Happy Begining II. "Bonyodalmak" - 9. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen későn jött a friss, és hogy ilyen rövid lett. Remélem azért tetszeni fog nektek. Jah, és van egy rossz hírem: FÜGGŐVÉG!!!:D

Na puszi: Toti

Jó olvasást!

9. fejezet

Az előző részek tartalmából:

David végre beleegyezett abba, hogy Alice elvigye Doroty-t és mindenki mást is megvenni a bálhoz szükséges kellékeket. Aro, Caius és Marcus is elkísérte a Cullen családot. Alice-hez képest hamar végeztek, ám mikor kiértek a parkolóba Alice-ne látomása támadt, amikor is David megpillantott egy ijesztő, dühös, vérvörös szempárt a közeli erdő fái között…

David

Azonnal tudtam, hogy ki áll ott. Nem hagytam hátra semmit. Nekilódultam. Minden eddigi gyorsaságomat belesűrítettem ebbe a távba. Muszáj volt utolérnem. Hallottam ahogy a többiek követnek, de jóval hátrébb voltak, mint én. Még Edward is lemaradt tőlem jó pár kilométerre. Már majdnem utolértem azt a dögöt. Azt a mocskot, azt a szemetet. Bent. Aki majdnem tönkretett, majdnem megölte életem nagy szerelemét, azt akit mindenkinél jobban szeretek. Akiért még az életemet is feláldoznám. Utol kellett érnem. Muszáj volt. Nem tehettem mást, ha meg akartam menteni Doroty életét. Mert biztos voltam benne, hogy azért jött vissza. Hogy befejezze azt, amit elkezdett. Ami először nem sikerült neki, és ha rajtam múlik másodszor se fog!

Az erdő most csöndes volt. A lábunk suhogásán kívül mást nem lehetett hallani. Semmire nem koncentráltam, csak az előttem haladó ellenségemre, de még így is láttam, ahogy a körülöttem lévő fák halkan, csendben tűrik az általunk megzavart nyugalmat. Lágyan mozgatták karjaikat, lábukkal mereven álltak a földön. Nem mertek elmozdulni a talajtól, a biztonságot adó földtől.

Féltem.

Életemben először megijedtem attól, hogy mi van akkor, ha nem tudjuk elkapni. Ha sikerül a terve, bosszút áll rajtam, és megöli Doroty-t. Ha nem tudom megmenteni, képtelen vagyok megvédeni. Ha kudarcot vallok, ráadásul nem valami semmiségben, amit helyrehozhatok, hanem az életemet jelentő lány védelmezésében.

Tudtam, lassan elérjük a határt. Azt a pontot, ahonnan már nem követhetem tovább. Ahonnan már hagynom kell. Engednem, hogy elmenjen az, aki a szerelmem életére tör! Még hogy hagyjam. Abban az egy pillanatban úgy éreztem, nem érdekel milyen szerződést szegek meg, követnem kell. Nem szabad hagynom, hogy elmeneküljön. Abban az egy, szeszélyes pillanatomban ez volt a célom. De aztán egy évnek tűnő pillanatban rájöttem, hogy ezzel csak a Cullen családnak ártanék. És ezt nem akartam. Akármennyire is arra vágytam, hogy letépjem a fejét annak a szemétládának, de logikusan kellett gondolkodnom. És nem lehettem önző. Most nem!

Hallottam, ahogy kövek megcsikordulnak mellettem, amikor Edward hatalmas fékezéssel állt meg a határ közvetlen közelében.

- Elment…

- Ne aggódj, vissza fog jönni, és akkor elkapjuk!

Eközben a többiek is megérkeztek. Emmett félelmetes vicsora egyre kisebb lett, mikor rájött, hogy elszalasztottuk. Rám nézett. Farkasszemet néztünk, és most először láttam rajta, hogy sajnál. Őszintén.

- Hé, öcskös. Nyugi, legközelebb gyorsabbak leszünk. – vigyorgott, és beleöklözött a vállamba, ami igazság szerint eléggé fájt.

- Ez most nem csak egy poén Emmett! Ez most komoly! Doroty-ról van szó! – kiabáltam. Tudom, hogy nem érdemelte meg, de muszáj volt kiadnom magamból.

- Héj! Nyugtasd le magad!

- Nem tudom, hogy te le tudnád nyugtatni magad, ha Rosalie életére próbálnának rátörni, ha őt akarnák megölni!!! – képtelen voltam higgadt maradni. Meg akartam védeni életem legcsodásabb elemét: Doroty-t. Tudtam, hogy Ben vissza fog jönni, és bosszút áll rajtam.

Véget akartam ennek vetni. Mindörökre!

Futni kezdtem. Ismét minden erőmet befektettem, hogy minél hamarabb utol érjem. Hallottam, ahogy a többiek kiáltoznak utánam - de nem tudtam volna megmondani, mit mondtak pontosan - , majd lábuk halk susogását a földön, a szellő éles visítását, ahol testük megtöri a levegőt. A folyó mellett futottam, követtem büdös, áporodott szagát szerelmem üldözőjének. Nem találtam meg a nyomomat. Elvesztem, mintha teljesen sötét lenne, lekapcsolták volna a lámpákat, megvakultam volna, bele kerültem volna egy labirintusba, ahonnan nem tudok kitalálni.

Apám hangját hallottam, elég közel hozzám ahhoz, hogy értsem is amit mond.

- Fiam, ne légy bolond! Már rég messze jár, nem tudod utolérni! El foguk kapni, vigyázunk Doroty-ra. Hagyd ezt abba!

Igaza volt. Amit mondott reális volt, nem tudtam elkapni, most nem. Ő még észszerű tudott maradni, de én nem. Tovább rohantam a folyóval párhuzamosan, futottam az életemért.

- Nem érdekel! Meg kell ölnöm. Most!

Fáradtnak éreztem magam, ami lévén annak, hogy vámpír vagyok, lehetetlen volt, nekem valahogy mégis sikerült. Apám lemaradt tőlem, szerintem feladta, hogy hasson rám. Már a többieket sem hallottam mögöttem. Csak én maradtam, az erdő, és a félelmem. A rettegés attól, hogy elveszítsem Doroty-t, hogy egyedül maradjak, hogy Ben terve sikerüljön.

És a következő pillanatban véget ért az életem… Meghaltam!

Figyelem! Lévén, hogy a szavazásnál már most 10en mondták el nekem a véleményüket, szeretném megkérni, legalább azt a 10 olvasómat, hogy írjon kommentárt! Ez tényleg nagyon fontos nekem. Elég annyi, hogy jó volt, szar volt, valami. Ebből tudom, hogy mit változtassak rajta. Lécci, tényleg írjatok Komit. Vagy a chat-be. Mind1. Kösziiii: Toti