Happy Begining - 23. fejezet

Szijasztok! Sajnálom, hogy ennyi ideig várnotok kellett. Igazság szerint holnap raktam volna fel, de Dodó már nagyon nyaggatott szóval megírtam. Úgyhogy köszönjétek neki:D Jó olvasást. Puszi: Toti

22. fejezet

(Nessie szemszöge)

Másnap reggel úgy ébredtem, hogy Jacob még mindig ott van velem. Elég korán volt, mert az ablakon csak a Hold fényes világítása szűrődött át. Meseszép volt. Olyan varázslatos.

Mikor Jacob észre vette, hogy felébredtem, közel hajolt az arcomhoz, majd megcsókolt. Először gyengéden, de aztán egyre szenvedélyesebben.

Jacob csókja most nagyon jól esett. Igazság szerint egy kicsit fáztam, és jól esett érezni teste melegét. Pár másodperc alatt melegem lett.

Mikor vége lett a csókunknak, nehezen és gyorsan kellett vennem a levegőt.

-Jó reggelt! – suttogta a fülembe.

Majd rám mosolygott. Mosolya, mint mindig, most is kábulatba ejtett. Olyan fényes volt, hogy szinte megvakultam.

-Jó reggelt! – mondtam én is. – Mennyi az idő?

-Hajnali négy óra. Mindjárt felkel a nap. – mondta és fejével az ablak felé bökött.

Meglepődtem, de már tényleg világosodott, pedig előbb még tök sötét volt. Nem tudtam mi történt. Olyan sokáig csókolóztunk egymással, hogy az alatt már elkezdett világosodni, vagy olyan gyorsan világosodik, hogy nem vettem észre.

Mindkét lehetőség elképzelhető, de nem nagyon volt fontos, így inkább nem kérdeztem meg Jacob-tól, hogy tulajdonképpen menni ideig is csókolóztunk.

Egyébként is ez egy kicsit furcsa lett volna…

-Mikor kell menned? – kérdeztem szomorúan.

Sejtettem, hogy nem sokára mennie kell, hisz neki is iskolába kell járnia, akárcsak nekem. Sajnos. Nem szerettem az iskolát. Nem azért, mert nem szeretek tanulni, mert annak ellenére, hogy alig tanulok, folyton ötösöket kapok. Szóval ezzel nem volt gond.

Nem is azért, mert nincsenek barátaim. Hisz rengeteg barátom van. Ott van például Lila, Doroty, Lotty, Zachary és Alex is. No meg még egy csomó mindenki.

Inkább talán az lehetett az oka, hogy nincs ott velem Jacob. És ilyenkor általában hiányzik.

-Nem sokára. – felelt végül előbbi kérdésemre.

Ahogy jobban megnéztem az arcát, rajta is láttam, hogy ő se örül jobban neki, hogy el kell szakadnunk egymástól, mint én.

-Kár.

-Az. Pedig olyan jó lenne, ha itt tudnál még maradni egy kicsit. – mondtam neki reménykedve.

-De még mennyire. – Közelebb húzódott hozzám, majd apró csókot hintett a számra.

Most se volt valami könnyű elszakadnom tőle (és ajkaitól), de valahogy mégis sikerült.

-Sajnálom, de mennem kell. – mondta, és látszott rajta, hogy tényleg sajnálja.

-Mi? Miért? De hát azt mondtad, hogy nem sokára, nem, azt hogy most? Nem. Még nem mehetsz el. Nem engedlek. – elég határozottan csengett a hangom, és ezen még én is meglepődtem.

-Sajnálom, de tényleg mennem kell. Tudod, nekem is iskolába kell járnom, szóval…

-Jó. De hiányozni fogsz. És akkor suli után megyünk a partra.

-Igen. Találkozzunk, mondjuk a határnál. – mondta és kérdőn pillantott rám.

-Határ? Milyen határ?

Tényleg nem értettem. Milyen határról beszélhet?

-Tudod. A Cullenek és a vérfarkasok határa. – mondta ismét fülig érő szájjal.

-Ja, tényleg. Ne haragudj. Teljesen kiment a fejemből.

Én is mosolyogtam. Amikor Jacob mosolyog, én nem tudom megállni anélkül, hogy vissza ne mosolyogjak rá.

-Nézd, most már tényleg, muszáj mennem. Szia.

Mondta, majd felkelt mellőlem az ágyról, ahova ezek szerint még este feküdt, mert én nem emlékszem, hogy ide feküdt volna. Elindult az ajtó felé, majd ki is lépett volna, de még visszafordult.

-Szeretlek.

És véglegesen kilépett a nagy, faajtón.

