Happy Begining - 27.fejezet

Sziasztok!

Nos, hát ez is itt van, és ez szerintem még az előzőnél is izgisebb, és a következő részekben csak fokozódik. Szóval tényleg megéri kommenteket írni! Most is 10 komi után fogom felrakni. :) Remélem mindenkinek tetszik, de nem rabolom tovább az időtöket, jó olvasást!

Puszi: Toti

27. fejezet

(Nessie szemszöge)

Ott ültem a nappaliban, már vagy egy órája, és ekkor eszméltem fel, hogy nem sokára találkám van Jacob-bal. Szerencsére ez

alatt a kevés idő alatt, míg a családommal beszélgettem, nagyjából lenyugodtam. Sok mindenről beszélgettem a többiekkel, és

rájöttem, mennyire jó az, ha van egy olyan családom, aki szinte mindent megbocsájt nekem.

De ez akkor sem boldogít. Hiszen teljesen elhanyagoltam őket, mégis mindannyian elnézték ezt nekem. Bár, Alice mikor nem

bocsájt meg nekem? És mivel Alice nem haragszik rám, ezért Jasper sem. Esme és Carlisle olyanok akár egy angyal. Anyu és

Apu nagyon szeretnek. Emmett csak egy jót nevetett rajta, mint minden máson is. Viszont Rosalie már egy más tészta. Nagy

nehezen, de mégis túl tette magát azon, hogy pár napig nem mindenki őrá figyelt.

Elnézést kértem a többiektől a távozásom miatt, majd felsiettem a szobámba, hogy időben elkészüljek. Mikor beértem a szo-

bámba odamentem a szekrényemhez, majd kikerestem néhány csinosabb ruhadarabot, amit magammal vittem.

Ezután bementem a saját fürdőszobámba, és gyorsan lezuhanyoztam. Jól esett a meleg víz, ahogy egy csöppnyit csípte a bőröm.

Majd kiszálltam a kádból. Kicsit megcsúsztam a szélén, és majdnem el is estem. Úgy tűnik, ebben Anyura hasonlítok.

Felvettem a ruhát, amit még korábban hoztam be, és odaálltam a tükör elé. Kezembe vettem a fésűt, amit a tükör melletti

polcon tartok, és elkezdtem fésülni a hajam. A szokásoshoz képest, most sokkal kevesebb gubancot találtam, hatalmas haj ko-

ronámban. Letettem a fésűm, és alaposan fogat mostam. Ellenőriztem a mosolyom, majd kimentem a fürdőből, és ledőltem az

ágyra.

Muszáj volt egy kicsit pihennem, mert elfáradtam a mai napi tanácsadásban. Pár perces pihenő után újból nekiálltam készü-

lődni. Kerestem magamnak egy kisebb táskát, és telepakoltam a fontos dolgokkal, mint például a telefonom, a kulcsaim, egy

kis smink cucc, egy toll, ha bármit írnom kéne, egy kisebb jegyzet tömb, és egy csomag zsebkendő.

Mindent beledobáltam a táskámba, és lesiettem, mert már csak negyed órám volt, hogy odaérjek. Elköszöntem a többiektől, de

most nem úgy, mint az utóbbi pár napban, hanem odamentem hozzájuk, és kedvesen mosolyogva mind egyikőjüktől elköszöntem.

Anyu és Apu, szülőkhöz híven, elmondták legalább százszor, hogy vigyázzak magamra, nehogy bajba kerüljek. Én csak bólo-

gattam, majd bepattantam a kocsimba, ami már ott állt az ajtó előtt. Nem tudom, ki hozhatta oda, de nagyon meg fogom neki

köszönni, amint visszaértem.

Már nagyon vártam. Igaz, hogy tegnap láttam, mégis hiányzott. A meleg érintése, és az, ahogy beszélt hozzám.

