Happy Begining - 28. fejezet

Sziasztok!

Szóval, mivel meglett a 10 kommentár rögtön felraktam. Remélem tetszik nektek. Úgyhogy sokan írjatok megjegyzést, mert ismét csak a 10. után rakom fel. Jó olvasást!

Puszi: Toti

28. fejezet

(Nessie szemszöge)

- Szerintem menjünk be a terembe, mert nem sokára becsöngetnek, és akkor ott meg tudjuk beszélni. – ajánlottam Doroty-nak.

- Rendben.

Csendben mentünk egymás mellett, de egyikünket sem zavarta, ez nem amolyan kínos hallgatás volt.

Útközben sok mindenkivel találkoztunk, akik mind köszöntek nekünk. Köztük volt Alex és Lotty is, akik nagyon hálásak voltak nekem. Annyira, hogy Lotty még tegnap este is felhívott, hogy megköszönje.

Megérkeztünk a terembe, letettük a cuccunkat, majd elvonultunk az egyik sarokba.

- Nos, miről lenne szó? – kérdeztem tőle mosolyogva.

- Hát, szóval Alex mondta, hogy te segítettél neki és Lottynak, hogy végre összejöjjenek. És Zac is mondta, hogy te adsz neki tanácsokat.

- Igen…

- Szóval. Arra gondoltam, hogy nekem is segíthetnél. Mármint, már mondtam neked, hogy.. – közelebb hajolt hozzám, hogy csak én hallhassam. – hogy, tetszik nekem David.

Ám nem sikerült neki. Az egyik fiú, aki hírhedt arról, hogy eléggé pletykás, meghallotta. Nem vettem észre, hogy Doroty mögött áll, ezért minden egyes szót a saját fülével hallott.

- Ó. Szóval ez igaz?

- Eric! – ugyanis így hívták a fiút. – Hogy lehetsz ennyire bunkó? Mások titkait kihallgatod, majd mindenkinek elfecseged. Komolyan mondom, hányok tőled!

Megfogtam Doroty karját, és odahúztam a padunkhoz. Tényleg nagyon dühös voltam Eric-re, mert hallottam már róla, hogy mindig mindent elmond mindenkinek. Szóval szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem sokára már az egész iskola tudni fog róla.

- Istenem, ez most nagyon nem jött jól. – szólt Doroty, egy hangos sóhaj kíséretében.

- Igen. De ne foglalkozz vele. Szóval miben is kéne segítenem?

- Nem tudom. Csak olyan jó lenne, ha vele lehetnék.

- Szerintem egyelőre, csak próbálj többet lenni vele. Nem azt mondom, hogy akaszkodj rá, mert nem hinném, hogy örülne, ha minden egyes percben a nyakán loholnál. Csak legyél vele kedves, és figyelj rá-

- Rendben. De nem tudnád kideríteni… szóval, hogy… tetszek-e neki?

- Nézd, megpróbálom. Nem szeretném kibeszélni, de azt már most is tudom, hogy tetszik neki valaki, csak még nem akarta elmondani, én pedig nem szedtem ki belőle.

- Hát ez remek. Szóval akkor nagyobb az esélyem rá, hogy tetszek neki. Nagyon köszönöm.

- Nagyon szívesen. És amit tudok, megteszek. – rámosolyogtam.

Belépett a tanár a terembe. Felmondta a névsort, majd belekezdtünk tanulásba. Az óra unalmas volt, ezért nem nagyon figyeltem rá.

Túlontúl boldog voltam amiatt, hogy ennyien megbíznak bennem, és hogy tanácsot is kérnek tőlem. Ráadásul abból, amit Doroty mondott, már elég nagy hírem is van.

Az órán azon gondolkodtam, vajon hogyan segíthetnék Doroty-nak. Arra gondoltam, talán beszélhetnék David-del, de nem nagyon szeretném, ha tőlem tudná meg, hogy tetszik Doroty-nak.

Még arra is gondoltam, hogy talán valahogy rákérdezhetnék, amivel nem árulom el.

Kicsengettek az óráról, én pedig elindultam a következő órámra, de előtte még beszéltem Doroty-val, hogy ne féljen.

Útközben nem érdekelt senki, nagyon siettem a következő órára, és vigyáztam, nehogy valaki meglásson, és a végén még tanácsot kelljen neki adnom.

Beléptem a terembe. Elindultam a padom felé, de Zac megakadályozott ebben.

- Szia. – mondta, majd megölelt, ami egy kicsit váratlanul ért.

- Szia. – mondtam neki, kicsit zavarban.

- Nagyon hálás vagyok neked. Nélküled nem mertem volna elmondani Lila-nak, hogy mit érzek iránta. De hála neked mégis sikerült.

- Tényleg? – lelkesültem fel. – És mi történt?

- Nos, ő is bevallotta nekem, hogy tetszek neki, és most már…

- Igen…?

- Szóval…

- Mondjad már! – ezt egy kicsit hangosabban mondtam, mint kellett volna, ugyanis mindeni ránk emelte tekintetét.

- Járunk. – mondta ő is egy kicsit hangosabban.

Erre elkiáltotta magam, majd a nyakába ugrottam, és most már nem éreztem magam feszélyezve. Zac viszonozta ölelésem, majd pár másodperc után elengedtük egymást, és leültünk a padomhoz. Ahol most már Lila is ott volt.

- Annyira gratulálok, olyan szép pár vagytok. – mosolyogtam, majd megöleltem Lila-t is, de talán erősebben, mint előbb Zac-et.

Zac átkarolta Lila derekát, majd egy puszit adott neki a nyakára. Nagyon jól néztek így ki. Egymás mellett. Mindkettőjükön látszott, hogy odavannak a másikért, és megvolt a mai napi adag boldogságom, hogy én tettem lehetővé ezen örömteli pillanatot.

- Én is nagyon köszönöm. – mondta most Lila.

- Nagyon szívesen tettem. Már csak az megérte, hogy így láthatlak benneteket.

Végig mosolyogtam. Már csak egy feladatom volt. Összehozni Doroty-t, és David-et.

Zac adott még egy utolsó csókot Lila-nak, majd elvonult a saját padja felé, ugyanis máris becsengettek, csak ezt én nem vettem észre.

