesebben. A vágy egyre erőteljesebben söpört végig a testemen.

Edward-dal akartam lenni. Testileg és lelkileg is.

Kezével felgyűrte a rövid egyberészes ruhám, és elkezdte simogatni a hátam, miközben apró csókokkal hintette be nyakam.

Tőlem csak egy nyögést kapott, ami jelezte neki, hogy tetszik, amire még szenvedélyesebb lett. Letépte rólam a ruhát és nem érdekelte, hogy ezért Alice biztosan ki fog akadni.

Elkezdtem kigombolni az ingjét, de túl türelmetlen voltam, ezért a végén már letéptem róla. Edward felemelt, és ráfektetett az ágyra, majd fölém hajolt, és újra megcsókolt.

Kigomboltam a nadrág gombját, majd elkezdtem lehúzni róla.

Már csak a fehérnemű volt rajtunk, de ettől is elég gyorsan megszabadultunk.

Ez volt életem egyik legszebb napja.

Az egész napot Edward-dal töltöttem az ágyban, és csak beszélgettünk és nevetgéltünk.

Szerencsére senki nem zavart meg minket. Valószínűleg sejthették, hogy most csak egymásra vágyunk.

Az este csak egymást néztük. Edward gyönyörű aranybarna szemeiben merültem el. Mindig elvarázsol, ahogy rám néz.

A szemében mindig csak szerelmet, törődést és vágyat látok, mikor rám néz.

Újra kitoltam rá a pajzsom, hogy elmondhassam neki, mennyire szeretem.

-Szeretlek. – üzentem neki gondolatban, mire ő elmosolyodott, és eggyel több érzelmet véltem felfedezni a szemében. A hálát.

-Köszönöm. – mondta hangosan.

Közelebb hajolt hozzám.

-Én is szeretlek. Mindennél jobban. – suttogta a fülembe.

Az éjjel már nem szóltunk egymáshoz.

Ő elmerült a gondolataiban, ahogyan én is.

Most még boldogabb voltam, mint általában.

Arra gondoltam, hogy holnap megfőzöm Nessie-nek azt, amit akartam. Arra gondoltam valami olasz kaját csinálok, mert azt nagyon szereti. Legalábbis amit Esme csinál, azt nagyon.

Reméltem, hogy az én főztöm is ízleni fog neki, mert mindent megteszek, azért, hogy örömet szerezzek a kislányomnak. Főleg most.

És elkezdtem azon gondolkodni, vajon minek örülhetne még.

Sajnos semmi nem jutott eszembe, majd valami nagyon jó ötletem támadt.

Kikeltem az ágyból, és villámgyorsan elkezdtem felöltözni.

Edward hátulról átkarolt. Nagyon megijedtem. Elég hirtelenül ért, és nem készültem fel rá. Egy lágy puszit kaptam tőle a vállamra. Megálltam az öltözködésben, és hátrafordultam hozzá, kezem, pedig a nyaka köré fontam.

-Hova-hova? – kérdezte meg.

-El kell intéznem valamit. Gyorsan. – mondtam mosolyogva. Majd megcsókoltam.

Edward visszacsókolt, és elkezdett az ágy felé húzni.

-Most. – szakadtam el ajkaitól. Bár nagy nehezemre esett, mégis megtettem.

Visszamentem a szekrényünkhöz, és kerestem valami elfogatható ruhát.

-Nem mondod el? – kérdezte szomorúan, miközben hátra dőlt az ágyon.

-Majd megtudod. – mosolyogtam.

Edward lemondó sóhaját hallottam, amitől a szívem majd megszakadt, de sajnos nem mondhatom el neki. Biztosan ellenezné.

Már fel is öltöztem és elindultam. Gyorsan odamentem Edward-hoz és egy lágy csókot adtam neki.

-Sietek. Szíja. – mondtam neki.

-Ajánlom is. – mondta sértődöttséget színlelve, majd megfogta a hátam, és megpördült velem az ágyon.

Megcsókolt, majd lágyan a szemembe nézett.

-Megígérem. – mondtam neki. – De most már tényleg mennem kell. – mondtam szomorúan.

Nem akartam elválni Edward-tól. Még ha csak pár óráról is van szó. Vele akartam lenni, de most Nessie boldogsága többet jelentett nekem.

Most már tényleg elindultam, és szerencsémre senki nem volt a nappaliban.

Bár tudom, hogy néhágyan lesznek a családban, akik nem fognak örülni az ötletemnek, de mikor megtudják, már nem tehetnek ellenne semmit.

Elkezdtem futni az erdőben. Gyorsan oda értem, ahova akartam. A határhoz. Ahhoz a határhoz, ami a vámpírokat és a farkasokat választotta el.

Egy kis idő után, pedig meg is láttam azt, akiért jöttem.

Mikor meglátott, megállt, és kihúzta magát.

Visszament az erdőbe, majd fél perc se telt el, és megláttam emberi alakjában.

-Te meg mit akarsz? – kérdezte egy kicsit ellenségesen.

-Szia. Nos, csak annyit, hogy szeretnélek megkérni, hogy gyere el hozzánk. Nessie elég rosszul van. Volt egy nagyon rossz álma, amiben egy vámpír megölt téged. Sajnos még nincs olyan állapotban, hogy meg tudjon keresni, ezért arra gondoltam, elviszlek neki, mert addig nem nyugszik meg, míg meg nem bizonyosodik arról, hogy élsz. – mondtam Jacob-nak.

-Rendben. De csak most. – mondta még mindig kicsit ellenségesen. – Mikor menjek? – kérdezte meg.

-Hát, ha van időd, akkor akár most rögtön. – mondtam neki.

Reménykedtem, hogy van ideje. Nagyon jót tenne Nessie-nek, ha végre megnyugodna.

-Rendben. Akkor induljunk. – mondta, majd visszament a fák közé, ahol már nem láthattam, és újra farkas alakjában tért vissza.

