Happy Begining - 5.fejezet

Nos, hát ez is fent van. Szeretném megköszönni mindenkinek a komikat. Ez most egy kicsit hosszabb lett az átlagosál. És most TÉNYLEG nem hagytam abba olyan résznél. Mindenkinek jó olvasást. Puszi: Toti

5. Fejezet – Az első nap

(Bella szemszöge)

Nem tudtam, hol vagyok. Csak azt tudtam, hogy nagyon sötét van. Talán egy alagút lehetett, mert az út végén, fényt láttam. Csodálatos volt. És ott volt a nagyim is. De hisz az lehetetlen, hisz ő már rég meghalt. Viszont mikor megfordultam, láttam Edwardot, Nessie-et, a családom. Nem tudtam, merre menjek. Hisz annyi mindent meg akartam kérdezni a nagyitól. De ott volt Edward hívogató karja, amit kitárt felém. És ott volt Nessie is, a lányom, de nem tudtam, merre menjek. Úgy döntöttem, hogy a családom választom. Hisz a nagyitól máskor is meg tudom kérdezni azt, amit akarok. El kezdtem menni Edwardék felé. Mikor elértem őket, nagyon világos lett. Majd mikor eltűnt a világosság, egy házban voltam. Nagyon ismerős volt. Tudtam a Cullen házban, vagyok. Egy kis szemlélés után arra is rájöttem, hogy Carlisle vizsgálójában voltam. Nem értettem, miért vagyok itt, hisz teljesen jól vagyok. Mikor azonban fel akartam kelni, nem tudtam. Megijedtem.

-Edward… - csak egy nyöszörgés tellett tőlem, de biztos voltam benne, hogy így is meghallotta. Pár másodperc után, már mindenki a szobában volt.

- Bella, drágám olyan jó hogy felébredtél, úgy szeretlek. Annyira megijesztettél mindenkit. Soha többet ne csinálj ilyet. Kérlek. – mondta szerelmem, és hallatszott a hangján, hogy tényleg féltet. De hát miért, mi történt.

-Edward… mi történt velem? – hangom még mindig alig hallható volt.

-Ó, Bella, annyira aggódtam érted. – mondta húgom.

-Hát… húgi, hogy te még vámpírként is képes vagy ilyenekre, az azért elég durva. – mondta Emmett, a maga sajátos humorán.

- Kicsim, hát nem emlékszel semmire? – kérdezte Edward meglepetten. Én csak megráztam a fejem. – Hát… arra emlékszel, hogy Nessie elrohant az erdőbe?

-Persze. – mondtam határozottan. Hisz annyira megijedtem, hogy soha többet nem látom a lányom.

-Remek, szóval mikor visszajött elmesélte, hogy valószínüleg megszegte a szerződést, és átlépte a határt. De nincs semmi gond. Carlisle már beszélt az indiánokkal. Szóval Nessie az erdőben találkozott egy fiúval, akit Jacob… - láttam rajta, hogy hezitál. – Black-nek hívnak. – Aztán minden olyan gyorsan történt. Minden egyes emlékkép, fájdalom, minden eszembe jutott. Tudtam mi történt. Csak azt nem értettem, hogy ez az egész hogy lehetséges.

-Most már emlékszem. Újra éltem a múltat, csak gyorsabban, és nagyon fájt. Igaz? – Edward arca eltorzult mikor kimondtam, hogy nagyon fájt mindenem. Most is, mint mindig magát okolta.

-Igen.

-De miért történt ez az egész? – kérdeztem értetlenül.

-Mi sem tudjuk biztosan, de azt sejtjük, hogy azért, mert a fiú nevének hallatán eszedbe jutott a múlt. És mivel annyi szörnyűséget éltél át… ezért is volt az a fájdalom. A fiú valószínüleg Jonathan Black leszármazottja.

-Értem. És mennyi ideig voltam így? – kérdeztem. A hangom kezdett visszajönni. És kezdtem újra erősnek érezni magam.

-Hát hajnalban kezdtél el visszaemlékezni. És most olyan este tíz óra lehet. – mondta Edward nemes egyszerűséggel.

-Mennyi? Nessie, kicsikém miért nem alszol még, Holnap suli! Nem lehetsz fáradt az első napon. – szidtam le a lányom, hogy még nincs ágyban.

-Nyugi anyu, nem leszek fáradt. Most e vagy a legfontosabb. – mondta Nessie.

-Nem! Most a látszat a legfontosabb.

-Jól van, na. Megyek már. Jó éjszakát mindenkinek. – köszönt el lányom.

-Szia! – mondta mindenki egyszerre.

Mikor Nessie kiment, a család többi része is kiment, de Edward velem maradt.

