Happy Beggining - 31.fejezet

Szijasztok!:D

Nagyon köszönöm a 14 kommentárt! Sajnálom, hogy csak most tudom felrakni, de egész héten programom volt, és nem is tudtam aludni, még ma sem, pedig ma szombat van, és fáj mindenem...:( Hétfőn egy csomót kellett tanulnom, kedden számokat kellett letöltenem, szerdán későn értem haza, csütörtökön színházban voltam, pénteken pedig 24 órás sportnapon, és szintén nagyonkésőn értem haza. Fáj a térdem, és ráadásul alig tudok menni, mert valami baja van a csípőmnek. 3 NAPJA! nem voltam gépnél, és már nagyon kikészültem... Jah, és közben egy másik könyvet is írok, és azt is kéne folytatnom, és lassan beértek a Happy Begining-ben...:P Nah mindegy nem untatlak titeket, Jó olvasást!

Puszi: Toti

31. fejezet

(David szemszöge)

Tudtam, hogy most mindennek vége, minden kiderül. Miért pont most kellett jönniük? Miért nem tudták volna egy kicsit később meglátni Cullen-éket?

-Persze, hisz ő az én unokaöcsém. – mondta Aro, és az egész házra egy percnyi csönd telepedett.

-Bár azt én sem értem, mit keres itt, hisz én úgy tudtam, elment valami kirándulásra. – nézett rám kérdő tekintettel.

-Na jó. Ezt már nem bírom. Először az ebédlőben, aztán a parkolóban, most meg itt. Mi folyik itt? David kérlek, válaszolj. – kért Doroty.

-Doroty mindent elmondok, és minden egyes kérdésedre válaszolok, de nem most, hanem majd holnap. – mosolyogtam rá, és ő viszonozta.

-Mindent? – kérdezte Aro tekintetében dühvel, és értetlenséggel vegyítve.

-Igen. Mindent! Minden egyes kis apró részletet.

-Ugye tudod, hogy mi lesz, ha elmondod?

-Igen Aro. Tudom. De nem érdekel, mert szeretem! Érted? Szeretem! – kiabáltam.

Amikor Doroty-ra pillantottam, ő könnyes szemmel, meghatódva figyelt engem.

-Én is téged. – suttogta.

Odarohantam hozzá, és csókokkal hintettem tele, mindenét csókoltam, amit csak tudtam, ahol csak értem. Ám ez nagy hiba volt. Megéreztem mámorító illatát, amit még sosem, hisz eddig még nem voltam hozzá ennyire közel. Gyorsan elhúzódtam tőle, mire ő rémülten figyelt, vajon mit tehetett, hogy ennyire megrémültem.

-Most hazaviszlek, és holnap mindent elmagyarázok!

-Rendben. – egyezett bele, ám még mindig nem értett semmit.

-Amint visszaértem, nektek is mindent elmondok. De most az első Doroty. – fordultam a családomhoz, és a Cullenékhez, akiket szintén már a családomnak tekintettem, és nagyon határozottan mondtam. Bár nagy nehezen, de mindannyian bólogattak.

Doroty-val elindultunk a kocsi felé. Beültünk, s kérdésekkel bombázott.

-Szóval, nem akarod már most elkezdeni a mesélést? – mosolygott, a szemében rengeteg kíváncsisággal.

Az utat néztem, és teljes nyugodtsággal kezdtem bele mondandómba.

-Nézd, én mindent el fogok neked mondani, de csak holnap, mert addig még át kell gondolnom, hogy mondjam el neked ezt az egészet. Hogy, hogy fogod fogadni. Hogy be tudod-e fogadni az új információkat.

-Rendben. – adta fel. – Akkor már csak egy kérdésem lenne.

-Csak nyugodtan. – mosolyogtam rá, majd visszafordultam az út felé.

-Amit a házban mondtál, azt komolyan gondoltad?

-Pontosan mire gondolsz, mert elég sok mindent mondtam ma.

-Hát azt… hogy… tudod… hogy… szeretsz. – mondta zavarban. Nem nézett a szemembe, az ölében heverő kezeit vizsgálgatta.

Azonnal lefékeztem. Még szerencse, hogy mindketten bekötöttük magunkat, különben a végén még Doroty is és én is kirepülünk a szélvédőn, ami Doroty-nak esetleg az életébe kerülhet, nekem meg elég nehéz lenne megmagyaráznom, hogy hogy éltem túl.

-Minden egyes szót komolyan gondoltam. És ha kell még ezerszer, elmondom, akár az egész világnak kikiáltom! Szeretlek! – kiáltottam végül.

Doroty szeme ismét könnyes lett a meghatódottságtól.

Közel hajoltam a nyakához, és megcsókoltam, de már megint nem kellett volna, megint elfelejtkeztem róla, hogy milyen mámorító is az illata.

