Happy Begining - 35.fejezet

Sziasztok!

Először is sajnálom, hogy úgy megvárrattalak benneteket, de ezen a héten beteg voltam, és nem nagyon jöttem gép közelbe, ha igen, akkor is csak azért, hogy megnézzem hogy valamelyik közösségi oldalon, amin én is fent vagyok, történt-e valami. De most már jól vagyok, és kapjátok a 35. fejezetet!:D Előre szólok, hogy mivel a következő két fejezet egy kicsit rövidre sikeredett, arra gondoltam, hogy esetleg egyszerre rakom fel a 36.-37. fejezetet. DE ezt csak akkor valósítom meg, ha most kapok legalább 15 kommentárt. Úgyhogy erőltessétek meg magatokat, mert most sokat kérek, különben külön rakom fel. Nos ennyit akartam.

Oh, és szeretnék ajánlani nektek egy sorozatot. Én imádom!(L) Már a 11.fejezet-nél járok, és a neten is meglehet nézni, ha valaki nem tud várni Június.25-ig - én nem vagyok rá képes - ugyanis akkortól lehet megnézni az RTL KLUB csatornán. Ez a bizonyos sorozat a Vampire Diaries az az Vámpírnaplók! Az oldal, ahol megtudjátok nézni: http://www.monitamunoz.gportal.hu, illetve a http://www.yv.com oldalon.

Tényleg ajánlom mindenkinek. Igaz, szerintem egy kicsit Alkonyatutánzás, de azért hihetetlenül jó.:)

Asszem most már tényleg végeztem. Jó olvasást: Toti

35. fejezet

(Doroty szemszöge)