A tanár belépett a terembe, mire mi mindannyian elcsendesedtünk, és elkezdődött az óra. Ez már nem volt annyira unalmas, mint az előző, bár még ez sem volt mondható izgalmasnak.

Az első 10 percben még figyeltem, majd meguntam, és újra gondolataimba merültem.

Nem gondolkoztam különösebben semmin, csak bámultam ki a fejemből, és nem figyeltem a tanárra. Egyszer felszólított, de mivel tudtam a választ, többet nem zaklatott az órán.

Kicsengetés után, megint siettem, mert most David-del lesz órám.

Azonban útközben megállított Alice. Jasper is vele volt, bár mint szinte mindig, most sem szólt sokat, egyszerűen csak köszönt.

- Szia. Doroty úgy elráncigált reggel, minden rendben?

- Persze, csak el szeretett volna mondani nekem valamit.

- Igen, tudom, hogy el akart mondani neked valamit, azt is tudom mit, és azt is, hogy végül, hogy sült el az egész. Mindent láttam. – mosolygott. – Úgy értettem minden rendben van veled? Lelkileg.

- Oh, persze. Csak kicsit sok ez nekem. Gondolom, tudod, miről van szó. – kacsintottam.

- Hát persze. Mindent látok.

- Igen, tudom. – mosolyogtam most én is.

- Tényleg elég fárasztó lehet, ha ennyi gondot kell megoldanod.

- Igen, tudod, néha kicsit fárasztó, pláne az utóbbi két napban, d egyébként nagyon boldog vagyok. Olyan jó érzés, mikor odajönnek hozzám, és megköszönik. És amikor látom, hogy milyen jót tettem.

- Igen. Tudom, milyen érzés. Az a furcsa, hogy mostanság, mikor van egy látomásom, nem csak látom, hanem érzem is. Mindent.

- Nos, igen, sajnos néha az én káromra. – mosolyogott Jasper. Várjunk csak! Mosolygott! Nagyon boldog lehet valamiért.

- Jaj, kicsim, tudom. Annyira sajnálom, de nem tudom fékezni.

- Tudom, tudom. Hé, csak vicceltem. Nem kell komolyan venned. – Jasper egy csókot adott Alice-nek. Furcsa, mennyire keveset szoktam látni őket, mikor csókolóznak. Nagyon összeillő pár.

- Viszont nem lehet, hogy ez az egész azért van, mert erősödik az erőd? Ilyen nem létezik?

- Nem tudom, én még nem hallottam róla. De egész jó ötlet. Majd megkérdezem Carlisle-t. De most siess, egy David nevű fiúval fogsz nem sokára beszélni. – Alice rám kacsintott, majd Jasperrel az oldalán elvonultak.

Folytattam utam a terem felé, és most nagyon gyorsan szedtem a lábaim, hogy végre beszélhessek David-del. Végül arra a döntésre jutottam, hogy lesz, ami lesz, beszélek David-del. Meg is érkeztem, és rögtön megpillantottam David-et. Ott állt a padja mellett, és látszott rajta, hogy engem vár.

- Szia. – köszönt nekem, amint én is odaértem.

- Szia. – mosolyogtam rá.

- Beszélhetnénk?

Komolya kezdtem megijedni. Az utóbbi két napban folyton ilyen hanglejtéssel hallom azt, hogy „Beszélhetnénk?”. És mindig az a vége, hogy tanácsot kérnek tőlem. Mintha én olyan sokat tudnák a szerelemről. Jó mondjuk, az alatt a 150 év alatt, azért elég sok mindent láttam, hallottam, olvastam, de még sosem tapasztaltam meg a saját bőrömön. Egészen mostanáig.

- Persze. – adtam be a derekam.

Odébb vonultunk, de még mielőtt belekezdett volna, körbenéztem, nehogy Eric itt legyen.

- Mondjad, miben segíthetek? – kérdeztem tőle mosolyogva.

Bár nem volt ínyemre ez a tanácsosdi, mégis mosolyogtam, mert attól függetlenül boldog voltam.

- Szóval arról lenne szó, hogy úgy látom, most már itt az ideje, hogy meg tudd, ki tetszik nekem.

- Tényleg? És ki az?

- Nézd, elmondom, de ígérd meg, hogy nem mondod el neki. Soha. És egyébként is, azt tervezem, hogy nem sokára én osztom meg vele ezt a hírt. – bohóckodta el a végét, és tudtam, hogy csak azért, mert zavarban van.

- Jó persze. Nem mondom el senkinek. Ha nem kérsz meg rá, valószínűleg akkor sem mondtam volna el.

- Szóval, a lány, aki tetszik nekem, nem más, mint…

Remélem tényleg tetszett, és írjatok jó sok komit, mert még csak most jön az izgalmas rész!:D Köszi: Toti

Díj és a következő fejezet

Sziasztok!

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.

Nagyon szépen köszönöm a díjat Tincsunak és Csub94nek: http://www.csucsub94.blogspot.com/

A blogok, és tulajdonosai, akiknek sok szeretettel adom!:

-Először is Wedónak adnám, aki nagyon tehetséges, és nagyon sok mindent köszönhetek neki: http://twizona.blogspot.com/

-A következő blog tulajdonos Nessie, aki szerintem szintén nagyon jól ír, az ő blogját kezdtem el először olvasni, és ami erőt adott, hogy elkezdjem írni a saját blogom: http://nessie-twi-fic.blogspot.com/

-A most következő díjat Ivi-nek adnám: http://feketeangyalsaga.blogspot.com/

-Vicky11-nek ítélném a következő díjat, akinek nagyon izgalmas a története, amit ír, ráadásul jól is írja: http://beyondtheocean-vicky11.blogspot.com/

-TanyaCullen kap mlg tőlem díjat, a Black Rose-ért, ami szintén nagyon izgalmas, csak kár, hogy ritkán van friss...: http://blackrose-tanyacullen.blogspot.com/

-Az utolsó díjat Voiki-nek adnám, aki nagyon kitartóan írja a történetét, és hitetlen, hogy még ennyi idő után is mennyire érdekes.:http://emlekeimetkeresve.blogspot.com/

Teszt:

