Drága olvasóim!

Boldog és Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Nektek és Családotoknak!:):):)

Köszönöm szépen a díjat Trixy-nek! :)

Szabályok:

Köszönd meg, akitől kaptad, s linkeld be a nevét!
Tedd ki a logót!
Írj magadról és/vagy a főszereplődről 3 dolgot!
Küldd el max. 10 embernek, linkeld be és értesítsd őket, s írd le a nevük/ blogjuk mellé a főszereplője (vagy főszereplői - attől függ mennyi van) nevét (ja, és csak olyan személy kaphatja meg, akinek saját, egyedi főszereplője van, nem olyan, akit valaki már kitalált, pl. Bella vagy Renesmee)

Iszonyúan köszönöm a díjat Trixy-nek, aki még mindig olvassa a blogom:) <3

Három dolog magamról:

- Imádok vásárolni, akárhányszor, akármit, akármikor, akármennyit. :D

- Olvasni nagyon szeretek, illetve művelődni stb. :D

- Igazság szerint régebben imádtam az alkonyatot, most már kicsit enyhült, bár lehetséges hogy ez amiatt van, hogy a breaking dawn filmben elég sokára fog megjelenni...

Három dolog a főszereplőről:

David:

- Kedves srác, aki imádja Doroty-t.

- Igazából elég érzékeny.

- Bármit képes megtenni a szeretteiért.

Doroty:

- Eleinte kicsit elkényesztett, de később megváltozik.

- Őszinte.

- Utálja a hazugságot, és ha hülyének nézik.

Akinek adom:

- Igazság szerint legfeljebb Trixy-nek tudnám adni, mert ő az egyedüli, akinek nem az eredeti könyv/film szerinti főszereplője van, de mivel már megkapta, ezért nem... de neki adnám. :D

Azt hiszem ennyi, Puszi: Toti

Happy Begining II. "Bonyodalmak" - 8. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom hogy ilyen későn kaptok frisst, de nagyon nem volt ichletem és időm se nagyon...:( De most megérkezett.:) Remélem azért tetszik:D

Az előző részek tartalmából:

David Volturi megtudja, hogy akit eddig nagybátyjának hitt, a Volturi klán vezetője, Aro igazából az Édesapja. Először meglepődik, de a kezdeti érzést rögtön boldogság váltja fel. Alice már nagyon el akar menni Doroty-val megvenni a báli ruhákat, de sajnos ezt még nem teheti meg, mivel a lány még mindig lábadozik.

David:

Aggódom Doroty miatt. Nem tudom, hogy van. Hogy elmehetünk-e megvenni a ruhákat, ahogy azt Alice már annyira szeretné. Azt mondja jól van, mehetünk, de szerintem csak azért mondja, mert már ő is nagyon el akar menni. Azt mondjuk be kell hogy valljam, hogy tényleg muszáj elmennünk minél előbb, mert már csak 3 nap, és itt a bál.

Aro-val, vagyis Apával – olyan furcsa így szólítani, nem mintha zavarna, csak egészen eddig azt hittem, a nagybátyám, most pedig rájövök, hogy az Apám – nagyon jól megismerkedtünk. Sokat mesélt Anyuról, és olyanokat is mondott, amiket eddig nem. Olyan témák is felmerültek, amikről korábban sosem beszéltünk. Azt hiszem kezdem egyre jobban megkedvelni Apát.

Épp a szobámban voltunk Apával, mikor Alice berontott:

- Daaaaaaaaaaaaaaaviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiid!

- Mondjad, Alice. Csak gyorsan. – sóhajtottam egy nagyot.

Már szinte családtagnak érzem magam itt, de Alice-t sosem fogom megszokni. Imádom, egy pattogó gumilabda, ami sosem áll meg, csak épp én ezt nem szoktam meg. Volterrában mindenki olyan fásult, egész nap nem csinálnak semmit, csak a szobájukban kuksolnak, vagy unatkoznak. Kivéve persze Fellix és Demetri.

- Mikor mehetünk végre vásárolni?

- Nos, nem is tudom… A ma délután jó lesz? – vigyorogtam.

- Ez most komoly?

- Igen.

- Az tökéletes lesz bátyuska, köszönöm.

- De! Csak ha Doroty is jól van, és Carlisle beleegyezik!

- Rendben. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. – jött oda és elkezdett puszilgatni ott, ahol talált szabad bőrfelületet.

- Nincs mit. Na szaladj, szólj Doroty-nak. De kérdezd meg, hogy tényleg jól van-e!

- Oké.

Alice kiszáguldott a szobából, engem ismét magamra hagyva az Apámmal.

- Nézd, valamit még meg kéne beszélnünk, fiam.

- Mit?

- Hát, a kapcsolatod… Doroty-val.

- Értem…

- Nézd, nincs ellenemre. Csak egyetlen egy kérdésem van! Biztos vagy benne, hogy nem mondja el senkinek?

- Teljesen.

- De ugye tudod, hogy előbb vagy utóbb, Doroty-nak is el kell mennie, hacsak.

- Nem! Arról szó sem lehet. Doroty-t nem! Ő nem lesz olyan, mint mi. Nem kell olyan kínokat átélnie, mint nekünk. Azt nem engedem! – üvöltöttem.

- Értem, fiam. Megértelek.

- Hát itt meg mi folyik? – jött be Carlisle. – Minden rendben?

- Igen. Hát persze. – gyorsan kapcsoltam, és eltereltem Carlisle figyelmét a mi kis vitánkról Apámmal. - Figyelj, csak Carlisle. Alice már nagyon el akar menni megvenni a ruhákat a bálra. Doroty van már olyan állapotban, hogy bírja Alice kínzásait?

- Hallottam ám! – kiáltott át a másik szobából Alice.

- Nos?

- Szerintem ha azt mondja jól van, és ő is akar menni, semmi akadálya.

- Remek, akkor ma délután megyünk.

- Éljeeeeeeeeen! – hallottam a másik szobából, és a következő pillanatban már maga Alice állt a szobámban.

- Aro, ti is jöttök?

- Ha nem zavarunk…

- Dehogyis. – mondta mosolyogva Alice.

- Akkor köszönjük szépen, igen. Mennénk mi is.

- Remek. David Seattle-be megyünk, mert ott a legnagyobb a pláza.

- Seattle-be? Alice végig gondoltad te ezt?

- Igen. És egyébként is Doroty kért meg.

- Rendben. Átmegyek hozzá egy percre. Ti addig csak beszélgessetek.

- Szóval Aro... – és többet már nem hallottam, vagyis inkább nem figyeltem rá.

Azonnal Doroty szobájába futottam. Amint beléptem, megpillantottam őt magát, gyönyörű valójában, ahogy az ágyban ül, és az ablakon át kifelé kémlel.

- Szia szerelmem. – odamentem hozzá, és amint észrevette, hogy az ágyra szándékszom leülni, alrébb ment egy kicsit, de csak annyira, hogy pont elférjek, és mégis közel legyen hozzám.

- Szia. – mosolygott.

- Hogy vagy? Biztos vagy benne, hogy bírni fogod a vásárlást?

- Igen. Hát persze. És már én is nagyon ki akarok mozdulni mind ebből az ágyból, mind a házból.

- Értem. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – olyan szerelmesen és epekedve néztem rá, ahogy csak tudtam. Hetek óta nem érezhettem igazán közel magamhoz.

- Igen. És én is nagyon-nagyon szeretlek.

Odahajolt hozzám, és vággyal telve megcsókolt. Nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, azonnal lágy ajkai után kaptam. Nyelvemmel lágy bebocsátásért esedeztem szájába, amit rögtön meg is kaptam és azonnal viszonozta szerelmem.

A dereka alá nyúltam, és hanyatt fektettem az ágyon, míg óvatosan fölé tornyosultam. Közben szánk egy percre se szakadt el egymástól. Éreztem rajta, hogy már nagyon velem akar lenni, testileg lelkileg, ahogyan én is vele.