Kitolattam az erdei ösvényre, majd rátapostam a gázra. Míg odaértem a megbeszélt találkozó helyre, egyetlen egy autóval sem

futottam össze, szóval kedvemre száguldozhattam. Furcsa, hogy hétköznap délután, Forks egyik legforgalmasabb útján, egyet-

len kocsit se látni.

De most nem foglalkoztam ezzel. Csakis Jacob-bal. Lefordultam a megfelelő leágazásnál, és pár perc múlva a megbeszélt ta-

lálkozóhelyen voltam. Jacob még nem ért ide. Úgy tűnik, ő is késik, akárcsak én. Mondjuk ez is elég fura, Jacob sosem szo-

kott késni. Sehonnan. De ezzel most nem foglalkoztam.

Pár perc várakozás után, elindltam az egyik ösvényen. Kis séta után, megéreztem egy ismerős illatot. Egy állat illatát, ami

elindította bennem az ösztöneimet. Már jó rég nem éreztem ennyire jó illatot. Gondoltam, mivel Jacob úgyis késik, van egy

kis időm vadászatra.

Elindultam az állat után, és elég hamar sikerült beérnem, majd rávetettem magam, és kiszívtam édes nedűjét.

Máris sokkal erősebbnek éreztem magam. A visszafele úton sétáltam, nem volt kedvem futkározni. Míg lassan ballagtam az ös-

vényen valami nagyin furcsát vettem észre. kicsit messzebb tőlem egy fiú volt, aki háttal állt nekem, ezért nem láttam az

arcát, mégis oly ismerős volt számomra. Mintha tudnám, ki is az. Elég szokatlan testhelyzetben volt, és akkor vettem észre,

hogy egy halott állatból táplálkozik. Akárcsak én körülbelül 10 perce. Félelmetes volt, hiszen én tudtommal mindenkiről

tudok, aki a közelünkben lakik és vámpír, akár vegetáriánus akár nem. Sőt szinte a Föld összes vegetáriánus vámpírját isme-

rem, ha nem is közelről, de hallásból biztosan.

Meg kellett tudnom, hogy ki az. Közelebb mentem hozzá, majd egszólítottam.

-Elnézést! - szólítottam meg, mire ő összerezzent.

Nem várt, rögtön elfutott. Mondjuk mit is hittem? Hogy majd válaszolni fog? Hiszen nem is ismer.

Késztetést éreztem, hogy utána fussak. Kezdtem beérni, de aztán lehagyott. Nem tudom, mi miatt, azért, mert ő felgyorsult,

vagy azért, mert én lelassultam.

Megálltam, és kifújtam magam. Bár félig vámpír vagyok, mégis elfáradtam, pedig a futásban még egy félvérnek sem szabadna

elfáradnia. Nekem mégis sikerült valahogy.

Elég gyorsan visszanyertem az erőm, és mikor elő vettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő, kiderült, hogy eléggé

sokáig elmászkáltam, és hogy Jacob már biztosan ott van a megbeszélt találkozóhelyen.

Így hát erőmet visszanyerve, újra futásnak eredtem, hogy minél hamarabb, hőn szeretett Jacob-omhoz érjek. futás közben azon,

gondolkodtam, vajon miért volt nekem annyira ismerős, az az ismeretlen vámpír. Ismerős ismeretlen. Sajnos nem volt túl sok

időm, ezért nem tudtam sokáig elmorfondírozni ezen.

Amint közeledtem a megbeszélt helyhez, már láttam is Jacob-ot, ahogy egy fa törzsének támaszkodva engem vár.

- Nagyon sajnálom, hogy késtem. Már sokkal előbb itt voltam, csak te még nem érkeztél meg, én meg elmentem egy kicsit az

erdőbe. Aztánn meg elszaladt az idő és...

-Psszt! - az ujját rárakta a számra, ezzel kényszerítve arra, hogy hagyjam abba a magyarázkodást. - Semmi gond! A lényeg,

hogy most már itt vagy. és különben is, én késtem, nem pedig te.

