Robert Pattinson + Friss!

Sziasztok!

Először is nagyon so boldog 24. születésnapot kívánok Robert Pattinson-nak!(L) -->

Mivel ma az ő drág aszületésnapja van, felrakom a 34. fejezetet. Bár nagyon elszomorítottatok, azzal az össz-vissz 4. kommentárral...:'( Ez egyébként azért sem jó, mert ilyenkor azt hiszem, hogy rossz lett a fejezet, és nincs kedvem tovább írni... Úgyhogy most ehhez a 34. fejezethez sok sok komit kérek szépen.*könyörgő szemmel néz*

Jó olvasást: Toti

34. fejezet

(Doroty szemszöge)

-Jesszusom! Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem pár oktávval feljebb. Persze, persze nagyon jó barátnők vagyunk, de azért nem szívesen lépek ki úgy a zuhanyzómból, hogy vele kerüljek szembe.

-Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. Csak úgy gondoltam, hogy a történtek után, szükséged lehet valakire, akinek kiöntheted a szíved.

Lehajtotta a fejét, és annyira látszott rajta, hogy tényleg sajnálta, és megbánta. Tudom, hogy ő is pont ugyanolyan, mint David, és ő is hazudott nekem, de valahogy azt mégis másnak érzem. Nessie szeret, hisz látszik rajta. David pedig, tudom, hogy már mondta, de nem is nagyon tudom. Teljesen össze vagyok zavarodva.

Hezitáltam egy kicsit, majd gyorsan kiszálltam a zuhanyzóból, odaszaladtam hozzá, majd jó szorosan megöleltem. Nem lepődött meg. Mondjuk mit is, várok, egy… nos egy vámpírtól.

Furcsa kimondani ezt a szót. Vámpír. Még gondolatban is. Egészen eddig azt hittem, nem léteznek, most pedig kiderül, hogy a barátnőm, a pasim, és egy olyan család, akik közel állnak a szívemhez, mind azok. Persze nem félek tőlük, hisz tudom, sosem bántanának. Még ha embervérrel is táplálkoznának, akkor sem. Legalábbis remélem. Elég nehezen tudom felfogni, ezt az egészet. Pedig már aludtam is rá egyet, de még mindig nem értek semmit. Remélem Nessie majd, segít ebben. Is.

-Semmi gond. Örülök, hogy itt vagy. – kicsit távolabb húzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek, és csak most vettem észre valami nagyon különös dolgot. A mindig vidám, hiperaktív barátnőmnek most egy szomorú, életunt mása állt előttem.

-De mesélj, valami gond van? Történt valami? – kérdeztem meg tőle.

Felemelte a fejét és a szemembe nézett.

-Nos, Jacob elment két napja a haverjával, Paul-lal… ööö… kirándulni, a hegyekbe. Azt ígérte minden nap legalább egyszer felhív. Tegnap előtt, az első nap háromszor is felhívott, de tegnap egyáltalán nem, és ma sem jelentkezett még. Nagyon aggódok. Mi van, ha történt vele valami? – kérdezte meg ijedten.

-Nyugodj meg, biztos nem történt semmi. Lehet, hogy csak lemerült a telefonja, vagy elhagyta, vagy ahogy mondtad a hegyekbe mentek. Lehet, hogy ott nincs térerő. Bármi megeshet. Biztos nincs semmi baja. – nyugtatgattam.

-Éreztél már úgy, valamelyik szeretteddel kapcsolatban, hogy valami nagyon rossz történt vele? Hogy előre megjósoltad, hogy történni fog vele valami? – kérdezte. Megráztam a fejem. –nos, velem most pont ez történik. Érzem, hogy Jacobnak valami baja esett. És a legszörnyűbb, hogy nem tudok róla semmit. Ezért is jöttem ide, hogy elterelődjön a figyelmem, és segítsek neked. – magyarázta.

-Nagyon örülök, hogy itt vagy. Egyébként is beszélni akartam veled.

-Tényleg? Mikor? És egyáltalán miért? – lepődött meg.

-Akkor gondoltam rá, hogy átmegyek hozzád, mikor David elment. Nagyon összezavarodtam, és nem értettem semmit abból, amit David mondott. És ezért támadt az az ötletem, hogy beszélek veled. Nem tudom, mondta-e neked, de elmondott nekem egy-két dolgot. – fintorogtam.

Hihetetlen, hogy átvert. Még mindig nagyon dühös vagyok rá. Persze, tudom, ha megbocsátottam Nessie-nek, legalábbis a jelek szerint, különben nem ölelném itt, akkor neki is meg kéne. De nem bírok. Nem bírom elfelejteni, hogy hazudott nekem, hogy átvert.