Elkezdtem futni, ő, pedig követett. Mikor megérkeztünk a házhoz, ismét visszaváltozott, majd bementünk a nappaliba.

Most már sokkal többen voltak a nappaliban, mint mikor elmentem. Sőt, mindenki ott volt, kivéve Nessie.

-Hát ő meg hogy kerül ide? – kérdezte meg undorodva Rosalie. – Én nem tűrök meg a házunkban egy büdös korcsot.

-Rosalie. – szóltam rá dühösen. – Nessie miatt van itt. Lehet, hogy neked nem tetszik, de Nessie örülni fog neki.

-Ez igaz. – mondta Esme.

Edward gyorsan átszelte a köztünk lévő távolságot, és átölelt.

-Szóval ez volt az a halaszthatatlan ügy, amit el kellett intézned. – mosolygott.

-Igen. – csókoltam meg férjem.

-Felvezetlek Nessie-hez. – mondtam Jacob-nak.

-Én is megyek. – ajánlkozott Edward.

Én csak bólintottam és elindultunk. Edward-dal kéz a kézben sétáltunk fel, Jacob pedig mögöttünk jött.

Mikor odaértünk Nessie szobájához, bekopogtam, majd mikor megkaptam a választ, bementünk.

Nessie amint meglátta Jacob-ot, felcsillogott a szeme.

-Jacob. – sikította. – Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte meg, majd mikor Jacob odament hozzá, Nessie szorosan megölelte.

-Bellának köszönd. – mondta, majd odafordult hozzám, és rám mosolygott.

Végre nem volt olyan ellenséges.

-Magatokra hagyunk. – mondtam, majd Edward-dal visszamentünk a szobánkba.

-Olyan ügyes vagy. – mondta Edward büszkén.

-Köszönöm. – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam.

Boldog voltam, mert örömöt szerezhettem Nessie-nek és még, van ötletem, hogy vidíthatom fel.

Nemsokára elkezdek főzni is, és tényleg szeretném, ha örülne neki.

Mondjuk kíváncsi is, vagyok, hogy vajon milyen háziasszony vagyok. Még sose főztem vámpírként. Ezért is akarom kipróbálni.

-Megyek, elkezdek főzni. – mondtam Edward-nak, és kikeltem az ágyunkból, majd elindultam lefelé.

-Főzzünk együtt. – ajánlotta fel szerelmem. – Jó móka lesz. – mosolygott.

-Rendben. – mosolyogtam én is, majd elindultunk lefelé.

Mikor elmondtuk Esme-nek mire, készülünk, kikészítette nekünk a hozzávalókat, és odarakta a receptet is.

Tényleg jó móka volt. Mondjuk csupa kosz lettünk, lévén, hogy Edward elkezdett dobálni a kajával, és ezt ugyebár nem hagyhattam annyiban.

De végeredményként szerintem elég jól sikerült a vacsora. Legalábbis szerintem.

Edward-dal megterítettünk, majd gyorsan felfutottam az emeletre, és bekopogtam Nessie ajtaján.

Most nem bírtam kivárni, míg válaszol. Túl izgatott voltam. Edward szerint, most rosszabb vagyok, mint Alice szokott lenni.

-Elnézést a zavarásért, de van egy meglepetésünk Edward-dal. – mosolyogtam.

Nessie kérdőn nézett Jacob-ra.

-Menj csak. Én megvárlak. – mosolygott.

Jacob-nak nagyon vakító mosolya volt, szinte olyan vakító, mint a miénk.

-Nem, nem. – csóváltam a fejem. – Neked is jönnöd kell Jacob. – mondtam neki.

-Hát akkor menjünk. – mondta Jacob, majd felállt arról a székről, amit Nessie ágya mellé tolt.

Jacob megpróbálta felemelni Nessie-t, és sikerült is neki.

Miért is gondoltam, hogy nem sikerül neki? Hisz Jacob vérfarkas. És ők nagyon erősek.

Felkapta a karjai közé, és elindult Nessie-vel a kezében lefelé.

Most nem látszott Nessie-n, hogy zavarja, hogy segítségre van szüksége.

Talán azért nem, mert Jacob-tól kapja.

Mikor leértünk, Jacob kérdőn nézett rám, én, pedig a konyha irányába biccentettem.

Jacob be is ment, majd mikor Nessie-vel együtt meglátták a terített asztalt, ledöbbentek.

-Ez meg mi? – kérdezte Nessie.

-Nos, Apáddal megpróbáltunk főzni. Lehet, hogy nem lett olyan finom, mint amit Esme szokott csinálni, de talán nem olyan szörnyű. – mondtam mosolyogva, miközben odamentem Edward-hoz, mire ő átkarolta a derekam.

Nessie szeme könnyes lett a hálától.

-Köszönöm. – mondta meghatottan.

-Nagyon szívesen. – mondtuk egyszerre szerelmemmel.

Jacob leültette Nessie-t az egyik székbe, és elkezdtek enni.

-Ez nagyon finom. – mondta Nessie.

-Igen. Tényleg isteni. - szólt Jacob is.

-Köszönjük. – mondta Edward.

Én csak mosolyogtam. Végig. Örültem, hogy Nessie-nek tetszett.

Mikor végeztek, még egyszer megköszönték, és visszamentek Nessie szobájába.

-Ügyesek voltunk. – mondtam Edward-nak.

Válaszul a kedvenc féloldalas mosolyom kaptam, mire rögtön elolvadtam.

-Igen. Ügyesek voltunk. – mondta ő is, majd megcsókolt.

