Happy Begining - 15.fejezet

Nos, ez is itt van. Sajnálom, hogy késett egy kicsit, de elvoltam foglalva azzal, hogy az Eclipse-t(L) olvassam. Jah, képzeljétek, 5 nap alatt kiolvastam.:D Na jó olvasást. Puszi: Toti

15. fejezet

(Bella szemszöge)

-Rendben. Most már csak az a kérdés, hogy csináljuk. – mondta szerelmem.

-Talán hallja, amit mondunk. Lehetséges Carlisle? – kérdezte Alice reménykedve.

-Nem tudom. De talán… - gondolkozott el most Carlisle.

-De talán? – kérdezte Alice kicsit lelkesebben, mint eddig.

-De, talán ha Bella tudja használni Nessie erejét… - mondta Carlisle rám emelve tekintetét.

-Hát, egyszer már kitoltam Nessie-re a pajzsom, szóval lehetséges. – mondtam fellelkesedve az ötletre.

Nekem olyan erőm volt, ami védi az elmém. Egy pajzsom. És ezt ki tudtam terjeszteni más emberekre vagy vámpírokra. Akár még vérfarkasokra is. És akire már kitoltam a pajzsom, annak használni tudom az erejét.

-Jól van, akkor próbáljuk ki. – mondta Carlisle.

-Rendben. – mondtam neki.

-Jó. Akkor gyere ide. – kért meg, majd odamentem hozzá.

-A vállamon most két hideg kezet éreztem. Tudtam Edward az, és azt is tudtam, hogy támogat.

Kitoltam rá a pajzsom, és gondolatban beszéltem hozzá.

„Szeretlek” – üzentem neki gondolatban. Biztos voltam benne, hallja.

„Én is nagyon szeretlek. Sikerülni fog. Ügyes vagy.” – üzente nekem.

Én válaszként megfogtam az egyik kezét, hátra fordultam és rámosolyogtam.

-Kezdhetjük. – mondtam Carlisle-nek, miután visszafordultam hozzá.

-Rendben. Fogd meg a kezem, és koncentrálj. Mutasd meg nekem a gondolatod. Gondolj valamire, és mutasd meg nekem.

Arra gondoltam, hogy mennyire szeretem a férjem. Hogy mennyire szerencsés is vagyok, hogy itt van nekem. Hogy mellettem áll mindenben. És hogy van egy gyönyörű kislányunk.

-Arra gondolsz, hogy szereted Edward-ot, és hogy milyen szerencsés vagy Edward és Nessie miatt? – kérdezte meg Carlisle.

-Igen! Sikerült! – mondtam pár oktávval feljebb az izgalomtól.

Megfordultam és egy hatalmas csókot adtam férjemnek.

„Sikerült. Megcsináltuk” gondoltam.

„Csak te. Te csináltad meg. Nagyon ügyes vagy. És amire gondoltál, én is ezt gondolom, csak nem magamról, hanem rólad és Nessie-ről.” gondolta szerelmem.

-Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – mondta ezt most hangosan.

-És ugye te is tudod, hogy én is nagyon szeretlek? – kérdeztem Edward-tól.

Erre ő azzal válaszolt, hogy ajkát enyémre tapasztotta, és lágy csókot adott nekem.

-Ó. Menjetek már szobára. – mondta Emmett belépve a szobába Rosalie-val együtt.

Erre a mondatára azonban kapott egy jókora taslit a kedvesétől.

-Hé! Ezt meg miért kaptam? – kérdezte Emmett. Persze ő is tudta a választ.

-Fejezzétek ezt most be! Rendben, amint Alex visszaér, és leül, te leülsz mellé és ráteszed a kezed a vállára. Hagyd ott, amíg arra nem gondol, hogy megbocsát Nessie-nek. – mondta Carlisle.

-Meglesz. – mosolyogtam rá, és a következő percben Alex lépett be a szobába.

Odajött hozzám és odaadta a tálcát, amin a pohár víz, és a szendvicsek voltak.

-Tessék. Sajnálom, hogy ennyi ideig tartott, de Esme-vel beszélgettem egy kicsit. Mondjuk eleinte kicsit furcsállta, hogy szendvicset kérsz. – mondta Alex.

