Happy Begining - 3.fejezet

Hát ez is fent van. Remélem örültök, hogy ilyen hamar felraktam. Tudom, hogy van pár doog ami a könyvben nem lehetséges, de remélem azért így is tetszik. Jó olvasást, Puszikah: Toti

3.fejezet – Az igazság

(Edward szemszöge)

DE hisz ez lehetetlen. Egy vámpír nem ájulhat el. Nem lehet. Annyira megijedtem, mikor láttam, hogy a szerelmem a földön fekszik, eszméletlenül.

-Bella, Bella, szerelmem, szólalj már meg. Kérlek, kicsim. Carlisle! – üvöltöttem, nem tudom, hol van már, miért nem vizsgálja meg Bellát. – Carlisle, gyere már. Kérlek! – végre megjött.

-Nyugodj meg Edward, itt vagyok. – mondta nyugodt hangon, de tudtam, ő is félti Bellát.

-Carlisle, mi baja lehet, hisz egy vámpír nem ájulhat el. Ez lehetetlen.

-Bella, kérlek ébredj fel, könyörgöm. – motyogta húgom, némán sírva.

-Anya, anya, jól vagy? Minden rendben? Kérlek kelj fel, most nem aludhatsz. – Annyira sajnáltam a lányom, szegény fel se fogta mi történt, hisz a vámpírok nem alszanak, mégis azt hiszi, csak elaludt.

-Edward… - nyöszörögte végre szerelmem.

-Tessék szivem, itt vagyok, nincs semmi baj, nyugodj meg. Carlisle megvizsgál és kiderül mi bajod van? – mondtam, és szinte biztos voltam benne, hogy észrevette a hangomban a féltést.

-Edward…-suttogta megint a nevem. – Black-ék, Jonathan , a múlt, Edward kérlek ne hagyj el… - Nem értettem miért mondja most ezt nekem, és rájöttem, eddig még észre se vettem, de aztán beugrott. Balck-ék, Jonathan Black.

-Carlisle, az lehetséges, hogy a múltja miatt történik vele ez az egész? – kérdeztem félve.

-Edward, minden lehetséges. Eddig azt hittük, a vámpírok nem tudnak elájulni, de most Bellának mégis sikerült. Edward, hát nem emlékszel, hogy ő midnig megtalálja a veszélyt. Bella vonzza a bajt. És igen, akár ez is lehetséges.

-Akkor azt hiszem, tudom mi baja…

-Auuuuuu, ne , kérlek Edward ne tedd ezt velem. Kérlek, ne hagyj el, kérlek. Én hozzád tartozom…

-Mi? Apa mi folyik itt? Miért mond anya olyan sületlenségeket, hogy te elakarod hagyni? – kérdezte Nessie, és látszott rajta, hogy nem ért semmit. Rögtön elkezdett zokogni.

-Azt hiszem most már el kell mondanunk neked az igazságot. De előbb meggyógyítjuk Bellát. Aztán mindent elmondok. Rendben? – kérdeztem, de nem tudtam a lányomra figyelni. Annyira féltem, hogy a szerelmemnek bármi baja eshet. Miattam. Amiatt, amit a múltban tettem, de a mai napig is bánom, hogy elhagytam életem legfontosabb személyét.

-Jó. De ugye nem lesz semmi baja anyának? – kérdezte Renesmee.

-Neee, nem, kérlek Aro ne tedd ezt. – kiabálta Bella.

-Mi? Apa, most miért mondja ezt? – Nem akartam válaszolni Nessie-nek, előbb tudjam épségben Bellát. Majd aztán magyarázkodom a lányunknak.

-Mindent elmondok, de most első Bella. Esme, kérlek kísérd fel Nessie-t, és gondoskodj róla, hogy ne jöhessen le. – mondtam szigorúan.

-De apa, most miért kell felmennem? Én itt akarok maradni, anyuval! – mondta lányom határozottan.

-Neeeeeeeeee, kérlek, ne tedd ezt Aro, nem ölheted meg Edward-ot! – kiáltotta Bella. Erre a mondatára mindenki elhalkult, és engem nézett, hogy mi történik, kivéve Alice. Alice-szel és Bellával arra jutottunk, még a múltban, hogy azt a részt, hogy a Volturi meg akart ölni, inkább kihagyjuk, a családi meséből. Tudtam, hogy ez a rész fog jönni, ezért is küldtem fel, Nessie-t. De már késő. Hallotta. De azért inkább legyen fent, a szobájában.

-Úristen! – kiáltott fel lányom, és most már patakokban hullott a könnye.

-Esme, kérlek! – szóltam rá még egyszer, mert nem mozdult. A hangomra elindult, de nem kellett erőszakoskodnia Nessie-vel. Magától rohant fel a szobájába.

Pont akkor ment be a szobájába, mikor Bella újból elkezdett üvölteni egy részt a múltból.

-Edward, kérlek ne tedd ezt. Kérlek. Ne menj. Nem kell ezt tenned.

