Happy Begining - 11.fejezet

Sziasztok! Nos, hát igazából kicsit később raktam volna fel, de mivel Lukci már nagyon várta, és nem nagyon hagyott békén:D:D:D Szal előbb írtam meg, és most itt van. Szal jó olvasást. És köszi Lukci ;) Puszi: Toti

11. fejezet

(Nessie szemszöge)

-Jacob, már csak egy kérdést. – mondtam neki.

-Rendben. Had halljam. – mondta vigyorogva.

-Mit mondjunk a családunknak erről az egészről?

-Mire gondolsz? – kérdezte.

-Hát, nem is tudom… - mondtam lehajtott fejjel. Nem mertem a szemébe nézni.

-Erre gondolsz? – kérdezte, majd megfogta az állam, és kényszeríttet, hogy a szemébe nézzek.

A következő pillanatban, pedig már egymás ajkát ízlelgettük.

Nagyon jól csókolt. Egyszerre volt vad, és érzékeny. Egy szóval fantasztikus. Nem akartam, hogy abba hagyja.

Fájó szívvel, de elhúzódtam tőle, ám homlokomat az ő homlokához szorítottam, és így néztünk egymás szemébe.

-Például erre. – mondtam végül.

-Hát, ha erre gondolsz, akkor nem tudom, mit is mondjunk el ebből az egészből a családunknak. – mondta szomorúan.

Egyikünk sem akart hazudni a családjának. De sajnos, muszáj lesz. Ha bármelyikük is megtudja, nagy gond lesz belőle.

-Attól tartok, hogy egy valaki biztosan meg fogja tudni. – mondtam neki.

-Mégis ki? – kérdezte.

-Alice. A nagynéném. Tudod, ő jövőbe látó. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ő látta ezt az egészet. – mondtam lehajtott fejjel.

-Oh. – mondta Jacob.

(Alice szemszöge)

-Jaj, Edward nyugodj már meg. Most jót tesz neki, ha egy kicsit kisellőzteti a fejét. És nem támadjátok le rögtön Rosalie-val. – mondtam Edward-nak, miközben hazafelé tartottunk.

Szegény teljesen kiborult Nessie miatt. De én megértem, hisz nem szeretné, ha rögtön lerohannák, hogy mégis mit csinál azzal az Alex-szal.

-Jó jó. Lehet, hogy igazad van. De akkor is féltem, hisz a lányom. Érted, Alice? A Lányom!!! – üvöltött velem Edward.

-Nekem meg az unokahúgom. Te is nagyon jól tudod, hogy én is nagyon szeretem Nessie-t! - mondtam, vagyis inkább üvöltöttem neki.

Nem hiszem el, hogy azt hiszi, én nem szeretem, vagy nem féltem Nessie-t.

-Nem azt mondtam, hogy nem szereted, csak azt, hogy egyszerűen féltem. – mondta kicsit hangosabban.

-Fejezzétek már be. – szólt ránk Bella. – Elegem van belőletek. Itt veszekedtek ahelyett, hogy lenyugodnátok. Nem lesz semmi baj. Nessie tud vigyázni magára. Hisz a MI lányunk, Edward! – mondta ezt most Edward-nak.

-Igazad van. – mondta bűnbánó hanggal Edward, majd megcsókolta a mellette ülő Bellát.

Bella ült az anyósülésen. Én meg hátul, középen. Jasper és Emmett pedig Rosalie-val mentek.

Kezdtem lenyugodni, amikor volt egy látomásom.

Azt láttam, hogy Nessie az erdőben van, egy vérfarkassal. Sejtettem, hogy Jacob lehet az. A következő pillanatban, pedig már csókolóztak.

Sejtettem, hogy ezt most nem látta a bátyám, ugyanis ha mégis látta volna, biztosan már őrjöngne. Eldöntöttem, hogy mostantól nem gondolok erre a látomásomra. Nem hiszem, hogy jót tenne Nessie-nek, ha az apja megtudná.

-Mit láttál Alice? – kérdezte meg tőlem Bella.

Hát persze, az ő figyelmét semmi nem kerülheti el.

-Semmi különöset. – mondtam neki.

-Alice, olyan nincs, hogy te valami olyat látsz, ami nem fontos. – mondta Bella, majd mindhárman elnevettük magunkat.

-Jól van, tényleg fontos, de majd elmondja az, akivel kapcsolatos. – mondtam nekik.

