Sziasztok!
Sajnálom hogy ilyen későn kaptok frisst, de nagyon nem volt ichletem és időm se nagyon...:( De most megérkezett.:) Remélem azért tetszik:D
Az előző részek tartalmából:
David Volturi megtudja, hogy akit eddig nagybátyjának hitt, a Volturi klán vezetője, Aro igazából az Édesapja. Először meglepődik, de a kezdeti érzést rögtön boldogság váltja fel. Alice már nagyon el akar menni Doroty-val megvenni a báli ruhákat, de sajnos ezt még nem teheti meg, mivel a lány még mindig lábadozik.
David:
Aggódom Doroty miatt. Nem tudom, hogy van. Hogy elmehetünk-e megvenni a ruhákat, ahogy azt Alice már annyira szeretné. Azt mondja jól van, mehetünk, de szerintem csak azért mondja, mert már ő is nagyon el akar menni. Azt mondjuk be kell hogy valljam, hogy tényleg muszáj elmennünk minél előbb, mert már csak 3 nap, és itt a bál.
Aro-val, vagyis Apával – olyan furcsa így szólítani, nem mintha zavarna, csak egészen eddig azt hittem, a nagybátyám, most pedig rájövök, hogy az Apám – nagyon jól megismerkedtünk. Sokat mesélt Anyuról, és olyanokat is mondott, amiket eddig nem. Olyan témák is felmerültek, amikről korábban sosem beszéltünk. Azt hiszem kezdem egyre jobban megkedvelni Apát.
Épp a szobámban voltunk Apával, mikor Alice berontott:
- Daaaaaaaaaaaaaaaviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiid!
- Mondjad, Alice. Csak gyorsan. – sóhajtottam egy nagyot.
Már szinte családtagnak érzem magam itt, de Alice-t sosem fogom megszokni. Imádom, egy pattogó gumilabda, ami sosem áll meg, csak épp én ezt nem szoktam meg. Volterrában mindenki olyan fásult, egész nap nem csinálnak semmit, csak a szobájukban kuksolnak, vagy unatkoznak. Kivéve persze Fellix és Demetri.
- Mikor mehetünk végre vásárolni?
- Nos, nem is tudom… A ma délután jó lesz? – vigyorogtam.
- Ez most komoly?
- Igen.
- Az tökéletes lesz bátyuska, köszönöm.
- De! Csak ha Doroty is jól van, és Carlisle beleegyezik!
- Rendben. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. – jött oda és elkezdett puszilgatni ott, ahol talált szabad bőrfelületet.
- Nincs mit. Na szaladj, szólj Doroty-nak. De kérdezd meg, hogy tényleg jól van-e!
- Oké.
Alice kiszáguldott a szobából, engem ismét magamra hagyva az Apámmal.
- Nézd, valamit még meg kéne beszélnünk, fiam.
- Mit?
- Hát, a kapcsolatod… Doroty-val.
- Értem…
- Nézd, nincs ellenemre. Csak egyetlen egy kérdésem van! Biztos vagy benne, hogy nem mondja el senkinek?
- Teljesen.
- De ugye tudod, hogy előbb vagy utóbb, Doroty-nak is el kell mennie, hacsak.
- Nem! Arról szó sem lehet. Doroty-t nem! Ő nem lesz olyan, mint mi. Nem kell olyan kínokat átélnie, mint nekünk. Azt nem engedem! – üvöltöttem.
- Értem, fiam. Megértelek.
- Hát itt meg mi folyik? – jött be Carlisle. – Minden rendben?
- Igen. Hát persze. – gyorsan kapcsoltam, és eltereltem Carlisle figyelmét a mi kis vitánkról Apámmal. - Figyelj, csak Carlisle. Alice már nagyon el akar menni megvenni a ruhákat a bálra. Doroty van már olyan állapotban, hogy bírja Alice kínzásait?
- Hallottam ám! – kiáltott át a másik szobából Alice.
- Nos?
- Szerintem ha azt mondja jól van, és ő is akar menni, semmi akadálya.
- Remek, akkor ma délután megyünk.
- Éljeeeeeeeeen! – hallottam a másik szobából, és a következő pillanatban már maga Alice állt a szobámban.
