Happy Begining - 32.fejezet

Szijasztok!:D

Köszönöm a komikat, és máris felrakom a következő fejezetet. Dzsenni. kérdésére ismét válaszolok, miszerint, azért nem szoktam komit írni, mert ugyebár egy bizonyos darabszám után rakom fel a kövit, és ha írok sosem tudom, mennyi az, amit ti írtatok.xD Egyébként elég hülye szoktam lenni...xD Nah mindegy. De ez mondjuk nem lenne így, ha magatoktól írnátok jó SOKAT!:D Oh, és majd elfelejtettem, utolértetek! Most már nincs több fejezet előre megírva, úgyhogy tényleg írjatok sok komit!:D Puszi, és jó olvasást: Toti

33. fejezet

(David szemszöge)

Sajnáltam, de egyben meg is értettem Doroty döntését, hisz ki is akarna egy ilyen undorító vámpírral együtt lenni. Jó, mondjuk, azért nem vagyok olyan ronda, ennyi ego-m azért nekem is van! Nah, komolyra fordítva a szót, szerintem elég jól nézek ki. Legalábbis, ha Apámra ütöttem, ami szinte teljesen biztos. Apám még emberként is jól nézett ki, amit a vámpírrá válása csak tetézett.

Nem mentem haza, az üres és sötét lakásba, amit most bérlek. Még ezt is el kéne mondanom Cullenéknek, vagyis azt, hogy igazából nem is a nagybátyámnál lakok, amire valószínűleg már ők is rájöttek.

Csak futottam az erdőben, minden nyugodt volt, és csöndes. Én voltam az egyetlen körülmény, ami ezt megzavarta. Ám ezt csak én hallhattam, emberi fül észre sem veszi, ahogyan a fák susognak a gyors tempóm miatt. Így jutottam el egy varázslatos helyre. Az itteni vízesés melletti gyönyörű füves pusztára. A pázsit vizes volt az ideeső vízcseppektől. Gyönyörű látvány volt. Mellettem a vízesés, a másik oldalon a végeláthatatlan erdő, és ez a puha, nyirkos fűáradat. Rögtön tudtam, ha Doroty valaha is megbocsájt nekem és újra együtt leszünk, elhozom ide. Ide, erre a csodás helyre, melynek még az illata is mámorító és frissítő. Maradtam még, lefeküdtem a fűbe, a karom a fejem alá tettem támaszképp. Éreztem, ahogy a meleg napsugár a bőrömre vetődve gyémánttá változtat. Még ezt is meg kell mutatnom Doroty-nak.

Legszívesebben most azonnal odamentem volna hozzá, és megmutattam volna neki a napfényben bőrömet. Ám ez még jobban felzavarná, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ha valaha is megbocsájt nekem, majd akkor megmutatom neki.

Végül úgy döntöttem, elmegyek a Cullen családhoz. És beszélek velük, ha van valami kérdésük, én válaszolok rá. Gyorsan felálltam, és elkezdtem futni a ház felé.

Vajon otthon vannak? Mondjuk, hol máshol lennének napsütéses időben. Éreztem, ahogy a fák ágai között rám eső napsugarak melegítik a bőrömet.

Már ott is voltam. Nem gondolkoztam, odamentem az ajtóhoz, majd becsöngettem…volna, ha Alice nem nyitja ki előbb.

-David! – ugrott a nyakamba.

Furcsálltam ezt a gesztust, nem tudtam, hogy ennyire jóban vagyunk, de azért viszonoztam az ölelését.

-Szia, Alice. Figyu, a végén még sikerül megtenned azt, ami még senkinek sem sikerült, és megfolytasz egy vámpírt. – nevettem.

Ő is elnevette magát, majd még utoljára erősen megszorított, és elengedett. Nessie is megjött, majd ő is megölelt, ahogy Alice. Ő még erősebben zárt a karjaiba, mint az előbb a nénikéje. Amint Nessie befejezte, bementünk a házba. Mindenki ott ült a nappaliban, a kanapékon.