- Ne haragudjatok. – azonnal szétrebbentünk. – Nem akarom megzavarni ezt a csodás pillanatot, de most még nincs itt az ideje, hogy együtt legyetek, és Doroty-nak amúgy is készülnie kell, mivel ma megyünk. – vigyorgott a kis idegesítő kobold, akit most nagyon utáltam.

- Alice, már megbocsáss, de neked ehhez semmi közöd!

- Dehogynem. Bátyus. – vigyorgott még mindig. Legszívesebben letöröltem volna a képéről azt az önelégült mosolyt. – És most kifelé. Gyerünk, gyerünk. Doroty-nak készülnie kell.

- Igenis. – odafordultam kedvesemhez, és még egy utolsó lágy csókot nyomtam a szájára. – Ezt majd még folytatjuk. – suttogtam olyan halkan a fülébe, hogy Alice biztosan ne hallja.

Erre csak egy kaján mosolyt kaptam, és amint észbe kapott, hogy Alice is itt van – még mindig – rögtön el is pirult.

Kiléptem a szobából ezzel magára hagyva Alice-t és szerelmem…

Alice:

- Doroty! Gyerünk készülődni!

- Igenis. – szalutált mosolyogva.

Míg Doroty letusolt, és megmosta a haját, én kerestem neki valami normális göncöt, amit felvehet. A ruhát, amit a bálon fog viselni már láttam egy látomásban, de mégiscsak rajta akarom látni.

- Te, Alice. Mi van David Apjával? Aro, ugye?

- Igen. De hogy érted, hogy mi van vele?

- Mesélj róla! – kérte, míg ő amint meglátta az ágyra kikészített ruhákat, elkezdte felvenni őket.

- Rendben. De te addig öltözködj! – adtam a parancsot. – Nos, ő a Volturi fő-fő vezetője. Marcus és Caius mellett. Ők a testvérei. Mindenki úgy tartja, hogy ő egy igazságtalan, szívtelen zsarnok. Pedig nem. Ez abból is látszik, ahogy most a fiával, David-del bánik, és hogy téged sem bánt. Pedig a törvény szerint vagy át kéne változtatnunk téged, vagy meg kell halnod. Aro mégsem ad ultimátumot David-nek, pont azért mert szereti. És mert tudja hogy milyen érzés az, amikor szeretsz valakit, a maga emberségével, és nem akarod sem elveszíteni, sem olyan szörnyeteggé tenni, mint te magad. Nehéz dolog ez. Edward és Bella is megszenvedték ezt a szituációt.

- Igen, tudom. Nessie mesélte. Tényleg ő hol van?

- Jacob-nál. Egy ideig most ott lesz.

- Hogy hogy?

- Nos, tudod, Jacobbal nagyon dúl köztük a love.

- Ennek örülök.

- Igen. Én is. De ő is jön vásárolni. Már fel is hívtam, mindjárt itt lesznek.

- Jacob is jön?

- Nem, nem, ő csak elhozza. Őrjáratoznia kell. Tudod, ő vérfarkas.

- Jah, igen, igen. Csak elfelejtettem.

- Semmi baj. Megesik az ilyen.

- Veletek nem.

- Igaz. – nevetettem.

Doroty felöltözött, gyorsan kisminkeltem egy kicsit, majd lementünk a nappaliba.

Már mindenki ott volt. A Volturi klán, a Cullen család és Jacob.

- Nos, mi elkészültünk. Kik is mennek?

- Aro, Caius és Marcus. A Cullen család teljes valójában. – válaszolta Carlisle.

- Akkor én nem is megyek? – szomorodott el Doroty, mire mindenki nevetni kezdett.

- Te kis butus, te a Cullen család tagja vagy. – ment oda hozzá David, és egy lágy csókot adott Doroty-nak.

- Igen? – kérdezte hitetlenkedve nézve Carlisle-ra.

- Hát persze.

- Köszönöm.

- Nincs mit. – mosolyogott rá mindenki kedvesen.

- Akkor szerintem menjünk. Sok dolgunk van még. – vigyorogtam.

Mindannyian beültünk egy kocsiba, kivéve Aroék akik futva jöttek. Hamar megtettük az egy órás utat, és rögtön be is mentünk. Már tudtam melyik boltban találjuk meg a megfelelő ruhákat, így nem húztam az időt, tudtam, hogy Doroty még nincs teljesen rendben.

Magamnak egy gyönyörű nap sárga ruhát választottam, ami mélyen dekoltált volt, és levegőként omlott a földre. Rosalie ruhája egy pántnélküli piros estélyi volt, a mellrészénél fehér, és gyönyörű kövek díszítették. Esme-nek egy halványrózsaszínű ruhát választottunk, ami remekül állt neki. Nessie-é is pántnélküli volt, ahogy szinte mindenkinek, csakhogy az övé ezüst. Bella ruhája mesésen nézett ki, mind rajta, mind egymagában. Kék színű volt, a csípőjétól lefelé fodros, és a derekán egy gyönyörű fekete szalag emeli ki teste formáját. Doroty ruhája pezsgő színű volt, azonban nem ért le a földig, inkább egy kicsit térd alá, de így is mesésen állt neki.

Miután mindenkinek megvettük a ruhát, amit már láttam visszamentünk a parkolóba, ahol egy borzalmas látomásom támadt.

David:

Szerencsére Alice most nem húzta az időt, ezért elég hamar végeztünk. Épp a parkolóban mentünk az autókhoz, ki-ki a maga párja mellett kezünkben a ruhákat tartalmazó szatyrokkal, amikor a parkoló melletti erdő fái között, egy ismerős dühös és vérvörös tekintetet pillantottam meg…

A ruhák:

Alice ruhája

Rosalie ruhája

Esme ruhája

Nessie ruhája

Bella ruhája

Doroty ruhája

Fontos!!!

Kedves olvasóim!!! Szeretnék kérni tőletek 10! az az tíz darab kommentárt, amit akár a chat-be is megírhattok, hozzászámolom. Elég annyi, hogy tetszett-e vagy sem, valami. Most van icheletem, úgyhogy gyorsan jönnének a frissek. Tekintve, hogy kapok elég komit! 55 rendszeres-bejelentett!!- olvasóm van. Én csak 10 komit kérek. Remélem nem sok. Lécci, lécci, lécci írjatok komit!!!:) És akk gyorsan kaptok frisst.

Blog

Sziasztok!

Egy nagyon jó barátnőm nyitott egy blogot. ( http://katelannendiary.blogspot.com ) Az életéről fog írni, szerintem nagyon jó! Érdemes olvasni.

Puszi: Toti

Happy Begining II. "Bonyodalmak" - 7.fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen későn jött a friss, de nem nagyon volt ichletem, és így is elég rövid...:S Remélem azért tetszeni fog, bár nem egy túl izgi rész...

Puszi: Toti

7. fejezet

Az előző részek tartalmából:

David Volturi, az új, titokzatos, jóképű fiú, „elvarázsolta” Doroty-t, aki nem is ellenkezett. Természetesen. Ám a fiú egyik múltbéli ismerőse bosszút akar állni Daviden, amiért az megölte hőn szeretett feleségét. A vámpír, Ben, képességével kisgyermekké változtatja Doroty-t, ezzel veszélyeztetve a lány életét. A Cullen család majdnem elkapja, de annyit sikerül elérniük: Doroty újra 17 éves. Míg a lány lábadozik, David-hez látogatóba jön a családja: Aronak fontos közölni valója van. Csak most jött rá, David valójában az ő vérszerinti gyermeke…

- Az a fiú te vagy David. Te vagy a fiam, akit Lover szült nekem. – Aro-nak nehezére esett ki mondania, de végül sikerült.