- Aro, ti is jöttök?
- Ha nem zavarunk…
- Dehogyis. – mondta mosolyogva Alice.
- Akkor köszönjük szépen, igen. Mennénk mi is.
- Remek. David Seattle-be megyünk, mert ott a legnagyobb a pláza.
- Seattle-be? Alice végig gondoltad te ezt?
- Igen. És egyébként is Doroty kért meg.
- Rendben. Átmegyek hozzá egy percre. Ti addig csak beszélgessetek.
- Szóval Aro... – és többet már nem hallottam, vagyis inkább nem figyeltem rá.
Azonnal Doroty szobájába futottam. Amint beléptem, megpillantottam őt magát, gyönyörű valójában, ahogy az ágyban ül, és az ablakon át kifelé kémlel.
- Szia szerelmem. – odamentem hozzá, és amint észrevette, hogy az ágyra szándékszom leülni, alrébb ment egy kicsit, de csak annyira, hogy pont elférjek, és mégis közel legyen hozzám.
- Szia. – mosolygott.
- Hogy vagy? Biztos vagy benne, hogy bírni fogod a vásárlást?
- Igen. Hát persze. És már én is nagyon ki akarok mozdulni mind ebből az ágyból, mind a házból.
- Értem. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – olyan szerelmesen és epekedve néztem rá, ahogy csak tudtam. Hetek óta nem érezhettem igazán közel magamhoz.
- Igen. És én is nagyon-nagyon szeretlek.
Odahajolt hozzám, és vággyal telve megcsókolt. Nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, azonnal lágy ajkai után kaptam. Nyelvemmel lágy bebocsátásért esedeztem szájába, amit rögtön meg is kaptam és azonnal viszonozta szerelmem.
A dereka alá nyúltam, és hanyatt fektettem az ágyon, míg óvatosan fölé tornyosultam. Közben szánk egy percre se szakadt el egymástól. Éreztem rajta, hogy már nagyon velem akar lenni, testileg lelkileg, ahogyan én is vele.
- Ne haragudjatok. – azonnal szétrebbentünk. – Nem akarom megzavarni ezt a csodás pillanatot, de most még nincs itt az ideje, hogy együtt legyetek, és Doroty-nak amúgy is készülnie kell, mivel ma megyünk. – vigyorgott a kis idegesítő kobold, akit most nagyon utáltam.
- Alice, már megbocsáss, de neked ehhez semmi közöd!
- Dehogynem. Bátyus. – vigyorgott még mindig. Legszívesebben letöröltem volna a képéről azt az önelégült mosolyt. – És most kifelé. Gyerünk, gyerünk. Doroty-nak készülnie kell.
- Igenis. – odafordultam kedvesemhez, és még egy utolsó lágy csókot nyomtam a szájára. – Ezt majd még folytatjuk. – suttogtam olyan halkan a fülébe, hogy Alice biztosan ne hallja.
Erre csak egy kaján mosolyt kaptam, és amint észbe kapott, hogy Alice is itt van – még mindig – rögtön el is pirult.
Kiléptem a szobából ezzel magára hagyva Alice-t és szerelmem…
Alice:
- Doroty! Gyerünk készülődni!
- Igenis. – szalutált mosolyogva.
Míg Doroty letusolt, és megmosta a haját, én kerestem neki valami normális göncöt, amit felvehet. A ruhát, amit a bálon fog viselni már láttam egy látomásban, de mégiscsak rajta akarom látni.
- Te, Alice. Mi van David Apjával? Aro, ugye?
- Igen. De hogy érted, hogy mi van vele?
- Mesélj róla! – kérte, míg ő amint meglátta az ágyra kikészített ruhákat, elkezdte felvenni őket.
- Rendben. De te addig öltözködj! – adtam a parancsot. – Nos, ő a Volturi fő-fő vezetője. Marcus és Caius mellett. Ők a testvérei. Mindenki úgy tartja, hogy ő egy igazságtalan, szívtelen zsarnok. Pedig nem. Ez abból is látszik, ahogy most a fiával, David-del bánik, és hogy téged sem bánt. Pedig a törvény szerint vagy át kéne változtatnunk téged, vagy meg kell halnod. Aro mégsem ad ultimátumot David-nek, pont azért mert szereti. És mert tudja hogy milyen érzés az, amikor szeretsz valakit, a maga emberségével, és nem akarod sem elveszíteni, sem olyan szörnyeteggé tenni, mint te magad. Nehéz dolog ez. Edward és Bella is megszenvedték ezt a szituációt.
