Happy Begining - 18. fejezet

Sziasztok! Mint ígértem ma este 20:00-kor raktam fel a mostani fejezetet. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Jó olvasást! Puszi: Toti

18. fejezet

(Bella szemszöge)

-Ööö. – kezdtem dadogva. Totál nem tudtam, mit mondjak. – Hát… Nem is tudom.

-Mi az, hogy nem tudod, hogy a saját testvéred, hogy ébredt föl az eszméletlenségből? – kérdezte Alex.

Nem tudtam, mit válaszoljak. Tulajdonképpen nem beszéltük meg a többiekkel, hogy mit mondjunk az embereknek Nessie-vel kapcsolatban.

-Bella akkor épp nem volt a szobában. – mondta Alice.

-Oh. Ne haragudj Bella. Csak már annyira hiányzik Nessie, mármint ébrenléti állapotban. – mosolygott mindenki utolsó mondatán.

-Semmi baj. Megértem.

-Egyébként Nessie úgy ébredt föl, hogy beszéltünk hozzá, mondtunk neki mindenfélét. Többek közt azt is, hogy megbocsátottál neki, és aztán egy kis idő után felébredt. – válaszolt Alice Alex korábbi kérdésére.

-Értem. Ez jó hír.

Igen. Az. – mondta mosolyogva Edward.

Edward a mostani időkben kicsit megváltozott. Sokkal kedvesebb, mind Alex-szel, mind a többiekkel. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, de nagyon örültem neki.

-Meglátogathatom ma? – kérdezte hirtelen Alex. – Mármint Nessie-t.

Nem tudtam, mit is válaszoljak. A többiek arckifejezését látva, szerintem ők se tudtak volna többet mondani, mint én.

Rosalie már tegnap se volt elragadtatva, hogy Alex eljött hozzánk. Személy szerint én nagyon örülnék neki, mert kedveltem Alex-et. Bár biztos voltam benne, hogy közte és kislányom között több nem lesz barátságnál, de mégis kedveltem. Örülnék neki, ha átjönne pár órára, de ez sajnos nem csak rajtam múlik.

Rosalie arcát látva, egyre jobban biztos voltam benne, hogy az ellenkezője fog történni, mint amit én szeretnék.

-Nézd, felőlem nyugodtan gyere, de ez a többieken is múlik. – mondtam Alice-re mosolyogva.

-Szerintem is. – mondták mindannyian, kivéve Rosalie.

-Szerintem meg nagyon nem! – kezdte Rosalie, és szeme szinte izzott a dühtől. – Tegnap még oké, hisz Nessie aznap ájult el, és állításod szerint bűntudatod volt. Ez még oké. Na de most? Mikor már tudod, hogy jól van, vigyázunk rá, és hogy megbocsátott, semmi okod rá, hogy megint el gyere. Szóval nem!

Ez olyan Rosalie-s volt. Ő sose értett egyet azzal, hogy akár csak egy ember is betegye a lábát a Cullen család hatalmas házába. Eleinte engem sem kedvelt, pláne akkor nem, mikor megtudta, hogy Edward belém szeretett. Viszont velem egy idő után megbékélt. Hisz ha nem tette volna, akkor se tehetett volna semmit, hisz Edward szeretett, és még mindig szeret.

De Alex más tészta. Hisz Nessie bár szereti, de nem szerelemből, csak, mint egy barátot, vagy egy testvért. Olyasmi lehet neki Alex, mint nekem volt Jonathan. Egy nagyon jó barát, akire bármikor számíthattam.

Szóval, arra hogy Rosalie megbékéljen Alex-szel elég kicsi az esély.

-Rosalie! Csak pár óráról lenne szó. Annyit csak kibírsz! Ha meg nem, nyugodtan felmehetünk a szobánkban, és én szívesen elterelem a figyelmed. – nevetett Emmett, és rákacsintott barátnőjére, mire az csak morgott egyet.

A mai napon nagyjából megkímélt minket az idióta vicceitől, de sajnos voltak kivételek.

-Nem! – mondta határozottan.

-Én igazán nem akarok zavarni.

Alex eléggé zavarban volt, bár ez várható volt, hisz épp egy csomó – az emberek számára – gyönyörű „emberrel” ül egy asztalnál, akik arról vitatkoznak, hogy átmehet-e hozzájuk vagy nem.

Emmett egy rosszalló pillantást vetett Rosalie-ra. Edward látva Emmett gondolatait halkan felkuncogott mellettem. Rosalie felsóhajtott és csak annyit mondott:

-Na jó! – adta meg magát lemondóan.

-Szuper! – ujjongott Alice is, pont, mint én. Csak éppen ő egy kicsit élénkebben. – Akkor az utolsó óra után találkozunk a parkolóban. Aztán ne késs. – szólt rá Alice.

Alice nagyon lelkes, bár én személy szerint nem tudtam pontosan miért, de Edward mosolygásából ítélve, biztos vicces.

-Nekünk viszont indulnunk kell órára. – mondta Jasper, majd felpattant székéből, és Alice-szel, Rosalie-val és Emmett-tel megindult a megfelelő terem irányába

-Igen. Sziasztok! – köszönt el tőlünk Alice visszapillantva.

Már csak Edward, Alex és én maradtunk. Nekem és szerelmemnek irodalom órája lesz, Alex-nek pedig tudtommal történelem.

-Nekünk is lassan mennünk kell.