Ez a mostani nap, és a tegnapi is életem legszebb két napja volt…

Szóval ilyen lett. Remélem tényleg mindenkinek tetszett. BOLDOG KARÁCSONYT ÉS KELLEMES ÚJÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES LÁTOGATÓMNAK! Lécci írjatok komikat! Köszi: Toti

Happy Begining - 20.fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy kicsit késett, de nem tudtam előbb felrakni. Ez egy elég hosszú fejezet lett a többihez képest. És van egy nagyon jó hírem!:D Nos mivel a következő rész lesz, az utolsó az idén, mert utána megyek Pécsre, ezért ez egy ajándék fejezet lesz.:);) Szóval nemsokára az is jön. Addig is jó olvasást. Puszi: Toti

20. fejezet

(Nessie szemszöge)

Miután Alex elment gyorsan felsiettem a szobámba, hogy még véletlenül se tudjanak bármilyen megjegyzést tenni. Főleg Emmett ne.

Este nem tudtam elaludni, ezért elolvastam egy könyvet. Az Üvöltő szelek-t. Anyu mondta, hogy ember korában sokszor olvasta. És hogy van, hogy még most is elolvassa. Bár most jóval kevesebb időbe telik kiolvasnia, mint régebben.

A könyvvel elég gyorsan végeztem, ezért is voltam csalódott, amikor megnéztem az éjjeli szekrényemen lévő órát, és még csak fél 11-et mutatott. Én még mindig nem voltam álmos, sőt, éberebb voltam, mint eddig bármikor.

Ez talán lehetett az izgatottságtól, az örömtől, vagy akár a boldogságtól.

Ezért hát, egyszerűn csak kényelmesen elhelyezkedtem a puha ágyamban és elmerültem a gondolataimban. Sok mindenen elgondolkoztam.

Például, hogy tulajdonképpen miért is vagyok én féltékeny. Hisz én Jacobot szeretem és ebben teljesen biztos, vagyok. De akkor miért is vagyok én féltékeny? Hisz én örülök annak, hogy Alex végre boldog lehet egy hozzá illő lánnyal.

Ezen nagyjából egy bő fél órát agyaltam, majd feladtam, hogy ha nem is egész életemben, de ma nem találok választ a kérdésemre.

Aztán áttértem arra, hogy vajon milyen pletykák fognak terjengeni holnap. Mivel pletykák mindig, mindenhol vannak.

„A pletyka kikapcsolódás csupán. Meggondolatlan fecsegés, amit udvarias valótlanságok

Szőnek át. Rosszmájú spekuláció, ami nem is olyan udvarias tényeken alapul. Hogy is

Védhetnénk meg magunkat az efféle haszontalan pletyka mérges fullánkjaitól?! Legjobb, ha

egyszerűen igazat mondunk és megvárjuk, míg az emberek elkezdenek másról pletykálni.”*

Tényleg félek, mert nem akarom, hogy az emberek mindenféle hülyeségeket találjanak ki.

Ezen kicsit többet gondolkoztam, mint azon, hogy tulajdonképpen miért is vagyok én féltékeny.

Aztán azon kezdtem agyalni, vajon mikor láthatom újra az Én Jacob-om. Annyit gondolkodtam az elmúlt pár órában, hogy teljesen lefárasztottam magam, és már az álomvilágban is jártam.

Szűrnyű volt. Ott voltam egy szörnyű, sötét, hideg erdőben, ahol egyedül voltam. Elindultam egy vékony ösvényen, és elértem a tengerhez. A La Push-i parton voltam, bár ezt nem értettem, hisz én Cullen vagyok, és ezért nem lehetnék itt. De valamiért mégis ott álltam a puha homokban.

És akkor megpillantottam Jacob-ot egy hatalmas sziklán, mellette, pedig egy vámpír állt. EGY VÁMPÍR! És csak most fogtam fel, hogy mit is mondtam.

-Egy vámpír. – suttogtam.

Nagyon megijedtem, mert bár tudom, hogy Jacob vérfarkas, és az a dolga, hogy megölje a vámpírokat, de mégis olyan nehéz volt elképzelni, az én gyengéd, érzékeny, meleg Jacob-om, ahogy épp egy félelmetes vámpírral harcol.

A vámpír bőre csillogott a napfényben, hosszú, barna haját meglobogtatta a szél, és éles fogsorát kivillantotta ajkai alól.

Jacob átváltozott vérfarkas alakjába. Mindig megdöbbenek, hogy Jacob, az ÉN Jacob-om, hogy lehet egy ilyen hatalmas farkas. Amikor így látom, mindig rájövök, milyen gyönyörű. Nem csak ő, hanem gyönyörű vörösesbarna szőre is. Amihez ha hozzábújok, a legnagyobb hidegben is felmelegít.

Bár hatalmas egy állat, mégis olyan gyöngédnek néz ki. Félelmetes, de szeretnivaló. Veszedelmes, de kedves is.

Puha szőrébe belekapott a meleg szél. Messze voltam tőle, de még innen is jól láttam, hogy kivillantja hófehér fogsorát.

Így még félelmetesebb volt, mint eddig.

Aztán minden nagyon gyorsan történt. Az ismeretlen vámpír rátámadott Jacob-ra. Jacob is visszatámadt, de hiába. Már túl késő volt. És akkor Jacob leesett a szikláról. A víz kisodorta a partra, és ott feküdt a parton, élettelenül. Nem mozdult. Gyorsan odafutottam hozzá, és letérdeltem mellé, majd próbáltam felkelteni.

-Jacob! Kérlek, kelj fel! Kérlek! Nem hagyhatsz itt! Nem, nem és nem! Ne tedd ezt velem! - kiáltottam.

Borzasztóan fájt, és a fájdalom nem akart szűnni. Csak zuhantam. Könnyedén. De mégis fájt a szívem, hogy elveszítettem Jacob-ot.

Meg akartam bosszulni a halálát, de mikor felnéztem, hogy a vámpír, aki megölte életem szerelmét, ott van-e még, nem láttam. Már elment. Elmenekült. De az arcát sose felejtem el, ha valaha meglátom, megölöm. Megbosszulom Jacob halálát.

Még mindig úgy éreztem, mintha csak zuhannék, a nagy semmiségbe. Kiáltottam, üvöltöttem, amennyire csak tudtam.

