Happy Begining - 28. fejezet

Sziasztok!

Szóval, mivel meglett a 10 kommentár rögtön felraktam. Remélem tetszik nektek. Úgyhogy sokan írjatok megjegyzést, mert ismét csak a 10. után rakom fel. Jó olvasást!

Puszi: Toti

28. fejezet

(Nessie szemszöge)

- Szerintem menjünk be a terembe, mert nem sokára becsöngetnek, és akkor ott meg tudjuk beszélni. – ajánlottam Doroty-nak.

- Rendben.

Csendben mentünk egymás mellett, de egyikünket sem zavarta, ez nem amolyan kínos hallgatás volt.

Útközben sok mindenkivel találkoztunk, akik mind köszöntek nekünk. Köztük volt Alex és Lotty is, akik nagyon hálásak voltak nekem. Annyira, hogy Lotty még tegnap este is felhívott, hogy megköszönje.

Megérkeztünk a terembe, letettük a cuccunkat, majd elvonultunk az egyik sarokba.

- Nos, miről lenne szó? – kérdeztem tőle mosolyogva.

- Hát, szóval Alex mondta, hogy te segítettél neki és Lottynak, hogy végre összejöjjenek. És Zac is mondta, hogy te adsz neki tanácsokat.

- Igen…

- Szóval. Arra gondoltam, hogy nekem is segíthetnél. Mármint, már mondtam neked, hogy.. – közelebb hajolt hozzám, hogy csak én hallhassam. – hogy, tetszik nekem David.

Ám nem sikerült neki. Az egyik fiú, aki hírhedt arról, hogy eléggé pletykás, meghallotta. Nem vettem észre, hogy Doroty mögött áll, ezért minden egyes szót a saját fülével hallott.

- Ó. Szóval ez igaz?

- Eric! – ugyanis így hívták a fiút. – Hogy lehetsz ennyire bunkó? Mások titkait kihallgatod, majd mindenkinek elfecseged. Komolyan mondom, hányok tőled!

Megfogtam Doroty karját, és odahúztam a padunkhoz. Tényleg nagyon dühös voltam Eric-re, mert hallottam már róla, hogy mindig mindent elmond mindenkinek. Szóval szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem sokára már az egész iskola tudni fog róla.

- Istenem, ez most nagyon nem jött jól. – szólt Doroty, egy hangos sóhaj kíséretében.

- Igen. De ne foglalkozz vele. Szóval miben is kéne segítenem?

- Nem tudom. Csak olyan jó lenne, ha vele lehetnék.

- Szerintem egyelőre, csak próbálj többet lenni vele. Nem azt mondom, hogy akaszkodj rá, mert nem hinném, hogy örülne, ha minden egyes percben a nyakán loholnál. Csak legyél vele kedves, és figyelj rá-

- Rendben. De nem tudnád kideríteni… szóval, hogy… tetszek-e neki?

- Nézd, megpróbálom. Nem szeretném kibeszélni, de azt már most is tudom, hogy tetszik neki valaki, csak még nem akarta elmondani, én pedig nem szedtem ki belőle.

- Hát ez remek. Szóval akkor nagyobb az esélyem rá, hogy tetszek neki. Nagyon köszönöm.

- Nagyon szívesen. És amit tudok, megteszek. – rámosolyogtam.

Belépett a tanár a terembe. Felmondta a névsort, majd belekezdtünk tanulásba. Az óra unalmas volt, ezért nem nagyon figyeltem rá.

Túlontúl boldog voltam amiatt, hogy ennyien megbíznak bennem, és hogy tanácsot is kérnek tőlem. Ráadásul abból, amit Doroty mondott, már elég nagy hírem is van.

Az órán azon gondolkodtam, vajon hogyan segíthetnék Doroty-nak. Arra gondoltam, talán beszélhetnék David-del, de nem nagyon szeretném, ha tőlem tudná meg, hogy tetszik Doroty-nak.

Még arra is gondoltam, hogy talán valahogy rákérdezhetnék, amivel nem árulom el.

Kicsengettek az óráról, én pedig elindultam a következő órámra, de előtte még beszéltem Doroty-val, hogy ne féljen.

Útközben nem érdekelt senki, nagyon siettem a következő órára, és vigyáztam, nehogy valaki meglásson, és a végén még tanácsot kelljen neki adnom.

Beléptem a terembe. Elindultam a padom felé, de Zac megakadályozott ebben.

- Szia. – mondta, majd megölelt, ami egy kicsit váratlanul ért.

- Szia. – mondtam neki, kicsit zavarban.

- Nagyon hálás vagyok neked. Nélküled nem mertem volna elmondani Lila-nak, hogy mit érzek iránta. De hála neked mégis sikerült.

- Tényleg? – lelkesültem fel. – És mi történt?

- Nos, ő is bevallotta nekem, hogy tetszek neki, és most már…

- Igen…?

- Szóval…

- Mondjad már! – ezt egy kicsit hangosabban mondtam, mint kellett volna, ugyanis mindeni ránk emelte tekintetét.

- Járunk. – mondta ő is egy kicsit hangosabban.

Erre elkiáltotta magam, majd a nyakába ugrottam, és most már nem éreztem magam feszélyezve. Zac viszonozta ölelésem, majd pár másodperc után elengedtük egymást, és leültünk a padomhoz. Ahol most már Lila is ott volt.

- Annyira gratulálok, olyan szép pár vagytok. – mosolyogtam, majd megöleltem Lila-t is, de talán erősebben, mint előbb Zac-et.