-És azt egyáltalán megtudhatjuk, hogy kivel is kapcsolatos? – kérdezte most Edward.

-Hát persze! A látomásom Nessie-vel kapcsolatos. – mondtam mosolyogva, pont abban a pillanatban, amikor megérkeztünk a házhoz.

Gyorsan kipattantam a kocsiból, és betáncoltam a házba. A többiek már itt voltak.

Amint beértem Jasper nyakába vetettem magam. Hihetetlen, hogy csak pár percre szakadtunk el egymástól, és máris ennyire hiányzott.

-Hé! Miért vagy ilyen izgatott? – kérdezte csodálkozva, izgatottságomat látva.

-Mindegy. Majd úgy is megtudjátok.

A nappaliba most bejött Esme, majd megkérdezte, milyen volt a suli. Ezzel egy időben lépett be a házba Bella és Edward, kéz a kézben.

-Nos, hogy telt a mai napotok? És egyáltalán hol van Nessie. – kérdezte meg Anyánk.

-Hát, a suli egész jó volt, és…

-Igen, egész jó volt azt leszámítva, hogy Nessie ölelkezett a folyosón egy emberrel, és az a kis jelentéktelen emberfiú, odamert jönni hozzánk az asztalhoz. A Mi asztalunkhoz! – mondta dühödten Rosalie. Majd folytatta. – Jah, és hogy hol van Nessie? Hát azt mi is szeretnénk tudni. Azonban csak annyit tudunk, hogy elment az erdőbe, ugyanis Bella nem mondta még el nekünk. Szóval Bella? Hol is van Nessie? – kérdezet meg most Bella-t Rosalie.

-Hát, elment az erdőbe kiszellőztetni a fejét. És vadászni. És nem akarta, hogy te és Edward rögtön neki esettek. Amit ha hazajött volna, nem hiszem, hogy el tudott volna kerülni. – mondta Bella halál nyugodtan Rosalie-nak.

-Hát az biztos. – mondta Edward és Rosalie egyszerre.

-Na látjátok. – mondta Bella. – Felmegyünk? – kérdezte most Edwardot.

-Hát persze. – mondta kedvesen Edward, majd elindultak a lépcső felé.

Azonban útközben Jasper még odaszólt Edward-nak.

-Hé, tesó, nyugi. Kicsit nagyon vágsz Bellára. – mondta mosolyogva Jasper.

Erre a mondatra Emmett, és Jasper egyszerre elnevették magukat.

-Kössz, Jasper! – mondta Edward.

(Nessie szemszöge)

Órákon át csak feküdtünk egymás mellett a fűben, egymás karjaiban. Nagyon jó érzés volt vele lenni. Pláne, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz. Legszívesebben ezt csinálnám egész hátralévő életemben. Ezt, mellette lenni. Mindig. Most, hogy újra találkoztam vele, sokkal erősebben érzem iránta, hogy kedvelem. Sokkal jobban, mint Alex-et, vagy Zac-et, vagy bármelyik másik srácot, aki ezen a Földön él, vagy mondjuk, lehet, hogy nem él, mert vámpír.

A következő pillanatban arra leszek figyelmes, hogy már hajnalodik.

-Lassan mennem kell. – mondtam szomorúan.

-Kár. – mondta ő is szomorúan. – Találkozzunk ma is? Mármint délután. – kérdezte izgatottan.

-Sajnálom, de nem hiszem, hogy holnap délután is el tudok lógni. Mármint, nem az, hogy anyuék nem engednek el az erdőbe, csak hát… Apu és a másik nagynéném, Rosalie, eléggé… hogy is mondjam… „beszélni akarnak velem”. – mondtam, és közben idézőjelet mutattam az ujjaimmal.

-Értem. De miért akarnak „beszélni” veled? – kérdezte meglepetten, és ő is idézőjeleket mutatott a levegőben.

-Az hosszú. Inkább hagyjuk. Most már tényleg mennem kell, még gyorsan haza kéne ugranom, és átöltöznöm, mielőtt elindulok a suliba.

-Hát, akkor. – kelt fel Jacob, és engem is felsegített, majd szorosan magához ölelt, és melegen megcsókolt. – Szia! - mondta, majd újból megcsókolt…

Nos, hát ilyen lett. Még egyszer köszönöm Lukci-nak, és szerintem ti is megköszönhetnétek neki:D Lécci írjatok komikat. Köszi: Toti