Név: Tóth Anna

Becenév: Toti

Lakhely: Budapest

Születési hely: Pécs

Magasság: Ezt pontosan nem tudom, azt hiszem 171 cm

Névnap: július 26

Foglalkozás: tanulok, és írom a könyvem, amit lehetséges, hogy majd kiadnak

Testvérek: van egy nővérem, akit szeretek, és általában jól kijövünk, mondjuk az mindkettőnket nagyon idegesít, hogy folyton összekevernek minket a hasonlóság miatt:)

Anyanyelv: magyar

Beszélt nyelvek: magyar, angol, egy kicsit német is

Gyűjtemény: nagyon sok dvd-m van, főleg mozis filmek, szeretem gyűjteni a posztereket is, mostmár kb. 300 db van, és imádom a színes tollakat

Cipőméret: 39, de van mikor a 38-as jó rám

Iskola: Szent Margit Gimnázium

Osztály: 7.a

Kedvencek: szeretem az alkonyatos dolgokat(filmet, könyvet), szeretek olvasni mindenféle könyvet, ami főleg tiniknek valók, szeretek vásárolni, és persze a márkákat is kedvelem;)

Hobbi: írás, olvasás, haverokkal lógás/hülyülés

Zseppénz: általában ha kérek valamennyit meg is kapom, szóval nálunk nincs ilyen

Álom: az álmom az, hogy egy kedves, jóképű, gazdag férjjel aki szeret és akit viszont szeretek, boldog életet éljek

Szerencsszám: nekem ilyenem sajnos nincs...

Szeretnék találkozni: a Twilight-saga szereplőivel, híreségekkel

Háziállat: sajnos most nincs, de régebben volt egy nagyon aranyos kutyim, csak sajnos elütötte egy kocsi...:'(

Nos ennyi lenne rólam.

A frissről!

Még egyszer felhívom mindenki figyelmét, hogy aki szeretné olvasni az elkövetkezendő egyre izgalmasabb fejezeteket, azok írjanak kommentárt, mert minden egyes fejezetet csak 10 kommentár után rakom fel. Azonban én közben végig írom tovább, szal jó lenne, ha beérnétek.:Dxd

Ismételten köszönöm a díjat, és írjatok komikat a 27.fejezethez! Puszi: Toti

Happy Begining - 27.fejezet

Sziasztok!

Nos, hát ez is itt van, és ez szerintem még az előzőnél is izgisebb, és a következő részekben csak fokozódik. Szóval tényleg megéri kommenteket írni! Most is 10 komi után fogom felrakni. :) Remélem mindenkinek tetszik, de nem rabolom tovább az időtöket, jó olvasást!

Puszi: Toti

27. fejezet

(Nessie szemszöge)

Ott ültem a nappaliban, már vagy egy órája, és ekkor eszméltem fel, hogy nem sokára találkám van Jacob-bal. Szerencsére ez

alatt a kevés idő alatt, míg a családommal beszélgettem, nagyjából lenyugodtam. Sok mindenről beszélgettem a többiekkel, és

rájöttem, mennyire jó az, ha van egy olyan családom, aki szinte mindent megbocsájt nekem.

De ez akkor sem boldogít. Hiszen teljesen elhanyagoltam őket, mégis mindannyian elnézték ezt nekem. Bár, Alice mikor nem

bocsájt meg nekem? És mivel Alice nem haragszik rám, ezért Jasper sem. Esme és Carlisle olyanok akár egy angyal. Anyu és

Apu nagyon szeretnek. Emmett csak egy jót nevetett rajta, mint minden máson is. Viszont Rosalie már egy más tészta. Nagy

nehezen, de mégis túl tette magát azon, hogy pár napig nem mindenki őrá figyelt.

Elnézést kértem a többiektől a távozásom miatt, majd felsiettem a szobámba, hogy időben elkészüljek. Mikor beértem a szo-

bámba odamentem a szekrényemhez, majd kikerestem néhány csinosabb ruhadarabot, amit magammal vittem.

Ezután bementem a saját fürdőszobámba, és gyorsan lezuhanyoztam. Jól esett a meleg víz, ahogy egy csöppnyit csípte a bőröm.

Majd kiszálltam a kádból. Kicsit megcsúsztam a szélén, és majdnem el is estem. Úgy tűnik, ebben Anyura hasonlítok.

Felvettem a ruhát, amit még korábban hoztam be, és odaálltam a tükör elé. Kezembe vettem a fésűt, amit a tükör melletti

polcon tartok, és elkezdtem fésülni a hajam. A szokásoshoz képest, most sokkal kevesebb gubancot találtam, hatalmas haj ko-

ronámban. Letettem a fésűm, és alaposan fogat mostam. Ellenőriztem a mosolyom, majd kimentem a fürdőből, és ledőltem az

ágyra.

Muszáj volt egy kicsit pihennem, mert elfáradtam a mai napi tanácsadásban. Pár perces pihenő után újból nekiálltam készü-

lődni. Kerestem magamnak egy kisebb táskát, és telepakoltam a fontos dolgokkal, mint például a telefonom, a kulcsaim, egy

kis smink cucc, egy toll, ha bármit írnom kéne, egy kisebb jegyzet tömb, és egy csomag zsebkendő.

Mindent beledobáltam a táskámba, és lesiettem, mert már csak negyed órám volt, hogy odaérjek. Elköszöntem a többiektől, de

most nem úgy, mint az utóbbi pár napban, hanem odamentem hozzájuk, és kedvesen mosolyogva mind egyikőjüktől elköszöntem.

Anyu és Apu, szülőkhöz híven, elmondták legalább százszor, hogy vigyázzak magamra, nehogy bajba kerüljek. Én csak bólo-

gattam, majd bepattantam a kocsimba, ami már ott állt az ajtó előtt. Nem tudom, ki hozhatta oda, de nagyon meg fogom neki

köszönni, amint visszaértem.

Már nagyon vártam. Igaz, hogy tegnap láttam, mégis hiányzott. A meleg érintése, és az, ahogy beszélt hozzám.

Kitolattam az erdei ösvényre, majd rátapostam a gázra. Míg odaértem a megbeszélt találkozó helyre, egyetlen egy autóval sem

futottam össze, szóval kedvemre száguldozhattam. Furcsa, hogy hétköznap délután, Forks egyik legforgalmasabb útján, egyet-

len kocsit se látni.

