Happy Begining - 5.fejezet

Nos, hát ez is fent van. Szeretném megköszönni mindenkinek a komikat. Ez most egy kicsit hosszabb lett az átlagosál. És most TÉNYLEG nem hagytam abba olyan résznél. Mindenkinek jó olvasást. Puszi: Toti

5. Fejezet – Az első nap

(Bella szemszöge)

Nem tudtam, hol vagyok. Csak azt tudtam, hogy nagyon sötét van. Talán egy alagút lehetett, mert az út végén, fényt láttam. Csodálatos volt. És ott volt a nagyim is. De hisz az lehetetlen, hisz ő már rég meghalt. Viszont mikor megfordultam, láttam Edwardot, Nessie-et, a családom. Nem tudtam, merre menjek. Hisz annyi mindent meg akartam kérdezni a nagyitól. De ott volt Edward hívogató karja, amit kitárt felém. És ott volt Nessie is, a lányom, de nem tudtam, merre menjek. Úgy döntöttem, hogy a családom választom. Hisz a nagyitól máskor is meg tudom kérdezni azt, amit akarok. El kezdtem menni Edwardék felé. Mikor elértem őket, nagyon világos lett. Majd mikor eltűnt a világosság, egy házban voltam. Nagyon ismerős volt. Tudtam a Cullen házban, vagyok. Egy kis szemlélés után arra is rájöttem, hogy Carlisle vizsgálójában voltam. Nem értettem, miért vagyok itt, hisz teljesen jól vagyok. Mikor azonban fel akartam kelni, nem tudtam. Megijedtem.

-Edward… - csak egy nyöszörgés tellett tőlem, de biztos voltam benne, hogy így is meghallotta. Pár másodperc után, már mindenki a szobában volt.

- Bella, drágám olyan jó hogy felébredtél, úgy szeretlek. Annyira megijesztettél mindenkit. Soha többet ne csinálj ilyet. Kérlek. – mondta szerelmem, és hallatszott a hangján, hogy tényleg féltet. De hát miért, mi történt.

-Edward… mi történt velem? – hangom még mindig alig hallható volt.

-Ó, Bella, annyira aggódtam érted. – mondta húgom.

-Hát… húgi, hogy te még vámpírként is képes vagy ilyenekre, az azért elég durva. – mondta Emmett, a maga sajátos humorán.

- Kicsim, hát nem emlékszel semmire? – kérdezte Edward meglepetten. Én csak megráztam a fejem. – Hát… arra emlékszel, hogy Nessie elrohant az erdőbe?

-Persze. – mondtam határozottan. Hisz annyira megijedtem, hogy soha többet nem látom a lányom.

-Remek, szóval mikor visszajött elmesélte, hogy valószínüleg megszegte a szerződést, és átlépte a határt. De nincs semmi gond. Carlisle már beszélt az indiánokkal. Szóval Nessie az erdőben találkozott egy fiúval, akit Jacob… - láttam rajta, hogy hezitál. – Black-nek hívnak. – Aztán minden olyan gyorsan történt. Minden egyes emlékkép, fájdalom, minden eszembe jutott. Tudtam mi történt. Csak azt nem értettem, hogy ez az egész hogy lehetséges.

-Most már emlékszem. Újra éltem a múltat, csak gyorsabban, és nagyon fájt. Igaz? – Edward arca eltorzult mikor kimondtam, hogy nagyon fájt mindenem. Most is, mint mindig magát okolta.

-Igen.

-De miért történt ez az egész? – kérdeztem értetlenül.

-Mi sem tudjuk biztosan, de azt sejtjük, hogy azért, mert a fiú nevének hallatán eszedbe jutott a múlt. És mivel annyi szörnyűséget éltél át… ezért is volt az a fájdalom. A fiú valószínüleg Jonathan Black leszármazottja.

-Értem. És mennyi ideig voltam így? – kérdeztem. A hangom kezdett visszajönni. És kezdtem újra erősnek érezni magam.

-Hát hajnalban kezdtél el visszaemlékezni. És most olyan este tíz óra lehet. – mondta Edward nemes egyszerűséggel.

-Mennyi? Nessie, kicsikém miért nem alszol még, Holnap suli! Nem lehetsz fáradt az első napon. – szidtam le a lányom, hogy még nincs ágyban.

-Nyugi anyu, nem leszek fáradt. Most e vagy a legfontosabb. – mondta Nessie.

-Nem! Most a látszat a legfontosabb.

-Jól van, na. Megyek már. Jó éjszakát mindenkinek. – köszönt el lányom.

-Szia! – mondta mindenki egyszerre.

Mikor Nessie kiment, a család többi része is kiment, de Edward velem maradt.

(Nessie szemszöge)

Mikor kimentem a vizsgálóból, elindultam a szobám felé. Anyunak igaza volt tényleg kezdtem kicsit fáradt lenni. Ezért csak gyorsan elmentem letusolni, meg mostam a hajam, és fogat mostam. Majd átvettem a pizsomám, és gyorsan bebújtam a meleg takaró alá. Elég hűvös volt aznap. Alig tudtam elaludni. Folyton azon a fiún járt a fejem. Azt már tudtam, hogy anyuval miért történt ez az egész, de apu azt mondta, hogy az a Jonathan Black vérfarkas volt. Akkor valószínüleg Jacob is az. Legalábbis annak kéne lennie. Bár nem tudom. Még éjfélkor is csak agyaltam ezen az egész mai napon. Aztán végre elnyomott az álom.

-----

Másnap reggel nagyon izgultam. Féltem, hogy mi lesz a suliban. Mikor felkeltem elmentem lezuhanyozni, utána felöltöztem, és végül fogat mostam. Mikor lementem a lépcsőn, már mindenki várt. Anya persze nem volt ott. Apa nem meri elengedni, nehogy valami baja essen, vagy a suliban törjön rá megint ez az izé. Bár ez nem valószínű.

-Jó reggelt mindenkinek! – köszöntöttem családomat.

-Szia, kicsim. Bella nem jön. Még pihennie kell. – mondta Apa.

-Dehogy kell. Már teljesen jól vagyok. Nincs semmi bajom. – jött le Anyu a lépcsőn. – Szerintetek mit hinnének, ha első nap nem megyek suliba, de második nap már én is megyek veletek?

-Az most nem fontos. Most csak és kizárólag te vagy a fontos! – mondta Apa ellentmondást nem tűrő hangon.

-Én akkor is megyek. Nem tehetsz ellene semmit. – sose értettem, hogy tud anya ilyen makacs lenni.

-Nem-e, - kérdezte Apa, és már a karjaiban is volt anya, felszaladt vele a lépcsőn, és bementek a szobájukba.

(Edward szemszöge)

-Nem-e? – kérdeztem. Tényleg azt hiszi, hogy nem tudom rávenni, hogy ne menjen iskolába? Letettem az ágyra, nagyon-nagyon óvatosan.

-Nem! – mondta határozottan. Most elkezdtem lágyan, alig érezhetően csókolgatni a nyakát.

-Nem. – nyögte most már kicsit határozottabban.

A nyakáról most áttértem az arcára. Majd elértem az ajkait. Hosszan, szenvedélyesen csókoltam. Egyszer csak belemosolygott a csókunkba, amitől még szenvedélyesebben csókoltam. Alig bírtam megállni. De muszáj volt. Iskolába kell mennünk. Nagy nehezen, de elszakadtam az ajkaitól.

