Happy Begining - 12.fejezet

Sziasztok! Nos hát ez is fent van, sajnálom, hogy nem tudtam tegnap felrakni, ahogy ígértem, de már megint valami baja volt a blogger-emnek. Azt, hogy már most felraktam, köszönjétek DoDo-nak.:) Na puszi, és jó olvasást : Toti

12. fejezet

(Nessie szemszöge)

Miután elköszöntünk én elkezdtem futni. Gyorsan haza kell érnem. Sajnos biztosan nem kerülök el kicsit hangosabb beszélgetést a kelleténél, de ez most nem érdekelt. Boldog voltam. Nagyon. Az egész estét vele töltöttem. Jó volt vele beszélgetni, és meleg teste mellett feküdni.

Útközben csak rá gondoltam, majd megláttam a hatalmas Cullen házat, és lelassítottam. Féltem. Féltem attól, hogy mi fog történni, ha bemegyek az ajtón.

De bementem. És mikor beléptem a bejárati ajtón megláttam, ahogy mindenki feszülten vár valakire. Csak pár másodperc múlva kaptam észre, hogy rám vártak.

-Sziasztok! – kaptam észbe és köszöntem.

Alice arcán csak egy hatalmas mosoly volt látható. Most már tényleg biztos voltam benne, hogy látta mi történt köztem és Jacob között.

Jasper értetlen képet vágott, gondolom a sok különböző érzéseimtől.

Apám és Rosalie dühös, mérges és feldúlt képet vágott. Tudtam, hogy másodperceken belül rám zúdítják mindazt, amit most az arcukon láttam.

Emmett arcán nem látszódott semmi. Nem is gondoltam volna, hogy egy kicsit is érdekli.

Esme és Carlisle nyugodt volt, és látszott rajtuk, hogy boldogok együtt.

Anyun, pedig csak a megértés látszódott. Egész teste a szeretetet sugározta.

-Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem, az erdőben voltam vadászni. – mondtam nekik.

-Aha, vadászni, mi? – mosolygott Alice.

-Igen, Alice. Vadászni. – mondtam neki kicsit gúnyosan.

-Nessie beszélnünk kell. – mondta Apa ellent, nem mondást tűrően.

-Apu, később megbeszélhetünk mindent, és le is ordíthatod a fejem Rosalie-val együtt, de most fel kéne mennem, készülődni. Áll az alku? – kérdeztem tőle.

-Rendben. De siess, mert nem sokára indulnunk kell. – mondta megadóan.

Gyorsan felsiettem, letusoltam, majd odamentem a gardróbomhoz, és kinyitotta kétszárnyú ajtaját. Ilyenkor nem szeretem, hogy Alice szeret ruhát venni nekem. Mikor belépek a hatalmas gardróbomban, hirtelen megijedek. Annyi ruha van itt. Hirtelen nem tudom, mit vegyek fel, majd belép a gardróbomba Alice is, és segített nekem.

-Segítsek? – kérdezte szinte nevetve.

-Kösz, az jó lenne.

-Sejtettem. – mondta, és elnevette magát.

Keresgélt egy kicsit, majd kivett egy elég csinos ruhát iskolához. Egy térdig érő nyakba akasztós vörös ruhát vette elő.

-Nem lehetne egy kicsit sportosabb ruhát felhúznom? Ez egy kicsit elegáns iskolához? Nem gondolod? – kérdeztem tőle.

-Nem! – mondta sértődötten. – De ha akarod, keresek neked valami sportosabbat.

-Köszönöm! – mondtam kedvesen.

Most keresgélt egy kicsit, majd elővett egy fekete cicanacit, egy fekete miniszoknyát, ami olyan hagymaformájú és egy kicsit elegánsabb toppot. Mikor felhúztam a cuccokat, és a tükör elé álltam, kissé még mindig elegánsan néztem ki, de persze Alice-nél a sportos, az azt jelenti, hogy nem olyan elegáns. Ehhez persze egy divatos tűsarkú cipőt választott.

-Nos? – kérdezte izgatottan, hogy tetszik-e.

Persze Alice pontosan látta, mit fogok mondani, de azért ő még mindig lelkes ilyenkor.

-Tökéletes. – mondom neki. – Alice, kérdezhetek valamit? – kérdeztem meg tőle.

-Hát, persze. – mondta kedvesen.

-Nos, szóval… Ugye te láttad, mi történt az erdőben? – tettem fel neki kérdésemet félve.

-Hát, persze. De Apádnak nem mutattam meg, mert sejtettem, hogy nem szeretnéd, ha megtudná. – mosolygott rám.

-Hát, igen. – mondtam lehajtott fejjel. – persze, elmondom majd neki, és mindenkinek, de most még nem.

-Nos, igen. Viszont menned kéne megcsinálnod a hajad, mert elég furcsa.

-Oh, igen. A hajam. Már megyek is. – mondtam nénémnek.

Elindultam a fürdőszoba felé. A folyosó végén volt, szóval nem kellett sokat mennem ahhoz, hogy eljussak oda. Beléptem, a tükör elé álltam, és felsóhajtottam.

Ahogy Alice elment az ajtó előtt, és bekiabált.

-Ne segítsek? – kérdezte meg.

-Nem kell, köszi. – kiabáltam vissza.

Eldöntöttem, hogy nem csinálok semmi különösebbet a hajammal. Csak kifésülöm, és kész. Mikor jobban megnézem magam a tükörben, rájövök, hogy tényleg elég silányul nézek ki. A hajam tiszta kóc, és tele van falevelekkel – valószínűleg attól, hogy a fűben feküdtünk – és elég karikás a szemem.