De most nem foglalkoztam ezzel. Csakis Jacob-bal. Lefordultam a megfelelő leágazásnál, és pár perc múlva a megbeszélt ta-

lálkozóhelyen voltam. Jacob még nem ért ide. Úgy tűnik, ő is késik, akárcsak én. Mondjuk ez is elég fura, Jacob sosem szo-

kott késni. Sehonnan. De ezzel most nem foglalkoztam.

Pár perc várakozás után, elindltam az egyik ösvényen. Kis séta után, megéreztem egy ismerős illatot. Egy állat illatát, ami

elindította bennem az ösztöneimet. Már jó rég nem éreztem ennyire jó illatot. Gondoltam, mivel Jacob úgyis késik, van egy

kis időm vadászatra.

Elindultam az állat után, és elég hamar sikerült beérnem, majd rávetettem magam, és kiszívtam édes nedűjét.

Máris sokkal erősebbnek éreztem magam. A visszafele úton sétáltam, nem volt kedvem futkározni. Míg lassan ballagtam az ös-

vényen valami nagyin furcsát vettem észre. kicsit messzebb tőlem egy fiú volt, aki háttal állt nekem, ezért nem láttam az

arcát, mégis oly ismerős volt számomra. Mintha tudnám, ki is az. Elég szokatlan testhelyzetben volt, és akkor vettem észre,

hogy egy halott állatból táplálkozik. Akárcsak én körülbelül 10 perce. Félelmetes volt, hiszen én tudtommal mindenkiről

tudok, aki a közelünkben lakik és vámpír, akár vegetáriánus akár nem. Sőt szinte a Föld összes vegetáriánus vámpírját isme-

rem, ha nem is közelről, de hallásból biztosan.

Meg kellett tudnom, hogy ki az. Közelebb mentem hozzá, majd egszólítottam.

-Elnézést! - szólítottam meg, mire ő összerezzent.

Nem várt, rögtön elfutott. Mondjuk mit is hittem? Hogy majd válaszolni fog? Hiszen nem is ismer.

Késztetést éreztem, hogy utána fussak. Kezdtem beérni, de aztán lehagyott. Nem tudom, mi miatt, azért, mert ő felgyorsult,

vagy azért, mert én lelassultam.

Megálltam, és kifújtam magam. Bár félig vámpír vagyok, mégis elfáradtam, pedig a futásban még egy félvérnek sem szabadna

elfáradnia. Nekem mégis sikerült valahogy.

Elég gyorsan visszanyertem az erőm, és mikor elő vettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő, kiderült, hogy eléggé

sokáig elmászkáltam, és hogy Jacob már biztosan ott van a megbeszélt találkozóhelyen.

Így hát erőmet visszanyerve, újra futásnak eredtem, hogy minél hamarabb, hőn szeretett Jacob-omhoz érjek. futás közben azon,

gondolkodtam, vajon miért volt nekem annyira ismerős, az az ismeretlen vámpír. Ismerős ismeretlen. Sajnos nem volt túl sok

időm, ezért nem tudtam sokáig elmorfondírozni ezen.

Amint közeledtem a megbeszélt helyhez, már láttam is Jacob-ot, ahogy egy fa törzsének támaszkodva engem vár.

- Nagyon sajnálom, hogy késtem. Már sokkal előbb itt voltam, csak te még nem érkeztél meg, én meg elmentem egy kicsit az

erdőbe. Aztánn meg elszaladt az idő és...

-Psszt! - az ujját rárakta a számra, ezzel kényszerítve arra, hogy hagyjam abba a magyarázkodást. - Semmi gond! A lényeg,

hogy most már itt vagy. és különben is, én késtem, nem pedig te.

Mosolyával ismét levett a lábamról, mint mindig. Lassan közeledett felém, én pedig nem ellenkeztem. Sőt, már vártam, hogy

ajaki újra az enyémekre tapadjanak. Túlságosan is lassan hajolt felém, ezért én megelőztem, és ajkai után kaptam.

Jacob belemosolygott csókunkba, hogy megint türelmetlen voltam. De mmost úgy tűnt, ez őt sem zavarja. Elszakadtunk egymás-

tól és csak egymás szemét néztük.

Összerezzentem. Kezdett későre járni, és ez azzal is járt, hogy már hűvös volt a levegő.

-Oh. Milyen figyelmetlen vagyok. - mosolygott, majd elment az erdőbe, ahol már nem láthattam. Pár másodperc múlva újra meg-

jelent, ám már vérfarkas alakjában.

Lekuporodott az egyik fa aljába, és hívógatóan nézett felém, hatalmas szemeivel. Odamentem hozzá, és befészkeltem magam

karjai közé, ő pedig, hatalmas tappancsaival átölelt, ezzel melegen tartva testemet.

Nem tudtunk beszélgetni egymással, de nem is volt szükséges a szavakra. A nélkül is megértettük egymást.

Csak feküdtünk ott a fűben, és néztük a Holdat, ami most nagyon fényesen világítoott. Teli Hold volt. Egy percre belegon-

doltam, hogy most egy vérfarkas karjai közt vagyok Teli Holdkor, és bár elsőre kicsit rémosztő volt, másodgyára nagyon is

kellemes érzés volt.

Pár óra múlva sajnos haza kellett mennem, és mivel még volt egy kis leckém, ezért muszáj volt sietnem.

Jacob ismét elment az erdőbe, hogy visszaváltsa emberi alakját, majd mikor visszajött, szorosan magához ölelt.

Egy apró csókot hintett ajkaimra, majd köszönés után, elfutott az erdőben.

Még ott álltam pár percig, majd megindultam a kocsim felé. Beszálltam, majd szinte csiga lassúsággal elindultam. Kissé el-

fáradtam, és arra gondoltam, talán még mindig amiatt, hogy a futás közben is kifulladtam. Kezdtem megijedni, és elhatároz-

tam, hogy beszélni fogok Carlisle-lel ezzel az üggyel kapcsolatban.