A szobában mindenki síri csendben várta David reakcióját, de ő csak ölében fekvő kedvesén pihentette tekintetét. Féltő volt, nem is hallotta meg. Doroty felemelte kezét, megcirógatta David arcát, és egy aprót bólintott. Látszott rajtuk, bár egy szó sem hagyta el szájukat, teljesen megértettek egymást.

David óvatosan kikelt Doroty feje alól, majd lágyan visszahelyezte a kanapéra. Megindult Aro felé. Szúrós tekintettel közeledett felé, Aro-n látszott a félelem, ami a vámpír-világ vezetőjétől elég ritka érzelem. A fiú odaért elé, megállt, pár másodpercig farkasszemet nézett Apjával, majd szorosan megölelte.

- Apa. – ejtette ki suttogva a szót.

Aro ledermedt. Álmodni se merte volna, hogy David megbocsát neki, elfogadja, hogy ő az édesapja, pláne nem, hogy Apának hívja.

- Fiam. Hát nem haragszol?

- Rád? Már miért tenném? Semmi okom rá. Nem te tehetsz róla…

- De hát…

- Semmi de hát. Elég. És most, ha megbocsátotok, nekem úgy tűnik, hogy az én drágaságom elfáradt, ezért szeretném felvinni a szobájába.

- Persze, menjetek csak. - Aro most önzetlen volt, bár még új volt számára ez az apaság, mégis elég jól csinálta.

- Köszönöm, drágám. – mosolyogott Doroty szerelmére.

- Ez csak természetes.

David óvatosan felkelt, majd karjai közt vitte fel a lányt a szobába. Amint lefektette az ágyba, édes álom telepedett a emberlányra.

A fiú még pár percig ott maradt vele, majd rájött, hogy még szeretne beszélni újdonsült Édesapjával. Leszáguldott a lépcsőn, majd mikor ott találta Aro-t, megkérte, hogy menjenek el sétálni. Az Apa persze azonnal belegyezett, örült, hogy fia nem haragszik rá. Bár mélyen legbelül ő is tudta, hogy nincs miért okolnia magát, mégis önsanyargatásba kezdett.

- Beszélnünk kéne…

- Persze, amiről csak akarsz, Fiam.

- Doroty-ról lenne szó.

Aro megkomolyodott. Tudta, hogy Fia nagyon szereti azt a lányt, mégis ő egy ember, és tudja a titkukat, aminek nem szabadna így lennie.

- Tudom, hogy két lehetőségem van. Csupán arra kérlek, adj nekünk még egy kis időt. Azt hiszem, Doroty is szeretne közénk tartozni, de nem akarok semmit ráerőltetni, és pláne nem akarom minél hamarabb.

- Megértelek. És pont azért vagyok most ilyen engedékeny, mert tudom, mit érzel most. Velem is pont ugyanez volt. Lover-rel. Az édesanyáddal. Még mindig furcsa belegondolni….

- Elhiheted, nekem is eléggé bizarr.

- De ne bízd el magad, és minél hamarabb át kell változtatnod! – Aro most nem tűrt ellentmondást, de David is egyetértett Édesapjával.

- Rendben. Apa…

- Igen…? - A Volturi felség még mindig nehezén fogta fel, hogy a Fia Apjaként tekint rá.

- Mesélnél Anyuról?

- Mit szeretnél tudni róla?

- Mindent! – vágta rá David egyből, majd el is mosolyodott.

Kivételesen Apja is így tett, bár nem volt rá jellemző, amikor Lover-re gondolt, mindig boldogság öntötte el a szívét.

- Rendben! Édesanyád gyönyörű volt. Szőke haja selyemként omlott a vállára, zöld szeme akár a frissen nyírt fű, illatától még egy ember is megszomjazott volna. Huh, alig bírtam ki mellette. De sikerült leküzdenem a bennem lakozó démont, és nem bántottam. Visszagondolva, nem is lettem volna rá képes. Ha a közelben kála illat kevergett, tudtam, hogy közeleg a végzetem. Édesapja kereskedő volt, édesanyja orvos, a helyi klinikán. Mindketten nagyon szerették, és ennél az oknál fogva, Damont, az őrség egykori tagját, szinte utálták. Tudomásom szerint, csak párszor találkoztak, de az a drága szülőknek bőven elég volt, hogy meggyűlöljék. Miután Damon meghalt, rengeteget voltunk együtt. Volt egy közös helyünk, egy rét, mindig oda jártunk. Beszélgettünk, nevetgéltünk, jól éreztük magunkat. Aztán egyik este túlságosan közel kerültünk egymáshoz…

- Megbántad?

- Tessék?

- Megbántad, hogy lefeküdtél vele?

- Nehéz kérdés… Ha nem tettem volna, Lover még mindig élne… Viszont ebben az esetben, te nem léteznél, és ez talán még rosszabb lenne, Fiam.

- Sulpicia mit szól mindehhez?

- Nincs elragadtatva a dologtól, de azt mondta nekem, hogy gondodat viseli, és sajátjaként tekint rád. Ha nincs ellene kifogásod.

- Dehogy. Nagyon kedvelem Sulpicia-t, de…

- De?

- Ő mégse az igazi Édesanyám.

- Ebben teljesen igazad van…

Pár percig mindketten csendben gondolkoztak, majd Aro törte meg a cseppet se kínos csendet.

- Mikor lesz a bál?

- Oh, tényleg. Teljesen elfelejtettem. Alice. Apa, sajnálom, vissza kell mennünk.

- Persze, de miért?

- Alice el akarja vinni Doroty-t vásárolni, de szerintem még nincs olyan jól…

- Akkor induljunk.

Mindketten futásnak eredtek, és hamar visszaértek a házhoz, hiszen csak a közeli erdőben voltak. Első útjuk Doroty szobájába vezette őket, mindkettőjüket nyugalom árasztotta el, mikor meglátták édesdeden aludni a lányt.

- Alice. – David csak épphogy kimondta, a koboldszerű lány, már ott is termett.

- Tessék? – ezer wattos mosolya most is ott virított az arcán.

- Még pihennie kell. Ezt te is tudod, úgyhogy ne durcáskodj!

- De hát…

- Elég! Te is láthatod rajta, hogy most még nem bírná ki a te kínzásaidat.

- Most nagyon megsértettél! Milyen kínzásokkal? Ezt megjegyeztem, bátyuska.

- Kérlek. – nézett most a szemébe a fiú.

Alice persze rögtön ellágyult, és beleegyezett. Így hát Doroty-nak még bőven van ideje pihenni, és Apának és Fiának is több ideje van jobban megismerni egymást…

Érdekfeszítő Love Story díj

Sziasztok!

Kaptam még egy díjat!:)

Nagyon szépen köszönöm Trixy-nek♥♥♥http://trixy-clarelete.blogspot.com

Szabályzat :
1.Írj magadról 5 dolgot .
2.Add tovább 3 embernek .
3.Haggy náluk megjegyzést .

1. Az 5 dolog rólam:

- Imádok írni.

- Az olvasás iránt is ekképp érzek.

- Hobbim... Hm, nem is tudom... Na jó, dehogynem. A vásárlás!!!♥♥♥

- Nem szeretném, de muszáj bevallanom. BarátokKözt4ever♥ :DxD

- Oh, és imádok bulizni a haverokkal:D

2. A három író, akinek tovább adom...

- Először is Wedónak adnám, az én drága Wedómnak, aki bármikor segít nekem♥http://www.nm-wedo.blogspot.com/

- Másodszor Lucának, akinek nagyon izgalmas a története, és egyike azoknak a blogoknak, amit rendszeresen olvasok:D http://www.luca-ifwemeetagain.blogspot.com/

- És a harmadik legyen AliceCarror, és a Rajongás ♥♥♥ http://www.rajongas.blogspot.com/

Akkor ennyi lenne. Még annyit modnanék, hogy nem tudom, mikor lesz új fejezet, mert most épp készülődök a sulira, szeptemberben kezdek majd egy új blogot, és egy másikat is írok éppen. Szóval, türelem...:D

Puszi: Toti

Kimagasló tehetségek díja

Sziasztok!