Azt kívántam, bár csak egy álom lenne. Álom, és akkor még láthatom Jacobot, megcsókolhatom, hozzábújhatok, megölelhetem. De nem. Ez nem álom volt. Legalábbis nagyon úgy nézett ki.

Még mindig csak zuhantam, de végül földet értem, és egy hatalmas fájdalom uralkodott az egész testemen. Üvöltöttem. Gyorsan felültem az ágyamban, és megnyugodtam, hogy a Cullen házban vagyok. De még mindig nem volt biztos, hogy csak álom volt.

-Kicsim. Kicsikém, jól vagy? Minden rendben? – kérdezte aggodalommal a szemében Anya.

-Jacob. – suttogtam. –Jacob.

-Mi van Jacobbal? – kérdezte Alice.

-Miért nem láttad? Miért nem szóltál? Te vagy a hibás! – üvöltöttem neki.

-Mi? Miben vagyok hibás? – kérdezte értetlenül.

-Jacob meghalt! Az én Jacob-om. Meghalt. Érted? – kiáltottam még mindig. – És te nem láttad! Nem szóltál. Ha szóltál volna, nem halt volna meg! – vágtam nénikém arcába.

-Nessie. Kicsikém. Jacob nem halt meg. – mondta nyugodtan Apa. – Nem kéne ilyenekkel vádolnod Alice-t. Különben sem láthatja a vérfarkasok jövőjét, szóval ebben az esetben tényleg nem tehet semmit.

-Tudom. És sajnálom, hogy megvádoltalak. Nem akartam. Csak tényleg láttam. Megölte egy vámpír. – mondtam sírva.

-Nessie. Én végig néztem mindazt, amit te álmodtál. És biztosíthatlak arról, hogy Jacob nem halt meg. – mondta Apám.

-Szóval csak álmodtam? – kérdeztem reménykedve.

-Igen, kicsim. Mindez csak álom volt. Nyugodj meg. – mondta fejemet simogatva Esme.

-Biztos? Olyan élethű volt. – mondtam zokogva.

-Biztos. Nyugodj meg. Inkább próbálj meg visszaaludni. Az talán jót tenne neked. – mondta Carlisle nyugodt hangon.

Nem tudom, miért, de neki mindig rögtön elhiszem, amit mond. Ezért hát, lehunytam a szemem, és megpróbáltam aludni.

Még, ha ez nem is volt olyan könnyű. Ugyanis féltem, ha megint, elalszom, ugyanazt fogom álmodni.

És nem volt kedvem újra átélni azt a borzalmat, mint mikor elvesztettem Jacob-ot. Legalábbis az álmomban. Nagyon remélem, hogy ez csak egy álom volt, és Jacob-nak tényleg nincs semmi baja.

(Bella szemszöge)

Alex elment, és Nessie gyorsan felsietett a szobájába. Nem hinném, hogy bármi kedve volt Emmett hülye vicceihez.

Én a nappaliban vártam Edwardot, hogy végre visszajöjjön. Mostanság nagyon keveset vagyunk együtt, és már nagyon hiányzik. Remélem most már lesz egy kis időnk egymásra.

Nem sokára Edward is visszaért, és miután mindenkinek köszönt, felhúzott a szobánkba.

A lépcsőn haladva hallottuk, ahogy Nessie nagyon halkan suttog valamit. Még mi is alig hallottuk. Ezért hát, bementünk hozzá.

És mikor megláttuk, elborzadva vettük észre, hogy borzasztóan néz ki. Ott fetreng az ágyban, és arcát elönti az izzadság.

És a következő pillanatban felkiáltott.

-Jacob! Ne! – kiáltotta.

Mindenki egy szemvillanás alatt felsietett a szobába, és Carlisle odaült az ágy szélére. Kezét rárakta Nessie homlokára.

-Lázas. – állapította meg.

-Mi baja van Carlisle? – kérdeztem meg rémülten.

-Szerintem nagyon rossz álma van. – mondta kérdésemre válaszolva.

-Alice? – fordultam most hozzá.

Egy percig nagyon koncentrált, majd szomorúan megrázta a fejét.

Tudtam, hogy nem lát semmit. Irtózatosan aggódtam, hogy vajon mi baja lehet. Folyamatosan kiáltozott, és üvöltött, és Jacob nevét mondogatta.

Edward-hoz fordultam. Láttam rajta, hogy ő is látja, amit Nessie most átél. Majd Jasper felé fordultam, és elgyötört arccal nézett vissza rám. A szemében valami nagyon furcsát véltem felfedezni. Mintha könyörögne nekem, hogy állítsam le.

Ha belegondolok, hogy Jasper-nek mennyire fáj, el tudom képzelni, hogy Nessie most mit él át. Hisz Jasper csak azt érzi, amit Nessie is.

Jasper gyorsan kiszaladt a szobából, mert már nem bírta tovább a fájdalmat.

Visszatekintve Edward-ra, rajta is láttam, hogy szenved. Bár nem érzi át azt, amit Jasper érez Nessie miatt, de mégis fáj neki.

Odamentem Nessie mellé, és megfogtam forró kezét. Nem sokáig bírtam, mert már égette a bőröm. Tényleg nagyon lázas volt.

Szólítgattam és beszéltem hozzá, hátha ettől felébred. De nem. Nem sikerült. Így hát csak vártunk, és reménykedtünk, hogy nem fáj neki annyira, mint amennyire tűnik.

Mindannyian csöndben voltunk, és hallgattuk Nessie kiáltásait.

Körülbelül fél óra múlva Edward törte meg a csendet.

-Szerintem, mindjárt felébred. – jelentette be Edward.

-Mit álmodik? – kérdeztem meg férjemtől, hogy mi miatt érzi ennyire rosszul magát Nessie.

-Majd inkább ő elmondja. Ha akarja. – mondta Edward eltorzult arccal.

És a következő pillanatban Nessie felült az ágyában, és kinyitotta a szemét egy hatalmas kiáltás kíséretében. Még az én fülem is belefájdult, annyira hangos volt.