Az úton ismét azon gondolkodtam, vajon ki lehet az a fiú. Mert tudom, hogy ismerem valahonnan. Csak nem vagyok képes rájön-

ni. Ami még furcsább, hogy nem tudok semmilyen új vámpírról a közelben. És Carlisle sem beszélt semmi ilyesmiről. Olyan

bonyolultnak tűnik rájönni erre az egészre, de biztos vagyok benne, hogy ez egy egyszerű kis rejtély, amire én nem találom

a választ.

Az úton mosst már több kocsival is találkoztam, aminek nem tudom, miért, de most nagyon örültem. Rátapostam a gázpedálra,

és egyre gyorsabban száguldoztam. Hamar haza akartam érni, és beszélni Carlisle-lel, mert elég sok kérdésem támadt.

Például, hogy miért fáradtam el, vagy hogy tud-e valaki olyanról, aki mostanában jött ide a közelbe, és vámpír. És még volt

bőven.

Bekanyarodtam az ösvényre, és döcögve, de elértem a célt, a hatalmas Cullen-házat. Beparkoltam a garázsba, és gyorsan befu-

tottam a házba.

-Sziasztok! Megjöttem! - kiáltottam.

Csak Esme volt ott a nappaliban.

-Szia, kicsikém. - jött oda hozzám Esme, és kaptam tőle egy nagy ölelést.

-Hol van Carlisle? Szeretnék beszélni vele, pár dologgal kapcsolatban.

-Persze. Fent van a dolgozó szobájában.

-Köszönöm.

Felszaladtam a lépcsőn, komolyan mondom, kezdtem hasonlítani Alice-re. Olyan voltam, mint egy kis bakkecske.

Bementem a szobába, és köszöntem Carlisle-nek.

-Szia, kicsikém. Mi járatban vagy itt nálam? Üllj csak le.

Kihúzta előttem a széket, én pedig késségesen elfogadtam.

-Nos, arról lenne szó, hoyg történt velem valami nagyon furcsa, amikor Jacob-bal találkoztam.

-Rendben. Meséld el. Én pedig minden egyes apró kis részletre figyelek.

-Szóval, épp odaértem az erdőbe, a megbeszélt helyre, azonban Jacob még nem volt ott, ezért pár perc várakozás után elin-

dultam az egyik ösvényen, és megéreztem egy állat illatát. És ezért, utána indultam, sikerült is levadásznom. Azonban mikor

visszafele sétáltam az úton, megláttam egy korombéli fiút, aki egy halott állatból táplálkozott. És nagyon ismerős volt

számomra, ám nem tudok rájönni, hogy ki lehet az. Na de nem is ez a fontos. Hanem, odamentem hozzá, és megszólítottam, de

erre ő nem is fordult meg, hanem csak összerezzent és elfutott. Én meg utána futottam. Már majdnem beértem, mikor ő gyor-

sabb tempóra váltott, ezért én is, ám pár másodperc futás után, elfáradtam. A futásban. Pedig ez tudtommal lehetetlen. Nem,

Carlisle?

-Igen, ez elég furcsa. És az is, hogy láttál egy új vegetáriánus vámpírt is. Én se tudok, senkiről, aki mostanában költö-

zött volna a közelbe. Fogalmam sincs, miért fáradtál el, de ez tényleg lehetetlen, tudásom szerint. Nézd, azt hiszem ennek

utána olvasok, és ha találok valamit, azonnal szólok neked.

-Köszönöm, Carlisle.

-Ennyi lenne? Csak mert akkor rögtön neki kezdek a keresgélésnek.

-Nagyon hálás vagyok. És akkor én nem is zavarlak.

Kimentem a szobából, majd bementem saját kis birodalmamba, és nekiálltam a leckének.Nem volt túl sok, de azért meg akartam

csinálni. Nagyjából 10 perc alatt végeztem vele, majd ledőltem az ágyamra, és újra azon a különös vámpíron elmélkedtem.

Vajon ki lehet ő, ha még Carlisle sem hallott róla. És ha nem tudja, ki ő, akkor nekem miért ismerős. Hol találkozhattam

vele? Mert abban biztos vagyok, hogy már láttam és beszéltem is vele.

Arra eszméltem fel, hogy kint már világosodik, úgyhogy ezek szerint szépen bealudtam. Nem voltam már álmos, pedig mikor ó-

rámra emeltem tekintetem, még csak hajnali 4-et mutatott.

Mivel csöppet sem voltam fáradt, ezért elmentem lefürödni, egy kád forró vízben. Mikor végeztem, kiszálltam a kádból, majd

a törülközőt magam köré csavartam. Visszamentem a szobába, és felöltözködtem. Egy egyszerű farmert, és egy rövid újjú fel-

sőt vettem fel, egy sportcipővel.

Rosalie és Alice mindig mondják, hogy hogy tudok így öltözködni, mert nekik az a normális, ha magassarkúban, és csinosan

öltözködnek. De én nem ilyen vagyok. Én szeretek sportos ruhákat felvenni.

Megfésülködtem, majd lementem megkeresni Anyuékat. Szerettem volna velük is beszélgetni egy kicsit. Úgy, mint egy kisebb

család.

Bekopogtam a szobájukba, majd a válasz után benyitottam.

Anuyék épp az ágyukban feküdtek, egymás karjai közt. Olyan jól néztek ki így egymás mellett.

-Szia, kicsikém. Hogy vagy? - kérdezte Anyu.

-Minden rendben? - így Apu.

-Persze. Csak szerettem volna beszélni veletek.

-Csak nyugodtan. Miről lenne szó?

-Semmi konkrétról. Csak úgy mindenféléről.

-Rendben.

Elkezdtünk beszélgetni. Nagyon jó volt, hogy végre beszélhetek velük. Nagyjából fél órát csacsogtunk, majd berontott a szo-

bába Alice, és nem zavartatva magát felugrott az ágyra, és elkezdett ugrálni.

-Miért nem szóltatok nekem? Én is szívesen beszélgetnék veletek.

-Tudod, Alice, elég közel voltál hozzám ahhoz, hogy halljam a gondolataid, és abból, amit hallottam, inkább nem akartalak

zavarni téged és Jaspert egy ilyen intim pillanatban. - kuncogott Apu, és ezen nekem is nevetnem kellett.