Zac átkarolta Lila derekát, majd egy puszit adott neki a nyakára. Nagyon jól néztek így ki. Egymás mellett. Mindkettőjükön látszott, hogy odavannak a másikért, és megvolt a mai napi adag boldogságom, hogy én tettem lehetővé ezen örömteli pillanatot.

- Én is nagyon köszönöm. – mondta most Lila.

- Nagyon szívesen tettem. Már csak az megérte, hogy így láthatlak benneteket.

Végig mosolyogtam. Már csak egy feladatom volt. Összehozni Doroty-t, és David-et.

Zac adott még egy utolsó csókot Lila-nak, majd elvonult a saját padja felé, ugyanis máris becsengettek, csak ezt én nem vettem észre.

A tanár belépett a terembe, mire mi mindannyian elcsendesedtünk, és elkezdődött az óra. Ez már nem volt annyira unalmas, mint az előző, bár még ez sem volt mondható izgalmasnak.

Az első 10 percben még figyeltem, majd meguntam, és újra gondolataimba merültem.

Nem gondolkoztam különösebben semmin, csak bámultam ki a fejemből, és nem figyeltem a tanárra. Egyszer felszólított, de mivel tudtam a választ, többet nem zaklatott az órán.

Kicsengetés után, megint siettem, mert most David-del lesz órám.

Azonban útközben megállított Alice. Jasper is vele volt, bár mint szinte mindig, most sem szólt sokat, egyszerűen csak köszönt.

- Szia. Doroty úgy elráncigált reggel, minden rendben?

- Persze, csak el szeretett volna mondani nekem valamit.

- Igen, tudom, hogy el akart mondani neked valamit, azt is tudom mit, és azt is, hogy végül, hogy sült el az egész. Mindent láttam. – mosolygott. – Úgy értettem minden rendben van veled? Lelkileg.

- Oh, persze. Csak kicsit sok ez nekem. Gondolom, tudod, miről van szó. – kacsintottam.

- Hát persze. Mindent látok.

- Igen, tudom. – mosolyogtam most én is.

- Tényleg elég fárasztó lehet, ha ennyi gondot kell megoldanod.

- Igen, tudod, néha kicsit fárasztó, pláne az utóbbi két napban, d egyébként nagyon boldog vagyok. Olyan jó érzés, mikor odajönnek hozzám, és megköszönik. És amikor látom, hogy milyen jót tettem.

- Igen. Tudom, milyen érzés. Az a furcsa, hogy mostanság, mikor van egy látomásom, nem csak látom, hanem érzem is. Mindent.

- Nos, igen, sajnos néha az én káromra. – mosolyogott Jasper. Várjunk csak! Mosolygott! Nagyon boldog lehet valamiért.

- Jaj, kicsim, tudom. Annyira sajnálom, de nem tudom fékezni.

- Tudom, tudom. Hé, csak vicceltem. Nem kell komolyan venned. – Jasper egy csókot adott Alice-nek. Furcsa, mennyire keveset szoktam látni őket, mikor csókolóznak. Nagyon összeillő pár.

- Viszont nem lehet, hogy ez az egész azért van, mert erősödik az erőd? Ilyen nem létezik?

- Nem tudom, én még nem hallottam róla. De egész jó ötlet. Majd megkérdezem Carlisle-t. De most siess, egy David nevű fiúval fogsz nem sokára beszélni. – Alice rám kacsintott, majd Jasperrel az oldalán elvonultak.

Folytattam utam a terem felé, és most nagyon gyorsan szedtem a lábaim, hogy végre beszélhessek David-del. Végül arra a döntésre jutottam, hogy lesz, ami lesz, beszélek David-del. Meg is érkeztem, és rögtön megpillantottam David-et. Ott állt a padja mellett, és látszott rajta, hogy engem vár.

- Szia. – köszönt nekem, amint én is odaértem.

- Szia. – mosolyogtam rá.

- Beszélhetnénk?

Komolya kezdtem megijedni. Az utóbbi két napban folyton ilyen hanglejtéssel hallom azt, hogy „Beszélhetnénk?”. És mindig az a vége, hogy tanácsot kérnek tőlem. Mintha én olyan sokat tudnák a szerelemről. Jó mondjuk, az alatt a 150 év alatt, azért elég sok mindent láttam, hallottam, olvastam, de még sosem tapasztaltam meg a saját bőrömön. Egészen mostanáig.

- Persze. – adtam be a derekam.

Odébb vonultunk, de még mielőtt belekezdett volna, körbenéztem, nehogy Eric itt legyen.

- Mondjad, miben segíthetek? – kérdeztem tőle mosolyogva.

Bár nem volt ínyemre ez a tanácsosdi, mégis mosolyogtam, mert attól függetlenül boldog voltam.

- Szóval arról lenne szó, hogy úgy látom, most már itt az ideje, hogy meg tudd, ki tetszik nekem.

- Tényleg? És ki az?

- Nézd, elmondom, de ígérd meg, hogy nem mondod el neki. Soha. És egyébként is, azt tervezem, hogy nem sokára én osztom meg vele ezt a hírt. – bohóckodta el a végét, és tudtam, hogy csak azért, mert zavarban van.

- Jó persze. Nem mondom el senkinek. Ha nem kérsz meg rá, valószínűleg akkor sem mondtam volna el.

- Szóval, a lány, aki tetszik nekem, nem más, mint…

Remélem tényleg tetszett, és írjatok jó sok komit, mert még csak most jön az izgalmas rész!:D Köszi: Toti