(Nessie szemszöge)

Mikor kimentem a vizsgálóból, elindultam a szobám felé. Anyunak igaza volt tényleg kezdtem kicsit fáradt lenni. Ezért csak gyorsan elmentem letusolni, meg mostam a hajam, és fogat mostam. Majd átvettem a pizsomám, és gyorsan bebújtam a meleg takaró alá. Elég hűvös volt aznap. Alig tudtam elaludni. Folyton azon a fiún járt a fejem. Azt már tudtam, hogy anyuval miért történt ez az egész, de apu azt mondta, hogy az a Jonathan Black vérfarkas volt. Akkor valószínüleg Jacob is az. Legalábbis annak kéne lennie. Bár nem tudom. Még éjfélkor is csak agyaltam ezen az egész mai napon. Aztán végre elnyomott az álom.

-----

Másnap reggel nagyon izgultam. Féltem, hogy mi lesz a suliban. Mikor felkeltem elmentem lezuhanyozni, utána felöltöztem, és végül fogat mostam. Mikor lementem a lépcsőn, már mindenki várt. Anya persze nem volt ott. Apa nem meri elengedni, nehogy valami baja essen, vagy a suliban törjön rá megint ez az izé. Bár ez nem valószínű.

-Jó reggelt mindenkinek! – köszöntöttem családomat.

-Szia, kicsim. Bella nem jön. Még pihennie kell. – mondta Apa.

-Dehogy kell. Már teljesen jól vagyok. Nincs semmi bajom. – jött le Anyu a lépcsőn. – Szerintetek mit hinnének, ha első nap nem megyek suliba, de második nap már én is megyek veletek?

-Az most nem fontos. Most csak és kizárólag te vagy a fontos! – mondta Apa ellentmondást nem tűrő hangon.

-Én akkor is megyek. Nem tehetsz ellene semmit. – sose értettem, hogy tud anya ilyen makacs lenni.

-Nem-e, - kérdezte Apa, és már a karjaiban is volt anya, felszaladt vele a lépcsőn, és bementek a szobájukba.

(Edward szemszöge)

-Nem-e? – kérdeztem. Tényleg azt hiszi, hogy nem tudom rávenni, hogy ne menjen iskolába? Letettem az ágyra, nagyon-nagyon óvatosan.

-Nem! – mondta határozottan. Most elkezdtem lágyan, alig érezhetően csókolgatni a nyakát.

-Nem. – nyögte most már kicsit határozottabban.

A nyakáról most áttértem az arcára. Majd elértem az ajkait. Hosszan, szenvedélyesen csókoltam. Egyszer csak belemosolygott a csókunkba, amitől még szenvedélyesebben csókoltam. Alig bírtam megállni. De muszáj volt. Iskolába kell mennünk. Nagy nehezen, de elszakadtam az ajkaitól.

-Még mindig úgy gondolod, hogy nem tudok rád hatni? – kérdeztem tőle mosolyogva. Nem is kellett válaszolnia, tudtam, hogy igazam van.

-Nem. Igazad van. – mondta levegőt kapkodva.

-Jó, akkor mehetünk, mert különben el fogunk késni. – mondtam. Az arca hirtelen értetlen lett.

-Én is mehetek? – kérdezte döbbentem.

-Hát persze. Csak be akartam bizonyítani, hogy tudok rád hatni – mondtam, majd egy lágy csókot leheltem az ajakira.

Felkaptam a kezeimbe, majd lefutottam vele a nappaliba. A többiek nem értették, miért hozom Bellát.

-Bella is jön? – kérdezte Alice vidáman, de ő már tudta, hogy igen.

-Szerinted? – kérdeztem tőle.

-Remek, akkor indulhatnánk is. – mondta Renesmee, majd befutott a garázsba, és beült a kocsijába. Bellával úgy döntöttünk, hogy mehet azzal.

(Nessie szemszöge)

Olyan jó volt, hogy anyáék megengedték, hogy mehessek az új kocsimmal. Apa, Anya, Emmett, és Rosalie Apu kocsijával mentek. Alice, Jasper és én pedig az új kocsimmal.

Mikor megérkeztünk a suli parkolójába, mindenkinek elállt a szava. Mindenki csak bámult minket. Gondolom, abban csodálkoztak, hogy lehetünk ennyire gyönyörűek. Megszokásból már szinte biztos voltam benne. Ám éreztem egy illatot. Nagyon jó illatot. Meg akartam tudni, kié lehet ez az isteni aroma, de akkor lelepleződtünk volna. Most először éreztem azt, a 150 évem alatt, hogy szomjas vagyok, hogy kívánom a vért. Nem tudtam, mi teheti ezt, ezért megkérdeztem apát, ő is érzi-e.

-Apa, te is érzed ezt a csodás illatot? – kérdeztem meg tőle úgy, hogy csak ő hallhassa. Meg persze a többi Cullen.

-Nem, miért te mit érzel? – kérdezte. Látszott rajta, hogy nem ért ebből semmit.

-Hát, nem is tudom. De valakinek nagyon jó illata van. Azt hiszem szomjas vagyok. – mondtam. Először nem akartam mondani az utolsó mondatot, de gondoltam: miért is ne?