-Még mindig úgy gondolod, hogy nem tudok rád hatni? – kérdeztem tőle mosolyogva. Nem is kellett válaszolnia, tudtam, hogy igazam van.

-Nem. Igazad van. – mondta levegőt kapkodva.

-Jó, akkor mehetünk, mert különben el fogunk késni. – mondtam. Az arca hirtelen értetlen lett.

-Én is mehetek? – kérdezte döbbentem.

-Hát persze. Csak be akartam bizonyítani, hogy tudok rád hatni – mondtam, majd egy lágy csókot leheltem az ajakira.

Felkaptam a kezeimbe, majd lefutottam vele a nappaliba. A többiek nem értették, miért hozom Bellát.

-Bella is jön? – kérdezte Alice vidáman, de ő már tudta, hogy igen.

-Szerinted? – kérdeztem tőle.

-Remek, akkor indulhatnánk is. – mondta Renesmee, majd befutott a garázsba, és beült a kocsijába. Bellával úgy döntöttünk, hogy mehet azzal.

(Nessie szemszöge)

Olyan jó volt, hogy anyáék megengedték, hogy mehessek az új kocsimmal. Apa, Anya, Emmett, és Rosalie Apu kocsijával mentek. Alice, Jasper és én pedig az új kocsimmal.

Mikor megérkeztünk a suli parkolójába, mindenkinek elállt a szava. Mindenki csak bámult minket. Gondolom, abban csodálkoztak, hogy lehetünk ennyire gyönyörűek. Megszokásból már szinte biztos voltam benne. Ám éreztem egy illatot. Nagyon jó illatot. Meg akartam tudni, kié lehet ez az isteni aroma, de akkor lelepleződtünk volna. Most először éreztem azt, a 150 évem alatt, hogy szomjas vagyok, hogy kívánom a vért. Nem tudtam, mi teheti ezt, ezért megkérdeztem apát, ő is érzi-e.

-Apa, te is érzed ezt a csodás illatot? – kérdeztem meg tőle úgy, hogy csak ő hallhassa. Meg persze a többi Cullen.

-Nem, miért te mit érzel? – kérdezte. Látszott rajta, hogy nem ért ebből semmit.

-Hát, nem is tudom. De valakinek nagyon jó illata van. Azt hiszem szomjas vagyok. – mondtam. Először nem akartam mondani az utolsó mondatot, de gondoltam: miért is ne?

-Hogy mi? – kérdezte Apu idegesen. – De hisz te sose vagy szomjas! Pláne nem embervérre. Hogy lehet, hogy pont most szomjazol egy EMBER vérére?!

-Hidd el Apu, én sem értem. De nem tehetek róla. Megnyugodhatsz nem fogok rátámadni. – mondtam neki.

-Ajánlom is. Na most inkább menjünk. – mondta, majd Anyu mellett megindult az iskola felé.

Miközben mentünk be az iskolába, mindenki végigmért minket. Mindenki abban csodálkozott, milyen gyönyörűek vagyunk. Először az irodába mentünk, ahol megkaptuk az órarendünket, és egy lapot, amit minden tanárral alá kellett íratnunk. Az első órám Matek volt, Alice-szel. Bellának és Edwardnak Biológia, Rosalie-nak, Emmett-nek és Jaspernek pedig testnevelés. Mikor a fiúk meglátták, hogy első órájuk testnevelés, rögtön haza akartak menni.

-Mi? Tesi? Nah, azt már nem! Épp elég, hogy egyáltalán van tesink. Nem hogy még az legyen az első óránk is! – mondta dühösen Emmett. Gyűlölte a tesi órákat.

-Jaj, Emmett, ne nyavalyogj már! – szidta le szerelmét Rosalie.

-Na jó. – mondtam. – Azt hiszem nekünk mennünk kéne. Nem, Alice? – kérdeztem felé fordulva.

-De! Hát, akkor sziasztok. – köszönt el nagynéném a többiektől.

-Sziasztok! – mondtam én is.

Majd elindultunk a matekterem fele. Útközben Alice elkezdett mesélni valamiről, de nem nagyon figyeltem rá. Azt hallottam, hogy beszél, de hogy miről, azt nem. Teljesen lefoglalta a gondolataimat az az illat, amit a parkolóban éreztem. Mikor beléptünk a terembe, megcsapta az orrom ugyan az az illat.

-Alice! Megint érzem azt az illatot. – mondtam. Önkénytelenül is, de remegett a hangom!

-Jól van, nyugodj meg Nessie! – mondta. – Próbálj, meg rájönni honnan jön az illat.

-Rendben. – nem bírtam megnyugodni.

Elindultunk a tanári asztalhoz. Mikor odaértünk, a tanár, Mr.Baker nagyon kedves volt. Szerencsére megkímélt minket a bemutatkozósditól. Sajnos nem volt két üres hely, egymás mellett. Alice egy lány mellé ült, a második padsorba. Engem egy nagyon helyes fiú mellé ültettek. Mikor elkezdtem közelíteni felé, egyre erősebben éreztem azt az illatot. Nagyon halkan, hogy csak Alice hallja, odasúgtam neki, hogy attól a fiútól érzem az illatot, aki mellé ültettek. Tudtam, hogy ez a sors kegyetlen tréfája. Alice csak bólintott egyet, hogy érti, és ha bármit lát, szól.

Egyre jobban égett a torkom. Nem voltam biztos benne, hogy kibírom. Hogy kibírom a nélkül, hogy ne kóstoljam meg édes nedűjét. Tudtam, hogy nem szabad. Ha Apu kibírta, hogy ne bántsa Anyát, akkor nekem is ki kell bírnom. Nem támadhatom le, itt a terem kellős közepén.

Mikor leültem mellé, köszönt nekem.

-Szia! A nevem Alex. Téged hogy hívnak? – kérdezte. Olyan helyes volt, és olyan izmos.

-Hello! Az én nevem Renesmee Carlie Cullen. – mondtam.

-És honnan jöttél? – kérdezte nagyon kedvesen.

-Alaszkából. – mondtam neki kedvese, majd rámosolyogtam.

-Értem. És akikkel jöttél, ők a testvéreid? – nem tudtam, mit tegyek. Olyan gyönyörű szemei vannak. Kívül zöld, belül pedig világos barna. Egyszóval gyönyörű.

-Igen. De nem vérszerinti. Mind annyiunkat örökbefogadtak. – mondtam neki kedvesen.

-És ti jártok egymással? Mármint a többiek, ahogy egymáshoz bújtak. Tisztára mintha, járnának.

-Igen. Ők járnak egymással. Mármint Alice, az alacsony, barna hajú, koboldszerű lány Jasperrel, a szőkésbarna, hosszú hajú fiúval jár. Rosalie, a szőke, gyönyörű lány Emmett-tel, aki úgy néz ki, mint egy nagy mackó. Bella, a hosszú, barna hajú lány, Edward-dal, a vörösesbarna hajú fiúval. – világosítottam fel Alex-et.

-És te? – kérdezte félve.

-Én nem járok senkivel. – mosolyodtam el. Olyan aranyos volt, ahogy félt attól, hogy azt mondom, járok valakivel.

-Akkor jó....