1.Köszönd meg és rakd ki a linkjét
2.5 titok a töriről és rólam
3.Küldd tovább 5 embernek
4. Hagyj náluk megjegyzést

1.Millió köszi Wedónak amiért alkalmasnak talált a díjra(L) Nem is tudom melyik blogját rakjam ki...:P http://www.nm-wedo.blogspot.com/ http://twizona.blogspot.com/ Talán ez a kettő jó lesz. Oh, és ezúton is mondom, hogy indított egy nagoyn jó kis vámpírnaplós-alkonyatos törtit, ami szerintem nagyon jó.:)

2.Nem is tudom, mit mondhatnék a töriről...

- Lesz benne pár bonyodalom... ami Bennek köszönhető

- A vége happy end lesz - azt hiszem

Azt hiszem ennél többet nem tudok mondani...

Magamról... huh...

- Imádok írni, de tényleg.

- Lehet, hogy most kicsit gáznak fogtok nézni, de a romantikus könyvek a gyengéim...:$

- Oh, és imádok vásárolni. De tényleg!:D

3.Hmm... az 5 ember:

- Először is Wedónak, tényleg nagyon jól ír, mindegyik története szuper, ezért sem tudom, melyiket írjam... http://twizona.blogspot.com/ Talán ez a legjobb:)

- Másodszor AliceCarror-nak, akinek két történetét is olvasom, és megveszek értük...:D http://www.rajongas.blogspot.com/ és http://www.boldogveg.blogspot.com/

- Harmadszor Lucának. Irtózatosan jó történetet talált ki, izgalmas, és változatos. Remek. Tényleg. http://www.luca-ifwemeetagain.blogspot.com/

- Negyedszer Vicky11-nek http://beyondtheocean-vicky11.blogspot.com/

- És ötödször Kácsának, bár ezt a történetet még csak msot kezdte, nekem nagyon tetszik. http://www.kicsibella-nagybella.blogspot.com/

Mégegyszer köszönöm Wedónak. Puszi: Toti

Happy Begining II. "Bonyodalmak" - 5.fejezet/II.rész az az a 6.fejezet

Szijasztok!

Remélem mindenkinek tetszik az új dizi, amit nagyon köszönök az én Wedómnak(L):D. A fejezet elején most lesz egy kis visszaemlékezés, amolyan "Az előző részek tartalmából". Épp msn-en beszéltem Wedóval, mikor ez a remek gondolat kiötlött a fejéből, és azt mondta, írjak ilyet. Így hát megtettem. Remélem tetszik a feji, szerintem tök izgis lett. Jó olvasást!

Toti

6. fejezet

Az előző részek tartalmából:

A suliba új fiú jön, David, akiről nem tudni semmit. Doroty, Nessie barátnője, nagyon is kedveli a titokzatos ifjút. Ám azt hiszi rokonszenve viszonzatlan. Mikor megtudja, tévedett, rögtön David karjaiba omol. A fiú elmondja, hogy ő maga és a Cullen család is vámpír, a hír eléggé felzaklatja a lányt, de egy kis idő után visszamegy David-hez. A fiú egy régi vámpír ellensége, képességével, megpróbálja megölni Dorotyt: kisgyermekké változtatja. A Cullen család megtalálja a vámpírt, de nem tudja elkapni. A lány újra önmaga, 17 éves valójában, de még elég gyenge. A bál mindjárt itt van, és neki még ruhát is kell találni, amiben persze Alice nagyon szívesen segít…

- Muszáj most? Nem pihenhetnék még egy kicsit?

- Hát, drágaságom, nem! Elég jól vagy már, és már láttam a ruhádat és nagyon meg akarom keresni.

- Nem lehetne, ha már úgyis láttad, gondolom tudod, hol fogjuk megvenni, és akkor te elmész, megveszed, és minden okés.

- És akkor honnan tudom, hogy fog rajtad állni?

- Alice, jövőbe látsz.

- De az nem olyan.

- Jó rendben. – sóhajtott Doroty megadóan. – Adj még egy kis időt, míg felébredek. Aztán gyorsan elkészülök, és mehetünk is.

- Nah ahhoz nekem is lesz egy-két szavam. – tört be a szobába dühösen fujtatva David.

- Jaj, David ne izélj már. Csak ruhát megyünk nézni.

- Alice, nem látod, hogy Doroty még mindig gyenge? És te el akarod vinni egy több órás vásárlásra, ami annyiból fog állni, hogy ő felpróbálja a ruhákat? – Alice döbbent arcát látva még gyorsan hozzárakta. – A többiek meséltek egyet s mást.

- Ááá! Ezt nem hiszem el. – Alice lefutott a lépcsőn, és dühösen meredt a nappaliban tartózkodó testvéreire. – Miért kellett elmondani neki? Most tuti nem engedi el Doroty-t vásárolni.

- Alice, drágám, nyugodj meg. – Jasper odasétált felesége mellé, és szorosan magához ölelte. – A bálig még nagyon sok idő van, másik napon is eltudtok menni, amikor már Doroty teljesen jól lesz. Akkor már David is biztos elengedi. Sőt.

- Rendben. – fújtatott Alice dühösen. – De ezt még nagyon megkeserülitek. Mindegyikőtöknek el kell jönnie velem egy nagy bevásárló körútra. Ez a büntetésetek. – vigyorgott ördögien a jövőbelátó kis kobold.

- Ne már Alice. Muszáj? – Emmett utálta az ehhez hasonló kiruccanásait a családnak.

- Igen, Emmett, muszáj. Előbb gondolkoznotok kellett volna, mielőtt elmondtok egy ilyen dolgot.

- Milyet? Hogy veled egy pokol vásárolni?

- Emmett Cullen! Még egy ilyen megjegyzés és neked véged!

- Oh, igen?

Emmett és Alice egyre közeledett egymáshoz, dühös tekintettel, mikor Jasper közéjük állt, és leállította őket.

- Ne most! Inkább menj fel Alice, és mond el a többieknek, hogy nem most lesz a báli ruha megvétele. – A férfi egy csókot lehelt Alice lágy nyakára.

- Mindig tudod, hogy mit kell tenned. – mosolygott Alice.

- Hát igen. Ez egy amolyan képességi ártalom. Tudod…

- Igen, nagyon jól tudom. – vigyorgott a lány.

Alice felfutott a lépcsőn, és pár másodperc alatt már a szobában is volt.

- Oké. A helyzet a következő. Nem ma megyünk vásárolni, hanem megvárjuk amíg teljesen rendben leszel, viszont akkor az egész család jön velünk. – Alice tapsikolt és ugrált. Akár egy kis kobold.

- Köszönöm, Alice. – David hálásan pillantott Alice-re, amitől a lány majd elolvadt.

- Nagyon szívesen. Azt hiszen én most megyek is. Nessie, gyere!

- Oké. Gyógyulj sokat. Szia. – adott egy puszit Doroty arcára, és már ott se volt. Se ő, se a nénikéje.

- Úgy látszik ketten maradtunk. – Doroty belenézett David immáron aranybarna szemébe, és a tekintetét még hosszas időkig így pihentette. A lánynak furcsa volt, hogy most már nem zöld a szeme a fiúnak a kontaktlencsétől, hanem ugyanolyan aranybarna, mint a Cullen családnak. De kezdte megszokni.

- David? – suttogta Doroty. Nem akarta megszakítani ezt a csodás pillanatot.

- Hmm?

- Mesélnél a családodról? – kérte könyörgő pillantással fogva tartva Davidet.