-Hogy mi? – kérdezte Apu idegesen. – De hisz te sose vagy szomjas! Pláne nem embervérre. Hogy lehet, hogy pont most szomjazol egy EMBER vérére?!

-Hidd el Apu, én sem értem. De nem tehetek róla. Megnyugodhatsz nem fogok rátámadni. – mondtam neki.

-Ajánlom is. Na most inkább menjünk. – mondta, majd Anyu mellett megindult az iskola felé.

Miközben mentünk be az iskolába, mindenki végigmért minket. Mindenki abban csodálkozott, milyen gyönyörűek vagyunk. Először az irodába mentünk, ahol megkaptuk az órarendünket, és egy lapot, amit minden tanárral alá kellett íratnunk. Az első órám Matek volt, Alice-szel. Bellának és Edwardnak Biológia, Rosalie-nak, Emmett-nek és Jaspernek pedig testnevelés. Mikor a fiúk meglátták, hogy első órájuk testnevelés, rögtön haza akartak menni.

-Mi? Tesi? Nah, azt már nem! Épp elég, hogy egyáltalán van tesink. Nem hogy még az legyen az első óránk is! – mondta dühösen Emmett. Gyűlölte a tesi órákat.

-Jaj, Emmett, ne nyavalyogj már! – szidta le szerelmét Rosalie.

-Na jó. – mondtam. – Azt hiszem nekünk mennünk kéne. Nem, Alice? – kérdeztem felé fordulva.

-De! Hát, akkor sziasztok. – köszönt el nagynéném a többiektől.

-Sziasztok! – mondtam én is.

Majd elindultunk a matekterem fele. Útközben Alice elkezdett mesélni valamiről, de nem nagyon figyeltem rá. Azt hallottam, hogy beszél, de hogy miről, azt nem. Teljesen lefoglalta a gondolataimat az az illat, amit a parkolóban éreztem. Mikor beléptünk a terembe, megcsapta az orrom ugyan az az illat.

-Alice! Megint érzem azt az illatot. – mondtam. Önkénytelenül is, de remegett a hangom!

-Jól van, nyugodj meg Nessie! – mondta. – Próbálj, meg rájönni honnan jön az illat.

-Rendben. – nem bírtam megnyugodni.

Elindultunk a tanári asztalhoz. Mikor odaértünk, a tanár, Mr.Baker nagyon kedves volt. Szerencsére megkímélt minket a bemutatkozósditól. Sajnos nem volt két üres hely, egymás mellett. Alice egy lány mellé ült, a második padsorba. Engem egy nagyon helyes fiú mellé ültettek. Mikor elkezdtem közelíteni felé, egyre erősebben éreztem azt az illatot. Nagyon halkan, hogy csak Alice hallja, odasúgtam neki, hogy attól a fiútól érzem az illatot, aki mellé ültettek. Tudtam, hogy ez a sors kegyetlen tréfája. Alice csak bólintott egyet, hogy érti, és ha bármit lát, szól.

Egyre jobban égett a torkom. Nem voltam biztos benne, hogy kibírom. Hogy kibírom a nélkül, hogy ne kóstoljam meg édes nedűjét. Tudtam, hogy nem szabad. Ha Apu kibírta, hogy ne bántsa Anyát, akkor nekem is ki kell bírnom. Nem támadhatom le, itt a terem kellős közepén.

Mikor leültem mellé, köszönt nekem.

-Szia! A nevem Alex. Téged hogy hívnak? – kérdezte. Olyan helyes volt, és olyan izmos.

-Hello! Az én nevem Renesmee Carlie Cullen. – mondtam.

-És honnan jöttél? – kérdezte nagyon kedvesen.

-Alaszkából. – mondtam neki kedvese, majd rámosolyogtam.

-Értem. És akikkel jöttél, ők a testvéreid? – nem tudtam, mit tegyek. Olyan gyönyörű szemei vannak. Kívül zöld, belül pedig világos barna. Egyszóval gyönyörű.

-Igen. De nem vérszerinti. Mind annyiunkat örökbefogadtak. – mondtam neki kedvesen.

-És ti jártok egymással? Mármint a többiek, ahogy egymáshoz bújtak. Tisztára mintha, járnának.

-Igen. Ők járnak egymással. Mármint Alice, az alacsony, barna hajú, koboldszerű lány Jasperrel, a szőkésbarna, hosszú hajú fiúval jár. Rosalie, a szőke, gyönyörű lány Emmett-tel, aki úgy néz ki, mint egy nagy mackó. Bella, a hosszú, barna hajú lány, Edward-dal, a vörösesbarna hajú fiúval. – világosítottam fel Alex-et.

-És te? – kérdezte félve.

-Én nem járok senkivel. – mosolyodtam el. Olyan aranyos volt, ahogy félt attól, hogy azt mondom, járok valakivel.

-Akkor jó....

Nos, hát ilyen lett az ötödik fejezet. Komikat kérek!!!! Köszikeh: Toti