Happy Begining - 4.fejezet

Remélem mindenkinek tetszeni fog a mostani fejezet. Van egy jó hírem. Szerencsére már nincs sok leckém, szóval szokásosan 3-4 nap után lesz mindig friss.

4.Fejezet – Minden kiderül

(Edward szemszöge)

Nem tudtam másra figyelni, csak Bella meggyötört arcára. Megakartam simítani az arcát, magamhoz akartam vonni, a karjaimban tartani, érezni puha ajkait. És akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Nem tudom miért, de úgy éreztem, muszáj. Belese merek gondolni, hogy mi van, ha ez volt az utolsó közös csókunk. Bella elkezdett üvöltözni fájdalmában, és mindent elmondott a múltról, de a többiek nem érthették, mert túl gyorsan beszélt. Én is csak pár szót értettem belőle.

-Bella, kicsim, nyugodj meg, kérlek. Ne menj el, könyörgöm.

Tudtam, hogy sírok, persze csak némán, ahogy egy vámpír tud. De nem akartam, hogy meghaljon. Hisz ez eleve lehetetlen. Egy vámpírt nem lehet csak így megölni. NEM LEHET! És akkor egy meleg kezet éreztem a vállamon, tudtam, hogy a lányom az , és mégis azt akartam, itt legyen velem. Érezzem meleg érintését, mert Bellára emlékeztet. Lássam csokoládébarna szemeit, amilyen az anyjának van. Minden Bellára emlékeztet. Bár ez nem is csoda, hiszen mindig együtt vagyunk, akárhol jártam, Bella is velem volt. És most is velem van. Igaz nincs magánál, de itt van mellettem, mint mindig. Mindig mellettem áll, bármi is történjék. Mindig megértett, mindig megbízott bennem, még akkor is mikor az a James ügy volt. Mindig, mindig, és mindig. Tudtam, hogy nagyon szeret. De nem jobban, mint én. Hisz jobban szeretem, mint bárkit a világon. A szemei, még most is gyönyörűek, igaz már nem az a csodás csokoládébarna, de még mindig láthatom, bármikor, hiszen csak meg kell néznem a lányom. Az illata még mindig olyan, mint emberkorában. Semmi különbség nincs. Szeretem. Minden részét szeretem. Hisz itt van mellettem 150 éve, szeret, és akkor is szeretett, mikor még ember voltam. Emberként elfogadta ami vagyok, és a családomat is. Kibírta Rosalie kezdetleges féltékenységét. És szült nekem egy csodás lányt. Aki olyan mint maga Bella. Mindig mikor ránézek, Bellát látom benne.

-Apa, apa most mi történt? Miket beszél anya? És miért üvöltözik? – kérdezte Nessie sírva.

-Nem tudom kicsim. Szerintem a…fájdalomtól üvöltözik. – mondtam elfuló hangon.

Aztán Bella abbahagyta a gyors beszédet, és az üvöltözést is. Nem csinált semmit. Tudtuk, él, de nem mozdult. Eszméletlen volt.

-Carlisle, mi történt? – kérdeztem félve.

-Nem tudom, de szerintem a csókodtól felgyorsult ez az egész folyamat, és a fájdalom is egyszerre jött rá. Ezért volt az, hogy az előbb őrült gyorsan beszélt, és üvöltött a fájdalomtól. Azt nem tudom, miért eszméletlen most, de szerintem egy darabig nem fog felébredni. Szóval felvihetnénk a vizsgálóba, és aztán elkezdhetnél mesélni Nessie-nek, és nekünk is. – mondta Carlisle.

-Rendben. Felviszem, és aztán mindent elmesélek. – mondtam, és már fel is vettem a karjaimba Bellát, de figyeltem, ne essék semmi baja. De féltem, hogy is mondjam el a többieknek a múltat. Főleg attól féltem, hogy reagál Nessie. Mit fog szólni ahhoz, hogy a múltban voltam olyan fajankó, hogy elhagytam életem értelmét. Féltem, hogy gyűlölni fog, nem tudom miért, de féltem.