Gyorsan felkeltem – már amennyire tőlem tellett – és elindultam a szobámba. Elég gyorsan odaértem, mert az én szobám is ezen az emeleten van, így nem kellett lépcsőznöm.

Amint beléptem, megcéloztam a saját fürdőszobámat, és elvégeztem a teendőimet.

Gyorsan megfésülködtem, majd fogat mostam, és végül úgy döntöttem, hogy le is zuhanyozok.

Mikorra ezzel végeztem, már világosodott odakinn. E szerint elég sokáig zuhanyozhattam.

Mikor mindezzel végeztem, visszamentem a szobámba, odaálltam a szekrényem elé, és mikor alaposabban végig néztem rajta, rájöttem, hogy tényleg el kell mennem, venni pár új cuccot.

Mindennel végeztem aztán elindultam lefelé. Ez tartott a legtovább. Elég nehezen lépcsőztem.

Már majdnem leértem a nappaliba, mikor megéreztem Apu erős kezeit és levitt engem.

-Köszönöm.

-Nagyon szívesen.

-Szíja kicsi Nessiem. Hogy vagy? Minden rendben? – kérdezte féltve Alice.

-Tudnád, ha meglátogattál volna. – mondtam neki gúnyosan.

-Ne haragudj. Igazad van. És én tényleg akartam, csak Bella azt mondta, hogy nem mehetek fel hozzád, se senki más, mert akkor lehetséges, hogy megtudod mi a terve. Aztán megjött Jacob. És nem akartalak zavarni titeket. – mondta bűnbánó képpel.

-Semmi gond. Csak már annyira unatkoztam. És örültem volna, ha feljössz. Egyéként tudod, hogy tudnál kiengesztelni? – még be sem fejeztem a mondatot, Alice-nek már is látomása volt, és mire én is befejeztem a kérdésem, Alice már a nyakamban lógott.

-Jaj. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Annyira köszönöm. – mondta ugrálva.

Olyan volt, mint egy kis gyerek, aki most kapta meg a legjobb játékot karácsonyra, amit csak kérhetett.

-Alice. Nyugi. A végén még megfojtasz. – mondtam nevetve, Alice viselkedésén.

-Jójójó. Mondjuk most amúgy is indulnunk, kell a suliba. De délután még meg köszönöm. – mondta boldogan.

-Mi is megkérdezhetnénk, hogy mi is ennek a nagy örömnek a kiváltója? – kérdezte viccesen Emmett.

-Hát persze. Nessie eljön velünk vásárolni.

Alice még mindig nagyon boldog volt, és amint Rosalie is meghallotta, ő is ugyanolyan kisgyerekké vált.

Persze Rosalie sokkal szebb kisgyerekké, hisz ő mindig is gyönyörű. Nem mintha Alice nem lenne káprázatosan gyönyörű.

-Most már tényleg mennünk kell. – mondta most már Anyu is, de persze ő is nevetett.

Mindenki elindult a kocsi felé, és most én is a saját kocsimmal mehettem. Beszálltam, majd elindultam, és jólesett a gyorsaság. Már rég nem vezettem, és irtó jól esett, ahogy a szél belekap a hajamba.

Gyorsan odaértünk, majd leparkoltam a szokásos helyünkhöz, és kiszálltam a kocsimból. Amint ez meg is történt, rengetegen lettek körülöttem, és mindenki arról kérdezgetett, hogy hogy vagyok.

-Nessie. De jó, hogy végre itt vagy. Úgy hiányoztál. – Ölelt meg Lila, majd Doroty és végül Lotty is. Mind egyszerre öleltek meg, és nagyon jól esett, hogy hiányoztam nekik.

-Júj, nem fogod elhinni, mi történt. Egy olyan szexi fiú jött a suliba. Irtó jóképű. – mondta Doroty, és Lila is bólogatott.

-Nézd, ott van. – szólalt meg Lila.

Oda néztem, amerre mutatott vékony ujjával, és megláttam A Fiút.

Tényleg jól nézett ki, de nem az én esetem volt. Hosszú, barna, oldalra fésült haja, és barna haja volt. Vékony volt, és elég jó cuccokat viselt.

-Hát… Nem is tudom, nem az én esetem. – mondtam végül nekik, mikor rájöttem, arra várnak, hogy megtudják, mi a véleményem róla.

-Nekem annál inkább. – vallotta be Doroty és felsóhajtott.

Rögtön rájöttem, hogy Doroty-nak nagyon tetszik, és ahogy visszapillantottam A Fiúra, épp minket nézett…

Lécci írjatok komikat, mert tényleg kevesen írnak mostanság, és már kezdem azt hinni, hogy alig olvassák...:( :S Köszi: Toti