Gyorsan fésülködtem, majd megmostam a fogam. Megigazítottam a hajam és a ruhám, majd lementem a nappaliba.

-Kész vagyok! – jelentettem ki.

-Remek. Akkor indulhatunk, és délután megbeszélünk néhány dolgot. Ugyebár? – mondta, vagy inkább kérdezte Apu.

-Igen. – mondtam, kihangsúlyozva minden egyes betűt.

-Jól van. – mondta Anyu és elindult az ajtó felé.

Mindenki beszállt a kocsikba. Elindultunk. Én a saját kocsimmal mentem, és velem jött még Anyu és Apu is. Elég gyorsan vezettem, amit Anyu néhányszor meg is jegyzet. Mikor odaértünk leparkoltam az egyik helyre és mindannyian kiszálltunk. Nekidőltünk a kocsinak és úgy vártuk, míg a többiek megérkeznek.

Pár másodpercen belül már Rosalie tűzvörös kocsija is a suli parkolójában állt. Kiszálltak a többiek és odajöttek hozzánk.

-Mehetünk? – kérdezte meg Alice csilingelő hangján.

-Hát persze. – mondtam neki, majd elindultunk az iskola bejárata felé.

Mikor végigmentünk a folyosón mindenki elállt az utunkból. Mindenki félre állt, és nem akadályozta meg a tervünket, miszerint hamar elérünk a megfelelő teremhez.

Mikor elértünk a fizika teremhez páran bementek, miután elköszöntek. Név szerint Emmett és Rosalie. Mi pedig továbbmentünk a kémia labor felé. Ez az egyetlen olyan óra, amin Emmett-en és Rosalie-n kívül mind együtt vagyunk.

Mikor becsengettek magamba merültem. Nem is tudom mit kéne csinálnom. Mármint azt tudom, hogy mit, csak azt nem, hogy, hogy. Tudom, hogy beszélnem kell Alex-szel, csak nem tudom, mit mondjak neki, hisz nem akarom megbántani. Nem akarom, de elkerülhetetlen. Hisz, ahhoz, hogy ne bántsam meg, az kéne, hogy vele legyek, de én Jacob-bal akarok lenni. Mellette. Ez olyan, hogy ha nem lehetek vele, csak azért élek, mert tudom, ő él, és remélhetőleg boldog is. De ha ő már nem lenne, én se akarnék élni.

Hisz mi értelme élnem, ha ő már nem létezik. Ha nem bújhatok hozzá, ha ne ölelhetem meg, ha nem csókolhatom. Teljesen értelmetlen élni, ezek nélkül, de legfőbbképp Jacob nélkül.

Gondolkozásomból a csengő hangja ébresztett fel.

A következő órán egyedül leszek. Vagyis csak egyetlen Cullen nem lesz velem. Csak a többiek. Mármint Doroty és Lila. No meg persze Zac. Aminek annyira azért nem örülök.

Mikor beléptem a terembe, elindultam a padom felé. Lilla, Doroty és még egy lány, akit eddig még nem láttam már ott voltak a padunknál.

-Sziasztok! – köszöntem nekik.

-Szia! – mondták egyszerre.

-Nessie, ő itt Lauren. Tegnap hiányzott, ezért nem láthattad még. – mondta Doroty kedvesen.

-Szia! A nevem Renesmee Carlie Cullen. – mondtam neki, és rámosolyogtam.

-Igen, tudom. Már mindenki tudja a neveteket. – mosolygott ő is. – Az én nevem Lauren Wolf.

Nagyon szimpatikus volt nekem Lauren.

-De hívj csak nyugodtan Lotty-nak.

-Rendben. És miért nem jöttél tegnap? – kérdeztem tőle kedvesen.

-Hát, beteg voltam. – mondta kedvesen. Nagyon kedves volt.

-Értem. És jobban vagy már? – kérdeztem meg tőle.

-Igen, már sokkal jobban vagyok. – mondta.

-Akkor jó. – mosolyogtam rá.

-Na igen. De mondjuk tegnap egy csomóan hiányoztak. Például ott van Brian, meg Peter is. – mondta Lila.

-Tényleg? És ők itt vannak már? – kérdeztem tőlük kíváncsian.

-Igen, azt hiszem nem rég mentek ki valahova Zac-el, meg Alex-szel.

-Oh, tényleg, még Alex-szel is beszélnem kell. – mondtam szomorúan.

-Igen, de ez jó, nem? – kérdezte meg Lotty. – Hallottam már pár dolgot rólatok. – mosolygott vidáman.

-Igen, tegnap történt pár dolog, de meg kell neki mondanom, hogy nem akarok tőle többet barátságnál. – mondtam a lányoknak, alig hallhatóan. – De nem akarom megbántani. És ez a legnagyobb gond, hogy félek, ha beszélek vele, nagyon megbántom. De én ezt nem akarom. – mondtam most már szinte csak magamnak, hisz a többiek nem nagyon érthették, amit mondok.

-Hát, ez nem jó. –mondta Doroty.

-De még mennyire, hogy nem. – mondtam szomorúan.

Zac-ék beléptek a terembe, de hála Istennek Alex nem volt velük.

-Ciao, szivi. – köszönt nekem Zac.

-Zac, nem vagyok a szivid. Fogd fel, hogy én nem fogok veled járni, se senki mással. – üvöltöttem a képébe, kihangsúlyozva a „senki mással” szavakat. De sajnos csak most vettem észre, hogy Alex hallotta ezt az egészet…

Ilyen lett. Lécci írjatok komikat. Puszi: Toti