-Nos, akkor ebben az esetben, sziasztok! – köszönt el, majd felállt az asztaltól és elindult következő órájára.

Mi még maradtunk pár percre, és élveztük egymás közelségét. De aztán sajnos nekünk is el kellett indulnunk.

A folyosón menve nem szóltunk egymáshoz, csak fogtuk egymás kezét és mentünk.

Persze mindenki megnézett minket, mint szinte mindig.

Beértünk a terembe, és nemsokára megérkezett a tanár is. A mai napon sajnos két irodalom óránk is van, ezért folytattuk a megkezdett filmet.

Szerencsére gyorsan eltelt az óra, pláne, hogy Edward mindvégig ott ült mellettem, és meleg karjával ölelt.

A mai napig nem tudom megszokni, hogy az emberi életemben még hidegnek érzett test, most már nem olyan hideg, sőt néha meleg. Bár ez egyszerűen megmagyarázható, hiszen most már nekem is ilyen hideg bőröm van.

Mikor vége lett az órának elindultunk a következőre, amin már Alice és Jasper is velünk volt.

Ők ugyan messzebb ültek tőlünk, külön, de mégis tisztán hallottam, hogy mit beszélnek. Ez az óra lassabban telt, mint az előző. Főleg csak körmöltünk, de azért néha magyarázott is valamit a tanár.

Az átlaghoz képest mégis előbb vége lett, legalábbis nekem úgy tűnt.

Mikor kicsengettek elindultunk a parkoló felé. Rosalie és Emmett már ott volt, kéz a kézben, és minket vártak. Mikor odaértünk köszöntek nekünk, és mi is visszaköszöntünk nekik.

-Mi az, a kis barátotok késik? – kérdezte gúnyosan Rosalie.

-Biztos van rá oka. – mondtam dühösen, azonban a következő percben már ott is volt.

-Sziasztok. Bocsi a késésért, de a tanár még beszélni akart velem. – magyarázkodott.

-Semmi gond. Nem vártunk sokat. – mondtam.

-Akkor indulhatunk? – kérdezte kedvesen Edward.

-Hát, persze. – ujjongott Alice. Majd a semmibe meredt pármásodpercre.

Mi gyorsan eltereltük Alex figyelmét Alice-ről, nehogy észre vegye, hogy látomása van.

-Akkor most megyünk? – kérdezte még lelkesebben Alice. Valószínűleg valami jót látott.

Bólintottunk. Rosalie és Emmett együtt mentek Rosalie gyönyörű kocsijával. Kicsit kettesben hagytuk őket. Ezáltal nagy nehezen, de végül sikerült beszállnunk Edward Volvo-jába.

Nagyon halkan beszéltem, épp annyira, hogy vámpír családom hallja.

-Mit láttál? – kérdeztem kíváncsian.

-Csak annyit, hogy Nessie örülni fog Alex-nek. – mondta nagyon halkan, és nagyon gyorsan is.

Az út további részén nem beszéltünk. Mindenki csendben volt. De ez nem olyan kínos csönd volt. Most mindenki a gondolataiba merült.

Pár perc múlva elértünk az erdei úthoz, és már csak egy kis idő hiányzott, és újra láthattam gyönyörű lányomat.

Már nagyon hiányzott. És nagyon féltettem. Persze tudtam, hogy már jobban van, hisz Esme minden szünetben értesített minket, hogy jól van.

Mikor megérkeztünk mindannyian kiszálltunk, és elindultunk befelé. Rosalie és Emmett már itt voltak. Gondolom Rosalie kicsit gyorsabban vezetett, mint Edward.

Aztán beléptünk a hatalmas házba, és rögtön Esme-t láttuk meg a nappali közepén. Köszöntött minket, és látszott, hogy már várt, de szerintem inkább Alex-et várta, mint minket.

-Jaj, szerbusztok. Olyan jó, hogy te is jöttél Alex. – mondta mosolyogva.

-Igen. Én is nagyon örülök. – válaszolt Alex.

-Rosalie-ék felmentek a szobájukba. – jelentette be Anyánk, és erre mindenki elkezdett nevetni.

Esme nem értette, min nevetünk, de most nem nagyon érdekelte. Tudta, hogy később, amikor Alex már nem lesz itt, elmondjuk neki.

-És Nessie hol van? – kérdezte meg hirtelen Alex. Már nagyon várta, hogy végre találkozhasson vele, még akkor is, mikor tegnap látta.

-Ugyanabban a szobában, mint tegnap volt. – válaszolt kedvesen Esme.

Körbe néztem és csak ekkor vettem észre, hogy Alice-ék már felmentek.

-Akkor mi felmegyünk hozzá. – jelentettem be, és Edward oldalán elindultam fel felé. Alex követett minket.

Mikor megérkeztünk a szobához, kinyitottam az ajtót, beléptem rajta, és megláttam kislányomat.

Ott feküdt az ágyon, a szoba közepén. Mikor hallotta az ajtó nyitódását, felénk kapta a fejét. Majd mikor meglátta Alex-et velünk, nagyon megörült.

-Alex! – kiáltott fel, majd megpróbált felkelni, de még nem volt elég erős hozzá. – Hogy, hogy itt vagy?....

Szóval ez a 18.fejezet. A következő nem sokára jön, és amint mondtam nem sokára lesz egy kis szünet...:(Addig is lécci írjatok kritikákat! Köszi, puszi: Toti