Nos, hát ilyen lett az ötödik fejezet. Komikat kérek!!!! Köszikeh: Toti

Happy Begining - 4.fejezet

Remélem mindenkinek tetszeni fog a mostani fejezet. Van egy jó hírem. Szerencsére már nincs sok leckém, szóval szokásosan 3-4 nap után lesz mindig friss.

4.Fejezet – Minden kiderül

(Edward szemszöge)

Nem tudtam másra figyelni, csak Bella meggyötört arcára. Megakartam simítani az arcát, magamhoz akartam vonni, a karjaimban tartani, érezni puha ajkait. És akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Nem tudom miért, de úgy éreztem, muszáj. Belese merek gondolni, hogy mi van, ha ez volt az utolsó közös csókunk. Bella elkezdett üvöltözni fájdalmában, és mindent elmondott a múltról, de a többiek nem érthették, mert túl gyorsan beszélt. Én is csak pár szót értettem belőle.

-Bella, kicsim, nyugodj meg, kérlek. Ne menj el, könyörgöm.

Tudtam, hogy sírok, persze csak némán, ahogy egy vámpír tud. De nem akartam, hogy meghaljon. Hisz ez eleve lehetetlen. Egy vámpírt nem lehet csak így megölni. NEM LEHET! És akkor egy meleg kezet éreztem a vállamon, tudtam, hogy a lányom az , és mégis azt akartam, itt legyen velem. Érezzem meleg érintését, mert Bellára emlékeztet. Lássam csokoládébarna szemeit, amilyen az anyjának van. Minden Bellára emlékeztet. Bár ez nem is csoda, hiszen mindig együtt vagyunk, akárhol jártam, Bella is velem volt. És most is velem van. Igaz nincs magánál, de itt van mellettem, mint mindig. Mindig mellettem áll, bármi is történjék. Mindig megértett, mindig megbízott bennem, még akkor is mikor az a James ügy volt. Mindig, mindig, és mindig. Tudtam, hogy nagyon szeret. De nem jobban, mint én. Hisz jobban szeretem, mint bárkit a világon. A szemei, még most is gyönyörűek, igaz már nem az a csodás csokoládébarna, de még mindig láthatom, bármikor, hiszen csak meg kell néznem a lányom. Az illata még mindig olyan, mint emberkorában. Semmi különbség nincs. Szeretem. Minden részét szeretem. Hisz itt van mellettem 150 éve, szeret, és akkor is szeretett, mikor még ember voltam. Emberként elfogadta ami vagyok, és a családomat is. Kibírta Rosalie kezdetleges féltékenységét. És szült nekem egy csodás lányt. Aki olyan mint maga Bella. Mindig mikor ránézek, Bellát látom benne.

-Apa, apa most mi történt? Miket beszél anya? És miért üvöltözik? – kérdezte Nessie sírva.

-Nem tudom kicsim. Szerintem a…fájdalomtól üvöltözik. – mondtam elfuló hangon.

Aztán Bella abbahagyta a gyors beszédet, és az üvöltözést is. Nem csinált semmit. Tudtuk, él, de nem mozdult. Eszméletlen volt.

-Carlisle, mi történt? – kérdeztem félve.

-Nem tudom, de szerintem a csókodtól felgyorsult ez az egész folyamat, és a fájdalom is egyszerre jött rá. Ezért volt az, hogy az előbb őrült gyorsan beszélt, és üvöltött a fájdalomtól. Azt nem tudom, miért eszméletlen most, de szerintem egy darabig nem fog felébredni. Szóval felvihetnénk a vizsgálóba, és aztán elkezdhetnél mesélni Nessie-nek, és nekünk is. – mondta Carlisle.

-Rendben. Felviszem, és aztán mindent elmesélek. – mondtam, és már fel is vettem a karjaimba Bellát, de figyeltem, ne essék semmi baja. De féltem, hogy is mondjam el a többieknek a múltat. Főleg attól féltem, hogy reagál Nessie. Mit fog szólni ahhoz, hogy a múltban voltam olyan fajankó, hogy elhagytam életem értelmét. Féltem, hogy gyűlölni fog, nem tudom miért, de féltem.

Amint felvittem, letettem a vizsgáló asztalra. Nyomtam egy puszit a homlokára, és kijöttem. Lefele menet a lépcsőn, azon gondolkoztam, hogy is mondjam el a többieknek az igazságot. Néztem a lehetőségeket, de egyik se volt jó. Aztán leértem.

-Megjöttem. Bellát leraktam a vizsgáló asztalra. Remélem nem lesz semmi…baja. – mondam.

-Ó Apa, én úgy félek. Nem akarom, hogy meghaljon Anya. – futott oda hozzám Nessie, és rögtön megölelt.

-Én se, hidd el én se. – mondtam és körkörösen simogattam a hátát.

-Szóval Edward, akkor elmeséled, hogy mi történt a múltban? – érdeklődött Rosalie dühösen, hogy kihagytuk egy részből.

-Mit akartok tudni? – kérdeztem.

-Mindent. – vágta rá azonnal Nesie.

-Hát, mi csak azt akarjuk megtudni tőled és Alice-től, hogy miért mondta azt Bella, hogy a Volturi megakart ölni? – kérdezte nyugodt hangon Carlisle. – Carlisle szinte mindig nyugodt volt, sose volt ideges, vagy dühös.

-Rendben. Nem mondtuk el, mert úgy gondoltuk nem kéne tudnotok, hiszen úgy is

elmúlt, és csak féltettetek volna. – mondtam, de Rosalie dühösen így szólt:

-Még hogy mindegy. Edward majdnem megöletted magad a Volturival, és azt mondod, mindegy??? És ráadásul még hazudtál is nekünk. Nem lett volna semmi, ha elmondod az igazat. – üvöltötte a képembe jogosan.

-Rosalie, együtt döntöttünk így, nem Edward hibája. – mondta húgom, hogy megvédjen.

-Akkor is el kellett volna mondanotok! – mondta, vagyis inkább üvöltötte.

-Elmondanátok, mi is történt, mert én nem tudom az előzményeket. – kérte Nessie kicsit dühösen, hogy őt kihagyjuk.

-Nos ez úgy kezdődött, hogy mikor Bella 18 éves lett, szerveztünk neki egy bulit. Viszont a bulin megvágta magát a csomagolópapírral, és Jasper nem bírta ki, mikor látta anyád mézédes, virágillatú vérét. Rögtön rávetette magát. – Láttam ahogy Jasper lehajtott fejjel áll, még mindig bűntudata volt. 150 évvel később is. – Mindenért magamat hibáztattam, és döntöttünk…. –

-Döntöttél! – vágott Alice a szavamba.

-Igazad van, úgy döntöttem elhagyom Bellát. – Ennél a résznél elhalkultam, még mindig szégyelltem magam, és tudtam soha nem fogok megbocsátani magamnak ezért a hibámért.

-Mi? Te eltudtad hagyni anyát? Hogy tehettél ilyet. Hisz ami történt azon a bulin, az semmiség, nem történt semmi. – mondta felháborodva Nessie.

-Pont mint az anyja! – kuncogott Emmett.

-Emmett! – szólt rá Esme.