-Igen, mondta. De most szerintem öltözz fel előbb, és utána mindent megbeszélhetünk, ha valami kérdésed van, arra pedig készségen válaszolok. – mondta nagyon kedvesen, majd kisétált a fürdőszobából.

-Rendben. Köszönöm. – kiáltottam utána.

Gyorsan felvettem a kikészített ruhákat, s miközben fésültem a hajam, azon gondolkodtam, vajon mit nem tudhatok még Davidről, vagy Nessie-ről, vagy akár az egész Cullen családról. Mindenről. Hisz az életben annyi titok van. Mindenki titkol magáról, vagy másról valamit. Bármit.

Kimentem és megláttam Nessie-t, amint az íróasztalom fölötti parafatáblán lévő fényképeket nézte. De amint beléptem, már fordult is felém. Úgy tűnik az igaz, hogy sokkal jobb a hallásuk.

-Már készen is vagy? – kérdezte meg.

-Igen. Üljünk le a kanapéra! – ajánlottam fel.

Mindketten leültünk a kényelmes bőr kanapémra, és elkezdtünk beszélgetni.

-Akkor kérdezhetek tőled dolgokat?

-Persze. Csak nyugodtan.

-Oké. Nagy gond lenne, ha arra kérnélek, mondj el mindent rólatok. Persze, David már elmesélte, de én leragadtam ott, hogy vámpírok vagytok. – hangosan kimondani még furcsább. Ahogy kiejtem azt a szót ˇvámpír”, egy kicsit megrémülök.

-Rendben. Szóval, mint már tudod, vámpírok vagyunk. David, a családom, és persze rajtunk kívül még nagyon sokan élnek a földön. Én igazság szerint félvér vagyok, ami annyit tesz, hogy az anyukám ember volt még, amikor megszült. Apu, aki nem más, mint Edward, még akkor jött össze Anyuval, Bellával, amikor ő még ember volt. Szerették egymást. Összeházasodtak, és a mézes heteken fogantam én. Anyu majdnem belehalt a szülésbe, így Apu kénytelen volt átváltoztatni, hacsak nem akarja elveszíteni. Tudod, Apu úgy képzeli, a vámpírok lelketlen, gonosz teremtmények, még mi is. Úgyhogy megszülettem én. Hallhatatlanok vagyunk, hisz már meghaltunk. Nem tudunk öregedni, az örök idők végezetéig annyi idősek maradunk, ahány évesen átváltoztunk. Az emberekhez képest sokkal gyorsabban tudunk futni, a hallásunk és a látásunk kitűnő, még éjszaka is. Az enyém is, csak nem annyira, mint a teljes vámpíroknak. Hihetetlenül erősek vagyunk. És persze némelyikünknek különleges képessége is van. A bőrünk kőkemény, és a napfényben csillog, akár egy gyémánt. Ezért nem mehetünk suliba, ha süt a nap, vagy ilyesmi. Oh, és a bőrünk még jéghideg is. Ráadásul.

-Oké. Egyelőre ennyi elég. – mosolyogtam. – És az igazi vámpírok, mármint akik teljesen azok, ők hogy keletkeznek?

-Ha ez vámpír megharap egy embert, és meg tudja állni, hogy… szóval… - nem akarta kimondani, félt attól, hogyan reagálok.

-Mond csak nyugodtan. – mosolyogtam rá.

-Rendben, szóval, ha meg tudja állni, hogy ne szívja ki az összes vérét az embernek, akkor elindul egy bizonyos átváltozás. Ez nagyon fájdalmas, és három napig tart. Úgy érzed, mindened szétég, a csontjaid borzalmasan fájnak, egy szóval pokoli. Ezért is Carlisle csak akkor változtat át bárkit is, ha nincs más választása. Aput is ezért tette vámpírrá. Tudod, Apu 1901-ben született, és 1918-ban talált rá Carlisle. Spanyolnáthában haldokolt, az Apukája és az Anyukája már meghalt. Ígyhát úgy döntött, mivel amúgy is egyedül volt, és már gondolt arra, hogy szerez magának egy társat, úgy döntött, most megteszi. Először őt, majd a feleségét Esme-t az én nagymamám változtatta át.

-És milyen különleges képességekről beszéltél? – kérdeztem meg.

-Hát, Apunak az a képessége, hogy olvasni tud az emberek és vámpírok gondolatában, kivéve Anyuéban. Persze, az övében is tud, de csak akkor, ha Anyu engedi. Ugyanis neki az a képessége, hogy van egy elmebéli pajzsa. Amit ki tud terjeszteni másokra is, ezáltal megvédi őket. Ha például Anyu kiterjeszti a pajzsát Apura, akkor Apu tud olvasni a gondolataiban. Ez így világos? – kérdi, hogy képben legyek.

-Igen. Eddig értem.