Gyorsan visszahúzódtam, és Doroty ismét rémült tekintettel figyelt, vajon mi gond lehet ismét.

-Baj van? Csináltam esetleg valami rosszat?

-Nem, nem dehogy. Az én hibám. Semmi gond. Menjünk. – beindítottam a kocsi motorját, s hazavittem. Az úton beszélgettünk, szerencsére már nem faggatott, beletörődött, hogy csak holnap tudja meg az igazat, és bízott bennem, hogy nem szegem meg a szavam.

Megérkeztünk, s mielőtt Doroty kiszállt volna, egy hatalmas csókot adtunk egymásnak.

Kikászálódott a tűzpiros Ferrarim-ból, becsukta az ajtót, majd a lehúzott ablakon behajolva elköszönt.

-Szia. Aztán ne felejtsd el, hogy holnap mesélned kell! – biztosította magát még egyszer.

-Ne aggódj. Mindent elmondok. Jó éjszakát.

Elindult a járdán, és bement a gyönyörű, nagy házukba. Ez is szép volt, pont, mint a Cullen-ház, csak jóval kisebb.

Amint belépett az ajtón, s biztos lehettem benne, hogy nem esik semmi bántódása, elhajtottam.

A visszafelé vezető úton azon agyaltam, mit is mondhatnék a többieknek. Azt tudom, hogy mindent el kell mondanom, a teljes igazságot, hisz ha nem, Edward tudni fogja, hogy titkolok valamit.

Gondoltam, az elején kezdem, s mikor nagyjából körvonalazódott bennem az egész, már meg is érkeztem.

Gyorsan leparkoltam egy megfelelő helyre, majd kiszálltam és gyorsan bementem.

-Na végre! – mondta rögtön Rosalie, mondjuk mit is vártam, volna tőle.

-Nos, drága unokaöcsém, elmondanád nekünk, hogy mégis mit keresel itt, és drága barátainknak, hogy ki is vagy? – kért meg Aro.

-Rendben. Akkor kezdem az elején. – a Cullen családhoz fordultam. – A nevem David Volturi, Aro, Caius és Marcus unokaöccse vagyok. Bár ezt sokan nem tudják, mert titokban tartottuk, hogy a Volturi vezetőinek volt még egy testvére.

-Ezt még én sem tudtam. – hüledezett Carlisle.

-Igen. Tényleg nagy titokban tartottuk. Bár a Volturi-hoz tartozok, sosem ittam még ember véréből, csakis állatéból. Aroék ezt elfogadták, hisz a rokonuk vagyok. Általában hetente kétszer szoktam kimenni a közeli erdőbe.

-Akkor téged láttalak az erdőben. – Nessie nagyon meglepődött.

-Igen, engem. Sajnálom, hogy csak úgy elfutottam, de nem akartam, hogy meg tudd, ki vagyok. Azért nem ismertetek fel, mert nekem ez a képességem. Nagyon összetett. Más vámpírok nem érzik a szagom, csak olyannak, mint amilyen egy embernek. A vámpír képességeimet leplezi, nem csillogok a napfényben, nem tudok gyorsan futni, nem vagyok olyan erős, mint egy vámpír, kivéve, ha azt akarom. A szemem, pedig a kontaktlencsével lepleztem, amire gondolom te, már rájöttél. – fordultam Edward-hoz.

-Nos, ez nagyon érdekes, de még mindig nem tudjuk, miért hazudtál nekünk, és jöttél ide, ahelyett, hogy a megbeszélt kirándulásra mentél volna. – mondta dorgálóan Caius.

-Amikor múltkor a Volturi könyvtárában jártam, megtaláltam a ti könyveteket. – mutattam a Cullen család felé. – És elolvastam az egészet. Hogy milyen régóta éltek ennyien együtt, milyen érdekes képességeitek vannak. Mondjuk az nincs benne leírva, hogy Bella is tud a gondolatokban olvasni. Csak az, hogy van egy pajzsa.

-Mi? Ezt nem tudtuk. – mondta dühösen Marcus.

-Igen. Nos, ha valakire sok ideig ki van terjesztve a pajzsom, felveszem a képességét, és én is képes leszek arra, amire ő.

-És akkor mennyi képességed van? – kérdezte Aro szemében félelemmel.

És tényleg. Félt. Félt Bellától, amit nagyon furcsálltam, hisz ő senkitől se félt, de úgy látszik, ez most megváltozott.

-Nos, nagyjából olyan ötven. Minden vámpírnak, akikkel eddig találkoztam, átvettem a képességét. Szóval nagyon sok.

-Szóval, olvastam rólatok, és meg akartalak titeket olvasni. – folytattam. – Azért hazudtam nektek, mert tudtam, úgysem engednétek el, ha megkérdezem. – fordultam családomhoz. – Ezért kitaláltam azt, hogy kirándulni megyek, mert oda biztosan elengedtek. Aztán mikor megérkeztem, rögtön megismerkedtem veletek, és nagyon jó volt. Mindannyian kedvesek, befogadók vagytok, attól függően, hogy azt hittétek csak egy ember vagyok.