- Nem tudom, hidd el szörnyű volt, alig tudtam megtenni, de sikerült. Viszont a mai napig bánom, amit Bellával tettem abban az időszakban. Mikor elhagytam, Bella depressziós lett. Senkivel nem beszélt, nem evett, alig aludt, és ha mégis rémálmok gyötörték. Minden barátját elvesztette, mert senkihez nem szólt, csak ha kérdezték. Aztán egyik nap összefutott a családja régi barátjával, akik a mai napig itt élnek Forksban. Jonathan Black-el. Nagyon jól érezte magát Black-kel, mert ilyenkor nem arra gondolt, mit csinálhatott rosszul, hogy miért hagytam el, hanem boldog volt. Rájött, hogy mikor veszélyes dolgokat csinál, hallja a hangom, ami megkéri, ne tegye ezt. Ne ölje meg magát, ne sodorja magát veszélybe. Ezért egyre félelmetesebb dolgokat kezdett el csinálni, csak hogy hallja a hangom. – mikor körbenéztem, láttam, hogy mindenki, főleg Nessie kíváncsi szemekkel néz. Igaz, hogy a többiek már halloták, sőt tudták is ezt a történetet, mégis kíváncsian néztek. – Egyik nap, La Push-ban, Bella leugrott egy magas szikláról. Majdnem bele fulladt a tengerbe. Tudod, kicsim Jonathan vérfarkas volt. Ugye tudod mi az? – kérdeztem.

-Persze, anya elmesélte, a quilette törzs legendáját. – mondta természetes hangon.

-Akkor jó, szóval ez a Jonathan… - nem tudtam nem féltékeny hangnemben mondnai a nevét. – vérfarkas volt, és a vérfarkasokra nem hat Alice képessége, ezért sem látta, hogy Jonathan megmentette. Alice azt hitte, Bella öngyilkos lett, amiért elhagytam. Ezt elmondta Rosalie-nak, Rosalie pedig úgy látta jónak, ha elmondja nekem. – vetettem egy dühös pillantást Rosalie-ra, mire ő csak lehajtotta a fejét, és gondolatban bocsánatot kért. – Én erre rögtön tudtam, mit kell tennem. Nem élhettem úgy, hogy tudjam Bella már halott, pláne, ha miattam halt meg. Ezért elmentem Olaszországba a Volturihoz. Megkértem őket, öljenek meg, de mivel Carlisle jó barátjuk volt, elutasították. Ezért elhatároztam felfedem a kilétem Volterra lakosai előtt. Tudtam, hogy a Volturi azonnal megöl, ha csak a lábamat is kiteszem a napfénye. Ezért kiakartam lépni, de közben Alice elment Bellához, mert mikor azt látta, leugrik a szikláról, rögtön elment Charlie-hoz. Mikor viszont ott találta Bellát, tudta, nem halt meg. Azt is látta, hogy megakarom ölni magam, ezért együtt eljöttek Volterrába, hogy megakadályozhassanak. Alice tudta, csak akkor nem teszem, amire készültem, ha látom Bella él. Sikerült megelőzniük, de már egy kicsit kiléptem a napfényre, a város legnagyobb terén, és erről a Volturi is tudomást szerzett. Meg akartak ölni, és próbálkoztak is , de mikor Aro ki akarta olvasni Bella fejéből, mit érez most, nem sikerült neki. Aztán megint megpróbálta, de akkor se. Aztán mindenki kipróbálta rajta a képességét, de egyiküknek se ment. Ezért úgy döntöttek nem ölnek meg. Viszont adtak egy ultimátumot, miszerint ha nem változtatjuk át Bellát, megölnek minket. És akkor elengedtek minket. Mindent elmondtam Bellának, elmondtam neki, hogy azt nem szeretem, csak azért mondtam , hogy könnyebb legyen neki. És azt is elmondtam, szeretem. Majd megkértem a kezét. És ő igent mondott. A többit már tudod.

-Wow. – mondta a lányom.

-Igazság szerint…-egy hang félbeszakított.

-Edward… - nagyon halk volt, de lehetett hallani, tudtuk az emeletről jön, és azt is tudtuk Bella az. Rögtön felrohantunk a szobába. Mikor benyitottunk, Bella ébren volt, és pislákolt.

-Bella, drágám olyan jó hogy felébredtél, úgy szeretlek. Annyira megijesztettél mindenkit. Soha többet ne csinálj ilyet. Kérlek – mondtam szerelmemnek.

-Edward…mi történt velem? – kérdezte akadozva.

Remélem jót olvastatok. Most nem hagytam abba, olyan nagyon-nagyon izgalmas résznél, de azért ez is elég jó(szerintem). Lécci írjatok komikat. Puszikah: Toti

Ezer bocsi

Sziasztok! Nagyon örülök, hogy még csak tegnap raktam fel, és máris ilyen sok komi van. Nagyon sajnálom, de most mentem gimibe, és nagyon sok leckém van. A negyedik rész már majdnem megvan, szóval azt még felrakom, de aztán egy kcsit több idő lesz, mire lesz új. Nem vagyok benne biztos, de szinte 100%. Tényleg bocsi mindenkinek. DE EZ MÉG NEM BIZTOS!!!

Addig is puszikah: Toti

Happy Begining - 3.fejezet

Hát ez is fent van. Remélem örültök, hogy ilyen hamar felraktam. Tudom, hogy van pár doog ami a könyvben nem lehetséges, de remélem azért így is tetszik. Jó olvasást, Puszikah: Toti

3.fejezet – Az igazság

(Edward szemszöge)

DE hisz ez lehetetlen. Egy vámpír nem ájulhat el. Nem lehet. Annyira megijedtem, mikor láttam, hogy a szerelmem a földön fekszik, eszméletlenül.

-Bella, Bella, szerelmem, szólalj már meg. Kérlek, kicsim. Carlisle! – üvöltöttem, nem tudom, hol van már, miért nem vizsgálja meg Bellát. – Carlisle, gyere már. Kérlek! – végre megjött.

-Nyugodj meg Edward, itt vagyok. – mondta nyugodt hangon, de tudtam, ő is félti Bellát.

-Carlisle, mi baja lehet, hisz egy vámpír nem ájulhat el. Ez lehetetlen.

-Bella, kérlek ébredj fel, könyörgöm. – motyogta húgom, némán sírva.

-Anya, anya, jól vagy? Minden rendben? Kérlek kelj fel, most nem aludhatsz. – Annyira sajnáltam a lányom, szegény fel se fogta mi történt, hisz a vámpírok nem alszanak, mégis azt hiszi, csak elaludt.

-Edward… - nyöszörögte végre szerelmem.

-Tessék szivem, itt vagyok, nincs semmi baj, nyugodj meg. Carlisle megvizsgál és kiderül mi bajod van? – mondtam, és szinte biztos voltam benne, hogy észrevette a hangomban a féltést.

-Edward…-suttogta megint a nevem. – Black-ék, Jonathan , a múlt, Edward kérlek ne hagyj el… - Nem értettem miért mondja most ezt nekem, és rájöttem, eddig még észre se vettem, de aztán beugrott. Balck-ék, Jonathan Black.

-Carlisle, az lehetséges, hogy a múltja miatt történik vele ez az egész? – kérdeztem félve.

-Edward, minden lehetséges. Eddig azt hittük, a vámpírok nem tudnak elájulni, de most Bellának mégis sikerült. Edward, hát nem emlékszel, hogy ő midnig megtalálja a veszélyt. Bella vonzza a bajt. És igen, akár ez is lehetséges.