-Remek. Alice-nek az, hogy látja a jövőt. Persze csak addig, míg az emberek azon az úton járnak. A látomásai a döntéseink alapján változnak. Jasper-nek az, hogy érzi mások érzéseit. Vágyait, hogy hogy érzik magukat. Viszont ez sajnos elég rossz is. Mármint, ha valaki nagyon dühös, ő is dühös lesz. Ha valaki nagyon boldog, ő is boldog lesz. Oh, és persze irányítani is tudja az érzéseket. Például le tud nyugtatni valakit, ha ő épp ideges, vagy elszomoríthatja, felvidíthatja, bármi. Emmett-nek igazság szerint nincs különleges képessége, talán annyi, hogy ő a szokásosnál is erősebb.

-Értem. És csak nektek, mármint Cullenek-nek van különleges képességeitek?

-Nem, nem, dehogy. A legtöbb vámpírnak van valamilyen. Tudod, van egy család, egy klán, a Volturi. Ők olyanok a vámpír életben, mint mondjuk Angliában a királyi család. Ők egy nagyon régi, nemes klán, akinek három vezetője van. Aro, Caius, és Marcus. Ők vezetik, ők döntenek a törvényekről, ők büntetik a vámpírokat, ha elkövetnek valamit, ők bíráskodnak, mindent ők csinálnak. A vezetőjüknek, Aronak egy olyan képessége van, hogy ha megérint valakit, minden eddigi, és mostani gondolatát láthatja. A Volturi igazából olyan vámpírokat fogadnak be maguk közé, akiknek különleges képességük van. Volterrában, Olaszországban élnek. Ám ők nem olyanok, mint mi. Vagyis ők emberi vérrel táplálkoznak.

-Oh. Akkor erről beszélt David. Hogy a családja, nem a legjobb.

-Igen. De David nagyon kedves, és nagyon kedvelem őt.

-Igen, én is. Sajnos. Csak annyira dühös vagyok rá, és nem tudok megbocsátani neki. – a könnyeim elkezdtek folyni, nem is tudom, miért.

-Nézd, hallgass a szívedre. Az sosem vezet félre. Ha tényleg szereted, meg tudsz neki bocsátani, és elfelejted ezt a kis malőrjét. Hisz nekem is megbocsátottál, remélem.

-Igen, igen. Persze. Megbocsátottam. Csak akkor is olyan nehéz. Szeretem, és pont ezért nehéz. Nem hiszem el, hogy nem bízott meg bennem. Hogy nem mondta el. Mert az nem zavar, hogy az, ami, csak az, hogy nem mondta el.

-Igen, ezt értem. De nem tehetett mást. Tudod, ha egy embernek elmondja egy vámpír, hogy kik vagyunk vagy átváltoztatja az, akitől megtudta, vagy megöli. Így rendelkezett a Volturi. Szóval, neki még nehezebb volt, hisz ő maga is Volturi. Aro, Caius és Marcus negyedik testvére, aki már réges régen meghalt, Patrick, David édesapja volt. Így ő is a vezető klán tagja.

-Oh. Értem. Ez mondjuk, megváltoztat pár dolgot, de akkor is nehéz.

-Nézd, gondold át, és majd még úgyis beszélünk. Jah, és lenne még valami. A rezervátumban élő indiánok egy része egy törzset alkotnak. Vagyis egy falkát. Akik vérfarkasokból állnak. Nem bántják az embereket, hanem arra születtek, azért változtak át, hogy megakadályozzák a vámpírok mészárlásait. Bármikor farkas formát tudnak ölteni, és bármikor vissza is tudnak változni. De velünk, a Culennekkel, még réges régen szerződést kötöttek, hogy ha nem lépünk át egy bizonyos határt, nem ölünk embert, és nem változtatunk át senkit, akkor nem mondják el a embereknek, kik is vagyunk valójában. Jacob is…

-Jacob is mi?

-Jacob is egy közülük.

-Oh. Szóval akkor gondolom, nem is kirándulni ment a hegyekbe.

-Nem. Találtak egy nyomot, ami egy nomád vámpíré lehet, és őt követik. És pont ezért félek. Persze, a vérfarkasok hatalmasok, sokkal nagyobbak, mint egy átlagos farkas, és erősebbek is, ezért is tudják megölni a vámpírokat, de félek, mi van, ha az, akit követtek, megölték őket.

-Nyugodj meg, ez nem történhet meg. Biztos nem történik ilyesmi.

-Remélem.

-Mesélj a Volturi-ról. Milyenek?

-Nos, nagyon erősek, és minden tők uralnak, és uralni is akarnak. Viszont mindig igazságosan döntenek az emberek, illetve vámpírok életéről. Rendszerint jól kivizsgálják az ügyet. Aro nagyon kedves teremtés, már ha az akar lenni. Marcus elég komoly, nem beszél túl sokat, egy kicsit visszahúzódó. Caius pedig, nos, ő, nem is tudom. Ő Caius.