-Leülhetek?
Összerezzentem a hang forrására, majd mikor megfordulva rájöttem, ki is az, még jobban megdöbbentem. Eric állt mögöttem, és kedvesen mosolygott. Kivételesen.
-Eric? Te meg mit keresel itt? Oh, bocsáss meg, persze, nyugodtan leülhetsz.
-Köszönöm.
-Semmiség. Ez egy park, bárhová leülhetsz. – mosolyogtam, akárcsak ő.
-Azért vagyok itt, mert szeretnék bocsánatot kérni tőled a viselkedésemért. Nem szabadott volna azt tennem, amit. Igazság szerint, csak…
-Csak mi?
-Szóval, az a helyzet… - felém fordult teljes testével, az egyik lábát keresztbe tette a másikon, és feltette a padra. Kezével megfogta az egyik kézfejem, és úgy nézett engem.
Tulajdonképpen Eric jól néz ki. Jóképű, sötétbarna rövid haja és mogyoróbarna szemi vannak. A teste izmos, és jól is öltözködik. De ő nem David. Komolyan mondom, kezdem azt érezni, hogy szeretem. Teljes szívemből. Még mindig haragszom rá, bár ez már inkább csak makacsság.
-Hogy? Kérlek, Eric, mond, már mi van! – kérleltem.
Kezdtem tényleg elég ideges lenni. Nem tudom, mi lehet az, hogy ilyen nehezen képes kinyögni.
Megint ugyanaz a furcsa érzés tört rám, mint mielőtt Eric ideért volna. Mintha valaki figyelne. Nagyon megijedtem, így hát elfordultam Eric-től, és körbeszemléltem. Egyszer csak észrevettem a bokrok között egy gyönyörű aranybarna szempárt. Ő az. Csak is Ő lehet az. Figyel engem, és vigyáz rám. Istenem, mennyire figyelmes!
-Szóval… - kezdte volna, de inkább megállt.
És ami ez után történt, az már csak a ráadás. Egyszer csak fogta magát, és megcsókolt. Totál megijedtem. Hiszen ezt mind látta David is. Gyorsan eltoltam, adtam neki egy hatalmas pofont, és a bokor felé pillantottam, ahol ő van. Két szempár még mindig minket figyelt, de az aranybarna szemek helyét, most dühös, egyre sötétebb szemek váltották fel. Farkasszemet néztünk egymással, és írisze most már szinte koromfekete volt. Már nem engem nézett. Hanem a kezem, ami Eric-ében volt. Rögtön rájöttem, mi lehet a gond.
-Mégis mit képzelsz te magadról? Csak úgy kedved szerint megcsókolsz engem? Nah, ez nem így van. És egyáltalán, miért smároltál le, épp, az előbb? – kérdeztem felháborodva.
-Tudod, nagyon tetszel nekem, és mikor meghallottam, ahogy azt mondod Nessie-nek, hogy tetszik neked David, nagyon féltékeny lettem. Itt egy újabb lány, aki tökéletes kis David-ért van oda. Ígyhát meg akartam akadályozni, hogy összejöjj vele. Ezért is tettem azt az ebédlőben, amit. Tudom, hogy most boldogok vagytok együtt, és szeretitek egymást, mármint David-del, de ezt, muszáj volt megtennem. – mentegetőzött.
-Hi. – nevettem. Még hogy boldogok? Mi? Épp nem rég szüneteltettük a kérdést.
-Valamit rosszul mondtam? – kérdezte.
-Nem, csak tudod, most nem vagyunk a legjobban David-del. Épp szünetet tartunk.
Ahogy kimondtam, „szünetet”, Eric szeme megcsillant, és megörült. Kezébe fogta egyik kezem, és azt nézegette.
-Sejtem, hogy most szomorú vagy, de ne haragudj, nekem ez nagyon jó hír. – mondta, és újra az ajkaim felé közeledett.
-Eric, nem érted? – toltam el magamtól, s kivettem a kezem, övéi közül. – Nem szakítottunk, csak elmondott nekem valamit, és most kell egy kis idő, míg megemésztem. Én szeretem Őt. Érted? Szeretem. Teljes szívemből. – hangsúlyoztam ki az utolsó szót, hogy Ő is hallja, a bokrok mögül. Ismét felé néztem, és most már inkább csak neki mondtam, nem pedig Eric-nek. – Bár még mindig haragszom rá, de teljes szívemből szeretem.