-Jacob. – suttogta. – Jacob.

-Mi van Jacobbal? – kérdezte meg Alice.

-Miért nem láttad? Miért nem szóltál? Te vagy a hibás! – üvöltötte Nessie Alice képébe.

-Mi? Miben vagyok hibás? – kérdezte értetlenül Alice.

-Jacob meghalt! Az én Jacob-om. Meghalt. Érted? – kiáltotta még mindig. – És te nem láttad! Nem szóltál. Ha szóltál volna, nem halt volna meg!

-Nessie. Kicsikém. Jacob nem halt meg. – mondta nyugodtan hangon szerelmem. – Nem kéne ilyenekkel vádolnod Alice-t. Különben sem láthatja a vérfarkasok jövőjét, szóval ebben az esetben tényleg nem tehet semmit.

-Tudom. És sajnálom, hogy megvádoltalak. Nem akartam. Csak tényleg láttam. Megölte egy vámpír. – mondta sírva Nessie.

Most, hogy tudtam, mit álmodt a kislányom, megértettem Jaspert. Nem akartam volna a helyében lenni. Átélni azt a kínt, amit Nessie érzett.

-Nessie. Én végig néztem mindazt, amit te álmodtál. És biztosíthatlak arról, hogy Jacob nem halt meg. – mondta Edward.

-Szóval csak álmodtam? – kérdezte reménykedve.

-Igen, kicsim. Mindez csak álom volt. Nyugodj meg. – mondta Nessie fejét simogatva Esme.

-Biztos? Olyan élethű volt. – mondta zokogva.

-Biztos. Nyugodj meg. Inkább próbálj meg visszaaludni. Az talán jót tenne neked. – mondta Carlisle nyugodt hangon.

Nessie elég hamar visszaaludt, én, pedig egy kis idő után felmentem a szobánkba Edward-dal, hogy végre kettesben lehessünk.

Szóval ilyen lett. Lécci írjatok kritikát, és akinek nem működik, ott a Chat!:D Köszi, Puszi: Toti

Happy Begining - 19.fejezet

Nos, ez a 19.fejezet. Sajnálom, ha egy kicsit rövidre sikeredett, de mostanság nincs túl sok időm. Van egy jó hírem, miszerint egy héttel később megyek Pécsre, ezért egy vagy két fejezettel többet kaptok.:) Köszönöm mindenkinek aki szavazott, az végleges eredményt, bal oldalt láthatjátok. Jó olvasást. Puszi: Toti

19. fejezet

(Nessie szemszöge)

-Alex! – kiáltottam fel, amint megláttam az ajtóban. Próbáltam felülni, de sajnos nem sikerült. – Hogy, hogy itt vagy?

-Gondoltam meglátogatlak. Belláék átadták az üzeneted.

-Köszönöm. – mosolyogtam szüleimre, akik egymás mellett álltak, egymást ölelve.

Nagyon családias volt, ahogy ott álltak. Hihetetlen, hogy még ennyi év után is ennyire szeretik egymást. A 150 év alatt egyszer se vesztek össze. Mindig egyetértettek és mindig békések voltak.

-És hogy vagy? Fáradt vagy még? – kérdezte meg Alex.

Csak most vettem észre, hogy a szüleim már nem voltak a szobában. Szépen kislisszoltak és kettesben hagytak minket.

-Egész jól. Már kezdek erősödni. – mosolyodtam el.- Alex én tényleg nagyon sajnálom. Nem akartalak megbántani, de…

-Nessie!

-… de azt se akartam, hogy félreérts, és…

-Nessie! – szólt most másodszorra Alex.

-… és én tényleg szeretlek, de csak, mint egy barátot vagy egy testvért, és…

-Nessie! – most már hangosabban beszélt, és odajött hozzá, hogy végre észre vegyem.

-Nessie! Én tudom, hogy nem akartál semmi rosszat és azt is, tudom, hogy szeretsz. És megnyugodhatsz, már nagyjából túltettem magam ezen. És most alakul valami… - hallgatott el jelentőségteljesen.

-Mi is? – kérdeztem fellelkesülve.

-Nos, hát van egy lány… - folytatta előbb félbehagyott mondatát, és minden élményét, minden észrevételét elmondta a lánnyal kapcsolatban.

A szerint, amit Alex mondott, nagyon kedves lány. Mondjuk én, nem nagyon ismerem, de már beszéltünk és tényleg elbűvölő teremtés. Mondjuk ahogy, róla beszélt, kezdett bizonyossá válni, hogy Alex-nek tetszik ez a lány.

Több érzelem is tombolt most bennem. Örültem, féltem, és… és féltékeny voltam. Örültem, mert Alex boldog lehet a lánnyal, és örültem, hogy nagyjából már túllépett rajtam. Féltem, nehogy valami baja essen. Persze ez abszurd, hisz mi baja lehet egy szimpla lánytól, mikor több vámpírral van egy házban. És féltékeny voltam. Igaz csak egy kicsit, de akkor is. Féltékeny voltam, mert igaz, hogy nem szeretem, csak, mint egy testvért, vagy egy barátot, de attól még féltékeny voltam. Egy csöppnyit.

Örültem, hogy Jasper most nincs a szobában, és annak is örültem, hogy Emmett sincs. Most biztos jót nevetnének rajtam.

-Szóval tetszik. – állapítottam meg, szinte csak magamnak.

-Mi? Nem. Dehogy! Csak egyszerűen olyan gyönyörű és kedves és megértő és intelligens és… - kezdte mondani, és annyira tagadta, hogy még nyilvánvalóbbá vált, hogy Alex-nek tényleg tetszik.

-… és tetszik neked. – fejezetem be megkezdett mondatát és elnevettem magam. - Alex valld már be. Engem nem zavar örülök neki, hogy boldog vagy, viszont egy kicsit féltelek is, nem akarom, hogy bármi bajod essen.

-Nem lesz semmi bajom. Nyugi. – mondta mosolyogva. – Egyébként mi volt olyan vicces ezen? – kérdezte sértődöttséget színlelve.