Mind nevettünk, Alice pedig durcás képet vágott. Ugrott még egyet, majd lehuppant az ágyra, és keresztbe tette karjait.

-Alice, ne haragudj Edwardra, egyszerűen csak ő is durcis egy kicsit. - kacsintott Anyu Apura.

Alice szeme sarkából Edwardra sandított, majd elmosolyodott, és Edward nyakába ugrott.

-Sose tudnák rád igazából haragudni. - mosolygott, majd elkezdte puszilgatni.

-Héhé. Alice. Csigavér. Hagyd levegőt venni Aput.

-Úgysincs rá szüksége.

-De most van.

-Na jó. - sóhajtott, majd lemászott róla.

Anyu és Apu még mindig pizsamában feküdtek az ágyban, bár nem értem, miért is vannak pizsiben, mikor nem is aludtak.

-Viszont lassan indulnunk kell tanulni. - szólt Anyu. Ő mindig megtartotta a hidegvérét, mindig nyugodt maradt. Sosem ide-

geskedett.

-Igen. igazad van.

-Akkor azt hiszem mi megyünk is, uyge Alice? - szóltam rá. - Hagyunk, hogy nyugodtan elkészüljetek.

-Köszönjük. - Edward leszedte magáról Alice vasmarkait, és mikor végre sikerült neki, Alice most Anyut ölelte át.

-Alice. Nyugi. El fogunk késni.

-Rendben, rendben. Megyünk már. - elindult az ajtó felé, és útközben megragadta a karom, és kifelé húzott. - Nem hiszem el

Nessie, miért nem jössz már. El fogunk késni. Itt hátráltatsz bennünket.

Alice hangosan beszélt, hogy Anyuék mindenképpen meghallják, és Alice terve sikerült is. Anyuék hangos nevetésben törtek ki

, amit még az ajtón kereszül is meghallottunk.

Néném most engem is átölelt. Úgy tűnik túlteng benne a szeretet.

Elszakadtunk egymástól, és én felszaladtam a szobámba a táskámért. Mire leértem a nappaliba, már mindenki ott volt.

Eszembe jutott, hogy tegnap valaki kiállt nekem a kocsimmal, amit meg akartam köszönni.

-Öhm, nem tudom, hogy kinek, de valakinek nagyon szépen köszönöm, hogy tegnap kiállt a kocsimmal.

Minekire rámosolyogtam, és észre vettem Alice pajkos mosolyát, és ebből rögtön tudtam, hogy ő volt az.

-Köszi Alice. - mosolyogtam még jobban.

-Nagyon szívesen kicsikém.

Mindenki elindult, és én most kivételesen nem a saját kocsimmal mentem, hanem Apuval a hátsó ülésen.

Beértünk a suliba. Kiszálltam a kocsiból, és rögtön Doroty-val találtam szemben magam.

-Nessie, beszélnünk kell. - nagyon komoly volt, pedig ő mindig mindent elviccel.

-Jó, csak persze.

Mosolyogtam, ám ő még mindig nem változott. kezdtem megijedni, hogy megint valami rosszat tettem...

Remélem tényleg mindekinek tetszett, és minél hamarabb akarjátok, annál több megjegyzést írjatok! A 10. után felrakom a kövit(a tíz komi külön-külön embertől számít)

Köszi: Toti

Happy Begining - 26.fejezet

Sziasztok!

Mivel megvan a 12 kommentár, ezért felrakom a 26. fejezet-et, de főként azért, mert Dzsenni már nagyon nyaggatott....:):D A következő pár fejezet nagyon izgalmas, főleg a 30. szóval megéri kommentet írni. Most kedves leszek, és csak 10 kommentárt kérek, de mindegyiket külön-külön felhasználótól!

Jó olvasást! Puszi: Toti

26.fejezet

(Nessie szemszöge)

Az óra után találkoztam Doroty-val, most nagyon nem akartam elszúrni, mikor pont kibékültünk.

Az egész szünetet végig nevettük, csak mentünk össze-vissza és mindenen elnevettük magunkat.

A következő órám a családommal volt, egyik barátom sem volt velem. Örültem, hogy velük vagyok, hogy ők is itt vannak velem, és ha kell, odamehetek hozzájuk. És a leges-leges legjobb az, hogy nem zavarja őket, hogy vannak olyan barátaim is, akik nem teljesen olyanok, mint mi.

Leültem Alice mellé, aki már el kezdett integetni, mikor még be sem léptem a terembe. Vicces volt így látni Alice-t. Félig állt, és félig ült, kezét magasra tartva, és integetett nekem, arcán angyali vigyor.

-Nessie! Nessie!

-Alice! Alice! - kiáltottam én is. Odamentem hozzá, de rendes tempóban, leraktam a táskám, és Alice máris szorosan magához vont.

-Hogy vagy? minden rendben? Olyan rég tudtunk beszélni. - mondta izgatottan, és eközben Anyu és Apu is odajött hozzánk.

Kezdett kicsit bűntudatom lenni, hogy így elhanyagoltam a családom. Mostanság nem nagyon foglalkoztam velük, főleg magammal voltam elfoglalva, legtöbbször haza értem, felrohantam a szobámba, reggel pedig gyorsan beültem a kocsimba. Szinte csak egy szót váltottam mindegyikükkel, azt hogy "szia".

-Jól. Sajnálom, hogy nem nagyon foglalkoztam veletek mostanában. - mondtam lehajtott fejjel.

Nem mertem a szemükbe nézni. Egyre jobban zúdult rám a bűntudat gondolata, hogy ezt nem így kellett volna csinálnom.

-Ugyan, semmi baj. Megértünk. És mi is jól elvoltunk. - mondta Apu pajkosan. Bele se akartam gondolni, mire célzott Apu!

-Edward! Ezt ne most! - szólt rá Alice.

Szerencsére a tanár késett legalább 10 percet, és ezért jót beszélgettem Alice-szel. Elmeséltem neki mindent, mondjuk nem mondtam neki sok újat, mivel szinte mindent megtudott a látomásaiból. De azért figyelemmel hallgatott.

A tanár úr még mindig nem érkezett meg, de az egész osztály jól viselkedett. Mindenki beszélgetett a pad társával, vagy aki előtte vagy mögötte ült. Különösebb zajt nem csaptunk.