-Akkor azt hiszem, tudom mi baja…

-Auuuuuu, ne , kérlek Edward ne tedd ezt velem. Kérlek, ne hagyj el, kérlek. Én hozzád tartozom…

-Mi? Apa mi folyik itt? Miért mond anya olyan sületlenségeket, hogy te elakarod hagyni? – kérdezte Nessie, és látszott rajta, hogy nem ért semmit. Rögtön elkezdett zokogni.

-Azt hiszem most már el kell mondanunk neked az igazságot. De előbb meggyógyítjuk Bellát. Aztán mindent elmondok. Rendben? – kérdeztem, de nem tudtam a lányomra figyelni. Annyira féltem, hogy a szerelmemnek bármi baja eshet. Miattam. Amiatt, amit a múltban tettem, de a mai napig is bánom, hogy elhagytam életem legfontosabb személyét.

-Jó. De ugye nem lesz semmi baja anyának? – kérdezte Renesmee.

-Neee, nem, kérlek Aro ne tedd ezt. – kiabálta Bella.

-Mi? Apa, most miért mondja ezt? – Nem akartam válaszolni Nessie-nek, előbb tudjam épségben Bellát. Majd aztán magyarázkodom a lányunknak.

-Mindent elmondok, de most első Bella. Esme, kérlek kísérd fel Nessie-t, és gondoskodj róla, hogy ne jöhessen le. – mondtam szigorúan.

-De apa, most miért kell felmennem? Én itt akarok maradni, anyuval! – mondta lányom határozottan.

-Neeeeeeeeee, kérlek, ne tedd ezt Aro, nem ölheted meg Edward-ot! – kiáltotta Bella. Erre a mondatára mindenki elhalkult, és engem nézett, hogy mi történik, kivéve Alice. Alice-szel és Bellával arra jutottunk, még a múltban, hogy azt a részt, hogy a Volturi meg akart ölni, inkább kihagyjuk, a családi meséből. Tudtam, hogy ez a rész fog jönni, ezért is küldtem fel, Nessie-t. De már késő. Hallotta. De azért inkább legyen fent, a szobájában.

-Úristen! – kiáltott fel lányom, és most már patakokban hullott a könnye.

-Esme, kérlek! – szóltam rá még egyszer, mert nem mozdult. A hangomra elindult, de nem kellett erőszakoskodnia Nessie-vel. Magától rohant fel a szobájába.

Pont akkor ment be a szobájába, mikor Bella újból elkezdett üvölteni egy részt a múltból.

-Edward, kérlek ne tedd ezt. Kérlek. Ne menj. Nem kell ezt tenned.

Mindeki ott volt a nappaliban, kivéve persze Esme-t és Nessie-t. Mindenki féltette Bellát. Mindenki aggódott érte. Senki nem akarta, hogy bármi baja essen. Annyira gyűlöltem magam, hogy csak miattam történik ez az egész. Ha a múltban nem teszem ezt Bellával feleslegesen, most nem történik ez. Látszott rajta, hogy szenved.

-Jonathan, én nem tehetem ezt, meg kell mentenem Edwardot. Értsd meg, szeretem őt. Meg kell mentenem. Nem engedhetem, hogy megölje magát.

Nem bírtam tovább, nem bírtam tovább nézni, ahogy életem legfontosabb személye szenved. Gyötrődik a múlt miatt. Gyötrődik miattam. Meg akartam nyugtatni, hogy nincs semmi baj, azt akartam, hogy ne szenvedjen tovább. Gyűlöltem magam, jobban, mint eddig bárkit, vagy bármit. Hallottam, ahogy a többiek beszélnek valamit, de azt nem, hogy pontosan mit mondanak. Nem tudtam másra figyelni, csak Bella meggyötört arcára. Megakartam simítani az arcát, magamhoz akartam vonni, a karjaimban tartani, érezni puha ajkait. És akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve…

(Nessie szemszöge)

-Úristen! – kiáltottam, és már rohantam is a szobámba. Zokogva futottam fel a lépcsőn. Azt hiszem Esme utánam jött, de nem voltam benne biztos, annyira könnyes volt a szemem. Becsaptam magam után az ajtót, és pont időben sikerült ez a tettem, mert még csukott ajtónál is hallottam, ahogy anyu üvöltözik. Leborultam az ágyam mellé, és jól sejtettem, hogy Esme utánam jött, mert most hideg kezét a vállamra tette, és leült mellém.

-Nyugodj meg kicsim, nem lesz semmi baj, Bella rendbe fog jönni. Minden rendben lesz. Aztán Edward mindent elmesél nekünk. – mondta Esme, és valami szöget ütött a fejemben.

-Egy pillanat, azt mondod, hogy te se, vagyis ti se tudjátok mi történt. Szóval nem csak én vagyok, akinek nem mondtak el mindent? – kérdeztem hitetlenkedve.

-Hát…tudod, kicsim, mi csak egy mondatot nem értettünk. A többit tudjuk. – mondta nyugodt hangon. De tudtam, hogy egy csöppet sem nyugodt. Ő is ugyanúgy fél, ahogy én. Ő is ugyanannyira fél attól, hogy elveszítjük anyut.

-És melyik mondat volt ez? – kérdeztem most már kíváncsian. De még mindig zokogtam.

-Az, amelyiknél felrohantál. – mondta fej lesütve. Azt hiszem, ő is tudni akarta az igazságot.

-De hisz apáék miért nem mondták el nekem, hogy mi történt. Miért titkolóztak? Miért nem fogják fel, hogy nekem bármit elmondhatnak, és hogy nem kell titkolózniuk előttem. És nektek miért nem mondták el „azt” a mondatot? – Nem értettem semmit. Miért nem mondják el végre. Miért nincs még itt apa? Miért nem mondja végre el a teljes igazságot. Aztán megértettem. Anyu megint felkiáltott. Tudtam, hogy még mindig szenved, ezért nem jön még apu.

-Anyu még mindig nagyon rosszul van, igaz? – kérdeztem Esme-t, mert biztos voltam benne, hogy ő jobban hallja. Csak egy aprót bólintott, épp akkorát, hogy én is lássam.

-Igen. – mondta nagyon halkan. Majd a kezét a hátamra tette. És elkezdte nyugtatólag simogatni a vállam.

-Várjunk csak. Anyu akkor ájult el mikor elmondtam, hogy, hogy hívják azt a fiút. Miért pont akkor ájult el? – kérdeztem, és kezdett összeállni. – Amikor anya kiáltozott azt mondta, hogy Edward…Black-ék, Jonathna , a múlt, Edward kérlek ne hagyj el…. Akkor azért ájult el, mert azt mondtam, hogy Jacob BLACK. Hát persze. Jacob biztos annak a Jonathan-nek a leszármazottja. És biztos történt valami anya és az a Jason Black között. Lehet, hogy a legjobb barátja volt. Vagy valami. Én ezt nem értem. Mármint van amit értek, csak nem teljesen. – mondtam, és kezdtem kapizsgálni valamit.

Esme nem mondott el semmit. Nem tudta apa, mit akar nekem elmondani, és mit nem. Mikor épp megakartam kérni, hogy mondjon valamit, meghallottam, hogy anya egy hatalmasat üvölt. Nem értettem miért, és újra sírni kezdtem, majd nem érdekelt mit mondott apa, egy óvatlan pillanatban meglógtam Esme elől, és lerohantam a nappaliban, amikor apa éppen….