- Igazság szerint nagyon homályos. Nem tudok róla semmit, az egész onnan van meg, hogy átváltoztam, és a Volturi-nál voltam. Semmi másra nem emlékszem azelőttről.

- Sajnálom.

- Felesleges. Aro azt mondja, tudod, a nagybátyám, hogy egyrészt ő se tud sokat. Bár szerintem ez nem igaz. De ráhagytam. Ha nem akarja, hogy tudjam, hát akkor ez van.

- De hogy lehet Aro nagybátyád?

- Jah, hát nem az igazi nagybátyám, csak annak tekint. Mintha az unokaöccse lennék.

- Értem.

- És… - órákig beszéltek még. Nem csak David családjáról, másról is. Egészen addig társalogtak, míg Doroty olyan kimerült lett, hogy David karjai közt elaludt. David természetesen ismét ott maradt mellette egész este, és vigyázta szerelme álmát.

Másnap reggel, mikor Doroty megnyugodott, hogy Davidet ott találta mellette, és nem ment el úgy, ahogy az előző nap történt. Szorosan hozzábújt, és élvezte, ahogy a meleg reggeli napsugarakat beszívja a bőre. David csillogását csodálta. A fiú pedig csak mosolygott, amitől még szexibben nézett ki.

- Jó reggelt. – a fiú egy lágy csókot adott a lánynak.

- Neked is jó reggelt. Mond, hogy Alice nem mára tervezi a vásárlást. Eléggé kimerült vagyok még. Meg fáradt is.

- Először is nem hiszem, hogy ma mennénk. Másodszor, valószínűleg azért vagy még kimerült, mert a szervezeted még visszaállóban van a… hogy is mondjam… a nagykorba. És nem is csodálom, hogy fáradt vagy, lévén, hogy milyen sokáig voltunk fent.

- Tényleg, mikor aludtam el?

- Szerintem olyan hajnali 2-3 felé.

- És most mennyi az idő?

- Mindjárt 1 óra.

- Délután?! Te jó ég!

- Igen, délután. – David csak mosolygott. – Tudod, ilyenkor nagyon aranyos vagy. – mondta, majd egy puszit adott a lány orrára.

- Milyenkor?

- Amikor meglepődsz.

- Ha-ha.

- David! – Carlisle jött be a szobába. – Oh, ne haragudjatok. Azt hittem már egy ideje fent vagytok. Később is visszajöhetek.

- Nem, hagyd csak. Gyere nyugodtan.

- Rendben. Doroty, hogy érzed magad?

Doroty mérlegelt, amiket David az előbb mondott. Jobbnak találta, ha csak annyit mond, hogy kimerült.

- Nos, jól, nagyon, csak még kimerült vagyok.

- Remek. Ez teljesen természetes. Igazság szerint azért jöttem, hogy szóljak neked, David, hogy Aro telefonált. Elég idegesnek tűnt. Még mindig vonalban van. Hozzam fel a telefont?

- Igen, azt nagyon megköszönném.

- Természetes. – Carlisle eltűnt, és egy szempillantás alatt már ismét ott állt a szobában.

- Tessék. – adta oda a telefont Davidnek.

- Aro, minden rendben?

- Nem, semmi sincs rendben. Megtudtam valamit, ami nagyon-nagyon fontos.

- Szóval tudod?

- Mit?

- Hát, hogy én és Doroty… tudod, az a lány, akivel találkoztál itt, a Cullenéknél… - David oldalra pillantott, de látta, hogy Doroty csak hallgatja a telefonbeszélgetést. Mikor észrevette, hogy a fiú figyeli, elmosolyodott.

- Jah, persze. De ez most nem fontos. Persze ezt még megbeszéljük, fiatalember.

- Jó. De akkor miről van szó?

- Ezt nem telefonon kéne megbeszélnünk…

- Rendben. Akkor gyertek ide.

- Igazság szerint, pár perc és ott vagyunk.

- Jah, vagy úgy. Rendben, gyertek fel a szobámba. A többiek majd megmutatják, merre van.

- Köszönöm.

- Ez csak természetes. Szia. – David letette a telefont, majd felnézett Carlisle-ra, aki még mindig ott állt mellette. – Remélem nem gond.

- Nem dehogy.

- Nagyon zaklatottnak tűnt. Még sose volt ilyen.

- Lemegyek, üdvözlöm őket.

- Köszönöm.

- David, nem kell mindent megköszönnöd. – mondta Carlisle, majd kilépett az ajtón.

- Minden rendben? – kérdezte Doroty.

- Persze, csak nem értem, mi lehet a gond.

- Nyugodj meg, biztos nincs nagy gond.

- Remélem. – amint David kimondta, Aro lépett a szobába.

- Szia. Szerbusz, Doroty, ugye?

- Igen. Nagyon örülök, hogy ismét találkozhatunk.

- David lejönnél? Jobb lenne, ha mindenki ott lenne, amikor elmondom.

- Persze.

- Én is mehetek? – Doroty halkan és félénken kérdezte, de biztos volt benne, hogy meghallották.

Aro kérdőn nézett David, mire ő bólintott, tudatva, hogy Doroty tudja.

- Természetesen. – Aro nagyon kedves volt a lánnyal. Még David is meglepődött.

A fiú kikelt az ágyból, ami nem volt nehéz, mert már így is ültek, majd a karjaiba vette a lányt, és lerohant a nappaliba, ahol már mindenki ott volt.

- Sziasztok. – köszönt David. Dorotyt lerakta a kanapéra, majd ő is mellé ült. A lány kicsit kecmergett, feljebb kúszott, fejét beletette a fiú ölébe.

- Mondhatod, Aro.

- Rendben. Az édesanyádról van szó.

David ledermedt. Azt hitte, már réges-régen meghalt.

- Mi van vele?

- Rájöttünk pár dologra.

- Hallgatlak!

- Nos, tudod, mielőtt megismertem Sulpicia-t, volt egy másik nő az életemben. Egy ember. Az egyik őröm barátnője volt, igen, a barátnője, ahogy Bella volt Edwardnak. De a lány nem szerette Damont, az őröm. Ő engem szeretett, és igazság szerint, én is őt. Egymásba szerettünk. Damon meghalt, az egyik ellenségünk ölte meg. A barátnője, akit Lover-nek hívtak, a szeretetteljessége miatt, annak ellenére, hogy nem szerette Damont, nagyon szomorú lett. Én pedig megvigasztaltam. Sokat voltunk együtt, beszélgettünk, sétáltunk, néha-néha még nevetgélni is láttam. Aztán egy este meg történt az, aminek sose kellett volna. Lefeküdtünk egymással. Lover elment, pár évig nem láttam, majd mikor visszatért, már vámpír volt, karjai közt egy baba. Először nem értettem semmit, majd elmondta, hogy egy vámpír az Apja, és hogy akkor esett teherbe, mikor ő még ember volt. Megszülte a gyermekét, majd egy ismerőse átváltoztatta őt, mármint Lovert, különben meghalt volna. A gyermek tehát félvér volt, ahogy Nessie is. Nem mondta kitől van, és én nem is kérdeztem. A segítségemet kérte, mert egy vámpír bosszút akart rajta állni, úgy, hogy megöli a gyermeket. Én rögtön a segítségére siettem, vigyáztam rá, 24 órás őrség vigyázta őket. A fiú már felnőtt, 17 évesnek nézett ki, ahogy Nessie most. De ennyi év után, annak az átkozottnak mégis sikerült, megharapta a fiú. Meg akarta ölni, de nem tudta, mert addigra az őrök megállították és megölték. A vámpír párja megölte Lovert, majd hagyta, hogy mi elintézzük. A fiú átváltozott, de nem emlékezett semmire az előző életéből. Semmire. Sose tudtam meg ki az apja a fiúnak, egészen mostanáig…

- Mi? Tudod, ki az a fiú? És mi köze ennek az én édesanyámhoz.

