Happy Begining - 10.fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy kicsit késett. És sajnálom, hogy elég rövid lett, de ha hosszabb lenne nem tudnám befejezni ilyen résznél:D*csak kicsit vagyok gonosz*:) Na de mindegy. Szal sajnálom, és jó olvasását. Puszi: Toti

10.fejezet

(Nessie szemszöge)

-Hát, kicsim, tudnod kell, én melletted állok, és Alice is. Meg szerintem Jasper, és Emmett is. De Apád nagyon dühös. És akkor Rosalie-ról már ne is beszéljünk. – mondta Anyu.

Most már szinte teljesen biztos voltam abban, hogy ma elmegyek az erdőbe.

-Tudom. Ezért nem akarok ma haza menni. – mondtam szomorkásan.

Tényleg nem akartam ma haza menni. Sokkal inkább az erdőben lenni, és csak futni. Érezni, ahogy a szél belekap a hajamba… És talán találkozni Jacob-bal.

Ez a tény, hogy akár találkozhatok Jacob-bal, rögtön jó kedvre derített.

-Ezt meg hogy érted? – kérdezte most meg Anyu.

-Nem szeretnék ma haza menni, tudom, hogy ezzel csak rosszabbítok a helyzetemen, de inkább elmennék az erdőbe. – válaszoltam anyunak.

-Megértelek. – mondta együttérzéssel a hangjában.

-Tényleg? – kérdeztem meg tőle.

-Igen. – válaszolta. – Teljesen megértelek. És épp ezért fogok majd szólni Apádéknak, hogy elmentél az erdőbe vadászni.

-Köszönöm. – mondtam Anyunak, hálával a hangomban.

-Nagyon szívesen. – mosolygott most rám Anyu, és a következő másodpercben becsengettek, és belépett a terembe a tanár.

Az óra nagyon lassan telt. Olyan anyagot vettünk, amit én már réges-régen megtanultam. Mikor kicsengettek, Anyuval elindultunk a kocsihoz. Szerencsére odajutottunk, a nélkül, hogy bárki is megállított volna.

A többiek már ott álltak a kocsinál, és Rosalie dühödt tekintettel nézett rám. Mielőtt odaértünk volna a kocsihoz, elbúcsúztam Anyától, és megköszöntem, hogy segít nekem. Aztán elszaladtam az erdőbe. A többiek döbbent tekintettel nézték. Apu utánam is akart jönni, de Anyu megállította, mondván:

-Majd otthon elmagyarázom.

Csak rohantam az erdőben. Futottam, futottam, és futottam. Semmi más nem érdekelt. Vagyis… talán, hogy találkozzak Jacob-bal. Szeretném újra látni, egyszerűen nem értem, de érzem, hogy legszívesebben most is vele lennék. Percek múlva megálltam egy fánál, leültem a tövében, és egyszerűen csak ültem, és gondolkoztam. Azt hiszem el is aludtam pár perce, mert arra ébredtem föl, hogy Jacob ébresztget.

Mikor feleszméltem a nyakába ugrottam. Bár először még furcsállta, de végül visszaölelt.

-Jacob! – sikoltottam fel. – Úgy örülök neked.

Olyan jó volt őt ölelni. Olyan forró volt a teste, olyan nyugtató. Jobb volt, mint amikor Alex ölelt meg.

-Én is Renesmee…

-Nessie! – vágtam a szavába. – Hívj csak Nessie-nek.

-Rendben. Szóval én is örülök, hogy végre látlak téged. De meg kell kérdeznem tőled valamit.

-Csak nyugodtan. – mondtam neki határozottan.

-Szóval, gondolom észrevetted, hogy rájöttem, te félvér vagy. Azonban utána néztem, de egyetlen Capp család se él a közelben. Szóval légy szíves mond meg az igazi neved.

-Rendben. De előbb tudnod kell, hogy azért nem mondtam el az igazi nevem, mert mikor először megláttalak, annyira megfogtál. Mármint belsőleg. És ezért nem mondtam el, hogy az igazi nevem… szóval az igazi nevem…

-Igen? – kérdezte kíváncsian.

-Az igazi nevem Renesmee Carlie… Cullen. – mondtam kis szünet után.

-Cu…Cullen? – kérdezi rémülten.

-Igen. – mondom lehajtott fejjel.

-Akkor te megszegted a szerződést??? – kérdezte magas hangon.

-Sajnálom. Kérlek ne mond el a törzsednek. Kérlek. – mondtam, majd felkeltem, és szorosan megöleltem.

Kis idő után lenyugodott, és visszaölelt.

-Persze, hogy nem mondom el. Sajnálom, hogy üvöltöztem veled, nem a te hibád. Csak először kicsit dühös voltam rád, hogy hazudtál. – mondta bűntudatosan.

-Semmi gond. Megértelek. Nem is hibáztatlak. Tényleg.

-Nem a te hibád. De azért szeretném megkérdezni, hogy mi fogott meg bennem? – kérdezte meg tőlem érdeklődve.

-Hát, nem is tudom. Olyan meleg a szemed, és olyan izmos vagy, és… - halkítottam le a hangom, és hajtottam le a fejem. – Azt hiszem, tetszel nekem… - vallottam be neki.

-Tényleg? – kérdezte meglepetten.

-Igen. – suttogtam.

-Ennek örülök. – mondta mosolyogva.

Ezen meglepődtem. Felnéztem szemeibe, és tényleg örült neki.

-Mi? Ezt meg hogy érted? – kérdeztem értetlenkedve.

-Úgy, hogy nekem is tetszel. – vallotta be most ő is.

Alig hittem el. Alig hittem el, hogy én is tetszek neki. ÉN!!! Pedig félvér vagyok. Tulajdonképpen az ellenségem. Mármint nekem nem, mert engem nem érdekel mi is ő valójában. De a családomnak az! Sajnos.

-Jacob, már csak egy kérdést. – mondtam neki.

-Rendben. Had halljam. – mondta vigyorogva.

-Mit mondjunk a családunknak erről az egészről???...

Nos, hát ilyen lett. Remélem mindenkinek nagyon tetszik.... Lécci írjatok komikat. Köszi: Toti