Remélem mindenkinek tetszett:D Jah, és KOMIKAT!!! Puszi: Toti

Happy Begining - 2.fejezet

Sziasztok! Remélem örültök, mert korábban értem haza, mint gondoltam, szóval sikerült felraknom a második fejezetet. Ha valakinek bármilyen kérdése van, nyugodtan kérdezzen. Jó szórakozást. Puszi: Toti

2.fejezet - A találkozás

(Nessie szemszöge)

Annyira dühös vagyok, miért nem engedik, hogy az új kocsimmal menjek? Hisz Rose is szokott a saját kocsijával menni, és az még feltűnőbb, mint az enyém. És Alice is mondta, hogy látta, nem lesz semmi baj. Akkor miért nem engednek el az új kocsimmal? Nem értettem, úgyhogy csak futottam, és futottam az erdőben. Amilyen gyorsan csak tudtam. Aztán megéreztem egy csoport szarvas vérének illatát, és rögtön rávetettem magam az egyikre. Igaz, hogy nekem nem szükséges állati véren élnem, mert csak félig vagyok vámpír, és tökéletesen megvagyok emberi étellel is, de most olyan dühös, és ideges voltam, hogy úgy éreztem, muszáj vadásznom egy kicsit. Már megöltem 2 hímet és egy nőstényt, és végre úgy éreztem, nem kell több állatot megölnöm. Ezért leültem egy fa tövébe, és felhúztam magamhoz a térdeim. Úgy éreztem, muszáj sírnom, muszáj kiengednem magamból a gőzt. Észre se vettem és már sírtam is. Majd egyszer csak azt láttam, hogy valaki áll előtte, és nem értettem, ki és hogy mégis mit keres éjnek évadján az erdőben. Felpillantottam rá. Olyan jól nézett ki, olyan helyes volt, és izmos. Körülbelül egy idősek lehettünk. Nem tudtam miért, de erre a megállapításra boldogság öntött el. Először azt hittem csak álmodok de mikor megszólalt tudtam, ez nem álom.

-Hát te meg mit keresel itt az erdőben, pláne ilyen későn? Bajod is eshet!– mondta, és engem rögtön felidegesített. Miért hiszi azt, hogy bármi bajom eshetne itt. Tudok magamra vigyázni.

-Már miért lenne bármi bajom, ha itt vagyok. És nem tartozik rád, de azért elmondom, hogy azért vagyok itt, mert elegem lett a családomból. Folyton csak védelmeznek, pedig már nem vagyok kislány… - folytattam volna, de félbe szakított.

-Dehogynem, te még kislány vagy, azt nem tudom, hány éves is, de azt igen, hogy még kislány vagy.

-Nézd, ha én kislány vagyok, akkor te meg kisfiú. – mondtam dühösen, és kezdett kihozni a sodromból.

-Jó akkor én is kisfiú vagyok még, de én akkor is most megyek haza, te pedig nem úgy látszol, mint aki haza akarna menni. Megtudhatnám ki vagy? –kérdezte.

-A nevem Renesmee Carlie… - folytattam volna, de aztán eszembe jutott, amit anya és apa mondott, mielőtt idejöttünk volna. Mesélték, hogy Forks mellett él egy kisebb indián törzs, akikkel még régebben a Cullenek szerződést kötöttek, amiben az áll, hogy létezik egy képzeletbeli határ, amit nem léphetnek át egyikőjük sem. És rájöttem, ha azt mondom, hogy a nevem Renesmee Carlie Cullen, biztos megszegem a szerződést. Gondoltam, hogy ez a fiú is oda tartozik,hiszen annyira hasonlít egy indiánra, ezért kitaláltam egy másik nevet.

-A nevem Renesemee Carlie Capp. – mondtam, és csak remélem, hogy nem tűnik fel neki a hezitálásom.

-Értem, és hány éves is vagy, hogy azt hiszed már nagy lány vagy? – kérdezte, miközben kimutatta hófehér, gyönyörű fogsorát.

-Ööö… 17. Most költöztem ide a családommal Denaliból.

-Engem Jacob Black-nek hívnak – mondta, miközben én megálltam a Black névnél. Olyan ismerős volt csak azt nem tudtam, hogy honnan. De mielőtt jobban elgondolkozhattam volna ezen, folytatta. – Én is 17 éves vagyok, pont, mint te. A közeli indián rezervátumban élek. Az apám a törzsfőnök. – mondta flegmán.

-Ó, akkor te biztos amolyan nagy számnak számítasz, biztos minden lány érted van oda. – mondtam, és nem értettem miért, de úgy éreztem, mintha féltékeny lettem volna. Reméltem, hogy nem veszi észre a hangomban a féltékenység egy szikráját is.

-Nocsak, nocsak, csak nem féltékeny valaki?

-Mi? Nem, dehogy. Még is mit képzelsz, hogy azt hiszed féltékeny vagyok?

-Sajnálom, csak olyan hangod volt, mint aki… - mondta, de én félbe szakítottam, nehogy rájöjjön, hogy tényleg féltékeny vagyok.

-Semmi baj, csak fogd fel, hogy nem voltam féltékeny, nem is vagyok, és nem is leszek.

-Akkor jó, egyébként, nem, nem éppen vagyok olyan nagymenő a lányoknál, mint te azt hiszed.

-Értem, nézd nekem most, mennem kell. Talán majd még összefutunk itt az erdőben. – mondtam, és direkt kihangsúlyoztam az erdő szót.

-Remélem nem. De mondjuk annak örülnék, ha még találkoznánk, csak nem itt. Mit szólnál ha mondjuk holnap lejönnél a La Push strandra? Csak dumálnánk, ismerkednénk, meg ilyenek. – mondta de tudtam hogy mit kell mondanom.

Annyira el akartam volna jönni, de tudtam nem tehetem, hisz Cullen vagyok, és a Cullen-ek nem mehetnek a rezervátumba. Annyira rossz érzés volt, mert tényleg el akartam menni, már csak azért is , mert nagyon tetszett nekem Jacob. De nem tehettem, és ezt a tudtára is adtam.

-Sajnálom, de nem érek rá. Nagyon sok dolgom van, még ki is kell majd pakolnom, be kell rendezkednem meg minden. Szóval talán majd máskor. – mondtam, és tényleg sajnáltam, hogy nem mehetek.

-Hát rendben, akkor majd máskor. Örültem a találkozásnak Miss. Renesmee Carlie Capp. – mondta, miközben megcsókolta a kezem, és elment.

A kezem most égett, ott ahol megcsókolta. Nem fájdalmasan, hanem kellemesen melegen. Olyan boldog voltam, ha nem is mehetek el vele holnap a partra, legalább találkoztunk, és megismertük egymást. Viszont mikor megpillantottam a fák között feljövő napot, tudtam, hogy haza kell mennem. Nem akartam, de muszáj volt. Dühös voltam, de nem akartam, hogy anyáék aggódjanak miattam. Így hát haza indultam, és csak útközben jutott eszembe, hogy talán szólnom kéne anyáéknak, hogy mi történt. Elhatároztam, hogy el mondom nekik, hogy összefutottam ezzel a Black fiúval, és hogy azt hiszem, megszegtem a szerződést. Nem siettem haza, nem akartam szembe kerülni, a családommal. És nem akartam elmondani, tudtam hogy így a helyes, de féltem, hogy mit szólnak majd mindehez. Mikor megláttam a házat, egy pillanatra megtorpantam, majd emberi tempóban besétáltam. Mindenki ott volt a nappaliba, és idegesen várták, hogy mikor érkezek haza. Mikor beléptem az ajtón, odamentem hozzájuk, és elkezdtem mesélni, mi történt velem.