Látszott rajta, hogy elszomorítottam mindazzal, amit mondtam. De ez most nem érdekelt. Újra a bokor felé pillantottam, és boldogan észleltem, hogy szeme újra világosodik, már megint az az aranybarna. Valószínűleg kivette a kontaktlencsét. Rámosolyogtam. Tudom, hogy észrevette. Látszott a szemén, hogy boldog, hogy örül. Hosszan lecsukta szemeit, majd mikor újra kinyitotta, egy pillanat alatt eltűntek. Utána kellett mennem.
-Sajnálom, Eric. Mindent! De most mennem kell. Köszönöm. – mondtam neki kedvesen.
-Mégis mit?
-Hogy ráébresítettél, mennyire szeretem David-et, no meg persze, hogy megérted. Mindezt.
-Ez csak természetes. Úgyse tudok mit csinálni. Nem igaz? – kérdezte gúnyosan.
Szomorúnak látszott és elkenődöttnek, tudom, hogy itt kellene maradnom, de nem tudok. Már nagyon hiányzott David, és most vele akarok lenni. Eric biztos nem csinál semmi hülyeséget.
-Mennem kell. Köszönök mindent. Szia. – köszöntem el tőle, és már futottam is.
Kiértem a parkból, de nem tudom, merre menjek. Vajon hova tarthat most? Miért futott el olyan gyorsan? Míg ezen gondolkoztam, hirtelen, hátulról valaki eltakarta a szemem. Felsikkantottam, váratlan „támadómtól”, majd mikor levette a kezét, szembe találtam magam egy gyönyörű csokor virággal. Hatalmas volt, és szinte az összes virágfajta benne volt.
A szemem könnybe lábadt.
-Tetszik? – súgta a fülembe a hátam mögül.
-Nagyon. – hangjáról rögtön felismertem.
Már előbb is sejtettem, ki is ő, de gyönyörű hangja elárulta, David az. Megfordultam, és szorosan magamhoz öleltem. A könnyeim már záporoztak, de nem zavart, és úgy tűnt, David-et sem.
Fejét beletúrta a hajamba, és bele is csókolt. Elhúzódtam tőle, de csak épphogy. Belenéztem gyönyörű szemeibe. Teljesen rabul ejtett.
-Amikor Eric… tudod… - kezdte.
-Megcsókolt? – kérdeztem, hátha erre gondol.
-Igen. Nos, akkor nem éreztél semmit? – annyira félt a válaszomtól, hogy ez még inkább aranyossá tette.
-Dehogy. Én ezt a csókot imádom. – mondtam neki, majd beletúrtam a hajába, és kényszeríttettem, hogy közelebb jöjjön, ezzel ajka elérte az enyémet. Csókunk forró és szenvedélyes volt, de sajnos hamar véget ért.
-Így sokkal szebb a szemed. Mármint a kontaktlencse nélkül. Gondolom azért nem volt ilyen színű azelőtt. – állapítottam meg.
-Köszönöm. És igen, kontaktlencsét hordtam. Elég kényelmetlen volt, de azért tűrhető. Szóval megbocsátottál? – kérdezte, és szemeiben észrevehető volt a remény csillaga.
-Igen. Nem is haragudtam rád, csak kellett egy kis idő, míg feldolgozom. No meg az zavart, hogy nem bíztál meg bennem, hogy nem merted elmondani nekem, ki is vagy igazából.
-Sajnálom. – hajtotta le a fejét. – Tudom, hogy elmondhattam volna, de csak nem tudtam, vajon hogy reagálsz rá, és én nem akartalak elveszíteni, ahogy most sem akarlak.
-Tudom. – mondtam. Kezemmel megfogtam az állát, és kényszeríttettem, hogy a szemembe nézzen. Rámosolyogtam.
-Egyébként, most már értesz mindent? Mármint rólam, az életemről, a családomról?
-Igen. Nessie volt is nálam, és még egyszer elmesélt mindent.
-Tényleg? Volt nálad? – kérdezte meglepetten.
-Igen. Most, nem rég.
-Értem. Ez esetben. Hölgyem… - fogta meg kezeim. – szabad egy csókot?
-Nos, nem is tudom… - vigyorogtam, majd az ajkai után kaptam.
Ez nagyon hiányzott már. Hogy jéghideg ajkait az enyémeken érezzem, karjait a derekam köré fonja, és magához szorítson, de nem úgy hogy fájjon. Nagyon vigyázott rám. Mint egy törékeny babára.
Elszakadtunk egymás ajkaitól, majd hirtelen felemelt, és a karjai közt vitt el a kocsijáig. Beültetett, majd megvárta, míg bekötöm a biztonsági övem.
-Elviszlek valahová. – jelentette ki.
-Rendben.
-Akkor? Indulhatunk?
-Persze. – rámosolyogtam, majd beindítottam a motort, és szélsebesen szeltük át az utakat.