Amint felvittem, letettem a vizsgáló asztalra. Nyomtam egy puszit a homlokára, és kijöttem. Lefele menet a lépcsőn, azon gondolkoztam, hogy is mondjam el a többieknek az igazságot. Néztem a lehetőségeket, de egyik se volt jó. Aztán leértem.

-Megjöttem. Bellát leraktam a vizsgáló asztalra. Remélem nem lesz semmi…baja. – mondam.

-Ó Apa, én úgy félek. Nem akarom, hogy meghaljon Anya. – futott oda hozzám Nessie, és rögtön megölelt.

-Én se, hidd el én se. – mondtam és körkörösen simogattam a hátát.

-Szóval Edward, akkor elmeséled, hogy mi történt a múltban? – érdeklődött Rosalie dühösen, hogy kihagytuk egy részből.

-Mit akartok tudni? – kérdeztem.

-Mindent. – vágta rá azonnal Nesie.

-Hát, mi csak azt akarjuk megtudni tőled és Alice-től, hogy miért mondta azt Bella, hogy a Volturi megakart ölni? – kérdezte nyugodt hangon Carlisle. – Carlisle szinte mindig nyugodt volt, sose volt ideges, vagy dühös.

-Rendben. Nem mondtuk el, mert úgy gondoltuk nem kéne tudnotok, hiszen úgy is

elmúlt, és csak féltettetek volna. – mondtam, de Rosalie dühösen így szólt:

-Még hogy mindegy. Edward majdnem megöletted magad a Volturival, és azt mondod, mindegy??? És ráadásul még hazudtál is nekünk. Nem lett volna semmi, ha elmondod az igazat. – üvöltötte a képembe jogosan.

-Rosalie, együtt döntöttünk így, nem Edward hibája. – mondta húgom, hogy megvédjen.

-Akkor is el kellett volna mondanotok! – mondta, vagyis inkább üvöltötte.

-Elmondanátok, mi is történt, mert én nem tudom az előzményeket. – kérte Nessie kicsit dühösen, hogy őt kihagyjuk.

-Nos ez úgy kezdődött, hogy mikor Bella 18 éves lett, szerveztünk neki egy bulit. Viszont a bulin megvágta magát a csomagolópapírral, és Jasper nem bírta ki, mikor látta anyád mézédes, virágillatú vérét. Rögtön rávetette magát. – Láttam ahogy Jasper lehajtott fejjel áll, még mindig bűntudata volt. 150 évvel később is. – Mindenért magamat hibáztattam, és döntöttünk…. –

-Döntöttél! – vágott Alice a szavamba.

-Igazad van, úgy döntöttem elhagyom Bellát. – Ennél a résznél elhalkultam, még mindig szégyelltem magam, és tudtam soha nem fogok megbocsátani magamnak ezért a hibámért.

-Mi? Te eltudtad hagyni anyát? Hogy tehettél ilyet. Hisz ami történt azon a bulin, az semmiség, nem történt semmi. – mondta felháborodva Nessie.

-Pont mint az anyja! – kuncogott Emmett.

-Emmett! – szólt rá Esme.

- Nem tudom, hidd el szörnyű volt, alig tudtam megtenni, de sikerült. Viszont a mai napig bánom, amit Bellával tettem abban az időszakban. Mikor elhagytam, Bella depressziós lett. Senkivel nem beszélt, nem evett, alig aludt, és ha mégis rémálmok gyötörték. Minden barátját elvesztette, mert senkihez nem szólt, csak ha kérdezték. Aztán egyik nap összefutott a családja régi barátjával, akik a mai napig itt élnek Forksban. Jonathan Black-el. Nagyon jól érezte magát Black-kel, mert ilyenkor nem arra gondolt, mit csinálhatott rosszul, hogy miért hagytam el, hanem boldog volt. Rájött, hogy mikor veszélyes dolgokat csinál, hallja a hangom, ami megkéri, ne tegye ezt. Ne ölje meg magát, ne sodorja magát veszélybe. Ezért egyre félelmetesebb dolgokat kezdett el csinálni, csak hogy hallja a hangom. – mikor körbenéztem, láttam, hogy mindenki, főleg Nessie kíváncsi szemekkel néz. Igaz, hogy a többiek már halloták, sőt tudták is ezt a történetet, mégis kíváncsian néztek. – Egyik nap, La Push-ban, Bella leugrott egy magas szikláról. Majdnem bele fulladt a tengerbe. Tudod, kicsim Jonathan vérfarkas volt. Ugye tudod mi az? – kérdeztem.