-Értem. – mosolyogtam.

-Tudod, arra gondoltam, hogy egyik délután elmehetnénk Seattle-be vásárolni, meg mozizni. Egyszóval tartani egy amolyan csajos délutánt. – kacsintott rám.

Nagyon jó ötletnek tartottam, így legalább elfelejtem a David-del kapcsolatos problémáim és kikapcsolódok egy kicsit.

-Szívesen. Ez nagyon jó ötlet. – mosolyogtam. – Mondjuk Hétfőn? Suli után. Keddre amúgy se kell sokat tanulni.

-Rendben. Nekem jó, ha neked is. Nagy gond lenne, ha Alice is jönne? Szerintem tuti nem tudja megállni, hogy ne menjen el vásárolni. – nevetett.

Én is vele együtt kacagtam. Nem nagyon ismerem még Alice-t, de annyit már tudok róla, hogy imád vásárolni, és elég hiperaktív.

-Nem, dehogy. Csak örülnék neki.

-azért vigyázz, ha egyszer Alice beindul, szerintem akár még egy egész boltot is megvesz neked – vigyorgott. – De egyébként nagyon jó kis nagynéni. Imádom.

-El tudom képzelni.

-Igen. Figyelj, én most megyek, és akkor majd felhívlak még. Meg Hétfőn amúgy is találkozunk a suliban.

-Oké. Akkor, szia. – felkeltünk, és még egyszer jó erősen megöleltem. Ő visszaölelt, és éreztem hideg bőrét, de cseppet se zavart. Most csak megnyugtatott az érzés, hogy van velem valaki, akiben megbízhatok, a történtek után is, és akire számíthatok. Aki nem csap be minden másodpercben, és nem használ ki. Egy igazi barátnő.

-Szia. – mondta nekem, majd kiugrott az ablakomon. Úgy tűnik ez már amolyan bejárattá vált hozzám.

Vettem egy mély lélegzetet, majd mivel nem jutott más eszembe, elkezdtem megcsinálni a leckét. Elég gyorsan elkészültem vele, nem jelentett különösebb gondot, majd úgy döntöttem, odaülök a laptopomhoz, és megnézem, történt-e valami. Elég sok közösségi portálon fent vagyok, mondjuk, nem szoktam használni őket. Az igazság az, hogy szinte sosem gépezek. Nem is tudom, miért, általában fáj tőle a szemem, meg a fejem is, egyszóval nem érdekel ez az egész Internet dolog.

Nem tudtam mit csinálni. Felkeltem az asztaltól, és visszafeküdtem a baldahinos ágyamra. Imádom ezt az ágyat. Olyan kényelmesen süppedek bele, mintha nem is feküdnék, egyszerűen csak szállnék.

Csak feküdtem az ágyon, és néztem a plafont, már ami látszott belőle, a baldahin miatt. Egy kis idő után meguntam, hogy unatkozzam, felpattantam, felkaptam a mobilom, és elindultam a parkba. Bár Forks elég kicsi, mégis van egy gyönyörű, hatalmas parkja. Nagyon szeretem. Mikor nem tudom, mit csináljak, vagy egy kicsit szomorú vagyok, ki szoktam ide jönni. Most is így tettem. Beültem a kocsimba, és szélsebesen száguldani kezdtem a kiszemelt célpont felé. Hamar odaértem. Leparkoltam az autót, majd bementem a parkba. Kis séta után, leültem egy padra, és néztem az eget. Furcsa mód, még mindig szép idő volt Forksban. Pedig ez nem gyakran fordul elő errefelé.

Hirtelen felkaptam a fejem. Egy kis mocorgásra lettem figyelmes, az egyik bokor mögül jött a hang. Odapillantottam, és mikor előugrott egy kis nyuszi, nagyot nyeltem. Hihetetlen, hogy hogy megijedtem. Hiszen mi lehetett volna ott.

Mégis, elég rossz érzésem támadt. Mintha valaki figyelt volna, csak nem tudom ki, honnan, és egyáltalán miért.

Ismét hallottam valami furcsa zajt, de sejtettem, hogy megint a kis nyuszika az, így nem foglalkoztam vele, meg is lepődtem mikor a zaj forrása megszólalt a hátam mögül.

-Leülhetek? – kérdezte meg az ismerős hang…

Remélem midnekinke tetszett. Kérlek, kérlek írjatok komikat. Minél többet írtok, annál hamarabb kapjátok az új fejezetet. És ha keveset írtok, én tényleg azt hiszem, hogy nem lett jó a feji, és akk nincskedvem írni, és akk rossz lesz a feji... Oh, és még egyszer boldog szülinapot Robert Pattinsonnak!:D Toti