-Hát csak az, hogy előbb letagadod, aztán meg elkezdesz itt áradozni róla… - mondtam nevetve.

Erre ő is elnevette magát. Pár percig együtt nevettünk, majd mindketten elhallgattunk.

A következő pillanatban Alice robbant be a szobába.

-Gyerekek! Kész a vacsora. Gyertek enni. Nessie le tudsz jönni, vagy levigyünk? – kérdezte nővérem mosolyogva. Tudtam, hogy nagyon jól mulat azon, hogy akár arra is kerülhet sor, hogy Apának, vagy valakinek le kelljen vinnie. Utáltam, ha valami olyan történik velem, ami miatt segítségre szorulok.

Apa szerint ezt Anyutól örököltem. Ő is olyan volt emberkorában, mint én most.

Alice kinézetét látva Alex-szel összenéztünk, majd elnevettük magunkat.

Ott állt az ajtóban, és csak a fejét dugta be, mintha megzavarna valamit. Pedig pontosan tudta, hogy nem történik semmi, csak beszélgetünk.

Egy percre, mintha félelem suhant volna át a szemén, bár nem tudom miért. Csak remélni tudtam, hogy majd elmondja.

Még mindig nevettünk és ezért Alice kezdett kicsit ideges lenni.

-Most meg mi olyan vicces? – kérdezte Alice durcásan.

-Semmi-semmi. – mondtam még mindig nevetve. – Máris megyünk.

-Rendben. De siessetek! Nehogy aztán kihűljön a kaja. – dorgált meg minket Alice. – Nagyon finom lett a vacsora. – elég nehéz volt neki kimondani az utolsó mondatát. A végén még el is fintorodott.

Erre megint nevetnem kellett. Azt tudom, hogy a vámpírok nem szeretik az emberi ételeket, de legalább ne mondják rá azt, hogy hű de finom.

-Ok. – mondtuk egyszerre.

Alice kilépett a szobából, és megint elnevettük magunkat.

Nagyon jól szórakoztam ebben a pár órában Alex-szel. Sejtettem, hogy vacsora után már mennie kell, hisz holnap iskola. És valószínűleg holnap már nekem is mennem kell iskolába.

Pár perc múlva elindultunk lefelé. Igaz, a saját lábamon mentem le, de közben Alex-re támaszkodtam. Ezt is eléggé utáltam, de sajnos, ha nincs ott mellettem Alex, és nem segít nekem, akkor nem jutottam volna le.

Mikor megérkeztünk mindenki ránk emelete a tekintetét és mindenki elkezdett kuncogni a látványon.

Mondjuk valószínűleg tényleg kicsit nevetségesen, nézhettünk ki, ahogy teljes terhemmel rá nehezedtem Alex-re. Mondjuk jól bírta, hisz elég erős volt. Nem olyan erős, mint az én Jacob-om, de azért elég izmos ahhoz képest, hogy csak egy egyszerű ember.

-Sziasztok! – köszöntem mindenkinek. – Örülnék, ha abbahagynátok, hogy rajtam nevettek. – mondtam dühösen.

Erre már Alex is elkezdett nevetni, ami által elkezdett rázkódni mellettem.

-Kérlek! – üvöltöttem.

Utáltam, ha valaki rajtam nevet.

-Sajnáljuk Nessie, csak tényleg olyan viccesen néztél ki. – mosolygott Anyám.

-Hé! Ne beszélj többes számban. Én nagyon is élveztem. – kacsintott rám Emmett.

-Kösz, Emmett! – mondtam gúnyosan. – na, inkább menjünk enni. Ti is esztek? – kérdeztem tőlük gonoszan, mire mindenki elfintorodott.

-Mi már ettünk. – próbált mosolyogni Bella, de nem nagyon sikerült neki.

-Rendben. Akkor mi már megyünk is. – mosolyogtam, és elindultunk.

A konyhában már várt minket Esme és érezni lehetett a finom illatokat.

-Sziasztok! Ülljetek le, máris hozom a vacsorát. – mosolygott.

-Köszönjük. – feleltem, majd gyorsan leültünk az asztalhoz.

Esme elindult a konyhába, ahol már sorakoztak az ételek.

Szerintem egy hadseregnek is elég lett volna, annyi kaját csinált.

-Vacsora után mennem kéne. – mondta szomorúan Alex.

Se ő, se én nem akartuk, hogy elmenjen. Igaz, holnap nagy valószínűséggel találkozunk az iskolában, de azért még azt a pár órát is alig bírtam ki az egyik legjobb barátom nélkül.

Tényleg jó volt ez a mai nap. Jót beszélgettünk.

-Igen. Sejtettem. – mosolyogtam rá, bár nem örültem neki, hogy mennie kell.

Esme belépett a szobába a vacsorával, letette elénk, és jó étvágyat kívánt.

-Köszönjük. – mosolyogtam rá.

Ránk mosolygott válaszul, majd bement ő is nappaliba, ahol már a többiek várták. A hangokból ítélve.

-Nagyon jól éreztem ma magam. – mondta Alex, miután lenyelte az előző falatát. – Tudod, anyukád nagyon jól főz. – mosolyogott.

-Igen, én is jól éreztem magam. És tényleg nagyon jól főz. Pedig nem is szokott enni. – mondtam ki véletlenül.

-Hogy, hogy nem szokott enni? – kérdezte Alex gyanakodva.

-Oh, ezt mondtam volna? Biztos félremondtam. Úgy értettem nem szokott sokat enni. – javítottam ki magam gyorsan.

-Jah. Értem. Lehet, hogy csak én értettem félre. – mondta zavarodottan.

-Nem. Biztos én mondtam rosszul. – makacskodtam.

Komolyan úgy viselkedtünk, mint ovis. Egymás szemébe hunyorogtunk, mintha dühösek lennénk.

Majd elnevettük magunkat, észbe kapva, hogy milyen gyerekesek voltunk az előbb.