-Azt hiszem, beszélnünk kellene. – mondtam, és folytattam is volna, ha nem áll elém dühösen apa.

-Én is azt hiszem kislányom. Megmondanád még is mit csináltál eddig? – kérdezte.

-Először is lényszíves ne beszélj velem így, te is ezt tetted volna, és ezt te is angyon jól tudod. Másodszor épp az volt a szándékom, hogy elmesélem mi történt velem, de lehet, hogy még se kéne. – mondtam elég dühösen.

-Edward, fejezd be. Igaza van a lányunknak. Nessie, kicsikém, légy szíves mond el, hogy mi történt. – kérdte anya kedvesen, mire apa csak fujtatott egyet, és leült a kanapéra.

-Rendben, de csak, mert ilyen kedvesen kérdted – mondtam, és direkt kihangsúlyoztam, hogy kedvesen, hogy apa tudja neki szánom ezt a mondatom. – Hát először is mikor elmentem innen, csak azt tudtam, hogy futni akarok, úgyhogy elmentem az erdőbe, és csak futottam. Aztán megéreztem egy csoport szarvas illatát, és megöltem három szarvast. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy fa tövében ülök, felhúzott lábakkal, és zokogok. Nem tudtam miért, de úgy éreztem, sírnom kell. Majd megláttam, hogy egy fiú áll előttem, először nagyon dühös voltam rá, mert azt hitt, hogy bármi bajom eshet az erdőben. Pont nekem. Inkább neki kéne óvatosnak lennie. Aztán nagyjából megbékéltem vele. Elmondtam hogy hívnak, és hogy hány éves vagyok, de nem az igazi nevem mondtam. – ekkor Alice félbeszakított.

-Ha nem az igazit, akkor mégis milyen nevedet mondtad annak a fiúnak, és miért nem mondtad meg az igazi neved? – kérdezte Alice kíváncsian. Mikor körbenéztem láttam, hogy mindenki kíváncsi szemmel figyel, kivéve persze apa.

-Hát azt mondtam neki, hogy a nevem Renesmee Carlie Capp. És azt hogy miért mindjárt megtudod. Szóval nem az igazi nevem adtam meg, mert azt hiszem megszegtem a szerződést. – mondtam szemlesütve. Erre mindenkinek kigúvatt a szeme, és Rose dühösen rám kiáltott.

-Még is hogy érted azt, hogy azt hiszed? – kérdezte roppant dühösen.

-Rose, nyugi. – mondta neki Emmett.

-Nem nyugszom meg, ugye tudjátok, hogy megszegte a szerződést. Amit még réges régen kötöttünk az indiánokkal. – üvöltötte.

-Igen Rose, tisztában vagyunk vele, de mivel Nessie nem mondta el, hogy mi az igazi neve, ezért nem is tudnak róla a rezervátumbeliek, hogy megszegtük a szerződést. Tehát Nessie nagyon ügyesen tette, amit tett. Kérlek folytasd Reenesmee. – mondta nagyapám nagyon kedvesen. Sosem értettem, hogy tud mindig ilyen nyugodt és kedves lenni. Még egyszer se láttam kiabálni.

-Köszönöm Nagypapa. – mondtam, és rámosolyogtam Carlisle-re, amit ő szintén egy mosollyal viszonzott. – Aztán mikor elmondtam neki hogy ki is vagyok, ő is elmondta hogy ki ő.

-És hogy hívják, hány éves, hol lakik? Tudod, mit holnap elmegyünk, és veszünk neked, egy gyönyörű ruhát. Ami nem csak gyönyörű, hanem szexis is. – mondta Alice kíváncsian és lelkesen.

-Hát… 17 éves és az indiánok törzsének főnökének a fia. És a neve Jacob Black. – Amint kimondtam, hogy hívják, igaz, hogy lehetetlen, de anya összeesett, ott hevert a gyönyörű padlószőnyegen, eszméletlenül.

Hát ez is fent van, lécci írjatok komikat! Köszikeh: Toti

Bocsikah

Mindenkitől szeretnék bocsánatot kérni, de holnap nem tudom majd felrakni a második fejezetet, mert megyek Pécsre. Legkorábban Vasárnap tudom majd felrakni, de az se biztos. Légyszíves írjatok kritikákat. Mégegyszer bocsi, puszikah:

Toti

Happy Begining - 1.fejezet

1.fejezet - A költözés

Végre itt vagyunk. Annyira örülök, hogy újra itt lehetünk Forksban, 150 év után. Imádom Forksot, hisz itt ismertem meg Edward-ot, akivel még mindig szeretjük egymást és még a mai napig is együtt vagyunk, soha egy percre se váltunk el egymástól és soha nem veszekedtünk. És itt született meg a lányunk, Renesmee. Vagyis hát mondjuk inkább úgy, hogy félvér lányunk. De hisz milyen udvariatlan vagyok, még be se mutatkoztam. A nevem Bella Cullen, Edward Cullen felesége, aki vámpír. Most már én is vámpír vagyok, mert 150 éve még ember voltam, ezért is lehetséges, hogy született egy lányunk. És ezért is változtatott át Edward annak idején, mert ha nem tette volna, én most nem lehetnék itt, Forksban. A családom, Carlisle és Esme akikre mindig úgy tekintettem, mintha a második szüleim lennének, Alice a legjobb barátnőm és Jasper a férje, aki mindig segített nekem megnyugodni, Rosalie, aki mostanra már egész megkedvelt engem, és Emmett, aki mindig viccelődik, és nagyon sajnálta, hogy Edward átváltoztatott, mert így már nem tud nevetni az ügyetlenségeimen. És ott van Renesmee a lányunk, aki gyönyörű, és mindig vidám, és akit nagyon szeretek. És Edward. Életem nagy szerelme, álmaim férfija, akivel bármikor, bármit megbeszélhetek, aki mindig ott van mellettem, és mindenben támogat. Most is épp az új szobánkban vagyunk, amint épp kicsomagolunk.

-Edward, szerinted Renesmee be tud majd illeszkedni az iskolában? – kérdetem.

-Biztos drágám, a lányunk már nem kis lány, akire mindig vigyázni kell. És teljesen biztos vagyok benne, hogy be tud majd illeszkedni, és szeretni fogja majd az iskolát. Megnyugodtál? – kérdezte szerelmem, és nem voltam képes igent mondani, mikor annyira félek, hogy a lányunknak nem lesz jó abban az iskolában.

-Nem. Sajnos nem.

De lehet, hogy nem kellett volna ezt mondanom, mert Edward rögtön felkapott, és lefektetett az ágyra. Nem tudtam, mire készül. Nem értettem miért csinálja most ezt. Aztán hirtelen beugrott.

-Nem, még mindig nem nyugodtam meg.

Most azonban csókokat kezdett lehelni a nyakamra, amit már emberként is nagyon szerettem. Aztán pedig ezt kérdezte.

-És most? – de nem hagyta abba a nyakam csókolását. Sőt egyre feljebb haladt.

-Nem. – Nyögtem, de éreztem, hogy felesleges, éreztem, hogy ha tovább folytatja, beadom a derekam.