- Lovernek volt egy nővére, akinek mindent elmondott, míg ember volt, és akkor is, mikor már vámpír. Hihetetlen módon, a nővérét is átváltoztatták. Két hete jött el hozzánk Zafrina, és elmondta, hogy annak a fiúnak én voltam az Apja. Hogy Lover nekem szülte azt a gyermeket. Teljesen magamba zuhantam. Egyszer se jöttem ki a szobámból, még vadászni se. Van egy gyermekem, a nőtől, akit szerettem, és akit még mindig szeretek. Sulpicia teljesen megértette, és nem is zaklatott.

- Várjunk csak. Azt mondtad, van? Szóval még mindig él? És még mindig nem értem, hogy kapcsolódik ez hozzám.

- Uram Atyám! – Edward hangja félbeszakította Arot. – Ez igaz, Aro?

- Igen, igaz.

- Mi, miről van szó? Mondjátok már el nekem is!

- Az a fiú, Aro fia... – kezdte Edward, majd Arora pillantott. Ő csak egy aprót bólintott majd folytatta.

- Az a fiú te vagy David. Te vagy a fiam, akit Lover szült nekem…

Happy Begining II. "Bonyodalmak" - 5.fejezet/I.rész

Szijasztok!

Nos ez a fejezet igazság szerint az ötödiknek az előkészítése, vagy valami ilyesmi. Nem tom minek nevezzem. Na mind1, a lényeg, hogy itt van és olvashattjátok!:) Toti

Doroty reggel fáradtan, nyúzottan és dühösen kelt fel, látva, hogy David elhagyta a mellette fekvő helyét. Nagy nehezen de végül felült, megdörgölte a szemét, majd az éjjeli szekrényen lévő órára sandított, ami 13.48-at mutatott.

- Te jó ég! Ennyit aludtam volna?

- Jó reggelt! Itt a finom reggeli. – tört be a szobába Nessie.

Ő, Doroty-hoz képest, sokkal vidámabb, felspannoltabb és lelkesebb volt, de még így is látszott rajta a bűntudat és a szomorúság.

Kezében egy tálcát tartott, rajta sok, finom étellel, amit Doroty sejtése szerint Esme csinált.

- Neked is jó reggelt! Örülök, hogy végre láthatlak. – mosolyogott rá kedvesen.

Letette, sőt, inkább ledobta a tálcát a mellette lévő íróasztalra, majd odafutott az ágyban fekvő lányhoz, és jó erősen megölelte. Teljesen váratlanul érte, de természetesen ő is visszaölelt.

- Annyira sajnálom, hogy nem jöttem be, hogy nem voltam itt, csak a többiek már nagyon erősködtek, hogy menjek már el Jacob-hoz, ő legalább talán felvidít.

- És így történt? Felvidultál? – vigyorgott rá barátnőjére Doroty.

- Igen. Szerencsére. De olyan dühös lettem, mikor megérkeztem. Még csak fel sem hívtak, hogy végre felébredtél, és újra önmagad vagy. Félreértés ne essék, nekem kicsin is nagyon tetszettél. Olyan kis édes voltál.

- Nos, azt hiszem, köszönöm. Bár nem tudom, mit kell erre mondani. Nincs véletlenül benne az illemkönyvben, hogy ilyen helyzetekben mi a teendő? – kérdezte vigyorogva Doroty.

Fel akarta vidítani kedves barátnőjét, és sikerült is neki. Mindketten hosszas nevetésben törtek ki. Végre vidámak voltak.

- Te figyelj, nem tudod véletlenül, hol van David? Reggel már nem volt itt. – mondta komolyan Doroty.

Több érzés is kavargott benne. Félt, nehogy bármi baja essék David-nek, dühös volt, amiért ott hagyta, és most nincs itt vele, részben boldog is volt, hiszen a fiú, akit szeret, viszont szereti.

- Nem. Azt hiszem valami olyasmit mondtak, hogy elment vadászni, és keresi azt a vámpír. Addig nem nyugszik meg, míg meg nem találja.

- Várj! Úgy érted egyedül ment el? És ha valami baja esik, ha megsérül, vagy ha… ha… az a vámpír… megöli?!

- Doroty nyugodj meg, hallod. Nincs semmi baja. Kérlek, ne izgasd fel magad, nem tesz jót.

- Mi folyik itt? – tört be a szobába Carlisle, és Emmett egyszerre.

- Doroty kicsit felidegesítette magát. – magyarázta nekik Nessie.

- Huh. Én meg már a legrosszabbra számítottam. Kérlek, ne aggódj semmi miatt.

- Mégis hogy tehetném, mikor David elment megkeresni azt a vámpírt, egyedül! És ha történik vele valami? Ha meghal?!

Doroty szívverése ismét az egekbe szökött, amit a szobában tartózkodók közül, csak ő nem hallott jól.

- Doroty. Nem lesz semmi baja. Tud vigyázni magára. És Edward rögtön hallja a gondolatait, ha bármi gond történik. – Emmett próbálta megnyugtatni, de nem sok sikerrel.

- És akkor miért nem tudott vele menni? Minek maradt itt?

- Kedveském, hidd el, Edward le akart menni vele, de David nem engedte. Neki a te biztonságod a legfontosabb, és Edward meghallhatja a gondolatait Bennek, ha a közelben van.

Carlisle szavai már egy kicsit többet értek el, de Doroty még így is izgatott volt.

- De akkor biztos, hogy semmi baja nem eshet?

- Igen. Biztos.

- Remek.

- Most már megnyugodtál? – kérdezte Emmett.

- Igen, nagyjából.

- Rendben, Nessie, azért maradj itt vele és vigyázz rá, ha megkérhetnélek.

- Persze nagyapa, nagyon szívesen.

Carlisle odament Nessie-hez és egy nagypapai puszit nyomott a feje búbjára, majd Doroty-t is részesítette ebben.

- Gyógyulj sokat! – mondta, majd Emmettel az oldalán, kilépett a szobából.

Doroty-nak sokat jelentett ez a gesztus, éreztette vele, hogy tényleg a család tagjává vált. Boldog volt. Nagyon boldog. David szerette, a Cullen család befogatta, és nemsokára itt lesz a bál is. Jesszusom, és nekem még ruhát is kell vennem! Döbbent rá Doroty.

- Nessie, te miben mész a bálra?

- Még nem tudom. Alice-szel majd megyünk vásárolni, ahogy te is, és majd akkor választja ki nekem.

- Oh, tényleg, ezt el is felejtettem.

- Nah, hogy van az én kis betegem? Készen állsz a vásárlásra? – Alice mint a villámcsapás, úgy jött be a szobába.

Happy Begining II. "Bonyodalmak" - 4. fejezet

Szijasztok!

Elkészültem a negyedik fejezettel!:D Remélem ez is tetszeni fog, bár egy kicsit light-osra sikeredett. Ajánlanám az én drága Dorkámnak, aki már nagyon hiányzik!:D:P Puszi: Toti

4. fejezet

(David szemszöge)

Nem hiszem el, hogy tényleg miattam került ilyen állapotba Doroty. Hogy miattam halhat meg? Meg kell találnom azt a vámpírt, aki ezt teszi vele. Aszerint, amit Edward mondott róla, van egy sejtésem, hogy ki teheti. Persze, megértem, de akkor is. A bosszú édes, ez igaz, de nem boldogít. Nem fogja visszahozni a feleségét annak a vámpírnak. Ha jól sejtem Ben-nek. Ben Davis-nek.

Csak futottunk. Követtük őt, aki miatt első szerelmem olyan állapotba került, amilyenbe. Jasper és Edward segítségével, elég hamar rájöttünk, hol van a rejtek helye. Ők ketten nagyon jó harcosok. Csodálom is őket, még Volterrában is megállják a helyüket.