-Persze, anya elmesélte, a quilette törzs legendáját. – mondta természetes hangon.

-Akkor jó, szóval ez a Jonathan… - nem tudtam nem féltékeny hangnemben mondnai a nevét. – vérfarkas volt, és a vérfarkasokra nem hat Alice képessége, ezért sem látta, hogy Jonathan megmentette. Alice azt hitte, Bella öngyilkos lett, amiért elhagytam. Ezt elmondta Rosalie-nak, Rosalie pedig úgy látta jónak, ha elmondja nekem. – vetettem egy dühös pillantást Rosalie-ra, mire ő csak lehajtotta a fejét, és gondolatban bocsánatot kért. – Én erre rögtön tudtam, mit kell tennem. Nem élhettem úgy, hogy tudjam Bella már halott, pláne, ha miattam halt meg. Ezért elmentem Olaszországba a Volturihoz. Megkértem őket, öljenek meg, de mivel Carlisle jó barátjuk volt, elutasították. Ezért elhatároztam felfedem a kilétem Volterra lakosai előtt. Tudtam, hogy a Volturi azonnal megöl, ha csak a lábamat is kiteszem a napfénye. Ezért kiakartam lépni, de közben Alice elment Bellához, mert mikor azt látta, leugrik a szikláról, rögtön elment Charlie-hoz. Mikor viszont ott találta Bellát, tudta, nem halt meg. Azt is látta, hogy megakarom ölni magam, ezért együtt eljöttek Volterrába, hogy megakadályozhassanak. Alice tudta, csak akkor nem teszem, amire készültem, ha látom Bella él. Sikerült megelőzniük, de már egy kicsit kiléptem a napfényre, a város legnagyobb terén, és erről a Volturi is tudomást szerzett. Meg akartak ölni, és próbálkoztak is , de mikor Aro ki akarta olvasni Bella fejéből, mit érez most, nem sikerült neki. Aztán megint megpróbálta, de akkor se. Aztán mindenki kipróbálta rajta a képességét, de egyiküknek se ment. Ezért úgy döntöttek nem ölnek meg. Viszont adtak egy ultimátumot, miszerint ha nem változtatjuk át Bellát, megölnek minket. És akkor elengedtek minket. Mindent elmondtam Bellának, elmondtam neki, hogy azt nem szeretem, csak azért mondtam , hogy könnyebb legyen neki. És azt is elmondtam, szeretem. Majd megkértem a kezét. És ő igent mondott. A többit már tudod.

-Wow. – mondta a lányom.

-Igazság szerint…-egy hang félbeszakított.

-Edward… - nagyon halk volt, de lehetett hallani, tudtuk az emeletről jön, és azt is tudtuk Bella az. Rögtön felrohantunk a szobába. Mikor benyitottunk, Bella ébren volt, és pislákolt.

-Bella, drágám olyan jó hogy felébredtél, úgy szeretlek. Annyira megijesztettél mindenkit. Soha többet ne csinálj ilyet. Kérlek – mondtam szerelmemnek.

-Edward…mi történt velem? – kérdezte akadozva.

Remélem jót olvastatok. Most nem hagytam abba, olyan nagyon-nagyon izgalmas résznél, de azért ez is elég jó(szerintem). Lécci írjatok komikat. Puszikah: Toti