- Igen, tudom. Nessie mesélte. Tényleg ő hol van?
- Jacob-nál. Egy ideig most ott lesz.
- Hogy hogy?
- Nos, tudod, Jacobbal nagyon dúl köztük a love.
- Ennek örülök.
- Igen. Én is. De ő is jön vásárolni. Már fel is hívtam, mindjárt itt lesznek.
- Jacob is jön?
- Nem, nem, ő csak elhozza. Őrjáratoznia kell. Tudod, ő vérfarkas.
- Jah, igen, igen. Csak elfelejtettem.
- Semmi baj. Megesik az ilyen.
- Veletek nem.
- Igaz. – nevetettem.
Doroty felöltözött, gyorsan kisminkeltem egy kicsit, majd lementünk a nappaliba.
Már mindenki ott volt. A Volturi klán, a Cullen család és Jacob.
- Nos, mi elkészültünk. Kik is mennek?
- Aro, Caius és Marcus. A Cullen család teljes valójában. – válaszolta Carlisle.
- Akkor én nem is megyek? – szomorodott el Doroty, mire mindenki nevetni kezdett.
- Te kis butus, te a Cullen család tagja vagy. – ment oda hozzá David, és egy lágy csókot adott Doroty-nak.
- Igen? – kérdezte hitetlenkedve nézve Carlisle-ra.
- Hát persze.
- Köszönöm.
- Nincs mit. – mosolyogott rá mindenki kedvesen.
- Akkor szerintem menjünk. Sok dolgunk van még. – vigyorogtam.
Mindannyian beültünk egy kocsiba, kivéve Aroék akik futva jöttek. Hamar megtettük az egy órás utat, és rögtön be is mentünk. Már tudtam melyik boltban találjuk meg a megfelelő ruhákat, így nem húztam az időt, tudtam, hogy Doroty még nincs teljesen rendben.
Magamnak egy gyönyörű nap sárga ruhát választottam, ami mélyen dekoltált volt, és levegőként omlott a földre. Rosalie ruhája egy pántnélküli piros estélyi volt, a mellrészénél fehér, és gyönyörű kövek díszítették. Esme-nek egy halványrózsaszínű ruhát választottunk, ami remekül állt neki. Nessie-é is pántnélküli volt, ahogy szinte mindenkinek, csakhogy az övé ezüst. Bella ruhája mesésen nézett ki, mind rajta, mind egymagában. Kék színű volt, a csípőjétól lefelé fodros, és a derekán egy gyönyörű fekete szalag emeli ki teste formáját. Doroty ruhája pezsgő színű volt, azonban nem ért le a földig, inkább egy kicsit térd alá, de így is mesésen állt neki.
Miután mindenkinek megvettük a ruhát, amit már láttam visszamentünk a parkolóba, ahol egy borzalmas látomásom támadt.
David:
Szerencsére Alice most nem húzta az időt, ezért elég hamar végeztünk. Épp a parkolóban mentünk az autókhoz, ki-ki a maga párja mellett kezünkben a ruhákat tartalmazó szatyrokkal, amikor a parkoló melletti erdő fái között, egy ismerős dühös és vérvörös tekintetet pillantottam meg…
A ruhák:
Alice ruhája
Rosalie ruhája
Esme ruhája
Nessie ruhája
Bella ruhája
Doroty ruhája
Fontos!!!
Kedves olvasóim!!! Szeretnék kérni tőletek 10! az az tíz darab kommentárt, amit akár a chat-be is megírhattok, hozzászámolom. Elég annyi, hogy tetszett-e vagy sem, valami. Most van icheletem, úgyhogy gyorsan jönnének a frissek. Tekintve, hogy kapok elég komit! 55 rendszeres-bejelentett!!- olvasóm van. Én csak 10 komit kérek. Remélem nem sok. Lécci, lécci, lécci írjatok komit!!!:) És akk gyorsan kaptok frisst.