Aztán beleszerettem Doroty-ba. És Nessie mindenben segített, amiben csak tudott. – felé fordultam, rámosolyogtam, amit ő viszonzott is. – Nos, lényegében ennyi lenne.

-Ez mindent megmagyaráz. – mondta Bella.

-Igen.

-Nos, ez mind szép és jó, de most szépen hazamegyünk. – mondta Aro

-Mi? Nem! Én nem megyek haza. Itt maradok a Cullen családdal, de legfőbbképp Doroty-val. És ebben nem akadályozhatsz meg!

-Fiatalember, velünk jössz most azonnal! – ellenkezett.

-Jó. Tudod, mit veletek megyek. De úgyis hasztalan, mert mindig el fogok szökni. Nem hagyom itt Doroty-t. Mert szeretem! Te még sose szerettél senkit, drága nagybátyám? – kérdeztem meg tőle.

-Nem! – kiáltotta.

-Ezek szerint csak Apa volt ilyen szerencsés!

Úgy tűnt, ezen elgondolkozott. Edward arca értetlenből, hirtelen furcsává vált, majd döbbenté.

-Aszta.

-Oh. Tényleg. Téged el is felejtettelek. – jegyezte meg Aro.

Tudtam, hogy minden egyes gondolatát hallja Aronak, így megkérdeztem.

-Mire gondol? – fordultam Edward felé.

-Arra, hogy ez nem teljesen így volt, mert…

-Mert én is voltam szerelmes. Bár ez hitetlennek hangzik, én is odavoltam egy nőért. Épp ezért engedem meg, hogy maradj még egy kicsit. Szólok, ez a kicsi, maximum, ismétlem maximum, 1 év lehet.

Totál ledöbbentem, ahogy Caius is és Marcus is.

-Nah de Aro. – Marcus.

-Semmi de. 1 évet kapsz, hogy ezzel a Doroty-val légy, ám ha elmondod neki a mi kis titkunkat, akkor vagy átváltoztatod, ahogyan Edward is tett Bellával…

-Az kényszerhelyzet volt. – szűrte a fogai között Edward.

-Szerencsére. Képzeld el, ha nem lett volna az. Akkor soha az életben nem változtattál volna át, és akkor sose született volna meg Nessie, és akkor most már nem élnék. Képzeld, milyen lenne az? – mondta mosolyogva Bella.

Edward lazított egy kicsit, majd átölelte Bellát.

-Igazad van. – mosolygott.

-Vagy meg kell ölnünk. – folytatta Caius azt, amit Aro elkezdett.

-Az ki van zárva. Nem fogom átváltoztatni, ahogy ti sem fogjátok megölni.

-Sajnálom, David de a szabály az szabály. Az itt most nem számít, hogy családtag vagy.

-És te mégis mit tettél azzal a nővel, akit szerettél? Olyan sorsa kárhoztattad, mint a miénk? Vagy talán megölted? Hm? Aro! Te mit tettél? – kérdeztem gúnyosan.

-Ahhoz neked semmi közöd!

-Dehogyis nem. Az unokaöcséd vagyok, és tudni szeretném, te meg tudtad-e tenni azzal a nővel, akit szerettél azt, amit te most rám akarsz kényszeríteni.

-Semmit. Ugyanis meghalt. Balesetben. S mire odaértem, már késő volt átváltoztatni. – mondta alig hallhatóan Aro.

-Oh. Ezt igazán nem tudtam. Nagyon sajnálom. – mondtam. Akkor ezért lehet ennyire kemény. Mert meghalt a szerelme. – Hogy hívták?

-Elizabeth. Elizabeth Brown.

-És akkor tényleg azt kívánod nekem, hogy átéljem ugyanazt a fájdalmat, amit neked is át kellett?

-Nem! Jól van, nem teszünk semmit, de akkor hallgatnia kell. Mindenki előtt. – mondta szigorúan.

-De… - kezdte volna megint Caius, de Aro feltette kezét, ezzel jelezve, hogy nincs semmi de. Ez így pont jó.

Nagyon örültem, úgyhogy rögtön indultam Doroty-hoz, nem gondolva arra, mennyi az idő, csak rohantam hozzá.

-Sok szerencsét! – kiáltott még utánam Nessie és Alice egyszerre.

Mindenki tudta, hova megyek. Mondjuk nem is, tudnék másfelé indulni ebben a percben, mint életem szerelméhez, akinek most végre mindent elmondhatok. Mindent!...

Nah szóval ilyen lett. Remélem azért tetszik. És mivel ez nagyon nagyon hosszú lett, ezért ismét 12 kommentár a határ:P Köszi, Puszi: Toti