Mosolyával ismét levett a lábamról, mint mindig. Lassan közeledett felém, én pedig nem ellenkeztem. Sőt, már vártam, hogy

ajaki újra az enyémekre tapadjanak. Túlságosan is lassan hajolt felém, ezért én megelőztem, és ajkai után kaptam.

Jacob belemosolygott csókunkba, hogy megint türelmetlen voltam. De mmost úgy tűnt, ez őt sem zavarja. Elszakadtunk egymás-

tól és csak egymás szemét néztük.

Összerezzentem. Kezdett későre járni, és ez azzal is járt, hogy már hűvös volt a levegő.

-Oh. Milyen figyelmetlen vagyok. - mosolygott, majd elment az erdőbe, ahol már nem láthattam. Pár másodperc múlva újra meg-

jelent, ám már vérfarkas alakjában.

Lekuporodott az egyik fa aljába, és hívógatóan nézett felém, hatalmas szemeivel. Odamentem hozzá, és befészkeltem magam

karjai közé, ő pedig, hatalmas tappancsaival átölelt, ezzel melegen tartva testemet.

Nem tudtunk beszélgetni egymással, de nem is volt szükséges a szavakra. A nélkül is megértettük egymást.

Csak feküdtünk ott a fűben, és néztük a Holdat, ami most nagyon fényesen világítoott. Teli Hold volt. Egy percre belegon-

doltam, hogy most egy vérfarkas karjai közt vagyok Teli Holdkor, és bár elsőre kicsit rémosztő volt, másodgyára nagyon is

kellemes érzés volt.

Pár óra múlva sajnos haza kellett mennem, és mivel még volt egy kis leckém, ezért muszáj volt sietnem.

Jacob ismét elment az erdőbe, hogy visszaváltsa emberi alakját, majd mikor visszajött, szorosan magához ölelt.

Egy apró csókot hintett ajkaimra, majd köszönés után, elfutott az erdőben.

Még ott álltam pár percig, majd megindultam a kocsim felé. Beszálltam, majd szinte csiga lassúsággal elindultam. Kissé el-

fáradtam, és arra gondoltam, talán még mindig amiatt, hogy a futás közben is kifulladtam. Kezdtem megijedni, és elhatároz-

tam, hogy beszélni fogok Carlisle-lel ezzel az üggyel kapcsolatban.

Az úton ismét azon gondolkodtam, vajon ki lehet az a fiú. Mert tudom, hogy ismerem valahonnan. Csak nem vagyok képes rájön-

ni. Ami még furcsább, hogy nem tudok semmilyen új vámpírról a közelben. És Carlisle sem beszélt semmi ilyesmiről. Olyan

bonyolultnak tűnik rájönni erre az egészre, de biztos vagyok benne, hogy ez egy egyszerű kis rejtély, amire én nem találom

a választ.

Az úton mosst már több kocsival is találkoztam, aminek nem tudom, miért, de most nagyon örültem. Rátapostam a gázpedálra,

és egyre gyorsabban száguldoztam. Hamar haza akartam érni, és beszélni Carlisle-lel, mert elég sok kérdésem támadt.

Például, hogy miért fáradtam el, vagy hogy tud-e valaki olyanról, aki mostanában jött ide a közelbe, és vámpír. És még volt

bőven.

Bekanyarodtam az ösvényre, és döcögve, de elértem a célt, a hatalmas Cullen-házat. Beparkoltam a garázsba, és gyorsan befu-

tottam a házba.

-Sziasztok! Megjöttem! - kiáltottam.

Csak Esme volt ott a nappaliban.

-Szia, kicsikém. - jött oda hozzám Esme, és kaptam tőle egy nagy ölelést.

-Hol van Carlisle? Szeretnék beszélni vele, pár dologgal kapcsolatban.

-Persze. Fent van a dolgozó szobájában.

-Köszönöm.

Felszaladtam a lépcsőn, komolyan mondom, kezdtem hasonlítani Alice-re. Olyan voltam, mint egy kis bakkecske.

Bementem a szobába, és köszöntem Carlisle-nek.