-Sziasztok! – köszöntem nekik.

-Szija. – Bella.

-Hello. – Edward.

-Szerbusz. – Esme.

-Üdv. – Carlisle.

-Hali öcsi. – Emmett.

-Szia. – Jasper.

Rosalie nem köszönt. Mondjuk, mit is vártam tőle.

-Szija Rosalie. – köszöntem előre, de ő csak bólintott egyet, üdvözlés képpen.

- Nem szeretnék zavarni, csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőletek. – mondtam gyorsan.

- Egyáltalán nem zavarsz, és semmiért nem kell bocsánatot kérned. – szólt kedvesen Esme.

- Dehogynem. Sajnálom, hogy nem szóltam nektek erről az egészről. Mondanom kellett volna nektek.

- Bizony. – mondta ellenszenvesen Rosalie.

- Rosalie. – szólt rá Carlisle.

Szemforgatva felállt, és se szó, se beszéd, felment a szobájába.

-Ne haragudj Rosalie miatt. Sosem szerette a Volturi-t és azt se, ha átverik őt. – mondta Carlisle kedvesen. – Kérdezhetek valamit?

Bólintottam.

-A munkatársam, Peter, akire azt mondtad, hogy a nagybátyád. És ugye kiderült, hogy igazából nem ő a bácsikád, hanem Aro, Caius és Marcus…

- Igen. Nos, Peter az adósom. Egyszer, még régebben megmentettem az életét, és ezért tartozott nekem eggyel, és én ezt most felhasználtam. És hát, így.

Sokáig beszélgettünk. Szerencsére a Cullen-család kedvessége, melegsége elterelte a figyelmem Doroty-ról, és megakadályozott abban, hogy azon agyaljak, vajon mit csináljak most.

(Doroty szemszöge)

Már vagy egy órája annak, hogy David kiugrott az ablakomon. Ez is egyike volt azoknak a dolgoknak, amiket teljesen nem értettem. Hogy képes valaki kiugrani egy emeleti ablakról úgy, hogy ne essen semmi baja. Nem voltam képes felfogni semmit abból, amit ő mondott nekem. Persze értettem a szavakat, de a bennük lévő értelmet nem.

Legszívesebben felugrottam volna, és azonnal elindultam volna Nessie-hez, hogy tanácsot kérjek tőle, de képtelen voltam megtenni. Ő is hazudott nekem, akárcsak David. S ez nagyon megbántott. Hazudtak nekem, mindannyian! Az összes Cullen, David. Olyan egyedül éreztem magam, elhagyatottnak, csalódottnak, átvertnek.

Felkeltem az ágyamból, és szép lassan odasétáltam ahhoz az ablakhoz, ahol nemrég David be- és kijött. Egy ideig csak bámultam a kinti, napsütéses tájat és gondolkodtam.

Kezdett minden összeállni. Kezdtem összerakni a szavakat, amit David mondott. Amiről eddig csak találgattam, most mindenre rájöttem. Hogy miért volt olyan furcsa David. Hogy miért nem mondott semmit magáról. Senkinek. De főleg Nessie-nek nem. Hisz akkor gyanús lett volna. Hogy azért nem bírta a vért, mert rögtön megkívánta. Azért kérdezte az ebédlőben Edward, azért mondta David, hogy olvasta, azért rohant el, úgy, mint akit üldöznek. Azért húzódott el mindig, mikor csókolóztunk…

A szemembe könnyek szöktek. Istenem, mennyi éjszakán át gondolkoztam ezen, mennyi imát mondtam el azért, hogy megtudjam a miértekre a választ. És most itt van. Tudom.

