Happy Begining - 20.fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy kicsit késett, de nem tudtam előbb felrakni. Ez egy elég hosszú fejezet lett a többihez képest. És van egy nagyon jó hírem!:D Nos mivel a következő rész lesz, az utolsó az idén, mert utána megyek Pécsre, ezért ez egy ajándék fejezet lesz.:);) Szóval nemsokára az is jön. Addig is jó olvasást. Puszi: Toti

20. fejezet

(Nessie szemszöge)

Miután Alex elment gyorsan felsiettem a szobámba, hogy még véletlenül se tudjanak bármilyen megjegyzést tenni. Főleg Emmett ne.

Este nem tudtam elaludni, ezért elolvastam egy könyvet. Az Üvöltő szelek-t. Anyu mondta, hogy ember korában sokszor olvasta. És hogy van, hogy még most is elolvassa. Bár most jóval kevesebb időbe telik kiolvasnia, mint régebben.

A könyvvel elég gyorsan végeztem, ezért is voltam csalódott, amikor megnéztem az éjjeli szekrényemen lévő órát, és még csak fél 11-et mutatott. Én még mindig nem voltam álmos, sőt, éberebb voltam, mint eddig bármikor.

Ez talán lehetett az izgatottságtól, az örömtől, vagy akár a boldogságtól.

Ezért hát, egyszerűn csak kényelmesen elhelyezkedtem a puha ágyamban és elmerültem a gondolataimban. Sok mindenen elgondolkoztam.

Például, hogy tulajdonképpen miért is vagyok én féltékeny. Hisz én Jacobot szeretem és ebben teljesen biztos, vagyok. De akkor miért is vagyok én féltékeny? Hisz én örülök annak, hogy Alex végre boldog lehet egy hozzá illő lánnyal.

Ezen nagyjából egy bő fél órát agyaltam, majd feladtam, hogy ha nem is egész életemben, de ma nem találok választ a kérdésemre.

Aztán áttértem arra, hogy vajon milyen pletykák fognak terjengeni holnap. Mivel pletykák mindig, mindenhol vannak.

„A pletyka kikapcsolódás csupán. Meggondolatlan fecsegés, amit udvarias valótlanságok

Szőnek át. Rosszmájú spekuláció, ami nem is olyan udvarias tényeken alapul. Hogy is

Védhetnénk meg magunkat az efféle haszontalan pletyka mérges fullánkjaitól?! Legjobb, ha

egyszerűen igazat mondunk és megvárjuk, míg az emberek elkezdenek másról pletykálni.”*

Tényleg félek, mert nem akarom, hogy az emberek mindenféle hülyeségeket találjanak ki.

Ezen kicsit többet gondolkoztam, mint azon, hogy tulajdonképpen miért is vagyok én féltékeny.

Aztán azon kezdtem agyalni, vajon mikor láthatom újra az Én Jacob-om. Annyit gondolkodtam az elmúlt pár órában, hogy teljesen lefárasztottam magam, és már az álomvilágban is jártam.

Szűrnyű volt. Ott voltam egy szörnyű, sötét, hideg erdőben, ahol egyedül voltam. Elindultam egy vékony ösvényen, és elértem a tengerhez. A La Push-i parton voltam, bár ezt nem értettem, hisz én Cullen vagyok, és ezért nem lehetnék itt. De valamiért mégis ott álltam a puha homokban.

És akkor megpillantottam Jacob-ot egy hatalmas sziklán, mellette, pedig egy vámpír állt. EGY VÁMPÍR! És csak most fogtam fel, hogy mit is mondtam.

-Egy vámpír. – suttogtam.

Nagyon megijedtem, mert bár tudom, hogy Jacob vérfarkas, és az a dolga, hogy megölje a vámpírokat, de mégis olyan nehéz volt elképzelni, az én gyengéd, érzékeny, meleg Jacob-om, ahogy épp egy félelmetes vámpírral harcol.

A vámpír bőre csillogott a napfényben, hosszú, barna haját meglobogtatta a szél, és éles fogsorát kivillantotta ajkai alól.

Jacob átváltozott vérfarkas alakjába. Mindig megdöbbenek, hogy Jacob, az ÉN Jacob-om, hogy lehet egy ilyen hatalmas farkas. Amikor így látom, mindig rájövök, milyen gyönyörű. Nem csak ő, hanem gyönyörű vörösesbarna szőre is. Amihez ha hozzábújok, a legnagyobb hidegben is felmelegít.

Bár hatalmas egy állat, mégis olyan gyöngédnek néz ki. Félelmetes, de szeretnivaló. Veszedelmes, de kedves is.

Puha szőrébe belekapott a meleg szél. Messze voltam tőle, de még innen is jól láttam, hogy kivillantja hófehér fogsorát.