-Szia, kicsikém. Mi járatban vagy itt nálam? Üllj csak le.

Kihúzta előttem a széket, én pedig késségesen elfogadtam.

-Nos, arról lenne szó, hoyg történt velem valami nagyon furcsa, amikor Jacob-bal találkoztam.

-Rendben. Meséld el. Én pedig minden egyes apró kis részletre figyelek.

-Szóval, épp odaértem az erdőbe, a megbeszélt helyre, azonban Jacob még nem volt ott, ezért pár perc várakozás után elin-

dultam az egyik ösvényen, és megéreztem egy állat illatát. És ezért, utána indultam, sikerült is levadásznom. Azonban mikor

visszafele sétáltam az úton, megláttam egy korombéli fiút, aki egy halott állatból táplálkozott. És nagyon ismerős volt

számomra, ám nem tudok rájönni, hogy ki lehet az. Na de nem is ez a fontos. Hanem, odamentem hozzá, és megszólítottam, de

erre ő nem is fordult meg, hanem csak összerezzent és elfutott. Én meg utána futottam. Már majdnem beértem, mikor ő gyor-

sabb tempóra váltott, ezért én is, ám pár másodperc futás után, elfáradtam. A futásban. Pedig ez tudtommal lehetetlen. Nem,

Carlisle?

-Igen, ez elég furcsa. És az is, hogy láttál egy új vegetáriánus vámpírt is. Én se tudok, senkiről, aki mostanában költö-

zött volna a közelbe. Fogalmam sincs, miért fáradtál el, de ez tényleg lehetetlen, tudásom szerint. Nézd, azt hiszem ennek

utána olvasok, és ha találok valamit, azonnal szólok neked.

-Köszönöm, Carlisle.

-Ennyi lenne? Csak mert akkor rögtön neki kezdek a keresgélésnek.

-Nagyon hálás vagyok. És akkor én nem is zavarlak.

Kimentem a szobából, majd bementem saját kis birodalmamba, és nekiálltam a leckének.Nem volt túl sok, de azért meg akartam

csinálni. Nagyjából 10 perc alatt végeztem vele, majd ledőltem az ágyamra, és újra azon a különös vámpíron elmélkedtem.

Vajon ki lehet ő, ha még Carlisle sem hallott róla. És ha nem tudja, ki ő, akkor nekem miért ismerős. Hol találkozhattam

vele? Mert abban biztos vagyok, hogy már láttam és beszéltem is vele.

Arra eszméltem fel, hogy kint már világosodik, úgyhogy ezek szerint szépen bealudtam. Nem voltam már álmos, pedig mikor ó-

rámra emeltem tekintetem, még csak hajnali 4-et mutatott.

Mivel csöppet sem voltam fáradt, ezért elmentem lefürödni, egy kád forró vízben. Mikor végeztem, kiszálltam a kádból, majd

a törülközőt magam köré csavartam. Visszamentem a szobába, és felöltözködtem. Egy egyszerű farmert, és egy rövid újjú fel-

sőt vettem fel, egy sportcipővel.

Rosalie és Alice mindig mondják, hogy hogy tudok így öltözködni, mert nekik az a normális, ha magassarkúban, és csinosan

öltözködnek. De én nem ilyen vagyok. Én szeretek sportos ruhákat felvenni.

Megfésülködtem, majd lementem megkeresni Anyuékat. Szerettem volna velük is beszélgetni egy kicsit. Úgy, mint egy kisebb

család.

Bekopogtam a szobájukba, majd a válasz után benyitottam.

Anuyék épp az ágyukban feküdtek, egymás karjai közt. Olyan jól néztek ki így egymás mellett.

-Szia, kicsikém. Hogy vagy? - kérdezte Anyu.

-Minden rendben? - így Apu.

-Persze. Csak szerettem volna beszélni veletek.

-Csak nyugodtan. Miről lenne szó?

-Semmi konkrétról. Csak úgy mindenféléről.