(David szemszöge)

Mérhetetlenül boldog voltam most, hogy megbocsátott nekem. Tudom, most jött el a megfelelő alkalom, hogy megmutassam neki azt a csodálatos rétet. Az erdő felé vettem az irányt, és szélsebesen szeltem át a tájat.
Az autóban ismét nem szóltunk egymáshoz, de ez most nem volt kínos. Ahogy észrevettem, Doroty a mellettünk elsuhanó tájat figyelte, én pedig őszintén szólva, őt. Hihetetlen, hogy ő, egy ilyen jólelkű teremtés, pont velem legyen. Velem, egy mocskos, lelketlen vámpírral, aki ráadásul a Volturi család tagja. Nagyon szeretem a családom természetesen, Aput, vagyis Arot, Marcus-t, Caius-t, Alec-et, Felix-et, mindenkit. De hát mégis csak Volturik vagyunk. Ők emberi vérrel táplálkoznak, persze engem ez nem avar, de mi van, ha Doroty-t igen. Ha nem tetszik neki a családom. A szeretteim. Bele se merek gondolni.
Megérkeztünk, gyorsan leparkoltam az autót, majd kiszálltam, és Doroty-nak is segítettem.
-Megjöttünk. – mosolyogtam.
-És pontosan hol is vagyunk?
-Az erdőben. Nem messze Forks-tól. Tudod, múltkor, amikor elmentem… nos…
-Igen? Nyugodtan mondhatod.
-Szóval mikor múltkor elmentem vadászni… - gyorsan Doroty-ra pillantottam, vajon milyen az arckifejezése, de semmi különös. Csak várta, hogy befejezzem. – találtam egy gyönyörű helyet, itt nem messze. Sajnos oda már nem tudok elmenni kocsival, úgyhogy futnunk kéne. – mondtam bátortalanul.
-Sajnálom, de én nem vagyok túl jó futó. – vigyorgott.
-Oh. Ne haragudj, rosszul fogalmaztam. Úgy értettem, nekem kéne futnom, neked pedig fel kéne másznod a hátamra. Persze, csak ha ez neked nem kellemetlen. Sétálhatunk is, csak úgy több óra lenne az út.
-Dehogy. Semmi gond. Nekem megfelel a futás. – mosolyogtam.
-Ez esetben. – úgy helyezkedtem, hogy könnyű legyen neki felmásznia.
Gyorsan fel is ugrott a hátamra, kezeit a nyakam köré fonva kapaszkodott, és arcát eltakarta a nyakamnál.
Mikor teljesen biztos volta benne, hogy nem eshet semmi baja, neki iramodtam, és már futottunk is.
-Ez irtózatosan jó. – nevetett. Fejét előhúzta, és az enyém, mellé rakta, úgy figyelte a tájat.
Úgy tűnt, nem fáj neki annyira a szeme, hogy újra elrejtse. Pár perc múlva megérkeztünk, lemászott a hátamról, kinyújtóztatta az izületeit, majd meg fogtam a kezét és elkezdtem húzni, de ő visszarántott, és ajkaim után nyúlt. Először meglepődtem, de természetesen viszonoztam. Az először gyengéd csókból egyre szenvedélyesebb lett, egészen addig, míg kénytelen voltam elhúzódni, nehogy valami kárt tegyek benne. A torkom már nagyon égett mámorító illatától, így nem tehettem mást.
Levegő után kapkodva álltunk egymás előtt.
-Sajnálom. De nem akarok kárt tenni benned. – mondtam szaggatottan.
-Semmi gond. Viszont megmagyaráznád, hogy miért is tennél bennem kárt? – kérdezte.
-Az illatod. Bár állatvéren élek, de a te illatod… Huh… Eléggé kapar miatta a torkom.
-Oh, értem. Nagyon sajnálom. Ez esetben akkor tartok egy kis távolságot, nehogy rosszul legyél. Nem akarom, hogy bármi bajod essen. – mondta bűntudatosan és hátrált néhány lépést.
Saját magát hibáztatja. Nem hiszem el.
-Ne merészeld. – mosolyogtam, és visszarántottam magamhoz. – Itt maradsz. Nem lesz semmi bajom. Inkább magadat kéne féltened. – mosolyogtam.
-Oh, uram, én annyira megijedtem. Kérem, azonnal vigyen haza a mamámhoz. – mondta gúnyosan, majd újra megcsókolt.
Ismét rabul ejtett, mint minden egyes csóknál, de most már ő maga húzódott el egy kis idő után, nehogy „kárt” tegyen bennem.
-Hihetetlen vagy. – csodálkoztam mosolyogva.
-Igen? Ennek igazán örülök. Viszont lenne egy kérdésem?
-Mond csak!
-Szóval, ez lenne az a csodálatos hely, amit meg akartál mutatni?
-Oh, annyira sajnálom. Teljesen elfelejtettem. Gyere! – megfogtam a kezét, majd magam után húztam. Sétáltunk nagyjából 10 métert, és már látható is volt az én gyönyörű rétem…


(Doroty szemszöge)

Amint megpillantottam a rétet, amit David fedezett fel, elámultam. Csodás volt. A fű nedves volt, a mellette zuhanó vízesés miatt, az apró virágok beterítették az egész teret. Ámulatba ejtő volt a táj. David nyakába ugrottam, és megöleltem. Szorosan karjaiba zárt, de nem túl erősen. Arcon csókoltam, majd megfogtam a kezét, és odahúztam a szikla széléhez, ahol teljesen eláztunk a vízesés miatt. David szorosan fogott magához, nehogy leessek.
-David, ez csodálatos. Köszönöm, hogy elhoztál ide. – mosolyogtam rá. – Tudod, arra gondoltam, leülhetnénk a fűbe.
-Rendben. Nekem nagyon tetszik az ötlet. – vigyorgott. – Egy perc és jövök, csak elmegyek a kosihoz egy plédért. Nagyon vigyázz magadra, és gyere arrébb, a szakadéktól. – mondta határozottan.
Egyik lábamat előre raktam, és épp készültem a másikat is, amikor az megcsúszott, és én hátra estem, le, a szakadékba…

Szerintem azért elég izgalmas lett, úgyhogy remélem megér nektek 15 kommentárt! Puszi: Toti