Így még félelmetesebb volt, mint eddig.

Aztán minden nagyon gyorsan történt. Az ismeretlen vámpír rátámadott Jacob-ra. Jacob is visszatámadt, de hiába. Már túl késő volt. És akkor Jacob leesett a szikláról. A víz kisodorta a partra, és ott feküdt a parton, élettelenül. Nem mozdult. Gyorsan odafutottam hozzá, és letérdeltem mellé, majd próbáltam felkelteni.

-Jacob! Kérlek, kelj fel! Kérlek! Nem hagyhatsz itt! Nem, nem és nem! Ne tedd ezt velem! - kiáltottam.

Borzasztóan fájt, és a fájdalom nem akart szűnni. Csak zuhantam. Könnyedén. De mégis fájt a szívem, hogy elveszítettem Jacob-ot.

Meg akartam bosszulni a halálát, de mikor felnéztem, hogy a vámpír, aki megölte életem szerelmét, ott van-e még, nem láttam. Már elment. Elmenekült. De az arcát sose felejtem el, ha valaha meglátom, megölöm. Megbosszulom Jacob halálát.

Még mindig úgy éreztem, mintha csak zuhannék, a nagy semmiségbe. Kiáltottam, üvöltöttem, amennyire csak tudtam.

Azt kívántam, bár csak egy álom lenne. Álom, és akkor még láthatom Jacobot, megcsókolhatom, hozzábújhatok, megölelhetem. De nem. Ez nem álom volt. Legalábbis nagyon úgy nézett ki.

Még mindig csak zuhantam, de végül földet értem, és egy hatalmas fájdalom uralkodott az egész testemen. Üvöltöttem. Gyorsan felültem az ágyamban, és megnyugodtam, hogy a Cullen házban vagyok. De még mindig nem volt biztos, hogy csak álom volt.

-Kicsim. Kicsikém, jól vagy? Minden rendben? – kérdezte aggodalommal a szemében Anya.

-Jacob. – suttogtam. –Jacob.

-Mi van Jacobbal? – kérdezte Alice.

-Miért nem láttad? Miért nem szóltál? Te vagy a hibás! – üvöltöttem neki.

-Mi? Miben vagyok hibás? – kérdezte értetlenül.

-Jacob meghalt! Az én Jacob-om. Meghalt. Érted? – kiáltottam még mindig. – És te nem láttad! Nem szóltál. Ha szóltál volna, nem halt volna meg! – vágtam nénikém arcába.

-Nessie. Kicsikém. Jacob nem halt meg. – mondta nyugodtan Apa. – Nem kéne ilyenekkel vádolnod Alice-t. Különben sem láthatja a vérfarkasok jövőjét, szóval ebben az esetben tényleg nem tehet semmit.

-Tudom. És sajnálom, hogy megvádoltalak. Nem akartam. Csak tényleg láttam. Megölte egy vámpír. – mondtam sírva.

-Nessie. Én végig néztem mindazt, amit te álmodtál. És biztosíthatlak arról, hogy Jacob nem halt meg. – mondta Apám.

-Szóval csak álmodtam? – kérdeztem reménykedve.

-Igen, kicsim. Mindez csak álom volt. Nyugodj meg. – mondta fejemet simogatva Esme.

-Biztos? Olyan élethű volt. – mondtam zokogva.

-Biztos. Nyugodj meg. Inkább próbálj meg visszaaludni. Az talán jót tenne neked. – mondta Carlisle nyugodt hangon.

Nem tudom, miért, de neki mindig rögtön elhiszem, amit mond. Ezért hát, lehunytam a szemem, és megpróbáltam aludni.

Még, ha ez nem is volt olyan könnyű. Ugyanis féltem, ha megint, elalszom, ugyanazt fogom álmodni.

És nem volt kedvem újra átélni azt a borzalmat, mint mikor elvesztettem Jacob-ot. Legalábbis az álmomban. Nagyon remélem, hogy ez csak egy álom volt, és Jacob-nak tényleg nincs semmi baja.

(Bella szemszöge)

Alex elment, és Nessie gyorsan felsietett a szobájába. Nem hinném, hogy bármi kedve volt Emmett hülye vicceihez.

Én a nappaliban vártam Edwardot, hogy végre visszajöjjön. Mostanság nagyon keveset vagyunk együtt, és már nagyon hiányzik. Remélem most már lesz egy kis időnk egymásra.

Nem sokára Edward is visszaért, és miután mindenkinek köszönt, felhúzott a szobánkba.

A lépcsőn haladva hallottuk, ahogy Nessie nagyon halkan suttog valamit. Még mi is alig hallottuk. Ezért hát, bementünk hozzá.