- Már nagyon közel van, de nem tudjuk utolérni. Most nem tudjuk elkapni. – mondta csüggedten Edward.

- Ebben az esetben, ha igazak a feltevéseink, vissza kéni mennünk, és megnézni, Doroty visszaváltozott-e. – mondta Carlisle kimért, nyugodt hangon.

- Igazad van. David? David!

- Oh, elnézést. Elkalandoztam. Szerintem még követnünk kéne. Ha most nem folytatjuk, talán elmenekül, és nem bűnhődik meg azért, amit tett.

- Nyugodj meg, gyermekem. Megértem a dühöd, de ez most nem segít nekünk. Doroty-nak is szüksége van rád.

Igaza van Carlisle-nak. Ha tényleg visszaszerezte az eredeti korát, látnom kell. Hiszen ki tudja, mikor változik újra kisgyermekké. Ki tudja, mi lesz. Muszáj látnom.

- Rendben. Menjünk.

A visszaút hosszabb volt, mint gondoltam. Minél előbb az én Dorotymmal akartam lenni, de a másodpercek mintha ólomsúlyúakká váltak volna. Minden másodpercben, minden tizedpásodpercben rápillantottam a karomon lévő órára – igazság szerint méregdrága volt, még Arotól kaptam, a nem is tudom, hányadik születésnapomra – de sajnos szinte mindig ugyanott volt. Tíz perc alatt otthon voltunk, bár nekem legalább 1 órának tűnt. El sem hiszem. Mikor végre megérkeztünk, és már az ajtóból megéreztem kedvesem mámorító illatát, rögtön sokkal jobban éreztem magam. Felrohantam a lépcsőn, és mikor benyitottam, a nemdobogó szívem, mintha kihagyott volna egy ütemet. Ott volt. Ott feküdt az ágyon, és aludt. 17 évesen.

- Doroty. – mondtam.

- Psszt. Most aludt el. – suttogott Alice, nehogy felébresszem barátnőjét.

- Mikor változott vissza? – kérdeztem én is suttogva.

- Amikor elmentetek, hogy üldözzétek azt a vámpírt, volt egy látomásom, hogy amint rátaláltok a nyomára, és üldözni kezditek, elveszíti az uralmát, és Doroty szép lassan visszaváltozik. Nagyjából 10 percre, hogy elhagytátok a házat, elkezdett öregedni.

Ránéztem kedvesem szuszogó testére, ami végre visszanyerte eredeti formáját. Csodálatos volt, egész éjjel és egész nappal el tudnám így nézni, ahogy fekszik az ágyon, összegömbölyödve, a mellkasa fel-le mozog, és hallod, ahogy szuszog.

Edward mesélte, hogy amíg Bella még ember volt, sokszor nézte, miközben aludt. Hogy megbabonázta és elvarázsolta. Először nem hittem neki, hogy varázsolhatna el egy ember egy vámpírt. De most már tudom. Rájöttem, és teljesen megértettem. Sőt, sajnáltam, hogy korábban nem hittem neki. Aztán, miután Bella átváltozott, Nessie álmát vigyázta. Azt mondta, az még Bellánál is jobb volt, mert Nessie szíve teljesen másképp ver, mint egy emberé. Egyszer majd meghallgatom. Tényleg, ha már Nessie-nél járunk, vajon hol lehet?

- Nessie merre császkál? Megint Jacob-bal van? – fintorodtam el.

Semmi bajom nem volt a vérfarkas haverjával, egyszerűen csak bűzlett, úgyhogy elég nehéz volt megismerkednem vele. Edward azt mondta, normális. Mondjuk, ha nem lenne az, szerintem a közelébe se engedné Nessie-nek.

- Igen. Nem akart elmenni, de azt mondtam neki, hogy jobbat tenne neki, ha egy kicsit távol van, és nem látja így az egyik legjobb barátnőjét. Nagy nehezen, de végül beleegyezett. Felhívtam Jacob-ot, hogy eljönne-e érte, és nincs-e kedve elvinni mondjuk moziba, vagy bármi. Természetesen rögtön beleegyezett, és percek alatt ideért. – magyarázta el Bella a történteket.

- Értem.

- Mmm. Jó reggelt! – motyogta Doroty. – Hogy vagy? Rosszul festesz!

- Jó reggelt! – szép lassan odamentem hozzá, és egy csókot leheltem az ajkára. – Nekem kéne azt kérdeznem, hogy hogy vagy?

- Miért? Tényleg, mennyit aludtam?

- Mennyit aludtál? Ezt meg mégis hogy érted?

- Hát, akartál valamit kérdezni, de folyton elkalandoztam, nem is értem, hogy történhetett, aztán meg nem emlékszem semmire, és tekintve, hogy most itt fekszem az ágyadban, gondolom, elaludtam.

- Szóval semmire nem emlékszel? – hitetlenkedett Alice.

- Nem. Miért, kéne valamire?

- Nos, drágám… - elmondtam neki mindent.

Hogy azt hittem Jasper csinálja vele mindezt, ezért le mentem hozzá, hogy utána, mikor már felértem, egy kisgyerek feküdt az ágyon helyette. Hogy mennyire megrémültem. Hogy Carlisle azt mondta, bele is hallhat, hogy hogyan jöttünk rá, mitől lehet. És persze hogy kezdtük el üldözni, és hogy veszítettük el – nagy sajnálatomra.

- Nem hiszem el. Tényleg kisgyerekké változtam? – hitetlenkedett.

- Igen. Sajnos. – fintorodtam el megint. – Pihenj még egy kicsit. Feküdj vissza, és próbálj meg aludni. Vagy esetleg éhes vagy?

- Igen, egy kis reggeli jól esne.

- Mit hozhatok neked kedveském? Olyan jó, hogy végre felébredtél. Mármint… - kezdte Esme gondoskodóan.

- Esme, nyugodj meg, érti. – nyugtatgatta Alice.

Doroty kivillantotta gyönyörű, 100 Wattos mosolyát, és szerintem mindannyian elolvadtunk. Bár ő nem vámpír – és nem is lesz az – a mosolya olyan, akár Alice-é. Fényes, gyönyörű, és mindenki elájul, amint megpillantja.

- Rendben. Nos, akkor mit kérsz?

- Mmm, talán egy kis tükörtojás jól esne.

- Értettem, egy perc és hozom.

- Köszönöm. Nessie hol van?

- Elment Jacobbal, bár nagyon nem akart. Tudod, mi küldtük el, nagyon kivolt. – Alice arcán szomorúság és bánat jelent meg. Soha nem láttam még szomorúnak, Alice-t ismerve, nem is nagyon látnám annak.

- Értem, semmi gond. Nem azért kérdeztem.

- Emmett és Jasper elment vadászni, és megpróbálják elkapni azt a vámpírt, aki ezt tette veled. – szólalt meg Edward.

- Oh. És mi van, ha visszajön, és megint azt csinálja velem, amit most is tett? – szegénykém nagyon megijedt.

- Tudod, nekem az a képességem, hogy van egy elmebéli pajzsom, amit másokra is ki tudok terjeszteni. Szerintünk, Ben, a vámpír csak az elmédre hatott, ezért már most is a pajzsom alatt vagy, úgyhogy, ha igazak a feltevéseink, akkor már nem tudja megint azt tenni veled.

- Köszönöm Bella.

- Ne köszönd. Ez csak természetes, hiszen szinte már a család tagja vagy.

Úgy szeretem a Cullen családot. Olyan kedvesek, és hihetetlenül könnyen meg tudnak szeretni valakit. És Bella komolyan mondta, hogy Doroty-t családtagnak tekinti. Pedig még alig ismeri…

(Doroty szemszöge)

- Tudjátok, amíg gyerek voltam, legalábbis ahogy mondtátok, nem láttam, nem hallottam, nem tettem semmit, csak egy kép lebegett a szemem előtt. – elszégyelltem magam.