Mindeki ott volt a nappaliban, kivéve persze Esme-t és Nessie-t. Mindenki féltette Bellát. Mindenki aggódott érte. Senki nem akarta, hogy bármi baja essen. Annyira gyűlöltem magam, hogy csak miattam történik ez az egész. Ha a múltban nem teszem ezt Bellával feleslegesen, most nem történik ez. Látszott rajta, hogy szenved.

-Jonathan, én nem tehetem ezt, meg kell mentenem Edwardot. Értsd meg, szeretem őt. Meg kell mentenem. Nem engedhetem, hogy megölje magát.

Nem bírtam tovább, nem bírtam tovább nézni, ahogy életem legfontosabb személye szenved. Gyötrődik a múlt miatt. Gyötrődik miattam. Meg akartam nyugtatni, hogy nincs semmi baj, azt akartam, hogy ne szenvedjen tovább. Gyűlöltem magam, jobban, mint eddig bárkit, vagy bármit. Hallottam, ahogy a többiek beszélnek valamit, de azt nem, hogy pontosan mit mondanak. Nem tudtam másra figyelni, csak Bella meggyötört arcára. Megakartam simítani az arcát, magamhoz akartam vonni, a karjaimban tartani, érezni puha ajkait. És akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve…

(Nessie szemszöge)

-Úristen! – kiáltottam, és már rohantam is a szobámba. Zokogva futottam fel a lépcsőn. Azt hiszem Esme utánam jött, de nem voltam benne biztos, annyira könnyes volt a szemem. Becsaptam magam után az ajtót, és pont időben sikerült ez a tettem, mert még csukott ajtónál is hallottam, ahogy anyu üvöltözik. Leborultam az ágyam mellé, és jól sejtettem, hogy Esme utánam jött, mert most hideg kezét a vállamra tette, és leült mellém.

-Nyugodj meg kicsim, nem lesz semmi baj, Bella rendbe fog jönni. Minden rendben lesz. Aztán Edward mindent elmesél nekünk. – mondta Esme, és valami szöget ütött a fejemben.

-Egy pillanat, azt mondod, hogy te se, vagyis ti se tudjátok mi történt. Szóval nem csak én vagyok, akinek nem mondtak el mindent? – kérdeztem hitetlenkedve.

-Hát…tudod, kicsim, mi csak egy mondatot nem értettünk. A többit tudjuk. – mondta nyugodt hangon. De tudtam, hogy egy csöppet sem nyugodt. Ő is ugyanúgy fél, ahogy én. Ő is ugyanannyira fél attól, hogy elveszítjük anyut.

-És melyik mondat volt ez? – kérdeztem most már kíváncsian. De még mindig zokogtam.

-Az, amelyiknél felrohantál. – mondta fej lesütve. Azt hiszem, ő is tudni akarta az igazságot.

-De hisz apáék miért nem mondták el nekem, hogy mi történt. Miért titkolóztak? Miért nem fogják fel, hogy nekem bármit elmondhatnak, és hogy nem kell titkolózniuk előttem. És nektek miért nem mondták el „azt” a mondatot? – Nem értettem semmit. Miért nem mondják el végre. Miért nincs még itt apa? Miért nem mondja végre el a teljes igazságot. Aztán megértettem. Anyu megint felkiáltott. Tudtam, hogy még mindig szenved, ezért nem jön még apu.

-Anyu még mindig nagyon rosszul van, igaz? – kérdeztem Esme-t, mert biztos voltam benne, hogy ő jobban hallja. Csak egy aprót bólintott, épp akkorát, hogy én is lássam.

-Igen. – mondta nagyon halkan. Majd a kezét a hátamra tette. És elkezdte nyugtatólag simogatni a vállam.

-Várjunk csak. Anyu akkor ájult el mikor elmondtam, hogy, hogy hívják azt a fiút. Miért pont akkor ájult el? – kérdeztem, és kezdett összeállni. – Amikor anya kiáltozott azt mondta, hogy Edward…Black-ék, Jonathna , a múlt, Edward kérlek ne hagyj el…. Akkor azért ájult el, mert azt mondtam, hogy Jacob BLACK. Hát persze. Jacob biztos annak a Jonathan-nek a leszármazottja. És biztos történt valami anya és az a Jason Black között. Lehet, hogy a legjobb barátja volt. Vagy valami. Én ezt nem értem. Mármint van amit értek, csak nem teljesen. – mondtam, és kezdtem kapizsgálni valamit.

Esme nem mondott el semmit. Nem tudta apa, mit akar nekem elmondani, és mit nem. Mikor épp megakartam kérni, hogy mondjon valamit, meghallottam, hogy anya egy hatalmasat üvölt. Nem értettem miért, és újra sírni kezdtem, majd nem érdekelt mit mondott apa, egy óvatlan pillanatban meglógtam Esme elől, és lerohantam a nappaliban, amikor apa éppen….

Remélem mindenkinek tetszett:D Jah, és KOMIKAT!!! Puszi: Toti