És mikor megláttuk, elborzadva vettük észre, hogy borzasztóan néz ki. Ott fetreng az ágyban, és arcát elönti az izzadság.

És a következő pillanatban felkiáltott.

-Jacob! Ne! – kiáltotta.

Mindenki egy szemvillanás alatt felsietett a szobába, és Carlisle odaült az ágy szélére. Kezét rárakta Nessie homlokára.

-Lázas. – állapította meg.

-Mi baja van Carlisle? – kérdeztem meg rémülten.

-Szerintem nagyon rossz álma van. – mondta kérdésemre válaszolva.

-Alice? – fordultam most hozzá.

Egy percig nagyon koncentrált, majd szomorúan megrázta a fejét.

Tudtam, hogy nem lát semmit. Irtózatosan aggódtam, hogy vajon mi baja lehet. Folyamatosan kiáltozott, és üvöltött, és Jacob nevét mondogatta.

Edward-hoz fordultam. Láttam rajta, hogy ő is látja, amit Nessie most átél. Majd Jasper felé fordultam, és elgyötört arccal nézett vissza rám. A szemében valami nagyon furcsát véltem felfedezni. Mintha könyörögne nekem, hogy állítsam le.

Ha belegondolok, hogy Jasper-nek mennyire fáj, el tudom képzelni, hogy Nessie most mit él át. Hisz Jasper csak azt érzi, amit Nessie is.

Jasper gyorsan kiszaladt a szobából, mert már nem bírta tovább a fájdalmat.

Visszatekintve Edward-ra, rajta is láttam, hogy szenved. Bár nem érzi át azt, amit Jasper érez Nessie miatt, de mégis fáj neki.

Odamentem Nessie mellé, és megfogtam forró kezét. Nem sokáig bírtam, mert már égette a bőröm. Tényleg nagyon lázas volt.

Szólítgattam és beszéltem hozzá, hátha ettől felébred. De nem. Nem sikerült. Így hát csak vártunk, és reménykedtünk, hogy nem fáj neki annyira, mint amennyire tűnik.

Mindannyian csöndben voltunk, és hallgattuk Nessie kiáltásait.

Körülbelül fél óra múlva Edward törte meg a csendet.

-Szerintem, mindjárt felébred. – jelentette be Edward.

-Mit álmodik? – kérdeztem meg férjemtől, hogy mi miatt érzi ennyire rosszul magát Nessie.

-Majd inkább ő elmondja. Ha akarja. – mondta Edward eltorzult arccal.

És a következő pillanatban Nessie felült az ágyában, és kinyitotta a szemét egy hatalmas kiáltás kíséretében. Még az én fülem is belefájdult, annyira hangos volt.

-Jacob. – suttogta. – Jacob.

-Mi van Jacobbal? – kérdezte meg Alice.

-Miért nem láttad? Miért nem szóltál? Te vagy a hibás! – üvöltötte Nessie Alice képébe.

-Mi? Miben vagyok hibás? – kérdezte értetlenül Alice.

-Jacob meghalt! Az én Jacob-om. Meghalt. Érted? – kiáltotta még mindig. – És te nem láttad! Nem szóltál. Ha szóltál volna, nem halt volna meg!

-Nessie. Kicsikém. Jacob nem halt meg. – mondta nyugodtan hangon szerelmem. – Nem kéne ilyenekkel vádolnod Alice-t. Különben sem láthatja a vérfarkasok jövőjét, szóval ebben az esetben tényleg nem tehet semmit.

-Tudom. És sajnálom, hogy megvádoltalak. Nem akartam. Csak tényleg láttam. Megölte egy vámpír. – mondta sírva Nessie.

Most, hogy tudtam, mit álmodt a kislányom, megértettem Jaspert. Nem akartam volna a helyében lenni. Átélni azt a kínt, amit Nessie érzett.

-Nessie. Én végig néztem mindazt, amit te álmodtál. És biztosíthatlak arról, hogy Jacob nem halt meg. – mondta Edward.

-Szóval csak álmodtam? – kérdezte reménykedve.

-Igen, kicsim. Mindez csak álom volt. Nyugodj meg. – mondta Nessie fejét simogatva Esme.

-Biztos? Olyan élethű volt. – mondta zokogva.

-Biztos. Nyugodj meg. Inkább próbálj meg visszaaludni. Az talán jót tenne neked. – mondta Carlisle nyugodt hangon.

Nessie elég hamar visszaaludt, én, pedig egy kis idő után felmentem a szobánkba Edward-dal, hogy végre kettesben lehessünk.

Szóval ilyen lett. Lécci írjatok kritikát, és akinek nem működik, ott a Chat!:D Köszi, Puszi: Toti