20 perc után az egyik diák elindult megkeresni a tanárt, vagy ha nincs itt, akkor helyettesítőt keresni. Mikor visszaért csendet intett, majd bejelentette, hogy a tanárunk előző szünetben rosszul lett, ezért hazament, és nem találtak olyan tanárt, aki bejöhetne helyette.

Az osztály még jobban felvidult, majd körülbelül egy perces éjjengzés után, mindenki folytatta azt, amit félbehagyott.

Egyesek még mindig beszélgettek, a stréberek elkezdtek tanulni, a rosszabbak pedig felültek vagy felálltak az asztal tetejére, s játszották a nagymenőt azzal, hogy egyik pedról a másikra ugráltak.

Nem kedveltem az olyan fiúkat, akik azt hiszik magukról, hogy hú de nagy menők, közben egy apró egértől is berezelnek, és felugranak egy székre vagy az asztalra.

Az egész órát végigbeszélgettem a családommal, mind odajöttek hozzánk.

Bella kidobott egy papír lapot a kukába, ami a terem másik felében volt. Visszafele jövet, egy amolyan "nagymenő" beszólt neki:

-Hé! Tudod, elég jól nézel ki hátulról. - és még egyszer megnézte Anyu fenekét.

Apun látszott, kezd ideges lenni, és mikor az a bunkó fiú, füttyentett is egyet, Apu fellökte a székét, és haragos arccal elindult felé. Látszott rajta, hogy ha nem állítjuk meg, akkor neki megy a srácnak, és akár megöli, itt, az egész osztály szeme láttára.

Útközben Emmett és Jasper lefogták, aminek következtében, Apu elkezdett kapálózni, csakhogy kiszabaduljon. Anyu gyorsan odafutott hozzá, és megölelte

-Edward, nyugalom. Nem kell foglalkoznod vele. És az nekünk se lenne jó. Azt szeretnéd, ha mindenki megtudná, hogy mik is vagyunk igazából? - suttogta Anyu Apu fülébe úgy, hogy csak a teremben lévő vámpírok hallhatták.

Apu teljesen lenyugodott, talán Anyu nyugtató ölelésétől, vagy a gondolattól, hogy ha megteszi, amire most készül, az egész családunknak felfedi a titkát. Kiegyenesedett, majd egy nyugtató mosolyt küldött Anyu felé, hogy nem fog semmi meggondolatlanságot tenni. Elindult az a fiú felé, aki pár perccel ezelőtt beszólt Bellának.

Ijedten néztem Aput, ahogy az egész családom is.

Odament hozzá, és a fiú arcán egyre nagyobb félelem látszódott.

-Na, idefigyelj! Ha még egy megjegyzést hallok tőled, az én Bellámról, Isten bizony, megöllek. És ezt vedd nagyon komoly fenyegetésnek! Érthető? - kérdezte komolyan.

Eközben Bella leült egy székre, és már mosolygott. Ő tudta, hogy nem lesz semmi gond, és valószínűleg a család többi tagja is rájött, hogy nem kell tartanunk semmi miatt. Egy csöppet azért mégis aggódtunk.

A fiú csak bólogatott, és látszott rajta, hogy legszívesebben kifutna a teremből, és a mosdóban sírna.

Apu visszajött hozzánk, egy féloldalas mosoly kíséretében. Úgy bírom, hogy tudja, mikor kell megnyugtatni minket, egy egyszerű mosollyal. Anyu felállt, Apu pedig leült arra a székre, ahol eddig Bella ült, majd Anyu leült Apu ölébe.

-Hát, ez meleg volt. - suttogtam magamnak, de pontosan tudtam, hogy a családom minden egyes tagja hallotta.

De ez most nem zavart. Attól függetlenül, hogy Apu csapott egy kis műsort - bár ezt teljesen megértettem - boldog voltam. Hisz nem haragudtak rám, amiért elhanyagoltam őket az utóbbi pár napban. Pedig nem érdemelték meg, hogy szinte hozzájuk sem szóltam. Még mindig bűntudatom volt.

Elhatároztam, hogy szünetben felhívom Jacobot. Ő mindig meg tud nyugtatni. Akár csak a hangjával, hisz még telefonon keresztül is érzem a leheletét, bár tudom, hogy ez kicsit furcsán hangzik. De én akkor is érzem a meleg bőrét, amit akár 1 méterről is képes vagyok felismerni. És a puha érintését. Mintha csak előttem állna. Ezért is tud megnyugtatni.

Pár perc múlva kicsöngettek, majd én elindultam a mosdóba, és felhívtam Jacob-ot.

-Halló! - szólt bele a telefonba.

-Jacob! Nessie vagyok. - mondtam, és éreztem, hogy mindjárt sírok. Már nagyon hiányzott.

-Szia, kicsim. Hogy vagy? Minden rendben? Olyan furcsa a hangod. - kérdezte félve. Olyan édes egy srác.

-Igen, persze. Találkozhatnánk ma is? - kérdeztem meg tőle.

-Persze. Akkor ma, suli után?

-Nekem megfelel.

-Szuper. Akk suli után. Szia.

-Szia.

Letettem a telefont. Örültem, hogy ma is találkozhatok Jacob-bal. Sajnos még volt két órám.

Elindultam a megfelelő terem felé, és reméltem, hogy gyorsan el fog szállni a maradék idő.

Amint beléptem, Alex jött szembe velem.

-Szia. Beszélhetnénk négy szemközt?

-Persze. - félrevonultunk, majd elkezdtünk beszélgetni. - Mi az? Valami gond van?

Kicsit feszültnek tűnt, és mintha félt is volna.

-Szóval, tudod, még régebben mondtam, hogy ki tetszik nekem.

-Igen. Persze. - és akkor rájöttem. - Nézd, én nem mondtam el senkinek. Ha valaki megtudta, az nem tőlem hallotta.

-Persze, persze, nem ez. Szóval kiderült, hogy állítólag én is tetszem neki. Viszont nem tudom, hogy most mit csináljak.

Rám emelte tekintetét, és figyelemmel várta a válaszom.