A nappaliból hangos kacaj hallatszódott, és tudtam, rajtunk nevetnek. Hisz ők mindent hallottak.

Befejeztük a vacsorát, majd Alex elköszönt mindenkitől, és Apa hazavitte.

Nagyon jól telt a napom, azt hittem a holnapi napomat is élvezni fogom, hisz akkor még nem tudtam mi vár rám az elkövetkező napon…

Szóval ilyen lett, és remélem, hogy tényleg nem lett nagyon rövid. Lécci írjatok komikat. Köszi: Toti

Happy Begining - 18. fejezet

Sziasztok! Mint ígértem ma este 20:00-kor raktam fel a mostani fejezetet. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Jó olvasást! Puszi: Toti

18. fejezet

(Bella szemszöge)

-Ööö. – kezdtem dadogva. Totál nem tudtam, mit mondjak. – Hát… Nem is tudom.

-Mi az, hogy nem tudod, hogy a saját testvéred, hogy ébredt föl az eszméletlenségből? – kérdezte Alex.

Nem tudtam, mit válaszoljak. Tulajdonképpen nem beszéltük meg a többiekkel, hogy mit mondjunk az embereknek Nessie-vel kapcsolatban.

-Bella akkor épp nem volt a szobában. – mondta Alice.

-Oh. Ne haragudj Bella. Csak már annyira hiányzik Nessie, mármint ébrenléti állapotban. – mosolygott mindenki utolsó mondatán.

-Semmi baj. Megértem.

-Egyébként Nessie úgy ébredt föl, hogy beszéltünk hozzá, mondtunk neki mindenfélét. Többek közt azt is, hogy megbocsátottál neki, és aztán egy kis idő után felébredt. – válaszolt Alice Alex korábbi kérdésére.

-Értem. Ez jó hír.

Igen. Az. – mondta mosolyogva Edward.

Edward a mostani időkben kicsit megváltozott. Sokkal kedvesebb, mind Alex-szel, mind a többiekkel. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, de nagyon örültem neki.

-Meglátogathatom ma? – kérdezte hirtelen Alex. – Mármint Nessie-t.

Nem tudtam, mit is válaszoljak. A többiek arckifejezését látva, szerintem ők se tudtak volna többet mondani, mint én.

Rosalie már tegnap se volt elragadtatva, hogy Alex eljött hozzánk. Személy szerint én nagyon örülnék neki, mert kedveltem Alex-et. Bár biztos voltam benne, hogy közte és kislányom között több nem lesz barátságnál, de mégis kedveltem. Örülnék neki, ha átjönne pár órára, de ez sajnos nem csak rajtam múlik.

Rosalie arcát látva, egyre jobban biztos voltam benne, hogy az ellenkezője fog történni, mint amit én szeretnék.

-Nézd, felőlem nyugodtan gyere, de ez a többieken is múlik. – mondtam Alice-re mosolyogva.

-Szerintem is. – mondták mindannyian, kivéve Rosalie.

-Szerintem meg nagyon nem! – kezdte Rosalie, és szeme szinte izzott a dühtől. – Tegnap még oké, hisz Nessie aznap ájult el, és állításod szerint bűntudatod volt. Ez még oké. Na de most? Mikor már tudod, hogy jól van, vigyázunk rá, és hogy megbocsátott, semmi okod rá, hogy megint el gyere. Szóval nem!

Ez olyan Rosalie-s volt. Ő sose értett egyet azzal, hogy akár csak egy ember is betegye a lábát a Cullen család hatalmas házába. Eleinte engem sem kedvelt, pláne akkor nem, mikor megtudta, hogy Edward belém szeretett. Viszont velem egy idő után megbékélt. Hisz ha nem tette volna, akkor se tehetett volna semmit, hisz Edward szeretett, és még mindig szeret.

De Alex más tészta. Hisz Nessie bár szereti, de nem szerelemből, csak, mint egy barátot, vagy egy testvért. Olyasmi lehet neki Alex, mint nekem volt Jonathan. Egy nagyon jó barát, akire bármikor számíthattam.

Szóval, arra hogy Rosalie megbékéljen Alex-szel elég kicsi az esély.

-Rosalie! Csak pár óráról lenne szó. Annyit csak kibírsz! Ha meg nem, nyugodtan felmehetünk a szobánkban, és én szívesen elterelem a figyelmed. – nevetett Emmett, és rákacsintott barátnőjére, mire az csak morgott egyet.

A mai napon nagyjából megkímélt minket az idióta vicceitől, de sajnos voltak kivételek.

-Nem! – mondta határozottan.

-Én igazán nem akarok zavarni.

Alex eléggé zavarban volt, bár ez várható volt, hisz épp egy csomó – az emberek számára – gyönyörű „emberrel” ül egy asztalnál, akik arról vitatkoznak, hogy átmehet-e hozzájuk vagy nem.

Emmett egy rosszalló pillantást vetett Rosalie-ra. Edward látva Emmett gondolatait halkan felkuncogott mellettem. Rosalie felsóhajtott és csak annyit mondott:

-Na jó! – adta meg magát lemondóan.

-Szuper! – ujjongott Alice is, pont, mint én. Csak éppen ő egy kicsit élénkebben. – Akkor az utolsó óra után találkozunk a parkolóban. Aztán ne késs. – szólt rá Alice.

Alice nagyon lelkes, bár én személy szerint nem tudtam pontosan miért, de Edward mosolygásából ítélve, biztos vicces.

-Nekünk viszont indulnunk kell órára. – mondta Jasper, majd felpattant székéből, és Alice-szel, Rosalie-val és Emmett-tel megindult a megfelelő terem irányába

-Igen. Sziasztok! – köszönt el tőlünk Alice visszapillantva.

Már csak Edward, Alex és én maradtunk. Nekem és szerelmemnek irodalom órája lesz, Alex-nek pedig tudtommal történelem.

-Nekünk is lassan mennünk kell.

