Összes oldalmegjelenítés

Hogy rakjam fel a maradék kb. 10 fejit?

2010. február 26., péntek

Új dizi + Előzetes!

Sziasztok!
Mint látjátok új dizi van az oldalon, amit nagyon szeretnék megköszönni Wedónak, hogy segített nekem benne beállítani, illetve hátteret keresni. A következő fejezetet akkor rakom fel, ha van 12 kommentár a 25. fejezethez! De hogy buzdítsalak titeket arra, hogy írjatok véleményt, adok neketek egy kis részt a 26. fejezetből, ugyanis már kész van, sőt a harmincadik fejezetet is megírtam már. Pár szerencsés pedig már meg is kapta.:)
Szóval szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok kommentárt!
És most következzék az előzetes!

26.fejezet
Részlet
(Nessie szemszöge)
Pár perc várakozás után, elindultam az egyik ösvényen. Kis ideig sétáltam, majd megéreztem egy ismerős illatot. Egy állat illatát, amit már jó rég nem éreztem. Gondoltam, mivel Jacob úgyis késik, van annyi időm, hogy vadásszak egy kicsit.
Elindultam az állat után, amit elég hamar utolértem, majd rávettem magam, és kiszívtam édes nedűjét.
Máris sokkal erősebbnek éreztem magam, és cseppet sem voltam fáradt. A visszafele úton sétáltam, nem volt kedvem futni. Sétálás közben valami még furcsább szagot éreztem, mint az előbbi. Kicsit messzebb tőlem, volt egy fiú, aki háttal állt nekem, ezért nem láttam az arcát, mégis olyan ismerős volt számomra. Mintha tudnám, hogy ki az. Épp egy halott állat fölött görnyedt, és csak most jöttem rá, hogy abból az állatból táplálkozik. Akárcsak én, és a családom szokott. Tehát ő is vámpír. Kíváncsi voltam, hogy vajon ki lehet ő, mert tudtommal minden környékbeli vegetáriánus vámppírt ismerek.
Meg kell tudnom, hogy ki az. Közelebb mentem hozzá, majd megszólítottam.
-Elnézést! - szólítottam meg, mire ő összerezzent. De nem nézett rám.
Nem válaszolt, mert rögtön elfutott. Mondjuk, mit is hittem? Hogy majd válaszolni fog, hogy elkezd velem dumcsizni? hiszen nem is ismer.
Késztetést éreztem, hogy utána fussak. kezdtem beérni, mikor gyorsabb tempóra váltott, így egy kicsit lehagyott, de emiatt én is felgyorsultam. Viszont ekkor hirtelen teljesen elfáradtam, pedig a vámpírok nem szoktak kifáradni, még a félvérek sem...


Szóval ha szeretnétek elolvasni az egészet, akkor írjatok kommentárt, aki még nem tette! Jah, és a következő fejezetekben kezd izgalmas lenni a történet!

Puszi: Toti

1 megjegyzés:

  1. sziaa.
    jujj, nagyon jó lett az előzetes.
    és megvan a 12 KOMI, úgyhogy rakd fel lécci a 26. fejezetet. *könyörgőfej*
    és nekem tetszik az új dizi.
    csak sztem a képen a Bella helyére Nessie-t rakd ki. *kacsint*
    puszii. és rakd fel a 26.-at lécci. OO

    VálaszTörlés