Hiszen az a kép annyira irracionális volt, annyira lehetetlen. Ahogy visszagondoltam rá még jobban elmerültem a szégyenben.

„Ebben a szobában voltunk. Én valami gyönyörű estélyi ruhát viseltem, David pedig egy nagyon fess öltönyt. Talán egy bálról jöhettünk. Amint beléptem az ajtón, David lehelet finoman csókokat hintett az ajkamra. Én pedig viszonoztam azt. De egyre szenvedélyesebbé vált, nem bírtunk az érzéseinkkel. David elkezdte lehúzni a ruhám pántját majd az egész lecsúszott rólam. Levettem az öltönyét, majd mikor a nyakkendőjével nem bírtam, segített. Hamar megszabadultunk a ruháinktól. Lefektetett az ágyra, akár egy törékeny porcelánt és aztán…”

- Doroty nem kell semmit se szégyellned. – kiáltotta ki Jasper az érzéseimet.

- Pláne ezt nem. – mondta Edward.

El is felejtettem, hogy te hallod a gondolataim.

- Hát igen, azokat hallom. Elég tisztán. – vigyorgott.

- Kösz szépen.

- Nagyon szívesen.

- Most már mi is szeretnénk tudni, hogy mi az a kép! – jelentette be David. Egy biztos, hogy én ezt soha nem mondom el neki.

- Akkor majd én. – Edwardot meg egyszer megölöm. – Csak nyugodtan. Szerintem nem járnál vele túl jól, mert inkább neked fájna, mint nekem. Szóval az a nagy kép, amit folyton látott, mondjuk nem tudom, hogy ez hogy lehetséges, de az, hogy a bál után lefekszetek egymással. Ettől lett zavarban. Ettől szégyellte el magát, pedig szerintem nem kéne. Ha csak egy hétig velünk lennél, rájönnél, hogy Emmették sokkal… hogy is mondjam… perverzebbek mint te azt hinnéd. – mosolygott.

- Ebben biztos lehetsz. – vigyorgott kajánul Emmett.

„Erre eddig is rájöttem, Edward. Nem azért szégyelltem el magam, mert azt láttam, hogy a bál után lefekszem Daviddel, hanem attól, hogy ezt nem szerettem volna tudatni vele, mert szerintem az úgy nem lenne olyan különleges, ha előre tudnánk, hogy mikor fog megtörténni. És ha én már tudom, legalább ő ne.”

- Oh. Ezt nem tudtam. Ne haragudj.

- Semmi gond, nem haragszom, csak remélem megérted, miért volt.

- Igen, most már értem. Egyébként meg hidd el, nem baj ha tudjátok, mikor fog megtörténni. Amikor Bella még ember volt, előre tudtuk, hogy a nászutunkon fog megtörténni, és így is csodás volt, ugye, Bella?

- Emberi életemből nem sok mindenre emlékszem, de erre teljesen tisztán. – bólogatott biztosításként.

- Ha már a bálnál járunk, akkor… - David odajött és mélyen a szemembe nézett. – Doroty, megtennéd, hogy elkísérsz a bálba?

- Hát persze. – mondtam mosolyogva, és megcsókoltam.

- Remek. Akkor holnap mehetünk ruhát venni neked. – lelkesedett Alice.

Nem tudom miért, de úgy éreztem, ezt még meg fogom bánni. Nem, Edward?

- De-de. – vigyorgott. – Tudod, nagyon jó megérzéseid vannak.

- Mi? Miért? Mi is tudni akarjuk. Nem ér, hogy ti így fejben dumáltok, ezt úgy utálom. – mondta dühösen Bella.

Még így is csodásan nézett ki. Eszméletlenül. Edward odasétált mellé, átkarolta a derekát, magához húzta, és olyan szenvedélyesen csókolta meg, hogy elszégyelltem magam. Bárcsak David is ennyire szeretne.

- Még ennél is jobban szeret. – mondta hirtelen Edward.

- Már megint kezditek! – figyelmeztetett minket Bella.

- Bella, szívem, nagyon jól tudod, hogy ha akarnád, te is hallhatnád mit beszélünk.

- Tudod, Bella, néha nagyon irigyellek, hogy Edward nem lát a gondolataidba. – mondtam savanyúan.

- Ne aggódj, nem sokára megszokod. – biztosított David.

Mélyen a szemembe nézett, majd elvesztem az övéiben. Most már nem hordja a kontaktlencsét. Ijesztő ez a vérvörös, de mégsem. Az ő szemeiből bármit ki tudok olvasni, és kedves, lágy tekintetét, még ez a rémisztő szín sem tudja elrontani.

- Hidd el, néha nekünk is nagyon elegünk van az öcskösből, ilyenkor szoktak lenni a kis családi verekedések. – ijedt tekintetem láttán Emmett még hozzárakta. – Persze senki nem szokott megsérülni. Ne aggódj. Csak játszadozunk.

- Aha, képzelem. – vigyorogtam.

Éreztem ahogy az ásítás elindult az útján, ezért gyorsan odakaptam a kezem a szám elé, nehogy illetlen legyek.

- Elnézést. – mondtam esdeklően.

- Semmi gond. – nyugtatgatott Alice. – Pihend ki magad, mert utána…

- Jaj, Alice, csak ezt ne. Hiszen még nem épült fel teljesen, nem kéne kínoznod. – Edward megrovóan nézett rá, és a hangjából is kihallatszott nem tetszése.

- Szóval szerinted a vásárlás egy kínzás? – kérdezte sértődötten.

- Nem, csak ha veled megyünk, és mi csak próbababák vagyunk. – ismerte be Emmett.

- Hát, kösz szépen srácok. Szerintem majd Doroty eldönti, hogy eljön-e velem vásárolni, vagy sem.

- Hova mennénk? – kérdeztem félénken.

- Arra gondoltam, hogy Port Angeles-ba, a bevásárlóközpontba, de utána, ha nem találunk elég ruhát, átmehetünk Seattle-be. – mondta lelkesen.

Seattle elég messze van, nekem még Port Angeles is elég lenne. Bőven.

- Seattle? – kérdeztem ijedten.

- Erről beszéltem. – motyogta Edward.

- Elég legyen. Szóval, akarsz jönni? – kérdezte Alice ellenállhatatlan mosollyal az arcán. Lehetetlen neki nemet mondani.

- Legyen. De Seattle elég messze van, és egyenlőre nem érzem magam még olyan jól. Szóval, nem lehetne, hogy oda majd máskor megyünk el? – kérdeztem esdeklően.

Kérlek, bólintson rá! Kérlek, kérlek, kérlek!

- Rendben. De csak azért, mert ilyen állapotban vagy. Most viszont mindenki kifelé! – parancsolt Alice. – Doroty-nak pihenésre van szüksége. Gyerünk, gyerünk. Kifelé! – megvárta míg mindenki elhagyja a szobát, kivéve David-et, ő maradhatott, majd ő is elszáguldott.

Csak egy csíkot láttam belőle. Bár már tudom az igazságot, sose fogom tudni megemészteni.

- Ezt lehetetlen megszokni. – mondtam keseredetten.

- Hidd el, meg fogod. Most viszont tényleg aludj, drágám. – mondta David, és egy csókot nyomott a homlokomra.

- Rendben. De ugye itt maradsz? – kérdeztem ijedten.

Igazság szerint féltem. Féltem, egyedül. Mi van ha visszajön az az őrült, vagy bármi. Inkább nem kockáztatok.

- Hát persze.

Mellém feküdt az ágyon, átkarolt, én ráhajtottam a fejem a mellkasára, és aztán már nem emlékszem semmire. Elaludtam.

Lécci írjatok komikat! Ha megvan az 5 rögtön felrakom a következőt!:D