-Nézd, szerintem állj elé, és mond meg neki, hogy érzel. Hisz, ahogy most mondtad, te is tetszel neki, szóval nem lehet semmi gond. Úgyhogy menj oda hozzá, és mond meg neki. Most! - szemében fény csillant.

Elindult a kiszemelt lány felé, aki a padjánál ült, és a barátaival beszélgetett. Még mielőtt odaért volna, Alex visszafordult hozzám, majd rám kacsintott. Én ezt csak egy nevetéssel viszonoztam.

Vámpír hallásom miatt, minden egyes szót hallottam, amit mondtak.

-Lotty, beszélhetnénk egy percre, négy szemközt? - kérdezte meg Alex kicsit zavarban.

-Persze. - mosolygott, és bár nem nagyon látszott rajta, én mégis észrevettem, hogy ő is feszélyezve érzi magát.

Elvonultak a terem egy nyugisabb pontjába, de pechjükre én még onna is hallottam őket.

-Szóval... arról lenne szó... - kezdett bele Alex félénken.

-Igen? - vitte fel a hangsúlyt Lotty. Sejtette, hogy mit akar mondani, mondjuk ezt ki nem sejtette volna?

Elmosolyodtam magamban. Örültem, hogy Alex megkérdezte a véleményem, és tanácsot kért tőlem. Jól esett, hogy megbízik bennem. És Daviddel is ugyanez a helyzet, aminek szintén nagyon örülök.

-Nah szóval, csak annyi... hogy nagyon kedvellek. - nyögte ki végre.

Nessie erre csak a nyakába ugrott, Alex pedig pár másodperc múlva magához tért zavarodottságából, és visszaölelte Lotty-t. Miután elváltak egymástól, ott maradtak, és beszélgettek még, de erre már nem figyeltem oda. Nem akartam kihallgatni a beszélgetésüket, épp elég volt, hogy már azt is hallottam, amikor Alex bevallotta az érzéseit.

Most még büszkébb voltam magamra, hisz szinte én hoztam őket össze.

Észre se vettem, hogy közben Zac is belépett a terembe. Amint megpillantott, amint őt néztem, elmosolyodott, majd elindult felém. Járása kecses volt, amolyan férfiasan légiesen mozgott.

Odaért hozzám, majd leült a mellettem lévő székre, mert Lila még nem volt itt.

-Üdv néked körünkben. Rég találkoztunk. - mondta nevetve.

-Igen. Hogy vagy? Látom most is vidám vagy, mint mindig? Vagy ez csak egy álca lenne? - mosolyogtam rám, de úgy tűnt, megint pont beéetrafáltam a közepébe.

Eddig kihúzta magát, de most teste elernyedt, és nagyot sóhajtott.

-Nos, az igazság az, hogy van egy kis gond. Nem tudom, hogy mit csináljak. Tudod, tetszik nekem egy lány, aki történetesen az egyik legjobb barátnőd, legalábbis tudomásom szerint, és totál nem tudom, hogy számára közömbös vagyok-e, vagy sem.

Egy hatalmasat kellett nevetnem. Az egész osztály szeme rám szegeződött és hallgatták angyali nevetésem. Persze nem rajta nevettem. De úgy látszik ez egy ilyen nap, hogy mindenki pont ma kér tőlem segíséget. Olyan lettem, mint egy közvetítő. Nem azért, élveztem a helyzetet, hiszen ezzel segíthettem másoknak.

Zac kicsit értetlenül ült mellettem, és mintha egy kis sértődöttséget is felfedeztem volna rajta. Gyorsan meg kellett nyugtatnom, hogy nem rajta derülök ilyen jót.

-Ne haragudj, nem rajtad nevetek. Nos, ha jól sejtem Lila-ról van szó. - mosolyogtam rá.

Még nagyobb értetlenség tükröződött az arcáról, és a döbbenet, ami végig futott a tekintetén, az nagyon megnevetetett.

-Hogy, honnan tudtam? - kérdeztem meg tőle, mert még mindig nem tudott egy árva szót sem kinyögni. - Nos, elég feltűnő, és azon kívül értek ezekhez a dolgokhoz. - mosolyogtam rá bájosan.

-Hű. Szóval, akkor mit tanácsolsz, mit tegyek? Derítsem ki, hogy én tetszek-e neki? - kérdezte izgatottan.

-Nézd, szerintem biztos leehetsz benne, hogy tetszel neki. Hisz ez nem is kétséges.

-Mondta neked?

-Nem. De rajta is pont ugyanannyira látszik, ahogy rajtad is. Szerintem egyszerűen csak legyél vele többet, bókolj neki, nevettesd meg, és akkor rá fog jönni a jelekből, hogy tetszik neked. Ha már elég időt leszel vele, akkor eljön az az idő, amikor megcsókolhatod, és nem fog ellenkezni.

-És mikor lesz ez az idő? - kérdezte, és csak most jöttem rá, hogy ahhoz képest, hogy mekkora macsó kívülről, belülről nem tud sokat a lányokról.

-Hidd el, tudni fogod. Rá fogsz érezni. - mosolyogtam.

Pont belépett a tanár, ezzel félbeszakítva a beszélgetésünket, de szerintem Zac-nek nem lesz több kérdése.

A nap további részében senki nem jött oda hozzám tanácsért, ezért nyugisan telt. Miközben mentem a suliban egyik teremből a másikba, máris észrevettem, hogy Zac megfogatta a tanácsom, és sokat láttam Lila-val.

Mindig mikor észrevettem őket, elmosolyodtam, ahogy ott álltak, és boldogok voltak.

Hazafelé, Anyuék velem jöttek, és most jó sokat beszélgettünk. Meséltem nekik, hogy összevesztem Doroty-val, hogy azután kibékültünk, és hogy ma két fiú is kikérte a tanácsom.

Mikor hazaértem, köszöntem Esme-nek, és most leültem a kanapéra, a nappaliba, és jóleső melegség vont körbe...

Nos, ilyen lett, és mondom, még ha ez nem is olyan izgalmas rész, a következő pár fejezet nagyon is az lesz. Szóval érdemes kommentárt írni. Akkor jön a következő, ha meglesz a 10 kommentár - külön-külön embertől. Puszi: Toti