-Semmi gond. És köszönöm. – mosolyogtam rá.

Leült az egyik székre, én pedig mellé ültem és ráraktam a kezem a hátára. És lassan, nyugtatóan elkezdtem simogatni.

-Nyugodj meg, minden rendben lesz. – mondtam Alex-nek.

-Köszönöm. – mosolygott rám, majd elmerült gondolataiban.

(Alex szemszöge)

Bella nagyon rendes volt velem. Nagyon jól esett, hogy megpróbált megnyugtatni.

Ahogy ott ülte és Nessie-t néztem, még jobban magam hibáztattam. Ha tudná, hogy már rég

megbocsátottam neki, minden sokkal jobb lenne. Bárcsak valahogy megtudhatná.

-Nem lehetne elmondani neki valahogy? – kérdeztem meg hirtelen.

-Mi? Néztek rám értetlenül.

-Arra gondoltam, talán valahogy a tudtára adhatnánk, hogy megbocsátottam neki. Akkor talán felébredne. – erre a mondatomra azonban mindenki hangos nevetésben tört ki, aki a szobában volt.

Eleinte zavart, hogy nevetnek rajtam, aztán már jobban figyeltem a szobát belengő nevetésre. A Cullen család minden egyes tagja elbűvölően nevetett.

Alice csilingelően, Bella bársonyosan, Rosalie elegánsan. A fiúk pedig, ahhoz képest, hogy férfiak, szintén elbűvölően, lágyan nevettek.

Aztán észbe kaptam és megkérdeztem, miért is nevetnek ezen.

-Mi az? Mit mondtam? – kérdeztem értetlenül.

-Semmi. Ne haragudj ránk. – mosolygott rám Bella mellőlem.

-Nincs gond. De akkor lehetséges? – kérdeztem tőlük.

-Lehetséges. Viszont kezd besötétedni, úgyhogy ha akarod haza, vihetünk. – mondta kedvesen Edward.

-Nem! Ha azt mondjátok lehetséges, akkor próbáljuk meg. Kérlek! – könyörögtem nekik.

Nem hiszem el, hogy itt vagyunk, és van egy ötletünk, amivel talán fel tudjuk kelteni Nessie-t, erre azt mondják, hogy későre jár!

-Nézd, mi is nagyon aggódunk miatta, de késő van, és holnap iskola. Aludnunk kell. – mondta Edward.

-Rendben. Ez esetben köszönöm, hogy haza visztek. – mondtam nekik.

Egy kis idő után elköszöntem mindenkitől, még Nessie-től is, már amennyire tőle tudtam. Aztán elindultam Edwarddal.

-Köszönöm, hogy haza viszel. – mondtam neki, útközben a garázshoz.

Ő csak rám mosolygott.

Kívülről mentünk a garázsba. Edward szerint így egyszerűbb volt. Mikor megnyomta az egyik gombot a falon, a garázs hatalmas ajtaja kinyílt. A szám nagy valószínűséggel tátva maradt a döbbenettől.

Rengeteg irtó jó kocsi volt itt. Többek közt Edward ezüst Volvo-ja, egy fekete Mercedes, egy tűzpiros BMW M3-as – egy ilyet bárhol felismerek -, egy hatalmas dzsip, és egy irtó jó sárga Porsche.

Mikor már az összes kocsit jól szemügyre vettem, gyorsan becsuktam a szám mielőtt még Edward észre, vette volna. Egy halk kuncogást hallottam Edwardtól, de nem tudtam min nevet.

-Semmi gond. Mindenki, aki meglátja a sok kocsinkat, rögtön elakad a lélegzete. – mosolygott rám Edward. – Indulhatunk? – kérdezte meg kedvesen.

Persze. – mondtam. Lassan elindultam a kocsi felé.

Beszálltam, majd gyorsan bekapcsoltam a biztonsági övet, ha netán Edward is úgy vezetne, mint Rosalie.

Elindultunk. Miután kiértünk a garázsból, Edward becsukta a garázs ajtaját egy távirányítóval.

Aztán elindultunk. Tévedtem. Edward még gyorsabban vezetett, mint Rosalie. Kezdtem megijedni.

-Merre fele is laksz? – kérdezte.