Lerogytam a mellettem lévő kanapéra, a lábaim felmondták a szolgálatot, és nem tudtam ellenkezni ellene. Még mindig éreztem a díványon David bódító illatát. Olyan csodás volt. Nemcsak a parfümjének illata – bár az se volt semmi – de a saját testének, bőrének illata mindent felülmúlt. Huh… Istenem… Még egyszer beleszagoltam a kanapéba, hogy megjegyezzem illatát. Teljesen elkábított.

Ez még jobban megerősített azt a tényt, amit már eddig is tudtam. Szeretem. Szeretem, teljes szívemből, de akkor is nehéz volt neki megbocsájtani. Az nem zavar, hogy az, aki, inkább az, hogy hazudott nekem, nem hitt bennem. Hisz nyugodtan elmondhatta volna nekem, megbízhat bennem, nem árultam volna el senkinek. És ezt se vette észre.

Most rögtön felhívtam volna, de féltem, üvöltöznék vele, lekiabálnám a fejét, amiért hazudott nekem, amiért nem hitt bennem, nem bízott bennem. De ezt nem akartam. Nem volt kedvem kiabálni, és megbántani se akartam.

Nem tudom, miért, de a könnyeim patakokban folytak. Eldűltem a kanapén, felhúztam a lábaimat magam mellé, és összegörnyedtem. A könnyeim csak hulltak, hulltak, és hulltak, mígnem álomba sírtam magam.

(Nessie szemszöge)

Szerettem David-et. És bár tudom, hogy a Volturi tagja, ő még sem olyan, mint a családja. Pont olyan, mint mi. Vegetáriánus. És ezért sem haragudtam. Ráadásul nem tehetett mást. Doroty-t is kedveltem, jó barátnők lettünk, és olyan szép pár voltak David-del. Összeillettek.

Segíteni akartam neki, vagyis inkább nekik, de képtelen voltam rájönni, hogy tehetném mindezt. Fel akartam hívni, de nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne. Telefonon úgyse tudnánk beszélni, viszont ha meg személyesen kéne, nem hinném, hogy úgy, tudja mi vagyok, valaha is látni akar még. De e két választás közül, akkor is inkább a találkozást választanám. Ígyhát ennél maradtam.

A másik gondom az volt, hogy vajon várjam-e meg, mire Hétfőn iskolába megyünk és hagyjak neki időt gondolkozni. Vagy most azonnal menjek át, hogy megvigasztaljam. Az utóbbi mellett döntöttem, és rögtön felpattantam a nappali foteljéből, és mielőtt a többiek megkérdezhették volna, elindultam. Gyorsan átfutottam az erdőn, majd megkerestem Doroty-ék házát. Elég hamar megtaláltam, majd beugrottam az ablakán.

Eközben Doroty-ék házában…

(Doroty szemszöge)

Délután, mikor felkeltem, nem volt kedvem semmihez. Csak feküdtem összegömbölyödve, és néztem a szobám. Most jöttem csak rá, mennyire szerencsés vagyok. hatalmas szobám van, hatalmas házban élek, szinte mindent megkapok, amit kérek, és a szüleim is szeretnek. Bár nem gyakran vannak otthon, de szeretnek, és gondoskodnak rólam.

Pár óra semmittevés után, úgy döntöttem, elmegyek és letusolok. Így hát, döntésemnek eleget téve, felkeltem, és szép lassan megindultam saját, gyönyörű, hatalmas fürdőszobámba. Levettem a ruháimat, majd beléptem a kádba. Elhúztam a függönyt, és megeresztettem a forró vizet. Enyhén csípte a bőrömet, most mégis jól esett. Felébresztett. 10 perc után elzártam a csapot, elhúztam a függönyt. Döbbenetemtől felsikkantottam. A fürdőszobámban lévő ülő alkalmatosságon ott ült Nessie…

Szóval ilyen lett, és íratok jó sok komit, most nem adok meg bizonyos darabszámot, de ha nem írtok gyorsan komikat, akk utólagosan adok meg darabszámot.:D*gonoszan néz* Puszi: Toti