-Nos, akkor ebben az esetben, sziasztok! – köszönt el, majd felállt az asztaltól és elindult következő órájára.

Mi még maradtunk pár percre, és élveztük egymás közelségét. De aztán sajnos nekünk is el kellett indulnunk.

A folyosón menve nem szóltunk egymáshoz, csak fogtuk egymás kezét és mentünk.

Persze mindenki megnézett minket, mint szinte mindig.

Beértünk a terembe, és nemsokára megérkezett a tanár is. A mai napon sajnos két irodalom óránk is van, ezért folytattuk a megkezdett filmet.

Szerencsére gyorsan eltelt az óra, pláne, hogy Edward mindvégig ott ült mellettem, és meleg karjával ölelt.

A mai napig nem tudom megszokni, hogy az emberi életemben még hidegnek érzett test, most már nem olyan hideg, sőt néha meleg. Bár ez egyszerűen megmagyarázható, hiszen most már nekem is ilyen hideg bőröm van.

Mikor vége lett az órának elindultunk a következőre, amin már Alice és Jasper is velünk volt.

Ők ugyan messzebb ültek tőlünk, külön, de mégis tisztán hallottam, hogy mit beszélnek. Ez az óra lassabban telt, mint az előző. Főleg csak körmöltünk, de azért néha magyarázott is valamit a tanár.

Az átlaghoz képest mégis előbb vége lett, legalábbis nekem úgy tűnt.

Mikor kicsengettek elindultunk a parkoló felé. Rosalie és Emmett már ott volt, kéz a kézben, és minket vártak. Mikor odaértünk köszöntek nekünk, és mi is visszaköszöntünk nekik.

-Mi az, a kis barátotok késik? – kérdezte gúnyosan Rosalie.

-Biztos van rá oka. – mondtam dühösen, azonban a következő percben már ott is volt.

-Sziasztok. Bocsi a késésért, de a tanár még beszélni akart velem. – magyarázkodott.

-Semmi gond. Nem vártunk sokat. – mondtam.

-Akkor indulhatunk? – kérdezte kedvesen Edward.

-Hát, persze. – ujjongott Alice. Majd a semmibe meredt pármásodpercre.

Mi gyorsan eltereltük Alex figyelmét Alice-ről, nehogy észre vegye, hogy látomása van.

-Akkor most megyünk? – kérdezte még lelkesebben Alice. Valószínűleg valami jót látott.

Bólintottunk. Rosalie és Emmett együtt mentek Rosalie gyönyörű kocsijával. Kicsit kettesben hagytuk őket. Ezáltal nagy nehezen, de végül sikerült beszállnunk Edward Volvo-jába.

Nagyon halkan beszéltem, épp annyira, hogy vámpír családom hallja.

-Mit láttál? – kérdeztem kíváncsian.

-Csak annyit, hogy Nessie örülni fog Alex-nek. – mondta nagyon halkan, és nagyon gyorsan is.

Az út további részén nem beszéltünk. Mindenki csendben volt. De ez nem olyan kínos csönd volt. Most mindenki a gondolataiba merült.

Pár perc múlva elértünk az erdei úthoz, és már csak egy kis idő hiányzott, és újra láthattam gyönyörű lányomat.

Már nagyon hiányzott. És nagyon féltettem. Persze tudtam, hogy már jobban van, hisz Esme minden szünetben értesített minket, hogy jól van.

Mikor megérkeztünk mindannyian kiszálltunk, és elindultunk befelé. Rosalie és Emmett már itt voltak. Gondolom Rosalie kicsit gyorsabban vezetett, mint Edward.

Aztán beléptünk a hatalmas házba, és rögtön Esme-t láttuk meg a nappali közepén. Köszöntött minket, és látszott, hogy már várt, de szerintem inkább Alex-et várta, mint minket.

-Jaj, szerbusztok. Olyan jó, hogy te is jöttél Alex. – mondta mosolyogva.

-Igen. Én is nagyon örülök. – válaszolt Alex.

-Rosalie-ék felmentek a szobájukba. – jelentette be Anyánk, és erre mindenki elkezdett nevetni.

Esme nem értette, min nevetünk, de most nem nagyon érdekelte. Tudta, hogy később, amikor Alex már nem lesz itt, elmondjuk neki.

-És Nessie hol van? – kérdezte meg hirtelen Alex. Már nagyon várta, hogy végre találkozhasson vele, még akkor is, mikor tegnap látta.

-Ugyanabban a szobában, mint tegnap volt. – válaszolt kedvesen Esme.

Körbe néztem és csak ekkor vettem észre, hogy Alice-ék már felmentek.

-Akkor mi felmegyünk hozzá. – jelentettem be, és Edward oldalán elindultam fel felé. Alex követett minket.

Mikor megérkeztünk a szobához, kinyitottam az ajtót, beléptem rajta, és megláttam kislányomat.

Ott feküdt az ágyon, a szoba közepén. Mikor hallotta az ajtó nyitódását, felénk kapta a fejét. Majd mikor meglátta Alex-et velünk, nagyon megörült.

-Alex! – kiáltott fel, majd megpróbált felkelni, de még nem volt elég erős hozzá. – Hogy, hogy itt vagy?....

Szóval ez a 18.fejezet. A következő nem sokára jön, és amint mondtam nem sokára lesz egy kis szünet...:(Addig is lécci írjatok kritikákat! Köszi, puszi: Toti

Jó hírek!:D és Rossz hírek!:(

Emberek, van pár jó hírem! Az első: az oldalnak van egy új szerkesztője, Wedó! Köszöntsétek szeretettel, nagyon sokat segített. A második: Új dizi van, ami remélem mindenkinek tetszik...:) A harmadik(ami rossz hír): előre tudom, hogy nemsokára Pécsre megyek, kb. 1 hétig, ezért abban az időszakban nem lesz új fejezet...:( Lécci legyetek majd kitartóak, de addig is : Pénteken 20:00-kor 18.fejezet Puszi: Toti