Edward egyre csak feljebb és feljebb ment a szájával, és akkor elérte a számat. Olyan szenvedélyesen csókolt meg, mint még szinte soha. Olyannyira belefeledkeztünk a csókolózásba, hogy észre se vettük, mikor Alice belépett a szobába.

-Ö… Zavarok? – kérdezte, miközben örvendezett, hogy a legjobb barátnője, és a testvére 150 éve még mindig ennyire szeretik egymást.

A hangjára mindketten abbahagytuk a csókolózást, bár nagy nehezen, de mégis sikerült elszakadnunk egymás szájától. Gyorsan felültünk, és hallgattuk, hogy mit szeretne Alice.

-Nem, gyere csak nyugodtan. – Mondta Edward levegőt kapkodva.

-Akkor jó, csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy megfelelő-e a szobátok, hogy mindennel meg vagytok-e elégedve. Kéne még valami? Tetszenek a színek? Elég kényelmes az ágy? Mondjuk már sejtem a választ. – Mondta Alice csilingelő hangján, és az utolsó mondatára rögtön elnevette magát.

-Köszönjük Alice, minden megfelelő, és nincs szükségünk semmire. – mondtam kedvesen.

-Akkor jó. Na én most megyek, mert még a többieket is meg kell kérdeznem. Sziasztok. – Alice elindult az ajtón, már majdnem kilépett, mikor megfordult. – További jó szórakozást. – Mondta sejtelemesen. Majd kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.

-Most már megnyugodtál? – kérdezte Edward, és nem bírta megállni a nevetést.

-Igen, azt hiszem, bár mondjuk, nem bánnám, ha folytatnád a meggyőzésem. – Mondtam mosolyogva.

-Igenis, hölgyem. – Mondta Edward, majd egy ellenálhatatlant mosolygott, és megindult felém.

Hirtelen felkapott az ülésből, és lefektetett az ágyra. Elkezdett csókolni, és én természetesen visszacsókoltam, majd elszakadt a számtól, és most a nyakamat kezdte el puszilni. Valami eszembe jutott, amit úgy éreztem, hogy tudnia kell.

-Edward?

-Tessék? – mondta, de a nyakam intenzív csókolását nem hagyta abba.

-Szeretlek, és köszönöm. – mondtam. Erre felkapta a fejét, és mélyen a szemembe nézett.

-Én is szeretlek, de mit is köszönsz? – kérdezte izgatottan.

-Hogy megnyugtattál. – Mondtam, és most én csókoltam meg. Egyre szenvedélyesebben és szenvedélyesebben. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, a kezem megindult az ingének gombjai irányába, és már épp gomboltam volna ki, mikor eltolt magától.

-Ne, most jön fel a lépcsőn Nessie, és ide tart. – a lányunk nevére rögtön nagyon megörültem, de egy kicsit el is szomorodtam, hogy nem lehetek Edwarddal.

-Óh. – Csak ennyi tellett tőlem. De még ki sem mondtam, Nessie már a szobában volt, és hatalmas vigyor terült el az arcán.

-Sziasztok, ugye nem zavarok. Csak olyan izgatott vagyok, hogy holnap megyek iskolába. Képzeljétek, Alice azt mondta, hogy holnap elvisz vásárolni. Ó, anya, apa, annyira boldog vagyok! – mondta lelkesen, és elöntött a boldogság.

-Ennek igazán örülünk, remélem az iskolát is szeretni fogod.- mondtam.

-Igen, ebben biztos vagyok, pláne hogy ti is ott lesztek velem. Viszont én megyek, csak ennyit akartam mondani. Még úgyis ki kell pakolnom a gardróbomba. – mondta, és villámgyorsan kiszaladt a szobából, már amennyire tőle tellett.

-Hol is tartottunk? – kérdezte Edward cinkosan.

-Azt hiszem valahol itt. – Mondtam és már meg is csókoltam. És csak csókoltam, és csókoltam, és csókoltam. Majd elindultam a kezemmel az inggombjai felé, és csak remélni tudtam, hogy most nem jön közbe semmi. És Edward nem szólt semmit, csak egyre szaporábban vette a levegőt. Ebből arra következtettem, hogy nem jön közbe semmi, és nem hall semmi olyan gondolatot, ami megzavarhatna minket. Végre kigomboltam az utolsó gombot is, és levettem izmos testéről az ingjét. Edward levette rólam a pólóm, majd elkezdte csókolni a nyakam és a hátamra fektetett. Pár perc múlva már egyikünkön sem volt ruha. Olyan boldog voltam abban a pillanatban, hiszen van egy gyönyörű és boldog lányom, egy csodálatos férjem, aki szeret, és egy szerető családom. Pár óra múlva sajnos már ki kellett kelnünk az ágyból, mert elmentünk venni egy új kocsit Nessie-nek. Nagyon örült neki, hogy végre neki is lehet egy kocsija, amivel bármikor száguldozhat. Rögtön elmentünk a legközelebbi autókereskedésbe. Nessie talált magának egy csúcs szuper fekete lamborghini-t. Rögtön meg is vettük. Imádta. Szó szerint. Másnap azzal is akart menni. Sajnos nem lehetett lebeszélni róla. Most is épp a nappaliban voltunk és arról vitatkoztunk, hogy nem kéne az új kocsijával suliba mennie.

-Kicsim, nagyon jól tudod, hogy nem szabad feltűnést keltenünk, és az új kocsiddal pont az ellenkezőjét érnéd el. – mondta szerelmem. Teljesen igaza volt. Ha nem akarunk feltűnést, nem megy holnap az új kocsijával suliba. És erről meg fogjuk győzni, vagy így, vagy úgy.

-Drágám, apádnak igaza van, nem kelthetünk… - mondtam, de nem tudtam befejezni, mert Nessie félbe szakított.

-Nem érdekel mit mondtok. Én akkor is az új kocsimmal akarok menni. – mondta ellenvetést nem tűrő hangon.

-Szerintem se lenne túl jó, ha holnap beállítanál egy méregdrága kocsival az iskolába. Pláne nem az első napon. – mondta Carlisle nyugodt hangon. Nem értettem, hogy tud még mindig ilyen nyugodt lenni, mikor a lányunk egy vadonatúj, fejlett, és nagyon drága kocsival akar menni másnap az iskolába, pláne, hogy szinte a világ legkisebb városában lakunk.

-Szerintem nincs ezzel semmi gond. Ha Nessie az új kocsijával akar menni, hát menjem. Nem lesz semmi baj. Láttam. – mondta legjobb barátnőm, és ha tényleg látta, akkor nincs semmi baj.

-Már hogyne lenne baj. Egy gyönyörű, méregdrága kocsival beállítani, egy ilyen kis városban, mint Forks. Kész őrültség. – Mondta Rose dühös hangon.

-Már pedig engem nem érdekel egyikőtök véleménye se. Holnap az új kocsimmal fogok iskolába menni, és erről egyikőtök se tud lebeszélni. – mondta Nessie, mikor pedig mondani akartam valamit, nem sikerült, mert már kint is volt az ajtón. Sejtettem, hogy az erdőbe készül. És csak fut, és fut, és fut. Pont, mint az apja, mikor valami miatt nagyon dühös, vagy ideges.

Hát fent van az első fejezet. Remélem mindenkinek tetszik. És nagyon köszönöm aki máris jelentkezett rendszeres olvasónak. Holnap felrakom a második fejezetet. A történet én írom, és nagyon köszönök mindent Nessie-nek.

Puszi: Toti