-Rendben.

Elkezdtünk beszélgetni. Nagyon jó volt, hogy végre beszélhetek velük. Nagyjából fél órát csacsogtunk, majd berontott a szo-

bába Alice, és nem zavartatva magát felugrott az ágyra, és elkezdett ugrálni.

-Miért nem szóltatok nekem? Én is szívesen beszélgetnék veletek.

-Tudod, Alice, elég közel voltál hozzám ahhoz, hogy halljam a gondolataid, és abból, amit hallottam, inkább nem akartalak

zavarni téged és Jaspert egy ilyen intim pillanatban. - kuncogott Apu, és ezen nekem is nevetnem kellett.

Mind nevettünk, Alice pedig durcás képet vágott. Ugrott még egyet, majd lehuppant az ágyra, és keresztbe tette karjait.

-Alice, ne haragudj Edwardra, egyszerűen csak ő is durcis egy kicsit. - kacsintott Anyu Apura.

Alice szeme sarkából Edwardra sandított, majd elmosolyodott, és Edward nyakába ugrott.

-Sose tudnák rád igazából haragudni. - mosolygott, majd elkezdte puszilgatni.

-Héhé. Alice. Csigavér. Hagyd levegőt venni Aput.

-Úgysincs rá szüksége.

-De most van.

-Na jó. - sóhajtott, majd lemászott róla.

Anyu és Apu még mindig pizsamában feküdtek az ágyban, bár nem értem, miért is vannak pizsiben, mikor nem is aludtak.

-Viszont lassan indulnunk kell tanulni. - szólt Anyu. Ő mindig megtartotta a hidegvérét, mindig nyugodt maradt. Sosem ide-

geskedett.

-Igen. igazad van.

-Akkor azt hiszem mi megyünk is, uyge Alice? - szóltam rá. - Hagyunk, hogy nyugodtan elkészüljetek.

-Köszönjük. - Edward leszedte magáról Alice vasmarkait, és mikor végre sikerült neki, Alice most Anyut ölelte át.

-Alice. Nyugi. El fogunk késni.

-Rendben, rendben. Megyünk már. - elindult az ajtó felé, és útközben megragadta a karom, és kifelé húzott. - Nem hiszem el

Nessie, miért nem jössz már. El fogunk késni. Itt hátráltatsz bennünket.

Alice hangosan beszélt, hogy Anyuék mindenképpen meghallják, és Alice terve sikerült is. Anyuék hangos nevetésben törtek ki

, amit még az ajtón kereszül is meghallottunk.

Néném most engem is átölelt. Úgy tűnik túlteng benne a szeretet.

Elszakadtunk egymástól, és én felszaladtam a szobámba a táskámért. Mire leértem a nappaliba, már mindenki ott volt.

Eszembe jutott, hogy tegnap valaki kiállt nekem a kocsimmal, amit meg akartam köszönni.

-Öhm, nem tudom, hogy kinek, de valakinek nagyon szépen köszönöm, hogy tegnap kiállt a kocsimmal.

Minekire rámosolyogtam, és észre vettem Alice pajkos mosolyát, és ebből rögtön tudtam, hogy ő volt az.

-Köszi Alice. - mosolyogtam még jobban.

-Nagyon szívesen kicsikém.

Mindenki elindult, és én most kivételesen nem a saját kocsimmal mentem, hanem Apuval a hátsó ülésen.

Beértünk a suliba. Kiszálltam a kocsiból, és rögtön Doroty-val találtam szemben magam.

-Nessie, beszélnünk kell. - nagyon komoly volt, pedig ő mindig mindent elviccel.

-Jó, csak persze.

Mosolyogtam, ám ő még mindig nem változott. kezdtem megijedni, hogy megint valami rosszat tettem...

Remélem tényleg mindekinek tetszett, és minél hamarabb akarjátok, annál több megjegyzést írjatok! A 10. után felrakom a kövit(a tíz komi külön-külön embertől számít)

Köszi: Toti