-A suli mellett. Az utca nevét sose tudom megjegyezni. – mondtam szégyenkezve.

Tényleg sose tudtam megjegyezni. Olyan bonyolult és hosszú volt ez az utca név, hogy inkább nem is fáradoztam a megjegyzésével.

-Értem. Nos akkor csak odatalálunk valahogy. – mosolygott.

-Az biztos. – mosolyogtam én is. – Köszönöm Edward, hogy elmehettem hozzátok. Tényleg nagyon féltem Nessie-t, pláne hogy miattam, van ez az egész. – mondtam szomorúan.

-Semmiség. Sejtem, mennyire szeretheted Nessie-t. – mondta kedvesen Edward.

-Itt fordulj balra. – mondtam neki, és ujjammal mutattam is az irány.

Edward rögtön fordult is. Az út többi része azzal telt, hogy én mondtam, merre kell menni, Edward pedig ment, amerre mutattam.

Gyorsan odaértünk. Én kiszálltam a kocsiból, elköszöntem Edward-tól és még egyszer, megköszöntem mindent. Aztán elindultam befelé.

-Sziasztok! – köszöntem be mindenkinek. – Felmentem lefeküdni. – mondtam nekik, és meg se vártam, amíg megkérdezik, merre is jártam eddig.

A szüleimet nem nagyon izgatta, hogy merre járok, nekik az volt a lényeg, hogy este jöjjek haza, és nagyjából jó jegyeim legyenek.

Úgyhogy felmentem a szobámba, ledőltem az ágyra, és elgondolkoztam. Mindenen. Hogy mit is kéne csinálnom. Sajnos holnap, muszáj lest iskolába mennem. Kizárt, hogy anyuék megengedjék, hogy holnap itthon maradjak. A hír szerintem már ide is eljutott, hogy a Cullen család fiatal tagja, rosszul lett az iskolában. Nem csodáltam volna, ha bemondják a helyi tévében a hét órás hírekben.

(Bella szemszöge)

Amint Edward visszaért, belekzdtünk tervünkbe, miszerint felébresztjük Nessie-t.

-Szia! Jó, hogy végre itt vagy! – ugrottam szerelmem nyakába.

-Én is örülök. – mosolyogtt rám, miután leszedett magáról, majd megpuszilta az arcom.

-Kezdhetjük? – kérdeztem a többiektől.

Ők csak bólogattak, és még közelebb mentek Nessie-hez.

Én is oda álltam mellé, és rátettem a kezem a testére. Elég furcsa volt, mert még mindig rázkódott. Borzalmas volt így látnom.

Aztán arra gondoltam, hogy meg akarom neki mutatni Alex gondolatait.

Ebben a pillanatban egész teste felemelkedett, és percre abba maradt a rázkódás. Aztán visszaomlott az asztalra, amin eddig is feküdt.

(Nessie szemszöge)

Még mindig egyik helyről a másikra kerültem, de ekkor egyszer csak Alex állt előttem, és nem voltunk sehol. Tényleg sehol. Olyan volt, mintha egy fehér vászonnal terítettek volna be mindent.

Aztán azt mondta nekem, hogy megbocsát mindenért, és annak ellenére, hogy megbántottam, még mindig szeret és elfogadja, hogy én csak barátként szeretem.

Sejtettem, hogy a családom mutatta ezt meg nekem valahogy, és hálás voltam nekik. Ezt tudva már nem akartam itt lenni. Úgy éreztem eleget szenvedtem már ahhoz, hogy kikerüljek innen.

Aztán elindultam egy nagyon furcsa úton. Olyan volt, mintha az univerzumban lennék, minden nagyon fényes volt. És egyszer csak az út végén megpillantottam a családom, azt nem tudtam, hol vannak. Oda akartam menni hozzájuk, és megölelni, velük lenni. Már nagyon hiányoznak.

Kinyújtottam a kezem, hátha úgy sikerül elérnem őket. És akkor ott voltam. Kinyitottam a szemem, és megláttam a szüleim féltéssel teli szemét.

-Hol vagyok? – kérdeztem kábultan….

Nos, hát ilyen lett. Remélem mindenkinek tetszik. A következő fejezet nemsokára jön. Ígérem. Komikat kérnék. Köszi, puszi: Toti